Zacher Gábor elmondta, szerinte miért van a magyaroknak alkohol- és drogproblémája

Zacher Gábor, jelenleg mentőorvosként dolgozó toxikológus elmondta, szerint az érvényes kormányzati alkohol- és drogstratégia hiánya jelentős mértékben hozzájárul a magyar társadalom ilyen jellegű problémáihoz.

A járványügyi korlátozások „nem oldották meg” a társadalom alkohol- és drogproblémáit, ráadásul a bezártság miatt meg is nőtt ezen szerek használata. „Az embereknek tele van a töke a több hónapos bezártsággal” – mondta.

Mint mondta, az eddig érvényes magyar kábítószer-stratégia 2020. december 31-én évült el, míg alkoholstratégiánk „sosem volt”. Zacher szerint a drogstratégiából ráadásul nem valósult meg semmi, meglátása szerint kormányzati oldalról történt hiba az erőforrások elosztása során.

Példát is mondott: a rendelkezésre álló költségek 70 százalékát a rendőrségi-szakértői munkára különítik el, míg 30 százalék megy csak prevencióra. Eközben a szomszédos Szlovéniában pont fordítva van ez a helyzet, ugyanis 80 százalék megy prevencióra, míg a maradék pénz kerül a rendőrséghez.

„Ezt a problémát nem a büntető törvénykönyv fogja megoldani” – emelte ki Zacher, majd hozzátette, hogy Magyarországon leginkább az őszinte kommunikáció hiányzik e témában. Példaként felhozta, hogy hazánkban nem beszélnek a marihuána orvosi felhasználásának lehetőségéről, holott úgy véli, ha már egy onkológus vezeti az egészségügyet, akkor legalább párbeszédnek kellene lennie.

Zacher az alkoholproblémára is kitért, melynek kapcsán megjegyzi, szintén politikai-kommunikációs okai vannak. „Amíg a pálinkafőzdék Orbán Viktor szövetségesei, nem számíthatunk alkoholstratégiára, de alig van kontroll az italok hirdetésében is” – mondta a toxikológus.

Az utóbbira kiemelte a televíziós reklámokat, melyek úgy véli Magyarországon az alkoholfogyasztást úgy reklámozzák, mint életérzést. Zacher úgy véli, némileg indokolatlan, hogy dohányárut nem lehet reklámozni, alkoholt meg igen, miközben közel ugyanannyi áldozatot szednek.

zaher.jpg
 
Vannak olyan mondataid, amikkel egyetértek. Így főleg elvárnám, hogy oktatóként átlásd, hogy amit a képzéssel az elmúlt 6-7 évben tettek, az a teljes kinyírás, s akkor is ez lenne, ha a világ legstabilabb oktatásával kezdték volna, tehát nincs visszafelé mutogatás, csak az ő saruk. (Eszük ágában sem volt a rendbetétel, az erősítés, pedig pénz, paripa, fegyver megvolt rá.) Előre tudta minden józan gondolkodású laikus is, hogy az lesz, mégis végigverték. Amikor gazdasági növekedésről írsz. ,,, hidd el, én sajnálom a legjobban, hogy nem az a magyar valóság.
 
Vannak olyan mondataid, amikkel egyetértek. Így főleg elvárnám, hogy oktatóként átlásd, hogy amit a képzéssel az elmúlt 6-7 évben tettek, az a teljes kinyírás, s akkor is ez lenne, ha a világ legstabilabb oktatásával kezdték volna, tehát nincs visszafelé mutogatás, csak az ő saruk. (Eszük ágában sem volt a rendbetétel, az erősítés, pedig pénz, paripa, fegyver megvolt rá.) Előre tudta minden józan gondolkodású laikus is, hogy az lesz, mégis végigverték. Amikor gazdasági növekedésről írsz. ,,, hidd el, én sajnálom a legjobban, hogy nem az a magyar valóság.
A növekedést sokféle képpen lehet értemezni. Náluk azt jelenti szerintem, hogy mindenkinek legyen melója, mint a cocializmusban, aztán minnél többet lehessen lenyulni a közösből. Nekm a koreai minta jut rólam eszembe, amikor a katanai diktaúra altt felhízlaták az olyan cégeket mint a Samsung és az Lg. Csak Mészáros nem tudom millyen multit hoz majd létre. Kiturja a gazpromot? :D

Mint mondtam az oktatás sza.. Lehetne jobb is de sza. is. Viszont ehez kellene egy politikai alku mindenki részéről, amire kevés az esély, hisz magyar parlamenti alaptétel lehetne, hogy a kormánynak sosincs igaza az ellenzék meg téved, megegyezés meg 7 évente szökőévkor.
 

Na, eddig bírtam elolvasni, aztán szakadt a cérna. Erről írtam a múltkor, amikor az értelmet hiányoltam. Olyan kérdésekben nemzeti ( :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: :mad: ) konzultáció meg a zemberek megkérdezése?????!!!!!!, amelyek szigorúan orvosi szakértelmet követel(né)nek meg Magyarországon is, nemcsak a világ összes többi országában - bár, ahogy az orosz orvosok potyognak ki az ablakon .... Egy 70 éves onkológus orvos(i diplomával rendelkező) a magyar pedagógusokat kenetes dumával fizeti ki, egy 62 éves, még aktív korú orvos(i diplomával rendelkező) tisztifőorvosként olyan primitív szövegeket mond "tájékoztatásként", amilyen egy kiscsoportos óvodástól is elfogadhatatlan. Igaz, legalább a mém-készítők örülhettek, minden mondata alapanyag volt. Egy 57 éves jogi diplomával a zsebében itt tart? Akik tapsikolnak, felmérték-e a pici IQ-jukkal, hogy nem lesz SZAKember Magyarországon, hála az utóbbi évek oktatás-átalakításának? Nemhogy diplomás, sima szakmunkás sem. És a 86 l pálinka nem fog kenyeret sütni vagy protézist beültetni.
Az okos, jó vezető (minden szinten) okos, megbízható munkatársakkal veszi körül magát. Van másmilyen vezető is, mindenki láthatja. De sokan csak néznek.
Ez a kormány egy katyvasz.
 
Jó lenne ha csak EU. által engedélyezett vakcinával oltogatnának. A kínai és az orosz korrupciós szagú.
 
Lehet utálni Viktort, de van érzéke az emberek manipuláláshoz, nem hiába van hatalmon ennyi ideje (jó hamiskártyás).
Udvarias vagy hogy ennek nevezed.
Én ugyanazt lókupecnek mondom vagy politikai kalandornak.
A lókupec a legjobb.Az itt a hol a pirosozó hamis.
Már alantasabb.
De még politikai technokrata ez is fedné valamelyest.
Mert a hatalmat megszerzi de nem épül belőle a közösnek se a hosszútávnak.
A manipulálás is lehetne nem öncélú
 
Jó lenne ha csak EU. által engedélyezett vakcinával oltogatnának. A kínai és az orosz korrupciós szagú.
Szóhasználatod rossz mert oltanának esetleg oltakoznának.
Ez a használatos kormány részről.
Különben egyetértek a Kínai és orosz korrupció gyanús.
Valamint hatékonysága sem megbízható.
Most túlzom:Mi a fenét érünk 17 millió desztillált víz hatékonyságú oltással?
Orbán csak túl akar lenni A víz-gyenge kínaival.
Elmondhassa Magyarország megoldotta.
Pedig az nem olyan egyszerű

A Szlovák nép és kormány a példám a jó cselekvésre.
Már kétszer óriási méretű tesztelést csináltak.
A járvány visszaszorulóban volt.De újra felütötte fejét.Mert nem volt teljes az egyéb intézkedés.
Most ismét komoly tesztelésbe kezdenek.Tanulva az előző hiányosságából a tudást is felhasználva mennek tovább.
2020 decemberétől az lakosság átoltása is megkezdődött
18 millió adag vakcinát vettek 3,3 millió személyt oltanak be szervezettebb tempóban 5,5 milliós lakosságból.
Per pillanat 25 oltópont.
Ha húsvétra átoltják a lakosság tervezett 3,3 milliós részét.
És nem hogy nem beszélnek regisztrációról.
Még Magyarországról is mentek át teszteltetni magukat a magyarok
Még azt is megérhetjük oltatni is át kell mennünk
A nagypofájú Orbán leülhet
1610965149238.png
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,699
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére