Ma van a nők napja

Tóth Matild, a Szakszervezeti Tanács nőtitkára sem a nőkről beszélt, hanem sokkal inkább egy férfi, a pulpituson feszítő Rákosi Mátyás kedvében járt, amikor 1949-ben felszólalt a nőnap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

"Nekünk ma dolgozó nőknek látnunk kell, hogy nem elég a békét csak akarni, hanem a békét építeni is kell!"

"Többet akarunk termelni, gazdaggá tenni országunkat, hogy gazdaságilag függetlenek maradjunk!"

A nőnapi rendezvényeket az előző rendszerben ez a hangvétel jellemezte, ami nem csoda, mert március 8-a egy baloldali mozgalom munkájának köszönhetően lett a nők napja.

Az első nőnapot az Egyesült Államokban rendezték meg 1909 februárjának utolsó vasárnapján, 1910-ben pedig a koppenhágai II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin azt javasolta, hogy egy évben egyszer világszerte tartsanak nőnapot.

Magyarország már 1914-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.
Mára a nőnap értelemszerűen elveszítette munkásmozgalmi jellegét, de nem is csak a nők virággal történő felköszöntéséről szól, hanem ráirányítja a figyelmet a nőkkel szembeni erőszakra, illetve a nőket ért hátrányos megkülönböztetésekre is.

Frances McDormand az Oscar-díj minapi átadásán felállította a teremben összegyűlt női alkotóművészeket, hogy a "metoo" kampány részeként ráirányítsa a figyelmet a szexuális és anyagi kizsákmányolásra, amit a nőknek még a fejlett Egyesült Államokban, a filmgyártás csúcsán is el kell szenvedniük, pedig gazdagok és világhírűek, nem pedig szegények és ismeretlenek, mint sok milliárd nőtársuk.

A nőnap ma már arra is emlékeztet, hogy

a jogegyenlőség még mindig nem esélyegyenlőség.
Az Egyesült Államokban 1963-ban törvényt, az Európai Unióban pedig 1975-ben irányelvet alkottak arról, hogy egy nőnek ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetést kell kanpia, mint egy férfinek, az utóbbiak azonban még mindig 16-25 százalékkal többet keresnek.

A nők még mindig nagyon sokszor lesznek a családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás és a prostitúció áldozatai.

Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális bántalmazást tizenöt éves kora óta - ami virággal nem tehető jóvá.

nok napja.jpg
 
Azért ne a rosszat említsük MA hanem a jót.
Boldog nőnapot kívánok mindenkinek aki ezt a pár sort elolvasta.
A nemzetközi nőnapra bizony nem lehet egy virágcsokorral megemlékezni és úgy tenni mintha minden rendben lenne.
Kénytelenek vagyunk megemlékezni arra hol volt a női egyenjogúság korábban és még mennyi tennivaló van amig valóban egyenjogúságról beszélhetünk.
 
A nőket ünnepelni? Minek. Hiszen a nők rémesek: szeszélyesek, megbízhatatlanok, hisztérikusak.
Náluk már csak a férfiak borzalmasabbak. :)

Viszont: A nők mosolya elfelejteti, hogy a tavasz rövid.

A nők olyanok, mint a jó bor: az idő csak tökéletesíti őket.
 
A gyermeknap a világ sok országában ünnepnap. A nemzetközi gyermeknap (általában június 1.) megünneplése Törökországból ered és ezen a napon különösen a volt kommunista országokban vált népszerűvé. ...
1945-ben júniusban, 1946-ban februárban, 1947-ben május 4-től tartottak gyermekhetet. 1948-ban már a kommunista párt befolyása alatt álló MNDSZ (Magyar Nők Demokratikus Szövetsége) rendezett Országos Gyermekhetet június 20. és 27. között.
1948. novemberében a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség moszkvai tanácsülésén úgy határozott, hogy „a jövőben június hóban a világ minden olyan államában, ahol a Nemzetközi Nőszövetségnek szervezete van, gyermeknapot rendeznek, amely minden országban a politikai és gazdasági viszonyoknak megfelelően a gyermekek érdekeit fogja szolgálni. Az imperialisták befolyása alatt álló országokban a gyermeknap főtárgya a gyermekek kizsákmányolása elleni harc lesz, továbbá a gyermekek egészségvédelme és a tanulási lehetőségek megjavítása. A Szovjetunió asszonyai példát mutatnak az igazi hazaszeretetre, a békés építőmunka szeretetére való nevelésben.” [2]

A fenti határozatnak megfelelően Magyarországon 1950-től 1953-ig június első vasárnapján, azt követően pedig minden év május utolsó vasárnapján rendezték, illetve rendezik meg a Nemzetközi Gyermeknapot.[3]
 
Ez lehet, nem is a nők, hanem a kedves, figyelmes, mosolygós férfiak ünnepe, akik biztosan máskor is visznek virágot, máskor is átölelik a társukat, máskor is rámosolyognak.

A finnyáskodók meg tanuljanak tőlük, mert van mit.
 
MAGYARORSZÁGON ÚGY DISZKRIMINÁLJÁK A NŐKET, HOGY ŐK MÉG CSAK ÉSZRE SEM VESZIK
"Nemhogy a nőkre hárul a háztartásban és a nevelésben, idősgondozásban végzett fizetetlen munka oroszlánrésze,
de ezt ők, és persze mindenki más is, tökéletesen magától értetődőnek véli."

"Orbán Viktor kormányfő mégis foglalkozik „nőügyekkel” – olyannyira, hogy a nők szaporodási kedvét nemzeti konzultáció keretében szándékozik kipuhatolni. "

NationalparliamentsEIGE2018.png
 
Ernő ,...elhiszed hogy a nők egy részét a család fenntartás jobban érdekli mint a karrier?
Az a probléma hogy ha nem látják biztosítottnak a család szaporodását akkor nem is akarnak annyira gyermeket vállalni.
A 20. század elején nem volt ritka a nagy család nem a 2-3 gyerek hanem a tízen felüliek. Óriási volt a gyermek illetve csecsemő halandóság is.
Mégis bevállalták.
Nem értem hogy miért is baj az a számodra ha egy állam próbálja az országot stabillá tenni. Kína is ezt akarta az egykével de, nagyon mellényúlt.
Inkább örülni kellene hogy támogassák a gyermek vállalást, az új élet , család megkezdését.
 
A támogatással semmi problémám.
- Az én nagyszülőimnek összesen annyi gyerekük volt amivel kereken két focicsapatot össze tudtak volna hozni.
- Mindig is imádtam a nagy családot, nálunk is gyerekszoba helyett egy szoba gyerek volt.
- Én és a feleségem, mi csak "reprodukáltuk magunkat" de nem a népszaporulat miatt.
- A feleségem szeretett volna egy gyereket tőlem, én meg bevallom csak kéjből nem tettem ellene.
- Világos, hogy az életem legszebb évei a gyerekek felnevelése volt, mert sokat tanultam tőlük.
- De esküszöm nem a Merkel miatt, nem az ország stabilitása miatt bujtunk az ágyba. :)

- A gyerekvágyat lehet egészen másképp felkelteni az emberekben mint huszárosan, "Hív a haza!"
"Ne keljen menekülteket beengedni, ne változzon meg a börünk szine...."

- Én megtudnék élni Amerikában is ahol a népesség száma nem csökken, hála a bevándorlóknak.
- Az én életemben az emberiség nem megduplázódott, hanem megháromszorozódott, a saját tettem nélkül.
- Sokan azért mentek el Magyarországról mert még csak remény sem volt egy saját lakáshoz jutáshoz...
- Micsoda társadalom az, ahol "nemzeti konzultáciora van szükség" eldönteni, hogy támogassuk a fiatal házasokat?

- Mi lett volna ha nemmel válaszoltak volna az emberek!! :mad2:
 
- A gyerekvágyat lehet egészen másképp felkelteni az emberekben mint huszárosan, "Hív a haza!"
"Ne keljen menekülteket beengedni, ne változzon meg a börünk szine...."
Szerintem a nőkben kivétel nélkül bennük van a gyerek utáni vágy ez a velünk született ösztön. Az élet igazi értelme a gyermek!
Egyik főnököm mesélte, hogy volt egy korszak Magyarországon, amikor az volt a jelszó, hogy " Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség! " - én akkor nagyot nevettem ezen azt hittem tréfál. Aztán kiderült, hogy igaz.
 
- Micsoda társadalom az, ahol "nemzeti konzultáciora van szükség" eldönteni, hogy támogassuk a fiatal házasokat?
Pont olyan aki ebben az országban él.
(svájcban is szavaztak a burka viseletről)
A gyerekvágyat lehet egészen másképp felkelteni az emberekben mint huszárosan, "Hív a haza!"
"Ne keljen menekülteket beengedni, ne változzon meg a börünk szine...."
Biztos lehet de, a kormány ezt így gondolta. Hogy téved-e?
- Világos, hogy az életem legszebb évei a gyerekek felnevelése volt, mert sokat tanultam tőlük.
- De esküszöm nem a Merkel miatt, nem az ország stabilitása miatt bujtunk az ágyba. :)
Itt sem orbán miatt szülnek illetve vállalnak gyerekeket. Az hogy ő mit kommunikál-..Ez már politika.
 
Pont olyan aki ebben az országban él.
(svájcban is szavaztak a burka viseletről)

Biztos lehet de, a kormány ezt így gondolta. Hogy téved-e?

Itt sem orbán miatt szülnek illetve vállalnak gyerekeket. Az hogy ő mit kommunikál-..Ez már politika.
Hagy kontrázzak egy kicsit.
A Svájci "direkt demokráciát" nem hasonlítod össze az alternative nélküli, egy párt által fogalmazott és általuk kiértékelt viccel amit "nemzeti Konzultációnak" nevez egy párt.

Ne haragudj de még rajtad is látszik, hogy milyen nehéz Magyarországon kibújni az idegen gyűlölő heccpropaganda alól,
úgy teszel az írásodban mintha kifejezetten a muszlimok ellen lett volna az iniciatíva Svájcban.
Valójában nem "Burka-iniciatíváról" hanem "Álcázási tilalom kezdeményezésről" van szó.

Ilyen "Vermummungs-tilalom" már a 70-es évek végétöl van Németországban az RAF és a motor-sisakok megjelenése idején lépett érvénybe.

A Svájciak nemcsak a burka viselésről döntöttek nyilvános helyen hanem a futballmeccseken fellépő huligánok és a demonstrálók álruháiról is szól. Egy kicsit groteszk, hogy a corona virus miatt most mindenkinek maszkkal kell szaladgálni.

Én rasszistának tartom azt a kormányt amelyik a "fajtisztaság megőrzésére" szólítja fel a polgárjait.
Magyarországon volt már kormány - furcsa módon a jelenlegi példaképe - amelyik tiltotta a "vegyes-házasságot"
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,554
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére