Belga ügyészség: Drog volt Szájer József hátizsákjában

A képviselő keze vérzett, amikor a rendőrök igazoltatták. Szájer József a korábbi közleményében azt állította, a drog nem az övé.
szajer.jpg


A szomszédok hívták ki a rendőrséget arra a bulira, melyen részt vett Szájer József EP-képviselő is péntek este. Az ügyészség közleménye szerint péntek este fél 10-kor riasztották a rendőrséget a lakók, miután azt tapasztalták, az egyik épületben megsértették a koronavírus miatti korlátozásokat.

A 100 méterre lévő rendőrőrsről érkező rendőrök rajtaütöttek a bulin, és körülbelül húsz embert fogtak el. Két résztvevő, D. O. (1977) és P. B. (1987) diplomáciai mentelmi jogára hivatkozott. Egy járókelő jelentette a rendőrségnek, hogy látott egy férfit menekülni az esővízelvezető csatornán, akire rá is mutatott – ő volt Szájer József. Az ügyészségi közlemény szerint a képviselőnek véresek voltak a kezei, a hátizsákjában pedig kábítószert találtak. Személyi okmányokat nem tudott bemutatni, ezért hazakísérték, ahol igazolta magát.

Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárást indítottak, de a tényleges vizsgálathoz ki kell kérni a mentelmi jogát – áll az ügyészség közleményében, melyet az Eurológusnak küldött el. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem közölnek.


Szájer tagadta, hogy az övé lenne a kábítószer


Az ügyészség előtt nem sokkal közleményt adott ki Szájer József lemondott EP-képviselő, aki elismerte, hogy jelen volt a pénteki brüsszeli „házibuliban”. A rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

Szájer József azt írta, kábítószert nem fogyasztott, a rendőrségnek helyben felajánlotta, hogy készüljön hivatalos teszt, de végül nem tesztelték. A képviselő a közleményében szó szerint így fogalmaz:


A rendőrség szerint extasy tablettát találtak. Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el, nincs tudomásom. A rendőrségnek erről nyilatkozatot tettem. Sajnálom, hogy megsértettem a gyülekezésre vonatkozó szabályokat, ez felelőtlenség volt részemről, az ezért járó szankciókat vállalom.

Szájer hozzátette, vasárnap bejelentett lemondásával levonta a személyes és politikai következtetést.


„Megkövetem a családomat, kollégáimat, a választóimat. Kérem őket, hogy botlásomat, harminc éves kitartó és elkötelezett munka fényében értékeljék. A botlás személyes, azért csak magam tartozom felelősséggel, kérem ne terjessze azt ki senki se a hazámra, se a politikai közösségemre.”


Szájer József vasárnap jelentette be lemondását, amelyben egy szóval sem említette, hogy megszegte volna a gyülekezésre vonatkozó szabályokat. Azt írta


egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot.

A politikus hangsúlyozta: lemondása nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, „minden eddiginél ádázabb küzdelem” tartalmával, a mostani vitában egyetért a magyar kormány álláspontjával, és támogatja azt.


A képviselő úgy fogalmazott: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára. Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni. Annyit írt még, hogy a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett szellemi területen folytatja a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát. Új feladatait is – amelyekről később ad tájékoztatást – az eddigi elkötelezettséggel és elszántsággal fogja teljesíteni.


A Fidesz EP-képviselőcsoportja kedden adott ki közleményt, aszerint Szájer az egyetlen helyes döntést hozta a lemondásával, amit tudomásul vesznek, ahogy azt is, hogy bocsánatot kért a családjától, politikai közösségétől és a választóktól.


A sajtó buktatta le Szájert


A korábbi sajtóhírek arról szóltak, hogy péntek este a brüsszeli rendőrség egy 25 fős szexpartin ütött rajta egy belvárosi klubban (a belga HLN videója alapján egy melegbár épületében), a Rue des Pierres-nél. Belga sajtóhírek szerint a társaság főleg férfiakból állt, a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg őket. Az ügyészségi közlemény nem egy bárt, hanem egy lakást említett helyszínként, az utcanév viszont azonos. A buli résztvevőit fejenként 250 euróra büntette a rendőrség.

A keddi sajtóbeszámolók szerint az EP-képviselő mellett több diplomata is részt vett az orgián. Az újság tudomása szerint az EP-képviselő megpróbált elmenekülni, de elkapták, majd ezek után a mentelmi jogára hivatkozott. A Brussels Times szerint drogokat is találtak a helyszínen.


A belga HLN azt írja, szerkesztőségüknek megerősítették, hogy a rendezvény egy szexparti volt, amelyen részt vett az Európai Parlament egyik képviselője. A HLN konkrétan magyar képviselőről írt, aki állításuk szerint ezt követően lemondott mandátumáról. A magyar szál megjelent a VTM News tudósításában is, ahol olyan politikust említenek, aki az ő verziójuk szerint kapcsolatban áll a Fidesszel, Orbán Viktor magyar miniszterelnök “jobboldali nacionalista” pártjával.
 
Mi ebben a meglepő? Havas már valamelyik könyvében évekkel ezelőtt irt arról, hogy egy bordélyban beszélgetett a kliensekkel, akik között sok helyi politkus is volt.
Másrészt ez egy szép ugródeszka lehet Viktoréknak. Hisz pl. a szlovákok talán egy vagy két éve hadakoznak a belgákkal, mert leszedtek egy szlovák vállakozót a gépéről, aztán meghalt a cellában és ha jól emlékszem van videó is amin rajta ülnek a rendőrök, talán az egyik náci karledítést is csinál. Szóval a rendőrség hírneve sem makulátlan és simán kijöhet, hogy direkt tették a sorosista belga rendőrök a drogot a táskájába a hős szabadságharcosnak, aki épp csak beugrott egy ismerősénél, hogy vigyen neki pár maszkot :D Jelentkeznem kellene az MTVAhoz :D
 
Vasárnap még nem erről beszélt....sajnos ez a liberális nyugat elmond mindent.
Szomorú dolgok ezek nem elég hogy a gránit szilárdságú alaptörvényt folyamatosan változtatni kell.
A lényeg hogy a magyar választók mindenről informálva vannak.
(...)
Csak azt nem világos hogy a kormányközeli embereknél ez a törvényszegés ez kötelező?
Habár itthon nincs probléma ráfogják a migránsokra illetve sorosra....ha meg ez sem segít akkor törvényt módosítanak.
 
Mi ebben a meglepő? Havas már valamelyik könyvében évekkel ezelőtt irt arról, hogy egy bordélyban beszélgetett a kliensekkel, akik között sok helyi politkus is volt.
Másrészt ez egy szép ugródeszka lehet Viktoréknak. Hisz pl. a szlovákok talán egy vagy két éve hadakoznak a belgákkal, mert leszedtek egy szlovák vállakozót a gépéről, aztán meghalt a cellában és ha jól emlékszem van videó is amin rajta ülnek a rendőrök, talán az egyik náci karledítést is csinál. Szóval a rendőrség hírneve sem makulátlan és simán kijöhet, hogy direkt tették a sorosista belga rendőrök a drogot a táskájába a hős szabadságharcosnak, aki épp csak beugrott egy ismerősénél, hogy vigyen neki pár maszkot :D Jelentkeznem kellene az MTVAhoz :D
Igen már kezdenek körvonalazódni az összeesküvés elméletek.
De, miért is kellenének?
Hiszen ezeket mind elismerte szájer akkor minek az összeesküvés?
A fidesz ep képviselő testülete „Szájer József helyes döntést hozott, amikor lemondott Európai Parlamenti képviselői tisztségéről. Az egyedüli helyes döntést hozta meg.
Csak mi volt az a helyes döntés, ? Ja, az hogy a csatornán akart meglógni....
 
