Amszterdam megelégelte a várost ellepő olcsójános fűturistákat

Amszterdam önkormányzata szigorít: a marihuánát is értékesítő kávézókban holland állampolgársághoz kötik a fogyasztást.

Vége a fűturizmusnak Amszterdam kávézóiban​

Bár a világ jelenleg egyértelműen a marihuána legalizálása felé halad, Amszterdam, a kannabisz-fogyasztás egyik európai központja a külföldiek kizárása mellett döntött. Hamarosan betilthatják, hogy külföldiek is vásároljanak füvet Amszterdam éppen a szabad marihuána-fogyasztásról híres kávézóiban, írja a The Guardian. Az átfogó jogszabály célja, hogy visszaszorítsa a szervezett bűnözést és a várost ellepő, alacsony fizetőképes kereslettel rendelkező drogturistákat. A helyi lakosság és a vállalkozók között egyelőre vegyes fogadtatásban részesült a tervezet.

Femke Halsema, a város polgármestere dolgozta ki a rendőrség és az ügyészség bevonásával azt a rendelettervezetet, amely alapján kizárólag holland állampolgárok fogyaszthatnának a város 166 marihuánát is értékesítő kávézójában. A rendelet várhatóan valamikor jövőre lép hatályba.
Egy kormányzati felmérés alapján a külföldi turisták közel 60%-a elsősorban a kábítószer-fogyasztás miatt látogat el Amszterdamba. Egy másik felmérés azt állapította meg, hogy a város lakossága kevesebb, mint 70 ilyen kávézót lenne képes eltartani, ha kizárólag a helyieket szolgálhatnák ki.

Amszterdam nemzetközi város, és nagyon várjuk a turistákat, azokat, akik a kultúrájára és a szépségeire kíváncsiak. Városunk továbbra is nyitott, vendégszerető és toleráns marad, de gátat kell szabnunk a bűnözőknek és az olcsó tömegturizmusnak
– hangsúlyozta a polgármester. Elmondta, hogy a kannabisz piaca túlnőtt a kézben tartható kereteken, és elkezdett összefonódni a szervezett bűnözéssel.

A helyi kisvállalkozások is profitálhatnak belőle​

A kannabisz gyakorlatilag Hollandiában sem engedélyezett, csak az 5 gramm alatti mennyiség birtoklását 1976-tól nem bünteti a rendőrség. Termeszteni sem lehet, de a kávézók rendelkeznek az árusításra vonatkozó engedéllyel. A tiltás után az illegális utcai kábítószer-kereskedelem megakadályozására a város egyes területein tilos dohányozni.
Hasonló tiltó rendelkezést vezettek be 2012-ben Maastrichtban és Den Bosch-ban, ahol régóta panaszkodott a lakosság a német, belga és francia határmenti ingázó fűturisták egyre növekvő tömegére.

A 850 ezer lakosú Amszterdamban az utóbbi években évi 20 millió, többségében fiatal és alacsony vásárlóerővel jellemezhető turista fordult meg az olcsó repülőjegyeknek és az online szállásfoglalási rendszereknek köszönhetően. 2025-re várhatóan számuk eléri a 29 milliót.
Míg Michiganben egyenesen fizetést kínáltak a fűturistáknak influenszerkedésért, a város már korábban elkezdett intézkedéseket hozni a túlzsúfoltság és a megnövekedett turistaforgalomból adódó kellemetlenségek ellen. Szabályozták a turistákat megcélzó kiszolgálóhelyeket, korlátozták a rövidtávú lakáskiadók számát, leállították a szállodaépítések engedélyezését, és növelték a turisztikai vállalkozások adóterheit.

A helyi iparkamara üdvözölte a bejelentést, mondván, a leginkább a kannabisz-shopok vonzották a kevésbé fizetőképes turistákat a városba. A helyi vállalkozások érdeke is, hogy olyan turisták érkezzenek Amszterdamba, akik beülnek egy-egy jobb étterembe, ellátogatnak valamelyik múzeumba vagy az ismerőseikhez jönnek.
A kávézók szövetsége szerint azonban ezentúl fennáll a veszélye, hogy a könnyűdrogok kereskedelme majd a köztereken folyik tovább. Ha az emberek nem vehetik meg a füves cigarettájukat a kávézóban, akkor majd megteszik az utcán.

fu.jpg
 
Kiegészítésül és kihangsúlyozva:
- Amsterdam egy kisváros, 800.000 lakossal, az évi 20 millió látogató bizony nem kevés de..
- Valójában nem az egy cigarettát szívókkal van baj, hanem a részegekkel akik leisszák magukat és a kuplerájba akarnak randalírozni.
- Naponta 115 csoport megy idegenvezetők kíséretében a piroslámpás utcácskában, őszintén mondva nincs már privát-szféra
- Milyen kellemetlen lehet ha a turisták közül valaki az emberre ráköszön. :mad2:
- Lourdes egy még kisebb város, még több látogató egy fóre, (13.000 lakos 5 millió látogató) akik csak azért mennek oda, hogy "tömjén és mirha" füstöt inhaláljanak.
- Az információm szerint nem a kávéházak a leg fájóbb tüskéke a lakosok szemében, hanem az alkoholisták akik ingyen pip-showt szeretnének.
 
Költözzenek Németországba, és minden gondjuk megoldódik.
Se kávéház, se kupleráj, se pepshow, se nyilvános alkoholfogyasztás, turista meg idegenvezető az meg végképp nincs. Csak ne feledkezzenek el megborotválkozni (a szakáll is tilos), és ffp2 maszkot hozni. :)
u.i. hozzanak sátrat, mert szálloda sincs, és némi szendvicset, mert hogy étterem sincs.
 
Kiegészítésül és kihangsúlyozva:
- Amsterdam egy kisváros, 800.000 lakossal, az évi 20 millió látogató bizony nem kevés de..
- Valójában nem az egy cigarettát szívókkal van baj, hanem a részegekkel akik leisszák magukat és a kuplerájba akarnak randalírozni.
- Naponta 115 csoport megy idegenvezetők kíséretében a piroslámpás utcácskában, őszintén mondva nincs már privát-szféra
- Milyen kellemetlen lehet ha a turisták közül valaki az emberre ráköszön. :mad2:
- Lourdes egy még kisebb város, még több látogató egy fóre, (13.000 lakos 5 millió látogató) akik csak azért mennek oda, hogy "tömjén és mirha" füstöt inhaláljanak.
- Az információm szerint nem a kávéházak a leg fájóbb tüskéke a lakosok szemében, hanem az alkoholisták akik ingyen pip-showt szeretnének.
Ha vége járványnak sétálj ki Budapesten a bulinegyedbe. Itt is van minden, amit el tudsz képzelni, meg amit nem az is. :D
 
Imádom Amsterdam-ot, mint sok más nagyvárost és az ott élő embereket,
- Keleteuropát elhagyva az első legnagyobb élményem az volt, hogy a 800.000 fős városban 180 különböző nemzetiségű emberrel találkozhattam
- A "De Dam" lépcsőjén órákat ácsorogtam miközben a világ elvonult mellettem, minden féle nyelvet hallhattam.
- Magyarországon Győrig nem tudtam eljutni a barátnőmhöz mert "határsáv volt" és a rendőr leszedett a vonatról. :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére