A Perseverance sikeresen landolt a Marson

Elképesztő, de hiba nélkül, időben ereszkedett le az élet nyomai után kutató marsjáró a vörös bolygón.

A Marsot megközelítve a Perseverance a terveknek megfelelően elvált a crew stage elnevezésű fokozattól. 21:40-kor aktiválódott a leszállást irányító számítógép, ettől kezdve a Perseverance magától irányította a landolást. A következő lépésben aktiválódtak a leszállási egység hajtóművei, ezt követően pedig a jármű normális működés mellett lépett be az atmoszférába, amire az ezt jelző "heart beat tones"-ból lehetett követni.

A légkörbe történő belépést megelőzően az MRO (Mars Reconnaissance Orbiter – a NASA-nak a Mars körül keringő műholdja) felvette a kapcsolatot a járművel, ez segít majd az adattovábbításban. A belépést követően az ejtőernyők rendben kinyíltak, majd a hőpajzs is gond nélkül levált. Ezután került sor a sky crane manőverre, tehát a leszállóegység a rovert köteleken leengedte a Mars talajára. Végül budapesti idő szerint 21:56-kor a Perseverance sikeresen landolt, és az MRO-n keresztül elkezdett a Föld irányába közvetíteni.

A Perseverance az ötödik rover, amelyet a NASA a Marsra küldött. Az autó nagyságú, egy tonnás jármű (hossz: 3 m, szélesség: 2,7 m, magasság: 2,2 m) sok tekintetben hasonlított a Marsot jelenleg is kutató Curiosity-ra, amely még 2012-ben landolt a vörös bolygón. A legfőbb hasonlóság (a nagyobb méret mellett), hogy a Perseverance energiaforrása is radioaktív izotóp: az úgynevezett Multi-Mission Radioisotope Thermoelectric Generator (MMRTG), amely a plutónium bomlása során keletkező hőt alakítja át elektromossággá. A Perseverance egy a marsra fejlesztett drónhelikopter is visz magával, amely a tervek szerint az emberiség első motoros repülését hajtaná végre egy idegen planétán.

A Perseverance a Jezero-krátert fogja vizsgálni. Ez a 49 kilométer széles kráter a Mars egyenlítőjétől valamivel északra helyezkedik el. A kutatók szerint olyan 3,5 milliárd éve ebben a kráterben hatalmas tó lehetett, melyet a környékbeli folyók tápláltak. A kráterben ráadásul folyami deltákra utaló nyomokat is felfedeztek – ezek üledékes struktúrák, melyek akkor keletkeznek, amikor a folyók nyílt vizekbe torkollnak. Ezeknél a torkolatoknál kő, homok és remélhetőleg szerves hordalék is lerakódott. Amennyiben volt valaha az élet a Marson (továbbra is mikrobákról van szó), az arra utaló nyomok ezen a helyen fordulhatnak elő a legnagyobb eséllyel. Ám a kráter a Mars geológiája szempontjából is fontos, a vizsgálatával sok minden kiderülhet a planéta múltjáról.

Hihetetlen technikai bravúrral sikerült a NASA-nak percre pontosan tartott menetrendszerint egy újabb marsjárót küldenie a vörös bolygóra. Innentől pedig izgulhatunk, hogy a rover miféle új felfedezéseket tesz majd.

Felkai Ádám

perseverance-landing_3.png
 
Mióta ember van a Földön, ezt sem sikerült ennyi idő alatt megismernie, bár tönretennie sikerült.
Nem itt kellene menteni ebből a rengeteg pénzből, amit még lehet ?
 
Tegnap élőben néztem az animációt és az irányitó személyzetet. :)

Rögtön feltűnt, hogy nem egy "mono-kultura" hanem a kultúrák összességének köszönhetjük ezt az eredményt.
Az űrhajósok ezt szavakban is kifejezik, a riportert tegnap kiigazították, nem egy német és francia a legközelebbi űrutas
hanem két európai, az egyik francia-, a másik egy német-licensszel rendelkezik.

perseverance07g.jpg
 
Hogy tünt fel a kultúrák összessége?
Ezt én nem értem.
Ha egy nyelven ment a társalgás az nem összesség hanem mono.
Nézd meg a kontrol-torony munkatársait, szemlátomás nem homogén etnikum. ;)
Az angol nyelv a legjobb példája a multi-kulturális kölcsönhatásoknak.
Passzol nem passzol, ezentúl mindenütt befogom mutatni, hogy nem a bör szine teszi az embert.

De vissza az eredeti témához.
A Mars légköre nagyon gyér ezért a helikopterezés problematikus.
A propellereknek 5-ször gyorsabban kell forogniuk mint a földön.
Ha jól olvasom egy "oxigént-produkáló" masinát is vittek a Marsra.
Nem tudom mi az oka annak, hogy a Kinai Mars-szondáról olyan keveset hallunk?
Lehet, hogy a patentokat ne ismerjük fel? :)
Minden esetre az Arab mars-szondáról több információnk van és a program is úttörő.
 
Nézd meg a kontrol-torony munkatársait, szemlátomás nem homogén etnikum. ;)
Az angol nyelv a legjobb példája a multi-kulturális kölcsönhatásoknak.
Passzol nem passzol, ezentúl mindenütt befogom mutatni, hogy nem a bör szine teszi az embert.
Rendben látom hogy téged valamiért a bőr szín irritál.
Hiszen mi köze van a bőrszínnek a kultúrához????
Angol nyelv mint kölcsön hatás??
Az lenne egy kölcsönhatás ha eszperantóul beszélgetnének. DE, így ez csak egy átvett kulturális módszer.
Befogod mutatni hogy nem a bőrszín teszi az embert?, Ezt kiknek kell bemutatnod?
 
Mióta ember van a Földön, ezt sem sikerült ennyi idő alatt megismernie, bár tönretennie sikerült.
Nem itt kellene menteni ebből a rengeteg pénzből, amit még lehet ?
Ja egy csomó pénz, de az űrkutatás miatt van napelem, teflon, és rengeteg más ma már "alapnak" tekintett kommunikációs eszköz vagy rendszer eredetileg az űrkutatásra költött pénz mellékhaszna volt. Az alapkutatás hihetetlenül drága, de ez az ami megújítja a tudományt, új távlatokat nyít vagy új összefonódásokat hoz létre. Lehet mondan, hogy mentsük meg ezt vagy azt, de ez eddig sem jött annyira össze. Amig a föld lakossága a fogyasztás mámorában fentreng, nagyon nehéz valamit is megmenteni. Pl. ott a szarvasmarhatartás, ami talán kiválthat a 3d nyomtatott hús, vagy a vegahússzerűség, de persze ezek helyett költhették volna a pénz a marhanemesítés eddig bevált útjára is?
 
Tegnap élőben néztem az animációt és az irányitó személyzetet. :)

Rögtön feltűnt, hogy nem egy "mono-kultura" hanem a kultúrák összességének köszönhetjük ezt az eredményt.
Az űrhajósok ezt szavakban is kifejezik, a riportert tegnap kiigazították, nem egy német és francia a legközelebbi űrutas
hanem két európai, az egyik francia-, a másik egy német-licensszel rendelkezik.

perseverance07g.jpg

SZerintem inkább a tudománynak köszönhetjük. Az is a kultúra része, de az valóban univerzális. Teljesen mindegy, a kódokat egy koreai vagy egy indián, a pályaadatokat meg egy török végezte. Egyazon kotta alaján játszák a szerepüket és a megfelelő képzés után lecserélhetők akár milyen bőrszínű vagy kultúrájú egyénre. Továbbra is fentartom nem az számít milyen a bőrszínük a neműk stb. hanem ők legyenek a legjobbak az adott posztra jelentkezők közül. Továbbá nem beszélhetünk kultúrák egyűtműködéséről, mikor egy minde felett stílusban pár lenyomja a többit.
 
Rendben látom hogy téged valamiért a bőr szín irritál.
Hiszen mi köze van a bőrszínnek a kultúrához????
Angol nyelv mint kölcsön hatás??
Az lenne egy kölcsönhatás ha eszperantóul beszélgetnének. DE, így ez csak egy átvett kulturális módszer.
Befogod mutatni hogy nem a bőrszín teszi az embert?, Ezt kiknek kell bemutatnod?

Kérlek ne mókázzál velem! Magyarország kormányzója aki a fajtisztaságra, bör-szinre hivatkozva nyeri a választásokat.
Te vagy az aki "magad akarod megmondani kivel élsz együtt" és ez csodálatos módon egyezik a vezér ízlésével.
A magyar közmédiák soha de soha nem prezentálnak kiválóságokat ha nem fehér börú, keresztény, heteroszexuális.
Van több műsor a kormánypárt kezében levő médiákban ahol szisztematikusan terjesztenek rasszista gyűlöletet.

Hol lenne a magyar kultúra ha nem vettünk volna át szokásokat másoktól? A magyar ételek 80%-ában paprika van, a kávét a Törökök hagyták itt. Nem Brazilia hanem Etiópi a kávé öshazája. Sehol a világon nem volt korábban kávé csak Afrikában, az autok el sem terjedhettek volna gumi nélkül... még "Kukorica-Jancsink" sem lenne az Amerikai kontinenssel való kapcsolat nélkül...

Csak, nem gondolod komolyan, hogy az Angol-nyelv Adámmal és Évával lett a földre helyezve? Az angol nyelv mint a többi, népek kapcsolata útján jött létre "sukcessive". Kitöl vették át az angolok a nyelvüket? Komplett semmit nem vettek át, csak részben, úgy mint a magyar nyelv is "restaurálásra" szorult.

Mondom ne tréfálj! Nem azt fogom bemutatni, hogy a bör színe teszi az embert, hanem egyszerűen esetenként utalni fogok arra, hogy elhallgatott, a magyar kormány által gyűlölet tárgyává tett népek igen is rengeteg értékkel rendelkeznek, hogy ezt vagy azt mi vettük át tőlük.
 
Ja egy csomó pénz, de az űrkutatás miatt van napelem, teflon, és rengeteg más ma már "alapnak" tekintett kommunikációs eszköz vagy rendszer eredetileg az űrkutatásra költött pénz mellékhaszna volt. Az alapkutatás hihetetlenül drága, de ez az ami megújítja a tudományt, új távlatokat nyít vagy új összefonódásokat hoz létre. Lehet mondan, hogy mentsük meg ezt vagy azt, de ez eddig sem jött annyira össze. Amig a föld lakossága a fogyasztás mámorában fentreng, nagyon nehéz valamit is megmenteni. Pl. ott a szarvasmarhatartás, ami talán kiválthat a 3d nyomtatott hús, vagy a vegahússzerűség, de persze ezek helyett költhették volna a pénz a marhanemesítés eddig bevált útjára is?
Nemcsak "napelem, teflon, stb". hanem az űrkutatás (szatelit-ek) nélkül teljesen lebénulna a világ gazdasági élete.
Akinek a szemében ez túlzás vagy szeretne többet hallani erről az szóljon szívesen kifejtem bővebben.

Az ür kutatásnak egy nagy szerepe van az országok közötti együttműködésnek.
Gondoljunk csak arra, hogy miközben súlyos kelet-nyugati konfliktus volt (Ukrajna, Krim megszállás) Bajkonurban Német, Orosz, Amerikai űrhajósok ültek egy kapszulában és repültek az ISS-hez, vagy más összetétellel.

al-mansuri-m-mit-meir-und-skripotschka_201909251709_full.jpg

Ha az ISS-en nincs probléma az "etnikai-inhomogenitással" akkor mitöl kell félni a Földön? :(

Utoljára módosítva:

A födön az a gond, hogy mindig van egy görény aki többet akar, de mivel nincs rá tehetsége, ezért a vallást a fajt, vagy egyebet előrángat, embereket hergel egymás ellen és végül megtömi a zsebét. Itt nem csak a nyugati politikusokra gondolok. Hány olyan afrikai vagy ázsiai "terrorista" van aki nagy vonalakban csak ahoz ért hogy számolja a pénzt. Ha szétnézel a világon mindenhol etnikai, osztály vagy vallás alapú konfliktusok vannak, nem beszélve a gazdasági egyenlőtlenségekről. Szerintem továbbra is alap az oktatás, mert minnél műveltebb valaki annál toleránsabb. Viszont a tolerancia nem azt jelenti, hogy eltűröm mindenki más hülyeségét, hanem költsönös. Ha Én nem szólok bele mit eszik, akkor Ő se akarjon bele szólni mit egyek Én.
 
Kérlek ne mókázzál velem! Magyarország kormányzója aki a fajtisztaságra, bör-szinre hivatkozva nyeri a választásokat.
Te vagy az aki "magad akarod megmondani kivel élsz együtt" és ez csodálatos módon egyezik a vezér ízlésével.
A magyar közmédiák soha de soha nem prezentálnak kiválóságokat ha nem fehér börú, keresztény, heteroszexuális.
Van több műsor a kormánypárt kezében levő médiákban ahol szisztematikusan terjesztenek rasszista gyűlöletet.

Hol lenne a magyar kultúra ha nem vettünk volna át szokásokat másoktól? A magyar ételek 80%-ában paprika van, a kávét a Törökök hagyták itt. Nem Brazilia hanem Etiópi a kávé öshazája. Sehol a világon nem volt korábban kávé csak Afrikában, az autok el sem terjedhettek volna gumi nélkül... még "Kukorica-Jancsink" sem lenne az Amerikai kontinenssel való kapcsolat nélkül...

Csak, nem gondolod komolyan, hogy az Angol-nyelv Adámmal és Évával lett a földre helyezve? Az angol nyelv mint a többi, népek kapcsolata útján jött létre "sukcessive". Kitöl vették át az angolok a nyelvüket? Komplett semmit nem vettek át, csak részben, úgy mint a magyar nyelv is "restaurálásra" szorult.

Mondom ne tréfálj! Nem azt fogom bemutatni, hogy a bör színe teszi az embert, hanem egyszerűen esetenként utalni fogok arra, hogy elhallgatott, a magyar kormány által gyűlölet tárgyává tett népek igen is rengeteg értékkel rendelkeznek, hogy ezt vagy azt mi vettük át tőlük.
Várom az utalásokat.
Csak miért jut eszedbe egy világhírről hogy akkor ütök egyet a volt hazám mostani vezetőin?
 
Várom az utalásokat.
Csak miért jut eszedbe egy világhírről hogy akkor ütök egyet a volt hazám mostani vezetőin?

Nem célom az ütés még akkor sem ha a kormányfő a családomat gyalázza, hanem a felvilágositás.
Nyissad már ki a szemedet kedves setni, a magyar kormány egyoldalú információspolitikát folytat, gyűlöletet szít.

Nem akarom ezt a topikot tönkre tenni azzal, hogy más témáról beszélünk de szívesen írok neked privát ha megengeded.

Igen van rengeteg probléma a menekültekkel, ahogy az itt született állampolgárokkal is. Vagy Magyarországon nincs kriminalitás? Mégse mondja a kormány "asszony ne szülj csecsemőt mert lehet, hogy bűnöző lesz"

Németországban a menekültek elleni erőszakos cselekedeteknek a valószínűsége sokkal nagyobb mint fordítva.

Én itt élek már egy jó ideje, láttam jónéhány "bevándorlást", biztosíthatlak a mai helyzet semmi ahhoz képest amit a világháború vége, a szovjet imperium szétesése után átéltek itt az emberek, azon kívül, hogy a modern médiákon keresztül gyorsabban és ízesebben értesülünk rolla.

1613807539632.png

Nézd meg a népesség növekedésének az ugrásait és ha őszinte vagy belátod, az elmúlt évek (különösen Magyarország számára) egy bakfüty-volt. A németeknek mindegy, hogy arabul, oroszul, lengyelül, románul... vagy magyarul nem beszélnek az utcán szaladgálók.

Miért nincs Németországban, ahova a menekültek elsösorba jöttek olyan hisztéria mint Magyarországon? Mert a Német kormány nem heccel, nem szít gyűlöletet, mert az emberek többsége az eszét használja. Mi hozzávagyunk szokva a sokszínűséghez, mi megpróbáljuk komolyan venni az emberi jogokat mert csak akkor tudjuk elvárni, hogy a világ velünk szemben ezt betartja ha mi is betartjuk másokkal szemben.

Hagy idézzek Vajda Mihálytól:
"... elkeserítő a demokrácia erodálása, és az agyak átmosása olyan baromságokkal, mint a migránsőrület. Ráéreztek és kihasználják, hogy a nép zsigereibe van kódolva, hogy idegen ide be ne tegye a lábát. Miközben a kutyanem akar itt maradni. Milliárd forintokat adtak ki egy kerítésre, aminek annyi a haszna, hogy a migránsok másfelé mennek, és egy részük a tengerbe fúl...

"A migráció nyilvánvalóan probléma, és az is egyértelmű, hogy ostobaság lenne a korlátlan és ellenőrizetlenbevándorlás, de arról rég szó nincs."

A migrációra azzal reagálni, hogy faj gyűlöletet szitunk az a leg alantasabb, ami Hitler és Szállasi cégére volt.
Sajnos Magyarországon, kormányszinten ennek Renaissance van.
 
A magyar televízióból M1 jól ismert Postillion irja ez alkalommal Essen helyett Brandenburgról.

Egy súlyos számítási hiba csúszott be a NASA programjában. A Mars-szonda hétfőn nem a Marson hanem a Brandenburg melletti Kümmernitztal közelében levő szántóföldön landolt. Az amerikai űrügynökség technikusai csak majdnem 24 órával később vették észre a végzetes hibát.

Mars-Perserverance-Brandenburg.jpg

"A kopár táj és az élet hiánya elhitette velünk, hogy a szonda a Marson van" - magyarázza egy láthatóan csalódott NASA-tudós."
"Még a traktor feltünésekor is először arra gondoltunk, hogy egy régi mars-rover éledt fel..." :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,660
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére