Drónokkal ültetnek 40 ezer fát Kanadában – tízszer gyorsabban, mintha emberek tennék

A végső cél egymilliárd új fa ugyanezzel a módszerrel.

Emberi erőforrás nélkül, drónokkal ültet több tízezer fát egy kanadai startup Toronto északi részén, ahol egy tűzesetben az erdő egy része megsemmisült.

A Flash Forest egy olyan módszert talált ki, amelyhez nem kell emberi közreműködés - illetve kell, de ez abban merül ki, hogy a földről kell irányítani egy drónt.

A repülőeszközt olyan tartályokkal látják el, amelyekbe famagot tudnak tenni. Ezt a levegőből szórja szét a drón az ültetésre alkalmas területeken. A videóban elmondják, hogy egy drón tízszer gyorsabban képes fát "ültetni", mintha ugyanezt emberek csinálnák, ráadásul egy drónpilóta egyszerre 10 eszközt tud irányítani a földről.

Elsődleges tervük, hogy 40 ezer fát ültessenek a már említett területen, ám a végső céljuk az egymilliárd új fa.

Ez a szám magasnak hangozhat, ám számításaik szerint évente ennek 13-szorosa veszik oda. A klímaváltozás miatt viszont elengedhetetlen, hogy elég fa legyen a Földön, hiszen több tanulmány mutatott már rá arra, hogy ezzel lehet elejét venni az egyre inkább fenyegető közelségbe kerülő klímakatasztrófának.

dron-1000x509.png
 
Érdekes ez az erdőtelepítés ... mifelénk vajon miért pepecselnek ültetéssel (csak az állami támogatás hektáronként 5 millió forint a tölgyes vagy bükkös estében). Miért nem egyszerüen szétszórják a magokat ... ezerszer egyszerübb és olcsóbb lenne.
 
mennyi maradna belőle??
Szerintem szinte semmi....
 
mennyi maradna belőle??
Szerintem szinte semmi....
de a kanadai startup pontosan erre gyűjti a pénzt, a magok szétszórására.
"Support the project! We' ll turn your dollars into trees" ... csak küldjék az emberkék a pénzt.
 
Utoljára módosítva:
Nemcsak a politikában, az erdőgazdálkodásnál is jó jön ha gondolkodunk előbb.
Nyilván nem "magokat szórnak" - mint ahogy valaki itt beköpte. ;)
-
Az első lépesnél egy drohne feltérképezi a terepet és különböző méréseket végez a talaj minőséget illetően.
Ebből csinálnak egy 3D képet, a talaj adatai alapján kiválasszák melyik fa fajta hova legyen ültetve
Kiszámolják az optimális útvonalat az ültető-drohne számára...

Az előre csiráztatott magok egy biológiailag leépülő kapszulába vannak csomagolva tápanyaggal.
A drohne aztán egy mélyrepülés során, nagy nyomással belelövi a kapszulát a földbe a kiszemelt ponton
-
Olvasom, hogy naponta akár 100.000 magot is képes egy drohne elültetni.
-
Plant-Bombing-mittels-BioCarbon-Engineering-SystemScreenshot-%C2%A9-biocarbon-engineering.jpg

-
Mivel a drohne tudja hova mit ültetett, egy repüléssel a fácskák növekedése jól követhető a fejlődésük során. :cool:
-
 
A végső cél egymilliárd új fa ugyanezzel a módszerrel.

Emberi erőforrás nélkül, drónokkal ültet több tízezer fát egy kanadai startup Toronto északi részén, ahol egy tűzesetben az erdő egy része megsemmisült.

A Flash Forest egy olyan módszert talált ki, amelyhez nem kell emberi közreműködés - illetve kell, de ez abban merül ki, hogy a földről kell irányítani egy drónt.

A repülőeszközt olyan tartályokkal látják el, amelyekbe famagot tudnak tenni. Ezt a levegőből szórja szét a drón az ültetésre alkalmas területeken. A videóban elmondják, hogy egy drón tízszer gyorsabban képes fát "ültetni", mintha ugyanezt emberek csinálnák, ráadásul egy drónpilóta egyszerre 10 eszközt tud irányítani a földről.

Elsődleges tervük, hogy 40 ezer fát ültessenek a már említett területen, ám a végső céljuk az egymilliárd új fa.

Ez a szám magasnak hangozhat, ám számításaik szerint évente ennek 13-szorosa veszik oda. A klímaváltozás miatt viszont elengedhetetlen, hogy elég fa legyen a Földön, hiszen több tanulmány mutatott már rá arra, hogy ezzel lehet elejét venni az egyre inkább fenyegető közelségbe kerülő klímakatasztrófának.

dron-1000x509.png

Kivaló kezdeményezés, le a kalappal!
 
Az én ismereteim szerint egy erdőtelepítésnek egész más a menete.
Legalább is ha normál, fakitermelésre alkalmas erdőt akarnak kialakítani.
Amennyiben megfelel a dzsungel is és csak oxigéntermelésre szánják, akkor lehet szórni a magokat.
 
Hol olvastad, hogy "szórni fogják a magokat" ? :(
 
Vedd hozzá az előtte álló mondatot is és akkor stimmel: :)

"
.....
A repülőeszközt olyan tartályokkal látják el, amelyekbe famagot tudnak tenni. Ezt a levegőből szórja szét a drón az ültetésre alkalmas területeken. ...." (Melitta)
-
Lehet, hogy a fordítás nem eléggé magyaros de a "tartályok, amikbe famagot tesznek" az a "kapszula"
 
Minél többet ültetnek, annál jobb. A fakitermeléshez, vagy csak a klíma miatt, árnyéknak. Csak sokat ültessenek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,412
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére