Gyógyszertárakban, egy egyezményes kóddal tudnak segítséget kérni a bántalmazott nők

A pandémia és a korlátozások sajnos a családon belüli erőszakra is hatással voltak – nem pozitív értelemben. Erre találtak most egy lehetséges megoldást Franciaországban.

A koronavírus-járvány kitörése elején készítettek kutatásokat arra vonatkozóan, hogy milyen hatással van a kialakult helyzet a családon belüli erőszakra. Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte 60 százalékkal, de Brazíliában például 40-50 százalékkal nőtt, Katalóniában 20 százalékkal, Kínában 25 százalékkal, Cipruson pedig 30 százalékkal hívták többen a segélyvonalat, mint általában – írja a 444.hu.

Ötvös Veronika, a NANE Egyesület szakértőjét, pszichológus a hírportálnak elmondta, hogy segélyvonalaik a járvány elején is túlterheltek voltak, és ez a tendencia megmaradt, de az érintett nők helyzete megváltozott: rosszabb lett. Azt azonban pozitívumként azt tapasztalják, hogy egyre több segítő telefonál be, akik lehetnek barátok, családtagok, munkatársak szomszédok. Ez pedig azt mutatja, hogy kezd bekerülni a köztudatba, hogy ilyenkor ne fordítsuk el a fejünket.

Ez a helyzet azonban azt is magával hozta, hogy egyre több országban próbálnak különböző újító megoldásokat találni a probléma visszaszorítására. Franciaországban – ahol szintén megugrott a családon belüli bántalmazások száma rögtön a lezárások első hónapjában – zseniális ötlettek rukkoltak elő. Mivel sok bántalmazott nem tudja nyíltan elmondani, mi történt vele, bevezettek egy egyezményes kódot. Ezzel a bántalmazott nők segítséget tudnak kérni a gyógyszertárakban, mivel azok a legszigorúbb korlátozások idején is nyitva vannak.

A bántalmazottnak mindössze annyit kell mondania a patikusnak, hogy „maszk 19”, és ő máris tudni fogja, hogy értesíteni kell a rendőrséget. A francia kormány emellett 20 ezer szállodai szobát bérelt azoknak a nőknek, akik otthon veszélyben vannak.

pexels-anete-lusina-5723196.jpg
 
Csatolás megtekintése 1787180
Csodás segítő hozzáállás!
 
Gyakorlatilag hogyan működik?
Elmegy a bántalmazott személy (nő) a patikába és azt mondja hogy (kód) oké...de, ha egyedül meg miért nem mondja hogy rendőrség?
Ha meg kisérővel megy akkor vesz bármit és mondja hogy (kód) nem feltünő ez?
?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,301
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére