Gyurcsány Ferenc leírta, hogy milyen lesz az Orbán utáni Magyarország

„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”


Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

gyuecsany.jpg
 
Te, én ezt arra írtam, hogy Új Zéland is gazdagabb ország, mint Magyarország (akár Svájc vagy USA)! Ezzel csak példálóztam! Hihetetlen, hogy még példát is írsz rá!
Az hogy vannak nálunk gazdagabb országok, most ezt ennyire bizonygatni, felesleges. Mert elhiszem. Csak éppen akárhova mennék, ott idegen, jött-ment lennék.
Hacsak nem illeszkedsz be. Pont ezért írtam:

Főként, ha a helyi sajátosságokat és kultúrát is elfogadják és elsajátítják a nyelv mellett.

Ha előtte alaposan végiggondolták

Meg semmi kedvem más népek nyakán élősködni, sehol nem szeretik az ilyet.
Miért is élősködnél más népek nyakán, ha dolgozol és fizeted az adókat?
Ha ott szerinted kolbászból van a kerítés, viszlát!
Nekem volt szerencsém egy kis időt eltölteni keleten és a tengeren túlon is, úgyhogy saját tapasztalatból tudom, mi az a beilleszkedés és bizony, ha 40 alatti lennék és nem 60 feletti, teljesen másként állnék hozzá.
Ha szerinted Feri alatt minden jó lesz: szavazz rá!
Ennyi!
Na most mondd már, hol Feriztem? Bár azt kétségtelenül most is állítom, hogy kapott ő akkora maflást, hogy százszor megfontoltabban vezetne, mint annakelőtte.
De mint tudjuk, ez a veszély nem fenyeget.
Viszont az is biztos, ha választani kell a regnáló kormány és az ellenzék között, akkor számomra mindenképp az utóbbi.
 
Nekem volt szerencsém egy kis időt eltölteni keleten és a tengeren túlon is, úgyhogy saját tapasztalatból tudom, mi az a beilleszkedés és bizony,
es megtapasztaltad azt a tiszteletet amit a sajat hazadban a budos eletbe nem kaptal meg
pedig az ottani nepek azt se tudtak milyen nacio uniformisa van rajtad
csak annyit O EGY KATONA !!!
 
es megtapasztaltad azt a tiszteletet amit a sajat hazadban a budos eletbe nem kaptal meg
pedig az ottani nepek azt se tudtak milyen nacio uniformisa van rajtad
csak annyit O EGY KATONA !!!
No igen. Nálunk még el kell egy kis időnek telnie, hogy egyenruhában bemenjen egy magyar katona egy kávézóba és ott idegenek meghívják egy kávéra...
 
No igen. Nálunk még el kell egy kis időnek telnie, hogy egyenruhában bemenjen egy magyar katona egy kávézóba és ott idegenek meghívják egy kávéra...
nem meghivjak >>> hanem mire a pulthoz er a sorban mar nyomjak a kezebe mert azt mar valaki kifizette
vagy ugyanez az etteremben szamtalan esetben meg a borravalot sem engedik mert mar azt is kifizettek
a koszonom a szolgalatod minden masodik jarokelotol
 
Valaki csatlakozni akar a Viktorhoz, s szintén WC-n dugós/alkeszes kép
A két kép közötti különbség lényeges.
Lényeges az is hogy a Viktor féle az pillanatkép a valóságról.
A feliratozás már internetes és nem állít semmit.
csak egy "mint egy" hasonlattal létezik.
A Gyurcsányos kép eredetije emez:
Azt Ő maga tette saját magára a mondást.Nem úgy mint a részegséggel vádoló átszerkesztett kép
cim.jpg

Nem láttál morális különbséget?
A viktorost hanyag rendetlen öltözködéssel vádolják.
Ami egy életkép tehát igaz.
Valóban ügyelnie kellene legyen öltözködési tartása.
De a felirat nem állít hazugságot csupán hasonlat
Azt is megnézned érdemes hol terjesztették a részeg vagyok képet: Alfahír
Ami nem más mint a Fidesz holdudvarának lapja.
Én egyiket sem terjeszteném csak a pacuhán felöltözött natúr képet.
Nem kell hozzá ízléstelen szöveg
Ennyit:
1608712565038.png

Ebben az a baj nem tudjuk mikor milyen nem protokolláris eseményen készült.
Létezik élethelyzet mikor fotósokat rendeltek oda.pl az influenza oltáskor.
Amikor le kellett vetkőznie fölülről.
Ám akkor az a baj nem ügyelt a sok léhűtő: hogy még ne fotózzanak.
A sajtós a hibás.
 
Utoljára módosítva:
az emigralt magyarok nagy hanyada informalt es nem szorul megvezetesre
tobb ujsagot olvasnak mint barmelyik otthonragadt
az internet mar akkor gyakorlati hasznalatukban volt amikor Mo-n meg csak nagyon keveseknek
minden emigralt tudja milyen a mai mo.
Nem hiszem.
Mert a választások után csak néznek mereven és nem tudják mi is történt.
Nem tudják elfogadni a mai magyar VALÓSÁGOT.
Álomvilágban élnek,
 
A két kép közötti különbség lényeges.
Lényeges az is hogy a Viktor féle az pillanatkép a valóságról.
A feliratozás már internetes és nem állít semmit.
csak egy "mint egy" hasonlattal létezik.
A Gyurcsányos kép eredetije emez:
Azt Ő maga tette saját magára a mondást.Nem úgy mint a részegséggel vádoló átszerkesztett kép
cim.jpg

Nem láttál morális különbséget?
A viktorost hanyag rendetlen öltözködéssel vádolják.
Ami egy életkép tehát igaz.
Valóban ügyelnie kellene legyen öltözködési tartása.
De a felirat nem állít hazugságot csupán hasonlat
Azt is megnézned érdemes hol terjesztették a részeg vagyok képet: Alfahír
Ami nem más mint a Fidesz holdudvarának lapja.
Én egyiket sem terjeszteném csak a pacuhán felöltözött natúr képet.
Nem kell hozzá ízléstelen szöveg
Ennyit:
Csatolás megtekintése 1767771
Ebben az a baj nem tudjuk mikor milyen nem protokolláris eseményen készült.
Létezik élethelyzet mikor fotósokat rendeltek oda.pl az influenza oltáskor.
Amikor le kellett vetkőznie fölülről.
Ám akkor az a baj nem ügyelt a sok léhűtő: hogy még ne fotózzanak.
A sajtós a hibás.
Csak kiemelve gyurcsány képét.....az ilyen tüntetés jól mutat a határon kívül de, itthon nevetséges és elriasztó.
 
A két kép közötti különbség lényeges.
Lényeges az is hogy a Viktor féle az pillanatkép a valóságról.
A feliratozás már internetes és nem állít semmit.
csak egy "mint egy" hasonlattal létezik.
A Gyurcsányos kép eredetije emez:
Azt Ő maga tette saját magára a mondást.Nem úgy mint a részegséggel vádoló átszerkesztett kép

...

Ennyit:
Csatolás megtekintése 1767771
Ebben az a baj nem tudjuk mikor milyen nem protokolláris eseményen készült.
Létezik élethelyzet mikor fotósokat rendeltek oda.pl az influenza oltáskor.
Amikor le kellett vetkőznie fölülről.
Ám akkor az a baj nem ügyelt a sok léhűtő: hogy még ne fotózzanak.
A sajtós a hibás.
Sanos tudjuk. Egy EU-s találkozón.
De, ha nem is tudnánk. A kísérő nyakában igazolvány (az arcán maszk), tehát hivatalos rendezvényen, protokolláris (ahogy felénk falun mondják: strict formal) eseményen...
 
Csak kiemelve gyurcsány képét.....az ilyen tüntetés jól mutat a határon kívül de, itthon nevetséges és elriasztó.

Ja, lehet hogy jól mutat Feri ilyen közszereplős megnyilvánulása a Black Lives Matter-nek beájulok irányában, de a magyaroknak ez olyan üzenet, amitől kiborul a bili. Mindenki tudja itthon miről van szó, minden rendes magyar embernek a hátán feláll a szőr ettől. Majd ha a Feri kiáll a magyarok mellett, ugyanilyen vehemenciával, mint a migránsok és cigányok mellett, talán még rá is szavaznék, de ez soha nem fog bekövetkezni...
 
Ja, lehet hogy jól mutat Feri ilyen közszereplős megnyilvánulása a Black Lives Matter-nek beájulok irányában, de a magyaroknak ez olyan üzenet, amitől kiborul a bili. Mindenki tudja itthon miről van szó, minden rendes magyar embernek a hátán feláll a szőr ettől. Majd ha a Feri kiáll a magyarok mellett, ugyanilyen vehemenciával, mint a migránsok és cigányok mellett, talán még rá is szavaznék, de ez soha nem fog bekövetkezni...
Pontosan!!
Ez az amit sokan nem értenek meg.
 
Sanos tudjuk. Egy EU-s találkozón.
De, ha nem is tudnánk. A kísérő nyakában igazolvány (az arcán maszk), tehát hivatalos rendezvényen, protokolláris (ahogy felénk falun mondják: strict formal) eseményen...
Nem értem mit beszélsz.
Azt értem hogy szerinted hivatalos és EU-s de hol?Hol van még kép onnan?
masztkot sok helyen látni
 
Szóval értitek szitut, remélem...
Nem nem értjük.
Még ezt sem értem"
Ja, lehet hogy jól mutat Feri ilyen közszereplős megnyilvánulása a Black Lives Matter-nek beájulok irányában, de a magyaroknak ez olyan üzenet, amitől kiborul a bili.
"
Én nem tudom miféle képről beszélsz:"Black Lives Matter-nek beájulok"
A BLM mozgalomból kívül kell maradni én úgy gondolom .
De nem tudom milyen rendezvényről milyen fotóról beszélsz


Mindenki tudja itthon miről van szó, minden rendes magyar embernek a hátán feláll a szőr ettől. Majd ha a Feri kiáll a magyarok mellett, ugyanilyen vehemenciával,

Épp csak senki nem bántja a magyarokat.
Ami veszélyt vizionálsz az virtuális és egy második valóságot létrehozott köz tv teszi.
Valós veszély talán csak az oroszoktól van.
A multik veszélyét is csak virtuálisan tette a Hir Tv azóta már ők is tudják és behozták őket.
Vagyis nincs már veszély ha ők teszik.
A magyar föld is eladó már. Mi Torgyánnál tilos volt.
Ezek hangzatos szózatok. Az Orbánnál már nem tilos kiárusítani.
Épp így a migráns ügy is. Látszólagos valóságképet építettek fel
És közben ők maguk hozták be.

Nincs kitől megvédeni a magyarokat.Nem jön fegyverrel senki.
Se felvásárolni már részvényként.
Azt megtették 1989 után közvetlen.
A világ kritikus ujságai pedig nem a magyarokat bírálja hanem Orbánt kelekótyasága és kétféle kommunikációja miatt.
 
Utoljára módosítva:
Nem mindegy? Ott a kitűzö, tehát hivatalos esemény. Ráadásul olyan, ahol nem lehet e nélkül mozogni (kb. mint az olimpia).
Hogy is mondjam?
Amire te válaszoltál már ott leírtam nem mindegy hol és hogy készült a kép.
Példának de csak egyetlen példának hoztam az influenza oltóhelyes szituációt és hogy a sajtósnak ügyelni kell mikor van fotózásra alkalmas szituációban.
Az egy kitűzős alak még nem mutatja meg a kép keletkezésének körülményeit.
És nekem nem mindegy miként készült a kép.
A kitűzőre hivatkozásod nem mutatja meg.
Ás ha nem nyilvános helyen készült.Nem azt a megítélést kapja tőlem.
Ha lesi-fotó, privát területen akkor médiát is elítélem
Ha nem ismered a fotó körülményeit ne válaszolj nem érdekel a pacuha orbán annyira.
Tudjuk hogy pacuha.
Lejáratni azzal nem lehet.Lehetne annyi esze a ruházatára normál körülmények között is.
De politikai lejáratását, ilyennel ízléstelennek tartom.Eléggé az saját maga is.
 
Te is az a fajta vagy, hogy ha neked tetsző irányban jelzőznek, az nem gond.
Még egyszer mondom: ez a véleményem, ez az én jelzőzésem. Ennyit a Ferivel megengedek magamnak!
Ennyi!
A gyufának is nevezett ferivel óvatosan jelzőzni.
Nem azért mert nem találnál.
Hanem mert politikai halottnak is jelzőzték.
Aztán Gajdics Ottónak is módosítani kellett : felült a halott.
És már csak bosszantásul mondom.: A következő miniszterelnök ha Ő lesz mit csinálsz (öngyilkos leszel?)
Mondom azt úgy hogy én nem kedvelem, sok sok túlmozgásos cselekedetéért.
És nem is szeretném miniszterelnöknek.Nem is látszik a megbékélés zálogának.
De ezt csak akkor tudjuk meg, ha mindkét alkalmatlan visszavonul örökre.
 
Ez értelmetlen összehasonlítás! Mármint így összehasonlítani az itthonmaradtakat az elmentekkel. Volt már ilyen, még az első háború előtt, hogy a zsellérek és nincstelenek mentek csak ki, akiknek nem volt veszteni valójuk és nem is nagyon tudtak velük itthon mit kezdeni
Ez után olvasásra késztetett mert a1929-33 gazdasági világválság miatti kivándorlást ismertem.
De igaz pontosan amit írsz, de a tömör következtetés hibás hogy ki megy el és ki nem:
Az 1867 és 1914 közötti időszakról hagyományosan két ellentétes kép él amagyar köztudatban. Az egyik szerint ez az egyértelmű polgári fejlődés időszaka volt,amikor az ország a Monarchia keretein belül sikeresen kapcsolódott az európai gazda-sághoz. A másik alapján a korszak a társadalmi és területi egyenlőtlenségek gyorsnövekedését eredményezte, amelynek egyik legfontosabb mutatója az Amerikába „ki-tántorgott” magyarság volt, akik az anyaországban nem találtak lehetőségeket maguk-nak. A két szemlélet ellentétesnek tűnik, de közelebbről megvizsgálva mégsem az. Atanulmány – összhangba hozva a két ellentétes képet – a történeti szociológia kereté-ben vizsgálja az amerikai kivándorlás dinamikáját és mozgatórugóit, különös hangsúlythelyezve a vonzó és taszító erőkre, valamint a közbülső akadályok visszatartó erejére azóceán két oldalán. Ennek megfelelően a kivándorlást mint a modernizációs kihívásokraadott választ elemezzük.
Az már egy másik kér-dés, hogy a kulturális, gazdaságföldrajzi, történeti és politikai események nem kedvez-tek ennek az átalakulásnak a 20. században. A tanulmányban felhasználjuk a vándorlás-szociológia elméleti kereteit éppen úgy, mint a történeti földrajz eredményeit, vala-mint a kivándorlásra mint országos problémára adott korabeli tudományos és politikaiválaszokat.


Az Amerikába irányuló kivándorlás a pártok küzdelmeiben vezető témává vált. A kivándorlás ugyancsak megjelent az egyes gazdasági csoportok érdekérvényesítő szándékaiban. Puskás (1982) például az ipari és az agrár-lobbi egymást támadó érvelésében mutatta ki a kivándorlás körüli okok és következmények eltérő minősítését.
Ez valóban összetettebb kérdés mint hogy csak úgy összehasonlítsuk
 
Utoljára módosítva:
Én nem tudom miféle képről beszélsz...

Épp csak senki nem bántja a magyarokat.
Ami veszélyt vizionálsz ....


Az hogy nem érted, nem érdem. Nem is küszködök az elmagyarázásával. Amiatt sem bántalak, hogy neked a Feri kell.

Igen, senki nem bántja a magyarokat, mondjuk Norvégiában, Ausztráliában vagy Kanadában. Viszont megszámlálhatatlan retorzió éri Magyarország különböző vidékein egy Mária Terézia óta beilleszkedni képtelen etnikum miatt. Azonkívül bántják mondjuk magyarsága miatt Újvidéken, Kolozsváron, Érsekúkváron és Kárpátaljáról nem is beszélve. Csak aki a fejét a homokba dugja ez irányba, de amúgy rohadtra érzékeny úgymond a "rasszizmus" állítólagos megnyilvánulásaival szemben, annak nehéz az ilyet elmagyarázni....
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,548
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére