Megszólalt a Pedagógusok Szakszervezete az iskolaőrségről

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem támogatja az iskolaőrség létrehozását.

Az érdekvédelmi szervezet által kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték: az erőszaknak, így az iskolai agressziónak minden formáját elutasítja a PSZ, és egyetért azzal, hogy a pedagógusok csak nyugodt légkörben tudnak nevelni és oktatni, ez szolgálja a diákok érdekeit is.

Az iskolai agresszió megfékezésére a megelőzést, az ezt segítő szakemberek alkalmazását tartják azonban a leghatékonyabbnak, ezért elutasítják az iskolaőrség létrehozására tett törvényjavaslatot.

Kifejtették: nem állapítható meg a parlament elé benyújtott módosításból, ki és miként dönti majd el, egy iskolában szükséges-e az iskolaőrség alkalmazása, a nevelési-oktatási intézmények részéről ki és milyen jogkörben lesz jogosult az együttműködési megállapodás aláírására, annak lesz-e minimális vagy maximális időtartama.

Célszerű lenne már most tisztázni az iskolával kötendő együttműködési megállapodás fontosabb tartalmi részleteit, hiszen így egyáltalán nem is sejthető, várhatóan milyen lesz a kapcsolattartás az iskolaőr és munkáltatója, valamint a nevelési-oktatási intézmény, annak vezetői és alkalmazottai között. Feltételezhetően az intézményvezetőnek semmilyen beleszólása nem lesz az iskolaőrök munkájába.

A módosításban nem egyértelmű az sem, az iskolaőr a pedagógusokkal szembeni fellépésre is jogosult-e, illetve a diákok egymás közötti konfliktusaiba is beavatkozhat-e.

Az sem tisztázott: az intézményvezető és az iskolaőr között milyen kapcsolat lesz – jegyezték meg.

Javaslataik között szerepel, hogy kétszáz tanulónként legalább egy iskolapszichológust foglalkoztassanak, aki az iskolában elérhető minden nap, tehát növelni szükséges a létszámukat.

A fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok számának jelentős növelését is indokoltnak látják, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. A nehéz körülmények között végzett munka fogalma ne településhez legyen kötve, hanem az iskolában tanuló hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók, integrációra szoruló gyermekek arányához.

A pedagógiai asszisztensek – akiknek létszámát szintén emelni kell – segíthetnek a konfliktusok korai felismerésében, a tanulási kudarcok leküzdésében partnerei lehetnének a pedagógusoknak – írták. Fontosnak tartanák a gyerekvédelmi rendszer alaposabb felülvizsgálatát, hatékonysági tanulmányok készítését, több szakember alkalmazását. Szintén alapvető lenne a családvédelmi szakemberek, szociális munkások szorosabb együttműködése a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat ellátó pedagógussal – áll a közleményben.

MTI

upload_2020-6-9_3-1-40.jpeg
 
Ez egy meglehetősen nehéz feladat lesz:
-iskolaőr által alkalmazható beavatkozások
-iskolaőr munkához való végzettségi feltételek
A híradókban egyre több a szörnyű tragédia,valóság:
-a hülye "érinthetetlen még szülő által is" gyerek:
-pisztollyal,késsel,akármilyen fegyverrel megy iskolába és azt használja is,mert:
-nem tetszett neki a tanár/nő (vagy éppen tetszett :) )
-rossz osztályzat miatt
-egyéb osztálytársai/iskolatársai végett
-mert csak rossz napja volt
-esetleg debil,pszichopata,szociopata...amit később az orvosi vizsgálatok igazolnak

Milyen érdekes,sok "gyerek" felnőtt úgy,hogy a szülei ütötték vágták,fenyítették (persze ha volt rá megfelelő ok),mégse lett gyilkos,osztálytársát,tanárát megkéselő,később fiatal barátnőjét barátját megfojtó és elrejtő személy.
Sajnos az ilyen viselkedési formák,hajlamok rendkívül nehezen felderíthetőek.
A rendszer mindig csak akkor mozdul rá,amikor megtörténik a baj,katasztrófa!
Általában az elkövető a fiatal kora végett megússza (Magyarországon maximum 15 év) börtönbüntetéssel,nevelőintézettel,kötelező gyógyászati kezeléssel,felmentéssel.
Az áldozat és családja pedig élete végéig viseli a trauma következményeit!
 
Pedig lehet hogy van valósága az ilyen szervezetnek.
Csak....mernek-e intézkedni? Kisebbségi politikai, gazdasági kapcsolatokkal rendelkező gyerekek ellen?
Tudom puding próbája az evés...akkor hadd jöjjön.
 
Mivel megkell erősíteni ezt a politikai döntést jönnek a célzott hírek.
Egy férfi késsel támadt a szlovákiai Ruttkán egy általános iskola igazgatóhelyettesére, aki belehalt a sérüléseibe, írja az Új Szó. A lap szlovák portálokra hivatkozva azt írja, hogy megsérült az igazgatónő, két tanuló és két tanár is.
Az eset során két rendőr is megsérült gellert kapott golyóktól, mindkettőjüket ellátták, nincsenek életveszélyben. Kiderült az is, hogy a támadó az iskola korábbi diákja volt, aki pszichikai problémákkal küzdött. Behatolt az iskola épületébe, betört egy üveget, majd miután az igazgatóhelyettes ellenállást tanúsított, halálosan megsebesítette.

Ezt követően befutott a legközelebbi osztályba, ahol megtámadta a tanítónőt és két gyereket”

– tette hozzá Lučanský. A támadót közben a gondnok próbálta feltartóztatni, annak ellenére, hogy maga is sérült volt.
 
Erőszak erőszakot szül! Aki szelet vet vihart arat!

A mi időnkben tiszteltük tanárainkat. A tiszteletet viszont ki kell érdemelni, az éppúgy nem parancsra működik, mint a magyar válogatott focitudása.
Osztályfőnökünk az "átkosban" is megvitatott velünk "kényes" politikai témákat, válaszolt kérdéseinkre.
Tény, hogy az államosított, megfélemlített pedagógusok között egyre kevesebb a gerinces, félelemből behódolnak. Leadják a tananyagot, de lélek nélkül (tisztelet a kivételnek!). A gyerek pedig olyan mint a kutya, kiszagolja a félelmet.
 
Emlékszem a magyar tanárunk Moldovától a Sötét angyalt olvasatta....akkor hallaottam először 56-ról...majd mesélt áttételesen 1968-ról is...Sajnos nem sokáig tanított bennünket..
 
Erőszak erőszakot szül! Aki szelet vet vihart arat!

A mi időnkben tiszteltük tanárainkat. A tiszteletet viszont ki kell érdemelni, az éppúgy nem parancsra működik, mint a magyar válogatott focitudása.
Osztályfőnökünk az "átkosban" is megvitatott velünk "kényes" politikai témákat, válaszolt kérdéseinkre.
Tény, hogy az államosított, megfélemlített pedagógusok között egyre kevesebb a gerinces, félelemből behódolnak. Leadják a tananyagot, de lélek nélkül (tisztelet a kivételnek!). A gyerek pedig olyan mint a kutya, kiszagolja a félelmet.
Meg kell nézni a neten a videókat, hogy hogyan viselkednek a tanulók sok iskolában. Ez már nem a tanárokon múlik. Ők is emberek. Persze a legkönnyebb egy társadalmi csoportot bűnbaknak kikiáltani, jelen esetben a pedagógusokat.
 
Pedig egyszerű az egész a tanulók azt viszik magukkal amit otthon tanulnak vagy látnak.
De, a szülő sosem hibázhat.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,946
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére