Nagyvilág Kanadai tudósok: megvan a legjobb bio napernyő

A káros napsugarak ellen olyan fa véd a legjobban, amely nálunk is megtalálható.

A korai juhar vagy más néven platánlevelű juhar (Acer platanoides) nyújtja a legnagyobb védelmet az emberek számára a Napból érkező ultraibolya sugárzás káros hatásaival szemben – állapították meg kanadai szakemberek, akik az Urban Forestry & Urban Greening című folyóiratban publikálták eredményeiket.

A Torontói Egyetem kutatói 16 olyan fafaj 64 példányát tanulmányozták, amelyek a torontói iskolaudvarokon és közparkokban leggyakrabban előforduló fajok közé tartoznak – írja a BBC hírportálja.

A szakemberek két nyáron át vizsgálták, hogy mekkora különbség van az UV-sugárzás bőrpírt vagy napégést okozó ereje között a különböző fák koronája és a szabad ég alatt állva.


A tanulmány egyik társszerzője, Sivajanani Sivarajah szerint az északi féltekén még soha ezelőtt és világviszonylatban is csupán Ausztráliában, valamint Új-Zélandon végeztek eddig ilyen kutatást.

„A globális éghajlatváltozással kapcsolatos előrejelzések szerint forróbb és hosszabb nyaraknak nézünk elébe itt északon” – mondta a szakember. Hozzátette: „úgy vélem, hogy fel kellene készülnünk ezekre a globális környezeti változásokra és egészséges, élhető városok tervezésében kell gondolkodnunk”.

„A városi környezetben a Napból érkező ultraibolya sugárzás visszaverődik az épített szerkezetekről és kemény talajfelületekről. Az egyik módja annak, hogy csökkentsük az UV-visszaverődés hatásait, a lombkoronafedettség növelése, és ez különösen fontos az olyan városi területeken, ahol a beton és egyéb kemény felületek miatt az emberek ki vannak téve a fokozott UV-sugárzás kockázatainak” – húzták alá a kutatók tanulmányukban.

A szakemberek szerint a korai juhar után a kétszínű tölgy, az ostorfa és az európai bükk nyújtja a legnagyobb védelmet – ezeknek a fáknak az árnyékában háromszor annyi ideig maradhat az ember a szabadban, mintha védelem nélkül menne ki a napfényre –, míg a legalacsonyabb védelmet a vörös juhar (Acer rubrum) és a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) nyújtja a vizsgált fajok közül.

A kutatók azt is megállapították, hogy a sűrűbb és kiterjedtebb lombkoronájú fák, valamint az árnyékot jobban toleráló fajok nagyobb védelmet biztosítanak.

Acer_platanoides_1_-_Putney_Heath_Common_2011.08.02.jpg
 
Ehhez a magvas megállapításhoz nem kell tudósnak lenni.
Az emberiség már fennállása óta tudja, hogy a lombos fa árnyéka megvéd a napsugárzástól, sőt aki egy ilyen fa alá megy, még 5-8 °C-al is hűvösebb klímában is élvezkedhet.
A problémát nem a felettünk lévő bármilyen árnyékoló jelenti, hanem a földön lévő kvarc kristályokról visszaverődő fénysugár.
Aki már volt világos homokú, majd sötétebb homokú strandon az meg tapasztalhatta ezt a fajta leégést, annak ellenére is ha árnyékban volt. :)
 
Ehhez a magvas megállapításhoz nem kell tudósnak lenni.
Az emberiség már fennállása óta tudja, hogy a lombos fa árnyéka megvéd a napsugárzástól, sőt aki egy ilyen fa alá megy, még 5-8 °C-al is hűvösebb klímában is élvezkedhet.
A problémát nem a felettünk lévő bármilyen árnyékoló jelenti, hanem a földön lévő kvarc kristályokról visszaverődő fénysugár.
Aki már volt világos homokú, majd sötétebb homokú strandon az meg tapasztalhatta ezt a fajta leégést, annak ellenére is ha árnyékban volt. :)
Meg éppenséggel nem véd, mert a szórt sugárzás éppúgy leéget, mint a direkt. Árnyékban is kötelező a napvédő krém.
 
Napvédő krém?
Eddigi tapasztalataim szerint, a legártatlanabb nap elleni szer a növényi olaj. Igaz kicsit ragad, de hatásos.
Anno a Földközi tenger térségében elkövetett nyaralások során az Olympos flakonban vitt 3 dcl.-s napraforgó olaj kiváló eredménnyel teljesített.
Manapság ezt az olíva olaj váltotta fel... :)
Szó se róla, utána le kell fürödni, de jót tesz a bőrnek.
 
A napvédö faktoros krémeknek kettösen negativ hatása van.Az egyik, hogy faktor 8 felett nyáron, Közép-Europa fekvésén az összes UV-B sugárzást elnyelik, mielött az a bört elérhetné. Ettöl az illetö persze még barna lesz, de a D3 hormon termelése nem valósul meg.

Másrészt a faktoros krémek összetevöi közül pár gyanus mint potenciális rákkeltö.

A napozás utáni nyugtatók hatásosak, "böröregedés" ellen jól hatnak, föleg a tocoferol és panthenol tartalmu un. After Sun krémek.
 
Juharfa napernyőként....gyökérzettel és földlabdával?:)
Kár,hogy nem én vagyok Superman aki csak úgy kitépné a földből és magával vinné napernyőként!:D
Szép fa,Kecskeméten a Noszlopy parkban is van pár öreg példány,de nálunk annyira nem őshonos,maximum préselve gyűjtik a diákok a levelét az albumban (azt hiszem,a juharfalevél Kanada zászlajában is fontos helyet kapott),de a gaz és a susnyó hazájában (Magyarországon) csodával adóznak minden fának.....főleg ami a kályhába befér.:D
 
Utoljára módosítva:
Már gyerekkoromban felfigyeltem rá, hogy az ég nem mindenütt egyformán kék.
Egy Barátnémnak volt olyan szerencséje, hogy Magyarországról elutazhatott az USA-ba a rokonainak a meghívására.
A fényképezőgépet jól ismertem, még a filmet is otthonról vitte, hogy ne kelljen valutát kiadnia.
Az USA-ba készült felvételeken azonban mindennek más szine volt mint odahaza, még az ég kékje is más volt.
Először az előhívásra gyanakodtam de ma már tudom nemcsak azon múlott



Az ég színe azért más a föld különböző sarkában mert a napfény az atmoszférában levő részecskéken különböző képen szóródik.
A nagy frekvenciájú - rövid hullámhosszú - kék fény a Ravleigh-szorodás következtében jobban eloszlik mint az alacsonyabb energiájú szín komponensek. Az UV-sugárzás a "nem látható" fénytartományba tartozik mégis van párhuzam.

Akit az UV-Index érdekel a Föld különböző pontján, az év különböző honapjaiban az itt talál hozzá információt.
A cikk ugyan nem magyar nyelvű de a táblázatok mindenki számára olvashatóak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére