Brutális terrortámadás: több embert is megölt a késes ámokfutó Nizzában

Késes ámokfutó támadt járókelőkre Nizza központjában, a Notre-Dame de l’Assomption székesegyház közelében. Legalább három embert megölt az ámokfutó, többeket megsebesített délelőtt 9 óra felé.

  • nizza-1024x681.jpg
Már legalább három halottja van a támadásnak, az áldozatok közül kettőt lefejeztek, az egyik áldozat nő volt – írják.

A Le Figaro úgy tudja, a nő a templomban halt meg, egy másik az utcán, miközben egy közeli kávézóba próbált menekülni. A harmadik áldozat az első információk szerint egy férfi.

A polgármester, Christian Estros szerint terrortámadás történt. Az ámokfutó támadása után nem sokkal lövések dördültek, lelőtték a támadót és elfogták, majd lőtt sérülésekkel kórházba szállították.

Gerald Darmanin belügyminiszter azt mondta, hogy a városban rendőrségi akció van folyamatban, arra kért mindenkit, hogy kerüljék el a városközpontot. felállítottak egy ún. válságcsoportot, amihez a belügyminiszter mellett Jean Castex miniszterelnök is és Emmanuel Macron köztársasági elnök is csatlakozott.

Franciaországban nemrég egy 18 éves csecsen iszlamista a nyílt utcán fejezte le Samuel Paty tanárt és töltötte fel a netre a képeket. A történelemtanár Mohamedről készült karikatúrákat mutatott a diákjainak. Egyelőre nem tudni, hogy kapcsolódik-e a két ügy.
 
Biztos nem találnak fizikai kapcsolódási pontokat.
Mivel itt szellemi harc folyik fizikai térben és eszközökkel.
Úgy látszik nincs olyan vallás ami elvetné az erőszakot a másképp gondolkozóknak vagy az őket kigúnyolóknak.
Hogy mi a megoldás?
 
Ismét a vallás.
Úgy látszik hagyományos módszerekkel nem lehet megszüntetni ezt a barbár módszert.
Minden már utólag derül ki.
Megelőzés.
Kicsit nehéz a megelőzés. Ez egy nagyon komplex dolog. Számos jóravaló emberke kap egy pofont az élettől, mint mindenki. DE itt jönnek a toborzó emberkék akik szerint nem azért nem kapta meg a melót, dobta a csaj, stb. mert nincs meg a képesítése, stb. hanem mert hitetlenek és gyűlölik őt, de Allah szereti, stb. aztán pár hónap múlva a jóravaló Abuból lesz az aki embereket fejez le, stb. Továbbá ott a rengeteg illegális emberke, akinek semmi papírja nem volt. Ki tudja hányan alvó ügynökök, vagy kiképzők, toborzók. Itt miliónyi emberről van szó. Sok esetben ezek már titkosított üzenetküldő programokat használnak vagy csak személyesen adnak át infót futárokkal. Rengeteg titkosszolgálati ember kellene, a megfigyelésükre.
További gond a toleranci és a PC túltolása. Ez sok esetben egyáltalán nem kölcsönös. Pl. a netflix tavaly karácsonyra kihozott egy sorozatot, amiben Jézus meleg, stb. Ami sértő és rengeteg kersztyén szervezet tiltakozott is, de nem vették le a kinálatból. Itt meg csak félinfók alapján valaki random levágja egy tanár fejét, mert állítólag megsértette a prófétát. Franciaországban eleve jelentős a muszlim kissebség növekedése a születésszámok alapján. Még 10-30 év és legálisan nyer majd egy párt ami bevezeti a sariát és pápá Francia köztársaság. Ez ellen rengeteget kellene tenni pl. az oktatás terén, de megnézném azt az érzékenyítő kurzust, ami miatt nem akarnának robbantani.
 
Ugye milyen jó dolog a migráció?:D
Vannak előnyei, csak a jelenlegi formájában, finoman fogalmazva sz... . Mit már többször kifejtettem, oktatási központok kivitele a menekülttáborokba, aki elvégzi a képzést, az jöhet legálisan (ez alatt van idő ránézni a titkosszolgálatnak), de hogy ez működjön zéró tolerancia az illegálisokkal szemben. Ha legálisan beutazhatsz, illegális esetén meg örökre kitiltanak, akkor csődbe menne az embercsempész biznisz, kevesebben fuladnának a tengerbe, mert senki sem akarna a tengerren átmenni illegálisan, csak a nagyon hülyék, vagy a teroristák.
Úgy néz ki a jelenlegi támadó is a tengeren jött pár hete:
https://444.hu/2020/10/29/az-olasz-...keresztul-erkezett-europaba-a-nizzai-merenylo
 
Késes ámokfutó támadt járókelőkre Nizza központjában, a Notre-Dame de l’Assomption székesegyház közelében. Legalább három embert megölt az ámokfutó, többeket megsebesített délelőtt 9 óra felé.

  • nizza-1024x681.jpg
Már legalább három halottja van a támadásnak, az áldozatok közül kettőt lefejeztek, az egyik áldozat nő volt – írják.

A Le Figaro úgy tudja, a nő a templomban halt meg, egy másik az utcán, miközben egy közeli kávézóba próbált menekülni. A harmadik áldozat az első információk szerint egy férfi.

A polgármester, Christian Estros szerint terrortámadás történt. Az ámokfutó támadása után nem sokkal lövések dördültek, lelőtték a támadót és elfogták, majd lőtt sérülésekkel kórházba szállították.

Gerald Darmanin belügyminiszter azt mondta, hogy a városban rendőrségi akció van folyamatban, arra kért mindenkit, hogy kerüljék el a városközpontot. felállítottak egy ún. válságcsoportot, amihez a belügyminiszter mellett Jean Castex miniszterelnök is és Emmanuel Macron köztársasági elnök is csatlakozott.

Franciaországban nemrég egy 18 éves csecsen iszlamista a nyílt utcán fejezte le Samuel Paty tanárt és töltötte fel a netre a képeket. A történelemtanár Mohamedről készült karikatúrákat mutatott a diákjainak. Egyelőre nem tudni, hogy kapcsolódik-e a két ügy.
*
Elborzaszt az, hogy emberek csak úgy, mindenféle rossz és gonosz gondolatokkal, megbomlott aggyal ártatlan emberek életét veszik el. Ez bárhol előfordulhat és elő is fordul. Ez a szomorú ebben. Nekem az is rémisztő volt, amikor Budapesten egy elmebeteg(?) vagy drogos(?) férfi csak úgy "szórakozásból" egy nőbe beleszúrt egy injekciós tűt. Szerencsétlen asszony miken mehetett át? Honnan tudta, helyesebben fogalma sem volt arról, hogy előzőleg használták-e a tűt és kik? S, minden egy tömött villamoson történt, az utastérben. Szerencsére az így bántalmazott asszonynak nem lett baja. Töméntelen teszten ment át, s közben milyen viharok dúlhattak a lelkében? Milyen félelmekkel kelt és feküdt? Bele sem merek gondolni.
Írhatnám azt is, hogy ezeknek a szerencsétlen és ártatlan áldozatoknak ez volt a sorsuk?! Nem, ennek még a lehetőségét is eltolom magamtól, sőt ki akarom zárni azt, hogy bárki elvegye az életet. Mert ehhez senkinek nincs joga.
 
Biztos nem találnak fizikai kapcsolódási pontokat.
Mivel itt szellemi harc folyik fizikai térben és eszközökkel.
Úgy látszik nincs olyan vallás ami elvetné az erőszakot a másképp gondolkozóknak vagy az őket kigúnyolóknak.
Hogy mi a megoldás?
*
No ez az, nincs megoldás. A keresztények is irgalmatlan és véres dolgokat követtek el. A középkorban különféle kínzásoknak tettek ki embereket, mindezt azért, hogy vallják be, hogy a sátánt követik meg ehhez hasonló vallomásokat préseltek ki az íly módon megkínzottakból. Aztán meg a máglyán való elégetés? A boszorkány üldözés és a többi.
Sajnos többször éppen az egyházfiaknak támadnak még ma is bűnös és elítélendő gondolataik, csak helyzet kérdése, hogy mikor és mit tesznek a rábízott fiatalokkal. Hagyjuk.
Megoldás? A latin közmondás, v. latin idézet szerint Homo homini lupus = Ember embernek farkasa...
Sajnos ez mind a mai napig áll és naponta megéljük. Háborúkban, különféle támadásokban, erőszakban... Többen becsukott szemmel élnek, mert nem akarnak ezekről tudni. Azt hiszik, ha nem vesznek róla tudomást, már nincs is. Pedig van, sajnos a folyamatos gonoszságokat naponta megéljük, olvassuk, mindenféle hírcsatornán tudatják velünk...
 
Ugye milyen jó dolog a migráció?:D
*
Nem, nem védem ezeket a gyilkosokat. De ne húzzuk már egy lepedőre az összes migránst. Ha úgy vesszük, Amerikába, Ausztráliába menekült, költözött, v. kaland vágyból távozott embereket is le migránsozhatnánk. Mert éppen ezekben az országokban, melyeket a bevezetőmben felvázoltam, a most ott élőknek az ősei teljesen máshol éltek. Mindenki másért ment oda és most is mindenki másért keres és talál új hazát. Okkal és indokkal.
 
Franciaországban eleve jelentős a muszlim kissebség növekedése a születésszámok alapján. Még 10-30 év és legálisan nyer majd egy párt ami bevezeti a sariát és pápá Francia köztársaság. Ez ellen rengeteget kellene tenni pl. az oktatás terén, de megnézném azt az érzékenyítő kurzust, ami miatt nem akarnának robbantani.
már le is írták ... Michel Houellebecq: Behódolás
 
*
Nem, nem védem ezeket a gyilkosokat. De ne húzzuk már egy lepedőre az összes migránst.
természetesen vannak akik legálisan érkeznek, sőt a befogadó államoknak kellenek (például Kanadának 3-400 ezer bevándorlóra van szüksége évente ...de ezeket jól megválogatják).
Az illegális, ellnőrizetlen migrációval van a gond, mikor hivatlanul azok érkeznek akik nem kellenek... és amég ők akarnak dirigálni.
Protestors.jpg
 
Utoljára módosítva:
szerintem ha hasonlítunk, ugyanazon körülmények közt hasonlítsunk ... tehát a középkori keresztényeket a középkori egyéb valláshoz.
nem-nem, ezen még dolgoznod kell. épp most tanultuk meg az okoskáktól a nemlétező járvány kapcsán, hogy ne a jelent nézzük, hanem összesített adatokkal dolgozzunk.
tehát tessék csak nyugodtan a középkortól összesíteni, átlagolni, reméljük mindenki dicsőségére, hogy a kereszténység még így is jobban teljesít :D
 
Erről egy karikatura jut eszembe, csak nem találom most: a lényeg több kép van egymás után. Emberkének a téritő mondja a kereszténység a béke vallása. Aztán a többi képen jön a keresztes háború az inkvizicó, stb. Majd az utolsó előtti amikor a vallás és az állam ketté vált és már nem üldözik az emberkét. Aztán az utolsó képen megint jön a téritő az iszlám a béke vallása szöveggel.
 
Ugye milyen jó dolog a migráció?:D
Látod milyen ügyes a kormány?
Rávesz arra hogy az ő szavait ismételgessed.
Hiszen amiről itt szó van az a muzulmán bevándorlók tettei.
A migráció az egy nagyobb kifejezés.
A migráció nem egy gonosz dolog.
Csak a jelenlegi magyar kormány ezt ismételgeti.
Ezt értik meg sokan......mert ha azt mondanák hogy muzulmán illegális bevándorlók veszélyt jelentenek.
Ez nagyon bonyolult szó összetétel egyszerűbb azt mondani migránsok......
(a lefejezés amit most nizzában is tettek nem muzulmán sajátosság elég dél-amerikában elolvasni egy kartell által véghez vitt mészárlást )
 
Erről egy karikatura jut eszembe, csak nem találom most: a lényeg több kép van egymás után. Emberkének a téritő mondja a kereszténység a béke vallása. Aztán a többi képen jön a keresztes háború az inkvizicó, stb. Majd az utolsó előtti amikor a vallás és az állam ketté vált és már nem üldözik az emberkét. Aztán az utolsó képen megint jön a téritő az iszlám a béke vallása szöveggel.
Kereszténység...
„Lehet, hogy tök mellékesnek tűnik, mindenestre ha én lennék a miniszterelnök, megkérném a Nemzet Cilikéjét, hogy közszereplései alkalmával legyen kedves levenni a keresztet a nyakából. Szekularizáció mint olyan” – írja közösségi oldalán Szegő Péter újságíró.
Ön szerint viselhet-e a Müller Cecília keresztet közszereplései alkalmával? Írja meg kommentben!
Nos amilyen hozzászólások jöttek.......
˝Azért az elég erős, hogy egy senki újságíró, ott ahol nincs szólásszabadság, és kemény diktatúra van, ott felszólíthat egy közszereplőt, hogy mit hord a nyakában. Vajon ennek a f@sznak ha megmondják mit tehet és mit nem, hová szalad? Ja persze, hogy brüsszelbe, vagy dobrevanyu szoknyája szélére. Mondja már meg nekem valaki de őszintén, mit képzelnek ezek magukról. Ezek a pondrók mindent megtehetnek?˝...
Ez egy eléggé visszafogott megjegyzés volt.
Nos ez a kersztényi hozzáállás?
 
Ha valakit érdekel a magyar miniszter elnök mai megszólalása:
Az afrikaiak jövője Afrikában van, a magyaroké Magyarországon. Ha beengeded őket, kölcsönös alkalmazkodásra van szükség. Ha mi nem akarunk alkalmazkodni, nem kell őket beengedni. Magyarországon is vannak, jól beilleszkednek, semmi baj velük, de nem akarunk újakat beengedni. Tartsunk ki, ne engedjük, hogy Brüsszel ide küldjön újabb ilyen embereket, mert aztán olyanokkal kell együtt élnünk, akikkel nem akarunk, aztán meg mehetünk temetésekre.
Hozzátette, hogy a volt olasz belügyminiszter, Salvini korábban rendet tartott: megakadályozta az illegális bevándorlást, majd leváltották.

Most valaki bemegy Olaszországba, kap egy papírt, hogy kiutasították, ő meg elmegy Nizzába és embereket öl. Ez az ember hozzánk is jöhetett volna

– fogalmazott, hozzátéve, hogy fel van dúlva: aggódni kell a gyerekeinkért, ha külföldre mennek.
(lehet más véleményünk de, ezt gondolja az emberek nagy része is. )
 
Azért ha Afrika az afrikaiaké szlogennel anno nem volt gond, akkor Európa az európaiaké szlogennel miért lenne gond? Vagy csak a fehér ember lehet raszista?
 
Kereszténység...
„Lehet, hogy tök mellékesnek tűnik, mindenestre ha én lennék a miniszterelnök, megkérném a Nemzet Cilikéjét, hogy közszereplései alkalmával legyen kedves levenni a keresztet a nyakából. Szekularizáció mint olyan” – írja közösségi oldalán Szegő Péter újságíró.
Ön szerint viselhet-e a Müller Cecília keresztet közszereplései alkalmával? Írja meg kommentben!
Nos amilyen hozzászólások jöttek.......
˝Azért az elég erős, hogy egy senki újságíró, ott ahol nincs szólásszabadság, és kemény diktatúra van, ott felszólíthat egy közszereplőt, hogy mit hord a nyakában. Vajon ennek a f@sznak ha megmondják mit tehet és mit nem, hová szalad? Ja persze, hogy brüsszelbe, vagy dobrevanyu szoknyája szélére. Mondja már meg nekem valaki de őszintén, mit képzelnek ezek magukról. Ezek a pondrók mindent megtehetnek?˝...
Ez egy eléggé visszafogott megjegyzés volt.
Nos ez a kersztényi hozzáállás?

Ilyen alapon a zsidók nem hordhatják a sapekjukat, a sikhek a turbánjukaz a muszlim nők a fátylukat, stb. Sőt, tilos minden szimbólumot tartalmazó kitűző, lánc és persze a jegygyűrű is. Ha meg már it járunk tiltsuk be a sminket is. Máris milyen jó is lenne :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére