Rettegésben él a kanadai pár, akik felvásárolták egy bolt egész húskészletét

Pillanatok alatt közellenséggé váltak. Az őket ért halálos fenyegetések miatt félelemben él egy kanadai pár, akik azzal váltak híressé, hogy egy boltban felvásárolták az összes húst, és más vásárlóknak így már nem jutott semmi – jelentette a helyi sajtó.

A pár két teli bevásárlókocsival ment oda a pénztárhoz, azon nevetgélve, hogy vajon ki tudják-e majd fizetni, megjegyezve, hogy teljesen kifosztották Brit Columbia tartományban található üzletet.

A párról videó is készült, ahogy ott állnak a pénztárnál, a két bevásárlókocsival, amiket telepakoltak hússal.

A videó hatalmas felháborodást okozott Kanadában, miután terjedni kezdett a Facebookon, majd a helyi sajtóban. A közellenséggé vált pár férfi tagja, Dan Marcotte a héten pedig már arra panaszkodott a sajtónak, hogy félelemben élnek barátnőjével az eset óta.

A férfi elmondta, hogy már fel sem meri venni a telefont, olyan sok halálos fenyegetést kapnak.

Nem érzem magam biztonságban, a barátnőm pedig retteg.

A férfi beismerte, hogy úrrá lett rajta a koronavírus-járvány okozta pánik, és közölte, hogy ő csak a családjának akarta biztosítani, hogy legyen mit enniük. Marcotte most már “ostoba hibának” látja, amit tett, és hozzátette:

Még a saját anyám is szégyell engem.

Marcotte azzal próbált javítani a helyzeten, hogy ezer dollárt adományozott egy étkeztetési alapítványnak, de közölte, hogy a megvásárolt húst nem adja vissza boltnak, és megtartja családjának.



husvasarlok03-e1584893988814-1024x576.png
 
Gondolom, most sem Te csinálod...;)
A gyerekek egyszer Magyarországon megízlelték a lángost és utána ök kényszerítettek engem a lángossütősre.
-
Igaz ök már kint vannak a házból de a feleségem is rászokott a lángosra és a téli-szalámira.
Érdekes, hogy a császármorzsát és más magyaros dolgot jobban tud elkészíteni mint sok aki beleszületett.
Apropó, ha nincs élesztő akkor császármorzsát kell együnk. Rögtön tovább is adom... Asszony!!! :):)
 
Mindent megtehetne.
Valaki írta 1 db ára normál ár. Itt: #17
2 vagy több darab ára 5-6 szor annyi /db
Ez is a vásárlás darabszámának korlátozása közvetetten és gyakorlatilag is
(Haszonra hivatkozik minden árdrágító)De az már nem fenntartás.

Most néztem az interneten, az Amazonnál 500 g száraz-élesztö 9.99 euró.
A szállítási idő április 24 - május 11 :rolleyes:
-
Ez ügye már a feltámadás után lesz, :)
 
Tény, hogy amióta többet vagyunk otthon, többet is főzünk
de kevesebbet eszünk a kantinban, étteremben.. tehát kiegyenlítődik.
Ez az érv nem túl-grafikonozált.Mégis egy szóra érthető és igaz.
Egy embernek 1 gyomra van nem fogyaszt többet ha otthon van.
De csak részben igaz.Mert a bezártság erősíti a nassolást.Többet eszik otthon ha unatkozik kínban van stb..
De ettől még igazat adok neked nagyjából kiegyenlítődik a fogyasztás.
Nem is az a baj, hanem a nem folyamatos ellátás.
Ámeneti hiány pánik keltő hatása.Amikor megbolondul okkal a nép.
Még atrocitások is szoktak lenni.
 
Asszem nem tudok igazábol főzni, mert sosem használtam élesztőt. :(
azt meglehet enni magában is.
Én már ettem naponta 1 késhegynyit csontkovács szerint gyógyít.de annyi nem laktat.
És létezik élesztőpor is.
Ha meg főzni se tudsz, akkor a por is jó.
Mert keleszteni még nem volt jó
 
Ok, akkor folytatva.
A cikkből az derül ki, hogy az áruház kvázi támogatta ezt a magatartást, mert nem lépett fel ellene ott helyben. Ha az alkalmazott (pénztáros) legalább egyszer felszólal és szóváteszi a kuncsaftnak akkor, mivel a vészhelyzet nem volt meghirdetve és az állam sem helyezett ez esetre vonatkozóan megtorló intézkedést, akkor nagy valószínűleg a főnöke rúgja ki.
Így, ha csak a morális oldalát nézem, cinkosságnak lehet nevezni a megengedett "túlvásárlást".
Ez a két ember pedig veszélyes azért, mert precedenst teremtettek arra, hogy lehet.
Itt most az államon múlik, hogy határoz-e meg szankciót az ilyen esetre.
Magyarországon például még nem, és az a válasz, hogy "folyamatosan tudják feltölteni a készleteket". És ez is egyfajta cinkosság.
 
Nézem a rendkívüli híreket az M1 képernyőjén,
megérkeztek Kinábol a maszkok, amiről Orbán már tegnap azt mondta megvannak.
-
Nem érte miért kell Orbánnak személyesen átvennie a maszkokat, nálunk az a raktáros dolga.
Még a teherszállító repülőbe is követte a kamera a magyar államfőt.

Az egész riportnak olyan nagy feneket kerítették mintha Gagarin érkezett volna, vagy az első holdra szállást mutatnák
Ennyire nem hisz a nép a kormányfőnek? Krízis ide vagy oda. Minek kell egy ilyen magától érthetőt mutogatni.
Ez a szakasz jogos mi is észrevettük.
Nejem feltette ugyanezeket az nem értelmes kérdéseket.
Mivel nem ismeri a politikusok tolakodását.
Olyanok mint a primadonnák.
Ki takarja ki a másikat a színpadon, a reflektorfény!!
A saját maguk fontosságát hangsúlyozás politikus ártalom.
Egyébként azért kellett ott megjelenni és közvetíteni a kirakodást.
Mert 2-3 hete hazudják hogy van és ellátták a háziorvosokat.
Most bizonyították tényleg megjött.Nem hazugság.
De éppen ezzel vallották be most jött meg és nem március 14-n.
Azóta hazudják van.
 
Itt most az államon múlik, hogy határoz-e meg szankciót az ilyen esetre.
Magyarországon például még nem, és az a válasz, hogy "folyamatosan tudják feltölteni a készleteket". És ez is egyfajta cinkosság.
Így van
cinkosság?
inkább önámító hazugság és ugyanakkor pánik elkerülő félretájékoztatás is lehet belőle.
Ha pedig mégsem lesz folyamatos az ellátás akkor belép a szokott népi vélemény a kormányok mindig hazudnak.Ne higgy mit hivatalos ember mondd.
Hitelét vesztik a megszólalók.
 
Ez a szakasz jogos mi is észrevettük.
Nejem feltette ugyanezeket az nem értelmes kérdéseket.
Mivel nem ismeri a politikusok tolakodását.
Olyanok mint a primadonnák.
Ki takarja ki a másikat a színpadon, a reflektorfény!!
A saját maguk fontosságát hangsúlyozás politikus ártalom.
Egyébként azért kellett ott megjelenni és közvetíteni a kirakodást.
Mert 2-3 hete hazudják hogy van és ellátták a háziorvosokat.
Most bizonyították tényleg megjött.Nem hazugság.
De éppen ezzel vallották be most jött meg és nem március 14-n.
Azóta hazudják van.

Hat igen kilog a lolab ha a miniszterelnök vegzi el a raktaros munkajat a sajatjat meg nem teszi.

Orban ugy tesz mindha mindent ö intézne el. Ezt sok hivö el is hiszi.
 
Ennek semmi köze ahhoz amit beidéztél
Jó szórakozást.

Elnézést, hogy mindig logikátlan dolgokat hordok össze de kíváncsi voltam,
ha magam nem találok élesztőt az üzletek polcain akkor van e valaki aki házhoz szálit ilyet.
-
Hát bizony van. Söt nagy mennyiségbe is.
9 gramm száraz élesztőt szoktak használni fél kiló liszthez, tehát 500 grammal sok lángost lehet sütni

Nyilván információ gyanánt írtam oda, hogy az Amazonra ebben az időben nem számíthatunk
Facit. Ha valaki nagyon akar Németországban hát tud vásárolni élesztőt.
 
Utoljára módosítva:
Olvasom, hogy Franciák, a hörcsög-vásárlás alkalmával mást tartottak fontosnak mint a Németek
- Franciaországban a bor és a kondom fogyott el a polcokról
- míg a Németek a WC papírt tartották a leg fontosabbnak a hazai karantén-hez. :rolleyes:
 
Utoljára módosítva:
Addig nem állhatnak fel az asztaltól,amig mindet meg nem eszik!!!!!!!Aztán jöhet a tanulságos tanmesék hallgatása az emberi önzetlenségről.Természetesen szóról-szóra vissza kell mondaniuk fejből! Ha nem megy,vagy tévednek,jöhet az ujabb nagy husiadag!!!!!!!!!! Nekem viszont az a problémám,hogy nem lehet e-bookokat keresni.Ha valaki tudja,hogy miért nem,és felvilágosít,megköszönöm!!!!!!!!
 
Elnézést, hogy mindig logikátlan dolgokat hordok össze
Azt találom furcsának hogy beidézel valakit pl engem és teljesen más fonalat válaszolsz mi nem arra válasz.
Nem logikátlan épp csak el mondhatod idézés nélkül is.
technikailag van rá mód
Elmondani a "lóugrást" bakugrást.
pl:
Mindent megtehetne.
Valaki írta 1 db ára normál ár. Itt: #17
2 vagy több darab ára 5-6 szor annyi /db
Ez is a vásárlás darabszámának korlátozása közvetetten és gyakorlatilag is
(Haszonra hivatkozik minden árdrágító)De az már nem fenntartás.
Ezt idézted
És emezt válaszoltad
Most néztem az interneten, az Amazonnál 500 g száraz-élesztö 9.99 euró.
A szállítási idő április 24 - május 11 :rolleyes:
 
A magyar Tesco házhozszállítással is előfordult, hogy valaki 970 ezerért rendelt élelmiszert meg wc papírt. A számla 35 oldalas volt...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére