Holnaptól nemzeti színű zászlót kap a tojás

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését. A jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.

A nem előrecsomagolt élelmiszerek tekintetében az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyek esetében az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.

Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni.

A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen.
A január 1-jén hatályba lépő – 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében viszont az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.
A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon.

tojas.jpg
 
Ha jól emlékszem szeptemberben volt egy visszahivási akció, amiben arra kérte a Lidl a vásárlokat, hogy
"Aki vásárolt a termékből, vigye vissza az üzletbe, semmiképp ne fogyassza el és ne dobja a szemétbe!"

meszaros_tojas_szalmonella_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpg

Nem is tudtam, hogy a Felcsuti polgármester a szárnyasok mészárosa lett. :)

Ezt alapból nem értem. Ráadásul leellenőriztem. Felcsút község nem folytat semmi nemű gazdasági tevékenységet, tojásértékesítést, szárnyasok feldolgozása..., sem. Sőt, a polgármester ( Mészáros László István) a megválasztása előtti életében se folytatott ilyen tevékenységet. Habár nem túl sok az 1850 körüli lakossági létszám, de őket egyenként nem ellenőriztem le, hátha ott lett valami elnézve...Ez hülyeség így feltéve egy nemzetközi oldalra és az olvasók megtévesztése.
 
Az Aranykorona Zrt. szerintem egy tojástermelö cég ami Mészáros Lőrinc tulajdonában van, igazgatóságának elnöke pedig a felcsúti polgármester lánya, Mészáros Beatrix.

A 2020 nyarán a Lidl-be szállitott szarmonéllás tojások csomagoloüzem-azonositoja HU-06-TCS-001 volt, ott kérdezz utána, nem nyugati ujságból való a hir.

Nem csodálom, hogy a kormányközeli sajtóbirodalom mélyen hallgat arról, hogy az Aranykorona Zrt. Mészáros Lőrinc vállalkozása,
vezetője pedig idősebbik lánya, Mészáros Beatrix. "A cég fő tevékenysége a tojótyúktartás valamint az étkezési tojás termelése, csomagolása és szállítása."

Orbán a nyugati sajtónak azt vallotta, hogy kb. 1.200,- euros jövedelme van (napi 30 euro) és egy WV-golfot vezet, ebböl nevelte fel az öt gyerekét. :oops:
Ehez képes Jézus kenyérszaporitása és a viznek borrá változtatása semmi.

Kedves Rózsa, egy kis igyekezettel magad is utánanézhetsz a tulajdonjogoknak.
 
Igen szaporodni fognak az ilyen hírek .
Orbán kiakarja zavarni a külföldi bolt hálózatokat.
A tesco ellen is van már negatív hír...
 
Akkor nektek annyi! Gorenje-ért csak egyszer kellett Bécsbe menni, kenyérért meg mehettek minden nap.
Ó, ne féltsd a magyarokat.
Akinek pénze van az nem veszi észre.
Akinek meg nincs az meg azért nem vesz észre semmit.
Amíg nem voltak külföldi bolt hálózatok addig is megéltek az emberek.
 
Amíg nem voltak külföldi bolt hálózatok addig is megéltek az emberek.
Igen, csak azelőtt minden utcában működött egy kisbolt, akik a multik megjelenésével kiszorultak a piacról. Bezárni egy élelmiszerüzletet lehet egyik napról a másikra, újat beindítani az összes hatósági engedély megszerzésével együtt közel sem megy ilyen gyorsan.
 
Nos , a kisboltok a 70-es években bezártak..majd a 1990-es években jöttek a garázsboltok.
Közben az ÁFÉSZ működtetett ABC-ket...
De, lassan lesz ez megvalósítva hisz először termék is kell a boltokba.
Először szorongatni fogják őket...több panasz fog érkezni...különböző szabályozások jönnek..PL. több eladó...
 
Ez egy igazi nemzeti intézkedés.
Lehet támadni de, ha szétnézünk az USA-ban ott a filmekben minden háznál leng a zászló.
Sokan nem tudják hogy az általuk vásárolt termék milyen eredetű.
Eddig az ár volt a döntő most majd megveszik a drágábbat hisz magyar termék .
Ha ez zavarja a többi termék előállítót akkor rakják rá ők is a zászlójukat.
*
Annus és Mari nénik, akiknek pár tyúkja tojik a szalmával borított fészerben, majd a tojásokat kipingálják és a piacon, drágábban ad(hat)ják el? Szerintem felesleges döntés, v. törvény. Ráadásul majd figyuzzátok csak meg, erre a "rendszerre" építenek egy matrica kft-t, akik majd a matricákat gyártják, amelyek nemzeti színűek, s a hátlapjukon ragasztó van. Így könnyebben és gyorsabban tudják majd felragasztani a tojásokra a megkülönböztető jelzést. No most már, ehhez, szükséges majd egy automata rendszer is, beruházás stb. - s ettől még drágább lesz a toji. Én szóltam! :mad:
 
Igen szaporodni fognak az ilyen hírek .
Orbán kiakarja zavarni a külföldi bolt hálózatokat.
A tesco ellen is van már negatív hír...

Félre a tréfát, hogy a jelenlegi magyar kormány a külföldi bolthálózatok kiebrudalásán dolgozik
az a politikájukból adódóan egy konzekvens lépés, engem nem lep meg.

Mert ügye, hogy is van a kártyákkal való vásárlásnál, a nagy üzletek többet tudnak rollunk mint az állam-bácsi.

Biztosak lehetünk benn, hogy az Orbán-terv szerves része ennek az adatbanknak a megkaparintása.
Az üzlethálozatok sokfélesége, a széles piac az egyetlen fegyver a Big Brothr ellen!
 
Pedig kár volna. Mert így van választék, hol és mit, s főleg mennyi pénzért vásárolhatunk. Igaz lehet ez a feltételezés, sőt nagyon is igaz... Az adatbank ténylegesen fontos volna a jelenlegi kormánynak. De, úgy tudom, bármikor, ha úgy tetszik, bárkinek a számlájára rápillanthatnak... S, még nem is tudunk róla... Persze az övékére - mi? - soha... De nem is érdekel a más vagyona, pontosan elég fáradtságos a saját 100 forintosaimat megszámolni :rohog:
 
Az intézkedésnek az lenne a lényege hogy úgy hozzák helyzetbe a magyar vállalkozókat hogy állami pénzeket nem kell beleölni.
(biztos lesznek olyanok is akik felvásárolják pl: az ukrán tojást felcimkézik és íme a friss hazai tojás. Ha megbuknak azt mondják akkor is magyar területről származik.........)
 
Volt már ilyen porfelverés, akkor a marokkói paprikával volt a baj a magyarral szemben.
Aztán az lett belőle, hogy bejegyeztek egy magyar kft-t marokkóba és akkor amit az szállított,
az már magyar árúként került itthon forgalomba.
 
Érdekes tényleg létezett ilyen?
Most úgy szóltam bele hogy konkrétan nem tudom.
De máris megbocsájtom a paprika ügyet.
Amennyiben ha támadott magyar termék(volt már sok nemzetközi támadás pl liba)
csalafintaság ellen csalafintasággal hoznak pozícióba
 
Azert a paprika ugy igen nagy port vert fel , hisz teglaporos volt, azota sokan a spanyol olasz paprikat hasznaljak.

Megértem azt aki bizalmatlan paprika ügyben. Én szerencsére még mindig a saját magam megtermett paprikát dolgozom fel a családdal és azt fogyasztjuk. Persze lassan vitatható, hogy milyen "nemzetiségi" a paprika, mivel csak a föld a magyar, akik megtermelik, magyar, lengyel, olasz és persze orosz... és erdélyi. Persze a többség nem ilyen szerencsés.
 
Ha erdélyi akkor rossz munkás nem lehet......de, ha azon múlik egy olasz is szívesen erdélyi lesz.
 
Azert a paprika ugy igen nagy port vert fel , hisz teglaporos volt, azota sokan a spanyol olasz paprikat hasznaljak.
Válasszuk le.
A hamisított paprika az nagy port vert fel.És főleg a téglaporos.
De ez nem csak külföldi paprika volt
A felvetése valakinek nem a hamisított paprika miatt volt.
Hanem konkrétan ez: "Volt már ilyen porfelverés, akkor a marokkói paprikával volt a baj a magyarral szemben."
Értelmezni kell
Nem téglaporos paprikát mond hanem marokkóit.
A téglaporos hamisítás idején én nem emlékszem bármiféle konkrét helyről származó megnevezésre.
Ezért kérdezem
Ha csak ennyit tudtok téglaporos hamisítás ne is válaszoljatok
Akkor nem hangzott el ország.
Vagy én nem emlékszem
Szóval mi volt ez?: " akkor a marokkói paprikával volt a baj a magyarral szemben."
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,671
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére