Ez az ország lett 2020 legboldogabbja – megint!

Minden évben több szervezet, sokféle szempont szerint értékeli, hogy melyik országban élnek a legboldogabb emberek a világon.

Ezúttal az ENSZ által szponzorált jelentés eredményét ismerhettük meg, amely szerint Finnország sorozatban negyedszer lett a világ legboldogabb helye. Mögötte Dánia, Svájc, Izland és Hollandia végzett.

Hihetetlen módon egyébként egyetlen nem európai ország került csak be a lista első tízesébe, ez pedig Új-Zéland lett. Vannak országok, amelyek azonban rendkívül nagyot zuhantak a korábbi évekhez képest.

Az ENSZ a Gallup közvéleménykutatót bízta meg a felmérés elkészítésével, amely végül 149 országban kérdezte meg az embereket és kérte meg őket arra, hogy értékeljék boldogsági szintjüket.

A kérdőív eredménye szerint a leginkább boldogtalan országok Afganisztán, Lesotho és Botswana lettek, de Ruanda és Zimbabwe is bekerült a legrosszabbak közé.

Talán a koronavírus-járvány járulhatott hozzá, de a megkérdezettek egyharmadánál, tehát minden harmadik országban jóval negatívabb érzelmekkel találkoztak a felmérést végzők, mint korábban.

happy face.jpg
 
Minden a kérdéseken múlik. Azt fognak kihozni akit akarnak.
csak egy példa...Szerinted melyik a legboldogabb ország? Új zéland, Botswána, Szomália...lehet választani.
Tatammmm Új zéland győzött!!!
 
Szombathely Magyarország legboldogabb városa, a második helyen Nyíregyháza áll a boldogság világnapja alkalmából készített kutatás szerint, közölte a Jobb Veled a Világ Alapítvány szombaton az MTI-vel.
Az előző évhez hasonlóan 2020-ban is Finnország lett a világ legboldogabb országa, legalábbis az ENSZ egyik szervezte megbízásából készült felmérés szerint. A Gallup kutatása szerint a lista első helyezettje:

  • Finnország
  • Izland
  • Dánia
  • Svájc
  • Hollandia.
 
A jelenlegi európai és más földrészeket érintő híreket olvasva,egész más a véleményem! Manipuláció az egész eredmény!!!!!! Boldog ország most nincs!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,327
Legújabb tagunk
Tracycer
Oldal tetejére