Trump megvizsgálná a vuhani laboratóriumot, ahonnan kiszabadulhatott a koronavírus

Az USA elnöke meg van győződve róla, hogy hanyagság miatt szabadulhatott ki a koronavírus a vuhani laboratóriumból.

bbb-1.jpg

(AP Photo/Evan Vucci)
“Erről tárgyalunk Kínával, hosszú ideje mondjuk, hogy be akarunk menni (a laboratóriumba)” – fogalmazott Trump vasárnap este a Fehér Házban, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.

Korona-USA-1-1024x683.jpg

A sajtókonferencián ezúttal is jelenlévő Mike Pence elmondta: New Yorkban, Connecticutban, Rhode Islandben és Detroitban már túljutottak a járvány csúcspontján, a járványgörbe lefelé mutató szakaszában vannak. “Viszont nagyon figyelnünk kell Chicagóra, Bostonra, Philadelphiára” – közölte.

Koronavírus-városban-1024x682.jpg

Vasárnap a szövetségi egészségügyi tárca bejelentette: 12 ezer vírusteszt-készletet visszahívnak, mert valószínűsíthetően fertőzöttek. Közben az Egyesült Államokban folyamatosan emelkedik a fertőzöttek és a járványban elhunytak száma. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház vasárnap déli adatai szerint több mint 742 ezer vírusfertőzöttet és 39 ezernél is több halálos áldozatot regisztráltak, kora délután azonban már 752 ezer fertőzöttről és 40 ezer halottról szóltak a legfrissebb adatok, estére pedig 764 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek és 41 ezer felé a halottak száma.

MTI
 
Pont Trump akar vizsgálódni, aki nem fogta fel a járvány mibenlétét ?
Az a Trump, aki a minap a Twitteren buzdította ellenállásra több államban a járvány terjedését korlátozó intézkedések ellen tüntetőket ?
 
Ha jól rémlik az első vh is azért tobbant ki, mert a szerbek nem engedték be az osztrák emberkéket nyomozni (persze ez csak kifogás volt, addigra eldőlt, hogy megindúl a háború, ami őszre véget is ér). Reméljük Trumpliék nem ezt akarják újrajátszani Kínával.
 
"Mesterséges a COVID-19 és csak laborban lehetett létrehozni" -mondta a HIV-et felfedező Dr Luc Montagnier

Dr Luc Montagnier a "Pourquoi Docteur" (Miért doktor) című orvosi portál podcast adásában elmondta, hogy a CoViD-19 vírust laboratóriumban hozták létre.
Ő az a kutató, aki 1983-ban felfedezte a HIV-vírust és 2008-ban orvosi Nobel-díjat kapott.

„Kollégámmal, bio-matematikussal, Jean-Claude Perez-zel gondosan elemeztük ennek az RNS-vírusnak a genomját. ” - magyarázza Luc Montagnier.

"A HIV szekvencia ebbe a genomba történő beillesztéséhez molekuláris eszközökre van szükség és ezt csak laboratóriumban lehet elvégezni "- tette hozzá. "Ami biztos, hogy jelenleg nagyon sokan szeretnének hatalmas pénzeket csinálni abból, hogy létrehoznak egy vakcinát a COVID-19-re." "Ha megnézzük, hogy kiknek érdeke ez, érdekes embereket fogunk találni. Egy nagyon rossz pozícióban vagyunk, mert nem csak kínai eredete lehet ennek a vírusnak, de komoly vizsgálatnak kell lennie, mert akár emberi hiba is lehet, hogy ez a vírus kikerült egy szigorúan ellenőrzött laborból."- zárta mondandóját a Nobel-díjas víruskutató.
 
Kismillió tudományos cikk született már arról, hogy nem mesterséges vírus (többek között a franciák is cáfolták), főleg azon az alapon, hogy genetikailag nagyon hasonló a többi coronához.
 
Én abszolút laikusként csak arra figyeltem fel, hogy furcsa Vuhanban az a sok-sok véletlen. Minden véletlenül összejött...
Ez nem furcsa. Rengeteg olyan esemény van a történelemben, amikor csak egy rosz döntésen múlt minden. Pl. Ferenc Ferdinánd máshova akar menni csak a gépkocsivezető rossz irányba indúlt és pont a szerb merénylő előtt állt meg, hogy megfordúljon. Az amerikai radarok látták a közeledő japán gépeket Pearl Harbor felé, csak a tiszt azt hitte azok az Ők gépeik. Egy apró emberi döntés hatalmas változásokat indíthatott volna el a történelemben. Minnél több az ember minél több a vírús annál nagyobb esélyel éri el valahol a kritikus állapotot, amikor kitör egy új járvány. Főleg ázsia zsúfolt és sok a "mindenevő" arrafelé. Jó pár járvány volt ott az elmúlt években. Hogy világméretű gond lett, abban nagy a felelősége a WHO vezetésének, akik, ha jól emlékszem, azt mondták raszizmus lenne leállítani a kínába tartó és onnan indúló légijáratokat.
 
Sajna de így van.
A rasszizmus kártya is teljesen lejáratódott. De, lehetne sorolni különböző izmusokat amelyeket addig ismételgettek hogy az emberek nem hogy megutálják hanem kíváncsiak lettek rá...
 
Minnél több az ember minél több a vírús annál nagyobb esélyel éri el valahol a kritikus állapotot, amikor kitör egy új járvány. Főleg ázsia zsúfolt és sok a "mindenevő" arrafelé. Jó pár járvány volt ott az elmúlt években. Hogy világméretű gond lett, abban nagy a felelősége a WHO vezetésének, akik, ha jól emlékszem, azt mondták raszizmus lenne leállítani a kínába tartó és onnan indúló légijáratokat.
Azt gondolod légi járat nélkül egy addig ismeretlen vírus, nem haladt volna keresztül a világon?
Persze gyorsabban így, de 14 napos lappangási idővel és főleg tünet mentes terjesztőkkel. Egy teherhajóval vagy teveháton is eljön.És itt robbant volna ki.
Betegséggé fejlődve.
Akkor most mi lenne a vélemény?
Bármit megakadályozott volna a repülőgép nem léte?(1620-ban)
Hisz más járványok is körbejárták anno a világot.Mikor még a közlekedési eszköz a hajó volt.
Nem a WHO döntéséről beszélek ugye érteni?
 
Utoljára módosítva:

Azért nem mindegy mikor csap be a villám. Elméletben azért "jobb" a magyarországi helyzet, mert ide később ért a fertőzés java, mig az olaszok rögtön a fronton találták magukat.
Ilyen szempontból pl. hatalmas az Eu felelősége is. Hisz kb. egységesen minden határnál be kellett vonna vezetni a tesztelést, karanténozást, ehelyett minden állam egyénilg renezi ezt. Bár ebben talán szerepe van annak is, hogy a "migráns" balhé idején sem volt túl jó az eu határvédelme. Komoly reformokra lenne szükség, mondjuk legelőször azokat a "selejteket kellene" lecseélni a vezetésben és az EP-ben akiket nem akartak odahaza lapátra tenni inkább elküldték az EP-be. Aztán végren nem az uborka görbületéről kellene évekig vitázni, hanem értelmesebb dolgokról.
 
Ha az ember tudná, hogy elesik, előtte leülne. Utólag könnyű okosnak lenni. Olasz-Svájcot, mielőtt csakk egy kicsit is reagálhattak, pillanatok alatt lerohanta a járvány a több tízezer ingázó vendégmunkás miatt.

Amig a svájci kormány hamut szórt a fejére és elismeret felkészületlenségét, OVí és társasága megállás nélkül hülyíti a népet. "Laboratórium"-nak nézi Ausztriát. Ott legalább látható volt egy terv. Nálunk csak kapkodás.

Az alábbi intejú mindennek a teteje, nyálkás cinizmus a "rokonai" gazdagságát nézve:

https://444.hu/2020/04/21/orban-sze...v9dBQQjzzo8MLPblNfBwMgTn4XCwAdO4JrHDk3OnoFocs
 
Vészhelyzet van, sokan rettegnek, egyesek pánikolnak, ilyenkor sokan halásznak a zavarosban. OV szerint ezért van Isteni büntetés, valaki szerint meg OV miatt; vagy épp az egész áldás OV számára vagy Feri számára. Annyi vélemény ahány cikkíró. Kár ezen rugózni. Olyan mint a sapkás vicc. A 444 és 888 egy kissé kínos néha, ami azonos, hogy fél lépésből eljutnak oda, hogy Feri vagy Viktor a hibás, akármilyen hírnél. Néha tényelg elszomorító mennyire gyűlölettel túlcsordúltak egyesek lelkivilága :(
 
Engem a svájci Neue Zürcher Zeitung "uszít" az Orbán féle hatalommámorban élő autokraták és kormányok ellen.
Európa legjobb újságjai közé tartozik. Egyszzerre liberális és konzervativ, szabadság védő kritikus újság.
Ha ő rázza a vészharangot, baj van.

"Nem háborúba vagyunk: A kormányok káros hatalmimámora."
https://www.nzz.ch/feuilleton/wir-s...Z9hBCNoUZguNLJ29YWQfSOEEE8tqF5ctiWOAFgLHVTwks

"Megoldjuk ezt a válságot ellenzék nélkül":
Orbán szinte korlátlan hatalommal rendelkezik.
https://www.nzz.ch/international/co...n-baut-seine-machtfuelle-stark-aus-ld.1549257
 
Vészhelyzet van, sokan rettegnek, egyesek pánikolnak, ilyenkor sokan halásznak a zavarosban. OV szerint ezért van Isteni büntetés, valaki szerint meg OV miatt; vagy épp az egész áldás OV számára vagy Feri számára. Annyi vélemény ahány cikkíró. Kár ezen rugózni. Olyan mint a sapkás vicc. A 444 és 888 egy kissé kínos néha, ami azonos, hogy fél lépésből eljutnak oda, hogy Feri vagy Viktor a hibás, akármilyen hírnél. Néha tényelg elszomorító mennyire gyűlölettel túlcsordúltak egyesek lelkivilága :(
De képzeld ez nem volt így a kokárda előtt.
Előtte egyoldalú volt.Mindenki a volt rendszert szidta.
Innentől belépett az összemosás.És azóta visszafelé is beindult az anyázás.Már azt se hiszem az elszámoltatás ügynök múlt nyilvánosságra hozása bármiféle szelet kifogott volna a vitorlákból.
Hisz tele van mindkét nagy volt párt ugyanolyanokkal.
D 203 is csak akkor volt hír Pokorny is csak akkor volt és csak arra jó bemutatta jól látható minden oldal egyformán érintett,
A valódi ellenségesség.A kokárda óta indult be
És Feri még nem is volt ugye?.Csak Viktor És állítólagos kommunista gyűlölő Kövér
Ne csodálkozz ha gyűlölet gyűlöletet éleszt.
A kiengedett szellem a palackból ekkora bajt csinált.
Hogy különülhetett el gyűlölettel az polgárság egyik fele a másiktól már akkor árulónak kikiáltottan.Egy kokárda miatt?
És azóta se hagyja abba,pontosan ugyanolyan gyűlölet szító mint a kokárda kitagadás:
"Megoldjuk ezt a válságot ellenzék nélkül"
 
Utoljára módosítva:
A 444 és 888 egy kissé kínos néha,
Nem tudsz teljes listát mutatni.nyálasságban míg a Pesti Srácokat Stepkával el nem olvasod.És az origó hogy megváltozott?Végtelen magalázkodó kiszolgáló lapok vannak.
Egyben egyformák: hogyan kúszik egyik jobban a másiknál.
A 888 nem hibáztatom.Bebevallottan arra jött létre, kiszolgálja a Fidesz politikai terméket.
Azt nem tudom hová lett a másik lap mit talán ugyancsak G.Fodor hozott létre: "a Fidesz polgári Magyarország hívószava csak egy politikai termék"
Megálmodott egy díszes igényes konzervatív lapot.
2 éve még láttam.Mi van azzal?Nem elég aljas mocsokszájú bulvár?
 
Utoljára módosítva:
A vírushoz tartozik.
De inkább a magyar úthoz:
Egyszerűen hátat fordítottak az össznépi nyomorúságnak
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505
[…] a jelenlegi helyzetben különösen a következők prioritása erősödött: a felesleges és indokolatlan ellátások minimalizálása, feladatok, kompetenciák és felelősségek felülvizsgálata, valamint az adminisztrációs információs kapcsolatok észszerűsítése
upload_2020-3-9_14-57-8-png.1723505

– írja Domokos, és hát nem milyen igaza van? Ha valamikor, most aztán valóban eljött az ideje annak, hogy az egyébként is szétszívatott kórházak, amelyeknek mára kellett végezniük a lomtalanítással az ágyaik 60%-ának kiürítésével, amelyeknek a békeidőben is köztudottan combos forrásaikból kellett kialakítaniuk az új intenzív osztályok infrastruktúráját (továbbra is nagyon érdekelne, hogy mi az értelme annak, hogy kifejezetten járványügyi célokat szolgáló intézmények kijelölése helyett az egész kórházi rendszert agyatlanul átalakítsák), belehúzzanak a minimalizálásba. A FELESLEGES és INDOKOLATLAN ellátások minimalizálásába.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére