Milliárdokat szórt szét a kormány a színházak pénzéből, a színházak forráshiány miatt nem kaptak

Az év utolsó előtti napján több színház megkapta a kormánytól a kultúrtao pótlására benyújtott pályázata elutasítását: miután a kormány milliárdokat osztott szét az arra a saját pályázati kiírása alapján sem jogosult szervezetek, például önkormányzatok, tűzoltó egyesületek vagy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség között, az indoklás szerint

forráshiány

miatt nem jutott az előadó-művészeti szervezeteknek az előadó-művészeti többlettámogatásból.

Az Index információi szerint több színház is kapott az azonos szövegű elutasításból; a kultúrtao megszüntetésének egyik legnagyobb vesztese, az Átrium közzé is tette a nekik írt levelet:

Tárgy: Értesítés elutasított egyedi támogatási kérelemről

Tisztelt Szervezet!

Tájékoztatjuk, hogy az 2019. évi Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása program keretében benyújtott, EMT-TE-19-0581 azonosítószámon nyilvántartásba vett egyedi támogatási kérelme a Támogató fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási, felosztási szabályzatában meghatározott döntéshozó által meghozott döntése alapján elutasításra került.

Az elutasítás indoka: forráshiány.

A döntéssel kapcsolatban kifogás, méltányossági kérelem nem nyújtható be.

A levelek ironikus módon ugyanaznap érkeztek meg, amikor az előadó-művészeti szervezeteknek szánt támogatásból félmilliárd forintot kapott a fideszes vezetésű 17. kerület önkormányzata, valamint a nemrég kormánypárti irányba állított Petőfi Irodalmi Múzeumnak is jutott 415 millió forint, noha a pályázati kiírás szerint egyikük sem pályázhatott volna.

KB

images
 
Lehet hogy nem teljesen ide illik...
Botrányba fulladt a tegnapi hódmezővásárhelyi ünnepség. A XII. Bessenyei Ferenc-díj átadón, a színészóriás özvegye visszavonta a díj alapításakor a Bessenyei név használatához adott hozzájárulását.


– Bessenyei Ferenc olyan magyar volt, aki Széchenyi Istvánhoz hasonlóan soha nem napi politikai célokért, hanem mindig az egyetemes, örök érvényű igazságokért és a magyar nép erkölcsi, kulturális felemelkedéséért harcolt. Egész életében szenvedett attól, hogy ebben az országban mindig két zászló volt, hogy ez a nép folyton kétfelé szakad. Ezért én, mint Bessenyei Ferenc özvegye, és szellemi hagyatékának őrzője, soha nem engedhetem meg, hogy Bessenyei Ferenc nevét bármilyen politikai csoportosulás, bármely hatalom saját céljaira használja, kihasználja, nevével visszaéljen. Sajnos az elmúlt hónapokban Hódmezővásárhely polgárai, majd önkormányzata úgy döntött, hogy a városban már jó ideje ádáz politikai természetű csatározásokat tovább folytatják, és e csatározásból az idei Bessenyei-díjat sem hagyják ki. Ez az eljárás sem Bessenyei Ferenc szellemiségének, sem a díj kiírásakor részben az alapítók, részben azt általam meghatalmazott célkitűzéseknek, feltételeknek nem felel meg. Ezért nekem, az idei díjak odaítélését, és annak körülményeit sajnos nem áll módomban elfogadni. Megragadom az alkalmat, hogy hivatalosan bejelentsem, hogy a díj alapításakor tőlem kért engedélyt a Bessenyei név használatára ezennel visszavonom. Egy percig se gondolják, hogy örömmel mondtam el ezt a beszédet – mondta az özvegy, majd lement a színpadról.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,847
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére