Kanada miniszterelnöke kimondta, hogy a koronavírus-járvány egy baromi nagy szívás

Bármelyik motivációs tréner megirigyelhette volna azt a kitartásra buzdító beszédet, amit Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök mondott a népének.

Trudeau a kamerába nézve, nagy hatásszünetekkel szólt a kanadaiakhoz, akiket arra kért, hogy bár a jelenlegi helyzet „baromi nagy szívás”, tartsanak ki, mert túl fognak jutni rajta.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy mennyire frusztráló a jelenlegi szituáció, hogy a gyerekek nem mehetnek halloweenkor cukorkát kérni, és hogy ki tudja, karácsonykor meglátogathatjuk-e a szeretteinket. A most első osztályos gyerekét is megemlítette, aki megkérdezte tőle, hogy a COVID-19 járvány örökké fog-e tartani. A miniszterelnök szerint ez mindenkinek nehéz, a kormánynak és a tartományoknak is kemény döntéseket kell hoznia arról, hogy bezárjon-e üzleteket, vagy ne, és ha igen, akkor mikor.

Trudeau szerint ez a tél még biztosan „szívás” lesz, de a jövő tavasz és nyár sokkal jobb lesz, ha most összefognak a kanadaiak és kitartanak, mert együtt túl tudnak jutni rajta.

images
 
Nem a törzs és cecília jelentései nem azt mondják
Inkább az alábbihoz hasonlót:

Igen, valahol azt nyilatkozta, hogy amennyiben az elhunyt az elmúlt 6 hónapban covid-19-re pozitivitást mutatott, a halál okaként a who ajánlása szerint covid-19-et kell feltüntetni, függetlenül attól, hogy mi volt a halál tényleges oka.
A tiszazugi asszonyok sajnálhatják, hogy rossz időben születtek.
 
a halál okaként covid-19-et kell feltüntetni függetlenül attól, hogy mi volt a halál tényleges oka.
A tiszazugi asszonyok sajnálhatják, hogy rossz időben születtek.
 
ha valakinek magas a vérnyomása, vagy cukorbeteg, stb.... kezelés mellett még nagyon sokáig élhet. ha kap egy covid fertőzést, már nem biztos.
nekem "szerencsém volt" nem kerültem kórházba, de én még életemben nem voltam ennyire beteg. (és nem vagyok egy mai csirke) a légszomj, hogy tudatosan lélegzel, mantrázod magadnak, hogy ki-be, ki-be, az állandó keserű íz, ami miatt semmit nem tudsz lenyelni, az a gyengeség, hogy 5 percig nem tudsz felkelni és ezek nem 1-2 napig, hanem 1-2 hétig, ezek nálam nem az influenza jelei. a láz, a köhögés még esetleg lehet-ne.
Tudom sokan tagadják egyáltalán a létezését is, hát nem kívánom nekik még ezt a gyengébb verziót sem. milyen állapotban lehetnek, akik kórházba kerültek, esetleg intenzívre, lélegeztetőre. el nem tudom képzelni. bár én a saját "kis light-os" állapotomat sem tudtam volna.
 
Remelem jobban vagy mar. Orvosnal voltal? tesztet csinaltattal?
 
Nekem Marciusban "volt meg"; DETTO
 
.
Zacher Gábor sötéten látja a közeljövőt. Mint vázolta, ha így marad az egészségügy átalakításáról szóló törvény, akkor januárban az intenzív, a sürgősségi ellátás és a mentőszolgálat összeomlik.
A minap bejelentett lépésekkel kapcsolatban elmondta, hogy az éjszakai kijárási korlátozásnak túl sok értelme nincs. Az ingyenes parkolás maga a halál, iszonyú káoszt teremt.
A sportrendezvényekről pedig úgy vélekedett nem kevés iróniával, hogy persze a stadionokban mindenki be fogja tartani a távolságot, nyilván mindenki viseli majd a maszkot szabályosan, még a páholyokban is.

