Önkénteseket toboroz intenzív osztályokra az orvosi kamaraÖnkénteseket toboroz intenzív osztályokra az orvosi kamara

Számos feltételnek meg kell felelni, és a tanfolyam elvégzésével még nem biztosított az automatikus munkavégzés.

Három-négy órás tréninget szervez a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete azoknak, akik egészségügyi szakképesítés nélkül segítenének a covidosokat ellátó intenzív osztályokon.

A képzés a következő ismereteket nyújtja:

• Alapismeretek a COVID betegségről

• A védőfelszerelések helyes használata

• A COVID betegek észlelése.

hirdetés
• Vérnyomás, Oxigén szaturáció, hőmérséklet, légzésszám, pulzus meghatározása, éberség megítélése

• Oxigén adása különböző eszközökkel, ennek ellenőrzése

• Fekvő, ülő beteg itatása, etetése

• Alap kommunikációtréning a beteggel, szakszemélyzettel, hatékony viselkedés hierarchikus rendszerben, stresszhelyzetben

• Ágyazás, ágyneműcsere, segédkezés pelenkázásnál, betegmozgatásnál.

Azt írják, olyanok jelentkezését várják, akik:

• Nagykorú, lehetőleg fiatal, fizikailag, szellemileg és mentálisan erős, erkölcsileg fedhetetlen emberek

• Akik rendkívül nehéz körülmények között, védőfelszerelésben is vállalják a fent leírt munkákat

• Akik nagyfokú önuralommal, kitartással és alázattal képesek embertársaikon segíteni

• Akik, ha arra lehetőség nyílik, munkába tudnak állni megbeszélt időszakokban megyénk kórházaiban

• Akik vagy védettek, mert már oltást kaptak, vagy az elmúlt 6 hónapban bizonyítottan átestek COVID betegségen, vagy ha egyik sem, akkor vállalják a fertőzés veszélyét, és ez esetben nem idősebbek 45 évesnél

• Legalább általános iskolai végzettségük van.

A kamara hangsúlyozza, egyáltalán nem biztos, hogy aki elvégzi a tréninget, automatikusan munkába is állthat, de olyan feladatokra készítik fel őket, amiknek esetleges otthoni ápolás esetén is hasznát veszik.

Korábban szintén önkénteseket kerestek a Semmelweis Egyetem klinikájára is. Ők azt írták:

„Ha orvostanhallgató, ápoló vagy mentőtiszt hallgató vagy, vagy van egészségügyi végzettséged, de már más területen dolgozol, akkor mindenképp tudsz nekünk segíteni. Ha nincs ilyen végzettséged”.

cividos nover.jpg
 
Nehogy azt hidd, hogy ellene vagyok a segítségnyújtás eme formájának, de az a tisztába teszi és kicseréli vagy megigazítja az ágyneműt a beteg alatt nem olyan egyszerű, mint ahogy sokan gondolják. Aki gondozott már ilyen beteget tudja miről beszélek.
De, próbálkozzanak, bár ésszerűbb lett volna ha nem egy krízishelyzetben teszik teljesen tönkre az egészségügyben dolgozókat.
Nem, valóban nem egyszerű, főleg ha 100 kilós fekvőbetegről van szó.
DE: még mindig jobb, és a semminél több, mint reggeltől-estig, majd estétől reggelig szarban-húgyban hagyni a beteget, mert a Pflegedienst csak kétszer jön naponta (jönne többször is, de az ugye több pénzbe is kerül).
Nem egy, és nem is kettő ilyen betegünk van, sajnos.
 
Eleve kérdés mit várnak el tőlük. Ha csak tisztába teszik, vagy megforgatják a beteget az is sok segítség. Több ismerősöm és rokonom is melőzik a kórházakban. Van olyan aki már 2x volt covidos.
Nyilván nem őket fogják megbízni vénás vérvétellel, vagy injekció beadásával.
Egyébként nem ördögtől való a dolog, Németországban is tevékenykednek önkéntesek, érdekes módon ott örömmel fogadják és hálásak az önkénteseknek.
Sajnos, a magyar mentalitás itt is előjön, otthonról a fotelból fikázni azt, aki megemeli a seggét, és ellenszolgáltatás nélkül, a szabadidejét feláldozva segít.
 
Szolnoki lakos vagyok, és én nem tudok "Tiszaligeti" kórházról! Hetényi Géza kórház, és Máv kórház az van. Az ilyen pontatlanság, megkérdőjelezi a közlés többi adatának hitelességét is!
 
NEm az onkentes munkarol van szo , hanem allasrol . Nalunk is van rengeteg onkentes akik segitenek az idoseknek betegeknek. Covi osztalyra apolono kell en ket esetet lattam es bizony ott nem kellett pelenka mert kateter volt bent ott nagy tudasu es gyakorlatu szemelyzet kell. Gepeknel elet halal kerdese van percenkent, de maga szemelyzetet se lehet meg annak se kiteni ,hogy naponta tobb embert halalat statisztalja vegig, meg ugy se hogy erre kulon kikepzik oket,nem hogy egy most belepett dolgozo nem is kepes ra. NEm csak a beteget kell vedeni de a szemelyzetet is. Ezert cserelik oket mert idegileg nem konnyu ilyen osztalyon dolgozni.
 
Szolnoki lakos vagyok, és én nem tudok "Tiszaligeti" kórházról! Hetényi Géza kórház, és Máv kórház az van. Az ilyen pontatlanság, megkérdőjelezi a közlés többi adatának hitelességét is!
Valóban nincs de a táblázat a presztízs sport beruházásokat is sorolja:
pl
1616477296015.png

A Tiszaligetben nem épült valami dísz-spoprt beruházás esetleg?
 
NEm az onkentes munkarol van szo , hanem allasrol . Nalunk is van rengeteg onkentes akik segitenek az idoseknek betegeknek. Covi osztalyra apolono kell en ket esetet lattam es bizony ott nem kellett pelenka mert kateter volt bent ott nagy tudasu es gyakorlatu szemelyzet kell. Gepeknel elet halal kerdese van percenkent, de maga szemelyzetet se lehet meg annak se kiteni ,hogy naponta tobb embert halalat statisztalja vegig, meg ugy se hogy erre kulon kikepzik oket,nem hogy egy most belepett dolgozo nem is kepes ra. NEm csak a beteget kell vedeni de a szemelyzetet is. Ezert cserelik oket mert idegileg nem konnyu ilyen osztalyon dolgozni.
Münchenben is kerestek önkénteseket még a tél elején (itt sem fenékig tejfel a helyzet, nem tudnak külön nővért biztosítani minden beteg mellé)
Annyi jelentkező volt, hogy elnézést kértek, de sokat nem is tudtak fogadni.
 
Utoljára módosítva:
Én mi lenne, ha kórház szót kicserélnétek Stadionra. Így a férőhely számok=ülőhelyszámmal már érthetőb???
Feltételezem, ott sem áll rendelkezésre 67ezer főt fogadni képes alkalmazotti létszám a nap 24 órájában, az év minden napján.
Márpedig jelen esetben egy kórháztól ez lenne a lakosság elvárása, hogy bármikor, bármekkora beteglétszám esetén azonnal legyen megfelelő számú és képzettségű, azonnal csatasorba állítható munkaerő.
A realitás ezzel szemben az, hogy az új kolléganőre, aki április 1-től jön hozzánk dolgozni, december közepe óta várunk. A felmondási időt ugyanis le kell dolgozni mindenhol, és olyan ideális helyzet egész Európában nincs, hogy szakképzett szakemberek sort álljanak a kapuban üres álláshelyre várva.
Egy járvány idején (meg alapesetben is, akár) ki tudja megmondani előre, hogy 3 hónap múlva pontosan mekkora személyzetre lesz szükség egy adott kórházban?
 
Ezért lenne fontos a polgárvédelem iskolai tananyagá tétele, pl, ehez hasonló alapozó oktatással, de igy is túl vannak terhelvea diákok :( Kellene valami kedvezmény, pl. ha elvégzel egy ilyen "nővérképző" fakultatív képzést az pár plusz pont az egyetemi felvételiden, vagy x évig valamennyi adókedvezmény. stb.
De hisz 25 éves korig így sem fognak adózni...
Mellesleg, ha az érettségihez kötelező 50 órányi társadalmi munka egy részét kórházban vagyidődotthonban kellene letudni, szerintem más lenne mind a fiatalok, mind a kórházak megítélése.
 
De hisz 25 éves korig így sem fognak adózni...
Mellesleg, ha az érettségihez kötelező 50 órányi társadalmi munka egy részét kórházban vagyidődotthonban kellene letudni, szerintem más lenne mind a fiatalok, mind a kórházak megítélése.
Jelen esetben ez nem működik
A fogadó szervezet köteles biztosítani
az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit,
 
Biztos én vagyok ügyetlen, de a 2019-ben átadott, 67.000 ágyas Puskás Ferenc Kórház, Budapest az én keresőprogramom számára fellelhetetlen. Viszont hozza a cikkeket, hogy a kormány mennyi pénzt költ stadionra - külön kiemelik az extra drága Puskás Stadiont.
Óriási és adom a pontos címet: 1146. Budapest, Istvánmezei út 3-5. cicus mosoly.jpg
 
Jelen esetben ez nem működik
A fogadó szervezet köteles biztosítani
az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit,
Minden megoldható (lenne), Beka!
Balesetvédelmi oktatás még a fűnyírás előtt is van. Az egészséget meg meg lehet óvni. (Kórház nélkül is kell jelenleg maszkot hordanunk közterületen. Kézmosás, fertőtlenítés, esetleg kesztű,...)
Szóval, ha komolyan akarnák, meg tudnák oldani.
 
Sziasztok itt egy beszámoló tudom nem nagyon kellene linket beraknom de, ez olyan hogy el kell olvasni.
Eljött a nap, reggel bementem a kórházba, körülbelül húszan voltunk orvostan-, ápoló, gyógytornász és dietetikus hallgatók, illetve még népegészségügyi ellenőr és labordiagnosztikai analitikus hallgatókat is kirendeltek. Senki nem tudta, hogy pontosan mit fogunk csinálni, hány órában (mivel mindenkinek mást mondtak a telefonban).
És ezeket nevezte inasoknak az Orbán
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,331
Legújabb tagunk
Monika L.
Oldal tetejére