Mi ebben a meglepő?
Talán csak az, hogy pont az általa fabrikált alaptörvénybe pont most akarják beletenni, hogy "1 férfi+1 nő"...
Havas már valamelyik könyvében évekkel ezelőtt irt arról, hogy egy bordélyban beszélgetett a kliensekkel, akik között sok helyi politkus is volt.
Másrészt ez egy szép ugródeszka lehet Viktoréknak. Hisz pl. a szlovákok talán egy vagy két éve hadakoznak a belgákkal, mert leszedtek egy szlovák vállakozót a gépéről, aztán meghalt a cellában és ha jól emlékszem van videó is amin rajta ülnek a rendőrök, talán az egyik náci karledítést is csinál. Szóval a rendőrség hírneve sem makulátlan és simán kijöhet, hogy direkt tették a sorosista belga rendőrök a drogot a táskájába a hős szabadságharcosnak, aki épp csak beugrott egy ismerősénél,
De hát pont ellenkezőleg! Kiugrott. Az ereszen át.
hogy vigyen neki pár maszkot :D Jelentkeznem kellene az MTVAhoz :D
Ne tedd? Tudsz írni. Az már kizáró feltétel...
 
A cím csalóka, bagatellizálják, mosdatják, áldozatot csinálnak belőle. (Politikai ellenségről beszél, nem ellenfélröl)

 
Utoljára módosítva:
A cím csalóka, bagatellizálják, mosdatják áldozatot csinálnak belőle.

Érdekes pont ezt a cikket olvastam és ugyanez jött le nekem is!!!!!
Képmutató álszent egy mozgalom.
 
Az nem létezik, hogy nem volt a környéken egy mobiltelefonos, aki filmre vette volna, hogy milyen a mélymagyar (k)eresz-tény erkölcs.
Sajnos, rossz volt (mármint nekünk rossz) az időzítés. Boltok már bezártak, nem sokkal a kijárási tilalom kezdete előtt, ilyenkorra már igyekszik mindenki otthon lenni.
Pedig egy ilyen filmecske nagyobb nézettségnek örvendett volna mint a Titanic, vagy a Terminátor.
 
Sajnos, rossz volt (mármint nekünk rossz) az időzítés. Boltok már bezártak, nem sokkal a kijárási tilalom kezdete előtt, ilyenkorra már igyekszik mindenki otthon lenni.
Pedig egy ilyen filmecske nagyobb nézettségnek örvendett volna mint a Titanic, vagy a Terminátor.
Hát igen... Nem semmi teljesítmény, könyékig vazelinos kézzel lemászni a csatornán!
 
A cím csalóka, bagatellizálják, mosdatják áldozatot csinálnak belőle. (Politikai ellenségről beszél, nem ellenfélröl)

Mit vártál?
A megélhetésük függ a NER lététől.
Amúgy a két "lobbi ügyek képviseletére" alkalmas személyből most megválnak a másodiktól is (a másik Gottfried Péter volt, de őt is "haza hívták").
Kötve hiszem, hogy Tompika - akit még akár ki is zárhatnak a Néppárt soraiból -, akárcsak a töredékére is képes lesz annak,amit ez a kétember el tudott érni.
 
Mit vártál?
A megélhetésük függ a NER lététől.
Amúgy a két "lobbi ügyek képviseletére" alkalmas személyből most megválnak a másodiktól is (a másik Gottfried Péter volt, de őt is "haza hívták").
Kötve hiszem, hogy Tompika - akit még akár ki is zárhatnak a Néppárt soraiból -, akárcsak a töredékére is képes lesz annak,amit ez a kétember el tudott érni.
Pontosan ezt vártam. Ezért néztem szét a revolver újságoknál. Különben nem vagyok vevő rájuk. Az olvasóik kommentárjai szintén elképesztőek.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,228
Tagok
615,595
Legújabb tagunk
OwenDay
Oldal tetejére