A covidos betegekkel foglalkozók látják, hogy ez a kór nagyon-nagyon durva, éppen ezért az őszinte kommunikációnak rendkívül fontos szerepe van. Az embereknek tudniuk kell, hogy mivel állnak szemben, így érthetik meg a védekezés fontosságát- jelentette ki.
*
Hű, ez kemény, de őszinte hír. A világban nem vagyunk egyedül - sajnos! - Magyarországon szinte minden "mozdítható" orvost a Covid osztályokra irányítottak. A nővérek is mérhetetlenül elfáradtak, ráadásul amit kötelező hordaniuk a saját és mások védelme miatt, az a bizonyos kezes-lábas védőruha. Mely nem engedi át a levegőt sem, kegyetlenül befülled a testük, kényelmetlen és rossz. Az egész testük, a fejük is védve van, de milyen nehéz így dolgozni? Ráadásul betegeket forgatni, ellátni. Bele sem merek gondolni. Közben persze ott dobog mindannyiukban, a félelem, hogy el ne kapják ezt a "kórságot"...
Sajnos nagyok a veszteségek, mondják, főleg az idősebb, több bajjal is küzdő emberek vannak veszélyben. De nem egy és nem kettő az a fiatal, aki kisportolt, figyelt az étkezésére, hordott maszkot és mégis elkapta. Sőt bele is halt. Csapkod a kaszás, s ez nagyon ijesztő.
Mindezek ellenére élnünk kell a napi életünket, végezni a napi feladatainkat, s nem feladni a reményt és az optimizmusunkat. Védekezni és védeni, a stratégiákat be kell tartani, és nemcsak a saját, de mások érdekében is.
 
Szoba fogsag 1 honap. Azert nem egeszen vilagos a nagy aruhaz lancok dugig vannak rajuk nem vonatkozik a zaras, de az iskolakra se ahol egy helyen tobbszaz gyerek pedagogus is van ha a szuloket is hozzaadjuk a 400 fos iskolanal kozel 1000fot jelent.
Bizakodunk hogy minnel elobb leagazoba lesz ez a borzalmas vilagjarvany,
 
Melitta, a gyerekek ha el is kapják, gond nélkül átvészelik. Azt a több hónapos leállást, ami a tavasszal volt, azt viszont soha nem fogják tudni bepótolni. Egy főiskolás, egyetemista esetében működik az online oktatás, de egy 6 éves hogy tanuljon meg online írni-olvasni???
 
Nincs jo megoldas mert a jarvany miatt lebetegedett vagy meghalt embereknel, ir vagy olvas lenyegtelen.
Nem tul sok fiatal esett aldozatul a jarvanynak a statisztika szerint de egy is sok. Tesztelika pedagogusokat es ok potencialis veszlynek vannak kiteve, es egyre tobbuknel pozitiv a teszt.
Online oktatas nem potolja a szemelyes kapcsolatot a tanarral de a semminel jobb.
60 millio embernel van pozitiv teszt , es nem mindenhol mindenkit teszteltek, ennel a szamnal hulledezik az ember es fogalma sincs mi lesz a jovobe.
1 ev az mindenkeppen kimarad az embereknek eletebol a kozossegi eletbol akar kisgyerek , diak, felnott partizos, akar oreg aki otthonba tolti az elete hatra elvo reszet.
 
Nos, több tízezer magyar gyereknek az az egy év, de még egy hónap is bőven elég ahhoz, hogy éhenhaljon.
Nekik ugyanis azért kötelező napközis ellátást is igénybe venni, hogy a napi háromszori étkezés biztosítva legyen.
 
Igen, valahol azt nyilatkozta, hogy amennyiben az elhunyt az elmúlt 6 hónapban covid-19-re pozitivitást mutatott, a halál okaként a who ajánlása szerint covid-19-et kell feltüntetni, függetlenül attól, hogy mi volt a halál tényleges oka.
A tiszazugi asszonyok sajnálhatják, hogy rossz időben születtek.
Januártól októberig tartó időszakban elhunyt személyek száma – 106 726 – továbbra is alacsonyabb, mintegy 1,5 százalékkal a 2019-es évihez képest.
 
Mivel ezt az adatot egy covidos cikk alatt hoztad, ezért megér egy kis kiegészítést.
Ha ebből a mutatóból szeretnél következtetéseket levonni, érdemes részletesebb bontásban is előkeresni az adatsort.
Névtelen.png

Látszik, hogy a kedvezőnek tűnő halálozás oka az első negyedévben keresendő, és az egyik vezető oka az idén elmaradt influenza szezon lehet, ezen és akkor "nyertünk" kicsit több, mint 3000 embert. De ha megnézed, a féléves és 3.negyedéves halálozás már nem mutat lényeges különbséget.
Ugyanakkor októberben (a covid berobbanásakor) 15 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest (forrás ugyanaz, KSH adat)
Nagy léptékű - éves - összehasonlításnak pedig leghamarabb 2021 február még inkább március végén lesz értelme szerintem, ami cakkumpakk tartalmaz majd koronát, influenzát, s mindent mi szem szájnak ingere
 
Mivel ezt az adatot egy covidos cikk alatt hoztad, ezért megér egy kis kiegészítést........Ugyanakkor októberben (a covid berobbanásakor) 15 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest (forrás ugyanaz, KSH adat)
Nagy léptékű - éves - összehasonlításnak pedig leghamarabb 2021 február még inkább március végén lesz értelme szerintem, ami cakkumpakk tartalmaz majd koronát, influenzát, s mindent mi szem szájnak ingere
Igen, igazad van, azt még nem tudjuk mennyien fognak meghalni az elkövetkező hónapokban.
Ettől függetlenül, nem tartom helyesnek a napi halálozási számok folyamatos sulykolását,
amikor összességében eddig nem is volt emelkedő a korábbi adatokhoz mérve.
 
Ebben nem értünk egyet, de a vélemény szabad :)
A jelen helyzet megértéséhez a jelen adataira van szükség, pláne ha a kormány a polgárok felelősségtudatára alapozva csak ajánlásokat fogalmaz, és ugye meglehetősen sokáig ez volt a helyzet. Az egészségügy lehetséges összeomlásáért pedig (mint lebegtetett - és amennyiben nem veszünk tudomást a pillanatnyi helyzetről tudatlanságunk, naivitásunk, kényelemszeretetünk okán - korántsem esélytelen forgatókönyv), senkit nem fog vigasztalni az októberig tartó csoda.
 
Januártól októberig tartó időszakban elhunyt személyek száma – 106 726 – továbbra is alacsonyabb, mintegy 1,5 százalékkal a 2019-es évihez képest.
"Több mint 20 év leghalálosabb hónapja volt a november
"..........novemberben 15 366 fő vesztette életét. Óriási a különbség a tavaly novemberi adatokhoz képest: 5279-cel többen hunytak el most, mint egy éve. Ez 52 százalékos különbség. A KSH azt írja, hogy 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, amelyet akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozott......."
 
Ez igaz, de az is hogy ilyen fokú ellátatlanság még nem volt a közelmúltban az egészségügyben.
Amit szerintem, egyrészt a káosz, másrészt a betegek elijesztése, eltanácsolása, elutasítása okozott.
Az amúgy is hosszú várakozási időpontok további tologatása nem maradhat következmények nélkül a betegségekben szenvedőknek.
Most itt a lehetőség a covid számlájára írni az elhanyagolt esetek következményét.
A másik nagy lehetőség pedig - szerintem - terelni a betegek tömegét a magán ellátás irányába,
legalább is azokat, akiknek van rá pénzük, akiknek meg nincs, azok meg rontják a halálozási statisztikát.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére