Orbán külső kényszerre cselekszik

A miniszterelnök nyilván nem számított a demokratikus világ felháborodására. Mérlegre tette a hasznot és a kárt, majd elállt a rendkívüli jogrendtől.


A rendkívüli jogrendre semmi szükség nem volt – állítja határozottan Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter. Először is: a választott típus, vagyis a veszélyhelyzet nem a járványok kezelésére való, nem is ad olyan felhatalmazásokat, amelyekre ilyenkor szükség lenne. Veszélyhelyzetet természeti, vagy ipari katasztrófa esetén kellene kihirdetni, ez a jogi eszköz arra való. Magyarul mondva, a hatalom a saját maga által kreált alaptörvényt sem tartja be.

Másodszor: a ’97-es egészségügyi törvényben minden benne foglaltatik, ami a járvány kezeléséhez szükséges, a parlamenti kétharmaddal együtt erős pozíciót biztosít a kormánynak. Igaz, hogy nem ad lehetőséget például az önkormányzatok pénzének elvonására, azok átcsoportosítására, mondjuk a kiemelt gazdasági övezeteken keresztül és nem ad lehetőséget a tulajdonjog megsértésére sem.

Azzal, hogy a parlamentet szinte kiiktatta, Orbán Viktor átlépett egy határt. A demokráciának a formai elemeit is megszüntette. A rendeleti kormányzást addig folytathatta volna, ameddig akarja, példa erre a menekülthullám. A 2015-ben bevezetett állapot gyakorlatilag most is érvényes, pedig már rég nem indokolja semmi, menekültáradatról szó sincs évek óta.

Feltehetően nem számított a demokratikus világ felháborodására, arra, hogy Európának van ideje az ő politikájával foglalkozni még a járvány idején is. Rájöhetett, hogy nagyobb a kár, mint a haszon, ezért jelentette be –persze külföldön-, hogy eláll a rendeleti kormányzástól. Bárándy Péter tehát nem hisz abban, hogy ez önkéntes elállás lenne, márpedig a jog csak azt tekinti valódi elállásnak. Orbán egyszerűen külső kényszerre cselekszik most.

Bárándy Péter

97995270_917908491993334_4507416513266843648_n.jpg
 
De csak külföld felé mutat ismét jó képet. Mint ahogy eddig is tette bármikor, ha muszáj volt .
Viszont a rendeleti kormányzás megmaradt. Például: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A2000207.KOR&dbnum=1
Az ennek alapját képező 2020. évi XII. törvény 3. § (1) bekezdése szerinti országgyűlési felhatalmazás sem lett visszavonva vagy hatálytalanítva.
Ugyanakkor most "átesett a ló túl-felére". Nem minden nagyvárosban tartotta meg az eredeti szigorító intézkedést, hanem csak Budapesten és környezetében. Pedig azokat amiket eddig alkalmazott - volna - inkább a nagyobb lélekszámú településre találták ki. A volna pedig azért, mert például kisebb falvakban, városokban eddig se vették annyira szigorúan, mint ahogy a rendeletekben írva volt. Ebből is következik, hogy minden rendelet, jogszabály annyit ér, amennyit be lehet belőle tartatni.
 
Lehet, hogy nem figyeltem oda? Mikor adta vissza Orbán a "felhatalmazási törvény" által kibővített teljhatalmát?
Eddig csak annyit lehetett olvasni, hogy a "hónap végén talán visszaadja, csak el kell még pár törvénymódosítást végezni"
-
Minden nap arra szólítja fel a világot, hogy "jöhetnek bocsánatot kérni". Mi változott a bejelentése ota?
 
Mondjuk arra kiváncsi leszek mi lesz a fővárosi új biciklisávokkal. Épp ma olvastam a VEKE elnökével egy riportot, aki szerint túl gyorsan, kellő szakmai munka (egyeztetés, felmérés, stb) nélkül lettej kijelölve és az autós népharag elsodorhatja Karácsonyt is. Abban egyetértek vele, hogy akinek van autója az azt fogja inkább használni mint a tömegközlekedést a virús miatt főleg, közben meg csükkent az autók rendelkezésére álló terület az eleve zsúfolt belvárosban. Majd kiderül kinek lesz igaza. Ez is egy érdekes mecs lesz. Bocs az off-ért.
 
A miniszterelnök nyilván nem számított a demokratikus világ felháborodására. Mérlegre tette a hasznot és a kárt, majd elállt a rendkívüli jogrendtől.


A rendkívüli jogrendre semmi szükség nem volt – állítja határozottan Bárándy Péter ügyvéd, volt igazságügyi miniszter. Először is: a választott típus, vagyis a veszélyhelyzet nem a járványok kezelésére való, nem is ad olyan felhatalmazásokat, amelyekre ilyenkor szükség lenne. Veszélyhelyzetet természeti, vagy ipari katasztrófa esetén kellene kihirdetni, ez a jogi eszköz arra való. Magyarul mondva, a hatalom a saját maga által kreált alaptörvényt sem tartja be.

Másodszor: a ’97-es egészségügyi törvényben minden benne foglaltatik, ami a járvány kezeléséhez szükséges, a parlamenti kétharmaddal együtt erős pozíciót biztosít a kormánynak. Igaz, hogy nem ad lehetőséget például az önkormányzatok pénzének elvonására, azok átcsoportosítására, mondjuk a kiemelt gazdasági övezeteken keresztül és nem ad lehetőséget a tulajdonjog megsértésére sem.

Azzal, hogy a parlamentet szinte kiiktatta, Orbán Viktor átlépett egy határt. A demokráciának a formai elemeit is megszüntette. A rendeleti kormányzást addig folytathatta volna, ameddig akarja, példa erre a menekülthullám. A 2015-ben bevezetett állapot gyakorlatilag most is érvényes, pedig már rég nem indokolja semmi, menekültáradatról szó sincs évek óta.

Feltehetően nem számított a demokratikus világ felháborodására, arra, hogy Európának van ideje az ő politikájával foglalkozni még a járvány idején is. Rájöhetett, hogy nagyobb a kár, mint a haszon, ezért jelentette be –persze külföldön-, hogy eláll a rendeleti kormányzástól. Bárándy Péter tehát nem hisz abban, hogy ez önkéntes elállás lenne, márpedig a jog csak azt tekinti valódi elállásnak. Orbán egyszerűen külső kényszerre cselekszik most.

Bárándy Péter

97995270_917908491993334_4507416513266843648_n.jpg
*
Csak már úgy "cselekedne", hogy egyik reggel arra ébredne, hogy "ég a feneke alatt a királyi trónja" és fel is állna. De mindörökre. Alig várom azt a percet. Irgalmatlan sok kárt okozott az országnak, a népnek, az embereknek, állatoknak, fáknak, természetnek, Balatonnak, Városligetnek, Normafának, Budapestnek és minden, de minden fellelhető helynek. Már kinézte "magának" Székesfehérvárt, ott építtet új stadiont. Még mindig nem állt le, pedig már ideje volna. Olvastam, papírból készítenek majd nézőket valamelyik stadion üléseire, hogy a focisták ne érezzék azt, hogy nincs közönség. Ekkora őrületet?! No persze, felülvizsgálnám, hogy kik gyártják, milyen cég és mennyiért készíti a papír-közönséget?! Szinte biztos vagyok, hogy valamelyik csókos... nem kevés pénzért. De ezt a sok stadiont hogyan tartják rendben? S, főként mennyiért? Mivel van egy fenntartási költség, ami nem kevés. - A stadionok után, a társas házakat, lakóparkokat építteti. Magyarországon mindig van olyan "hullám" amit a pénzéhes üzletemberek "meglovagolnak" és sikerrel. Valamikor az irodaházakat építették. Most sok ÜRES irodaház áll. Kihasználatlanul. Ez is üzlet volt valakiknek. S, minden, de minden így pörög kis hazánkban... Dühös vagyok és vigasztalhatatlan.
 
In Hungary, Viktor Orban Showers Money on Stadiums, Less So on Hospitals

By Patrick Kingsley and Benjamin Novak



"Magyarországon Orbán Viktor inkább stadionokra önti a pénzt, mint kórházakra"

- Ezzel a címmel jelent meg cikk a New York Timesban. Az első bekezdésben kiemeli a szerző, hogy Felcsúton több ember fér a stadionba, mint ahányan a településen laknak. Eközben az ország legnagyobb kórházában a női mosdóban nincsen szappan és a férfi mosódban nincsen működő piszoár.
Orbánt Európa egyik legerősebb szélsőjobboldali vezetőjének nevezi. (Külföldön a Fidesz sehol sem keresztény-konzervatív, ahogyan magukról otthon beszélnek, hanem ki szokás mondani, hogy fasiszta).
Beszél arról, hogy a főügyész hogyan szokott a miniszterelnökkel meccset nézni. "Mindenki, aki közel akar kerülni Orbánhoz, a focin keresztül kell, hogy tegye" - idéz egy magyar politológust.
Azt is leírja, hogy Magyarországon halnak meg megelőzhető betegségekben az ötödik legtöbben az EU-ban, és a legtöbb rákos haláleset nálunk van. A kórházi fertőzések számát pedig nem merik nyilvánosságra hozni, hogy "ne okozzanak pánikot".
Az orvosok kb. egytizede emigrált az alacsony fizetések és a rossz munka- körülmények miatt (le is írja, hogy Európában nálunk a legrosszabb az orvosok anyagi megbecsültsége az átlagbérhez viszonyítva).
Nem összegzem az egészet. Úgyis mind tudjuk, azok is, akiknek "köszönhetjük" ezt az állapotot. Csak megdöbbentő angolul, a világ egyik legnevesebb újságában egy afrikai diktatúra jellemzőit olvasni . Országimázs... Egy amerikainak ez csak egy ugyanolyan kis színes hír, mint neked, hogy mit csinált a venezuelai diktátor.

A cikk elolvasható itt:
https://www.nytimes.com/…/viktor-orban-soccer-health-care.h…
 

Imádom a kormánypárt "investigativ" ujságiróit. :)
-
"A 444 magyarázkodni kezdett, miután lebuktak: a 444 dolgozója írta a Magyarországot szidó cikket,
nem a New York Times ... Benjamin Novak (magyar nevén: Novák Benjámin)..." - írja a lap
.
-
Az ördögbe, hogy derítették ki ezt? :eek:
-
Az is karakterizálja a kormánylapot, hogy a cikk tartalmáról egy szót sem idéz, csak anyázza és rágalmazza az iróját.
-
Ugyan ez történt a napokban az M1-es adón, ahol a német köz-TV-ben elhangzott ellenzéki kritikából csak a "maszkok hiányát" ragadták ki, mert a további kritika még szeget ütött volna a közmédiát nézők fejében. :)
-
Ha a kormány az ARD-ben elhangzott vádakból csak a maszkok hiányát tartja hamisnak
akkor azzal elismeri a többi vádpontot. :)
-
 
Orbán bejelentette, hogy május végén visszaadja a teljhatalmát,
már a bocsánatkérők hosszú sorát is felhívta torok köszörülésre.
-
Varga Judit tegnap bejelentette, hogy ma indítványozni fogják a parlamentben,
hogy június 20-án legyen egy szavazás törvény visszavonásáról.
-
Már mindjárt 17:00 de még mindig nem hallani semmit a szavazás, megszavazásának az eredményéről. :(
-
A tömeges bevándorlásra való hivatkozással megszerzett extra jogokról a mai napig nem mondott le az államfő.
Lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen, a június 20 előtt nem áll évszám! :eek:
 
Az is karakterizálja a kormánylapot, hogy a cikk tartalmáról egy szót sem idéz, csak anyázza és rágalmazza az iróját.
Tipikus módszerük.Ha a cikket cáfolni nem tudják.Akkor azt támadják aki írta.
Mint itt valaki egy Novák Benjámint.
Nem mondom, hogy nem számít melyik párthoz hűséges lapról van szó.
A tárgyilagosság múlik rajta
És sajnos A megvásárolt, ugyanakkor behódított lap.újságírói is hitelüket vesztik egy idő után.
Az adott dext témát épp az origo írta.Mit tudjuk ki lapja.
Nincs pártatlan lap.
Érdekes , bár nem érdekes egy kormánylap szid egy ellenzéki lapot és újságírót.
Ez épp olyan mint az ellenzéket vádolja a kormány a felhatalmazási törvény meg nem szavazásával a vírusnak drukkol.
A másik előre menekülő ellenkező állítás:A hatalomér bármit megtesz a másik (de Ő maguk szüzek)!!
Az valóság előre menekülő megfordítása a kommunikációs háborúban.
Mennyi volt pár a pofátlan letagadásból?
Most is a ki kérjen bocsánatot ügy?
De abban az origós cikkben is olvasható:
Zéró önkritika, semmi bocsánatkérés, sajtóetikai aggályok pedig nincsenek
Csak úgy mint náluk.
Mennyi sajtópert vesztett már el a kormánylapok özöne.
Mondhatnám: ki beszél az újságírás zülléséről?
Van egy közmondás eredetét pontos jelentését nem tudom:Az beszél(kiabál) akinek a háza ég
 
Utoljára módosítva:
Mondjuk arra kiváncsi leszek mi lesz a fővárosi új biciklisávokkal. Épp ma olvastam a VEKE elnökével egy riportot, aki szerint túl gyorsan, kellő szakmai munka (egyeztetés, felmérés, stb) nélkül lettej kijelölve és az autós népharag elsodorhatja Karácsonyt is. Abban egyetértek vele, hogy akinek van autója az azt fogja inkább használni mint a tömegközlekedést a virús miatt főleg, közben meg csükkent az autók rendelkezésére álló terület az eleve zsúfolt belvárosban. Majd kiderül kinek lesz igaza. Ez is egy érdekes mecs lesz. Bocs az off-ért.
A biciklisávok miatt, beidéztem.
Mert valaki bírálta ennek okán a nyertes Főpolgmestert.
A bírálat nehezen volt elválasztható, politikai ízű e vagy nem.
A tény igaz, miként a felfestett biciklisáv csökkenti az autók terét.
Eddig még sima össztüzes támadás egy résztvevője is lehetett volna aki beszélt(támadott, bírált) nehéz néha megítélni.
Ám de az illető javaslatot tett:Szüntessék meg az összes földfelszíni sávot, (úttestet) foglaló parkolást.
Ez a javaslat növelte hitelét.Mer a megszüntetett parkolás helyére mondja a bicikli sávokat.
Ugyanakkor nagyarányú parkolóház építkezést javasol.Tökéletesen igaznak látszik.
Mivel az úttestek szélessége adott.Több sáv nem nyitható.Csak osztozással lehetséges egymás kárára.Ebben Karácsony se tehet csodát.
A parkolóházak tömege.
Kizárólag rengeteg pénzzel és hosszú évek alatt valósítható meg.
Ideiglenes és gyors átmeneti megoldásként elfogadható a felfestéses osztozás.Veszélyes de KRESZ szabály betartásával.Elvileg működik.
Aztán majd elkészül amit javasolt az illető
10 év alatt talán
A pénz kérdés sem a fővároson múlik
A ligetben megtiltott építkezésekből felszabaduló pénzekből .Elkészülhet
Úgyis kurva jó viszony van a Állam és az ellenzéki polgármesterek között.
Hogy a fickó kinek beszélt azt nem tudom.
Függ attól ki építené a parkolóházakat kié lenne az üzemeltetés bevétele stb.
De lehet valós megoldás is.
 
A hangja jó.Épp arra a sémára megy mint mindenkori, 100 éves propaganda bevált recept.Neve :személyi kultusz
Amikor bármi "apánkat" gyártottak.A köröszt-anyja valagának apja.
Örültem mikor azoknak is vége lett egyszer.
Egyik lebontásában pont a fenti játszott, őszinte szívből fakadó. aktív szerepet.
Csak hogy csináljon magának másik ugyanolyat.
 
Utoljára módosítva:
Ernő Neked küldöm ezt a videót igaz itt nyíltan....de, aki nem szeretné hogy .hm..szóval az NE nézze meg nem vállalok felelősséget érte!!


Többször is megnéztem a filmet, visszatekertem, mert a videó azzal kezdődik "kettős ünnep lesz ezen a héten"
-
Igazán sajnálom Jézust, hogy ezen a pünkösdön megvonták tőle a főszerepet. :)
-
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére