Bosszút állt a tilosban parkoló autókon a Németországban dolgozó magyar buszsofőr

Több száz autó kerekét szúrta ki egy magyar férfi Németországban 2016 óta, írja a 112press.hu a Tag24 cikkére hivatkozva. Az 59 éves K. Tibor a chemnitzi közlekedési vállalat buszsofőrjeként dolgozik, és annyira idegesítették a szabálytalanul parkoló autók, hogy éjszakánként bosszút állt a sofőrökön, és kiszúrta az autógumikat.

Egy idő után annyira beteges lett ez a szokása, hogy a saját autója kerekét is kivágta. Nagyjából 40 ezer euró kárt okozott, és volt olyan autó, amelynek kétszer is kiszúrta a kerekét.

74 ESET MÁR BIZTOSAN AZ Ő NEVÉHEZ FŰZŐDIK, DE A VÁD SZERINT NÉGY ÉV ALATT ÖSSZESEN 310 AUTÓN ÁLLT BOSSZÚT.

A rendőrök végül úgy kapták el, hogy csapdát állítottak neki. Szándékosan tilosban parkoltattak egy autót, Tibor pedig kiszúrta a kerekét, és utána nem sokkal elfogták. Már a bíróság előtt az ügye, júliusban lesz a következő ülés.

Cseke Balázs

images
 
*
Szerencsétlen, pszichiátriai eset. Az idegeire, meg az agyára ment a külföldi tartózkodás, ezek szerint a magánélete nem éppen sikeres. Mire alapozom? "Ha" mellette lett volna egy olyan nő, akivel boldogan megosztja nemcsak a nappalait, de az éjszakáit is, akkor nem vetemedett volna ilyen éjszakai tevékenységre, károkozásra. Biztos, hogy a magány is sokat dobott egészségügyi állapotán, s nem a jó irányba. Kórházi kezelésre szorul(na). Csak kérdés, hogy meg tudja-e fizetni? Ha nem akkor haza kellene somfordálnia és kezeltetnie magát. A még meglévő, ám zsúfolt pszichiátriai osztályok bármelyikén.
 
Ejjnye.
A tilosban parkolást nem bűntetik?
A tűzoltók számára fenntartott kihajtót nem ajánlatos elfoglalni, azért minden esetben bünti jár, ha lefülelnek. Egyéb esetben nem eszik olyan forrón a kását, többnyire csak akkor büntetnek, ha valóban akadályozod a forgalmat. A büntetés itt ahogy tapasztalom, inkább javító-nevelő célzatú, és nem a költségvetésben jelentkező lyukak befoltozására hivatott.
 
A vandalizmus nem attól függ miből vannak a kerekei.
A bundákat rongáló állatvédő, nem vandál?
 
A vandalizmus nem attól függ miből vannak a kerekei.
A bundákat rongáló állatvédő, nem vandál?

Vandalizmus alatt "esztelen vak rombolást" értünk. A szó Vandalizmus a német etnikai csoport, a Vandálok állítólagos viselkedéséből van levezetve, akik a késői-antik és a Romai birodalomba vándoroltak be.
-
Az állátvédő "elöre megfontolt szándékkal" rongálja meg a bundát, hogy ne lehessen eladni, hogy az állatokkal való kereskedés ne legyen attraktiv.
-
A Greenpeace aktivisták azért fújtak festéket a baby-fokákra, hogy ne öljék meg öket. A baby-fókák bundája fehér, ezért adnak sok pénzt a bunda vásárlók. Pár hónap múlva nem éri meg megölni a fokát mert a szőre színes, a bunda mérete pedig pici.
 
Ha ennyire ideges típus, hogy tud buszt vezetni? Az utasokkal sem könnyű egész nap foglalkozni,szerintem.
Akkor az olyanhoz mit szólnál aki a melegben felszólította az utasokat el ne merjék húzni a függönyöket mert megy a légkondi ha elhúzzák akkor nem indul el. Ha meg nem tud elindulni akkor kihívja a rendőröket mert ez már bűncselekmény hogy akadályozza a sofört.....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,270
Tagok
615,596
Legújabb tagunk
Herceg Pálné
Oldal tetejére