Jókai out?

A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? - teszi fel a nagy kérdést Jókai, mi pedig tegyük fel azt a kérdést, hogy tízből vajon hány tizenhat éves jut el ebben a könyvben a szerző nőképéig, vagy akár csak a tizedik oldalig.

Pedig tizenhat éves korukra már bőven túl vannak azon, hogy „kicsiny diák koromban szép diszkant hangom volt; aztán három humaniorum classisnak énekszóval kellett kísérni felekezetünk minden halottját”, azaz dehogy vannak túl, A kőszívű ember fiait sem olvassa el már senki, illetve az önök gyerekei vagy unokái biztosan, de rajtuk kívül senki, a szabályt erősítő kivételek száma is minden bizonnyal folyamatosan csökken.

Meg általában az olvasó embereké is.

Utóbbitól talán nem független, hogy az internet egyik fele menten lincselésbe kezd, ha kedvenc szerzőjüket vagy az ő nőképét támadás éri, holott írókról, meg műveikről véleménye éppen bárkinek lehet. A miniszterelnök második kedvenc napilapjában Jókait már a magyar irodalomból való kirekesztéstől óvják, az ügyben még véletlenül sem illetékes államtitkár szerint Jókairól nincs vita, holott dehogy nincs, meg lesz is, amíg emberek olvasnak magyar nyelven, egyrészt a szövegekhez értők körében, másrészt a szülők között, akik egymás között beszélik meg, hogy mit kezdjenek az aktuális kötelező felett idegeskedő gyerekeikkel. A gyerekek talán nem sokat vitáznak ezen, én sem olvastam el, te sem olvastad el, jól van, menjünk focizni.

Vitatkozni egyébként sokat lehetne, például Jókai nőképén is, hiszen nem szükségszerű, hogy a Jókait olvasó lányok feleség korukban majd engedelmesen szolgálják a férjüket, éppen arra vannak egyébként a pedagógusok, hogy a szöveg ne csak úgy lebegjen a diákok fejében, hanem együtt értelmezzék, és megbeszéljék például, hogy az anyukájuk miért nem úgy viselkedik, mint azok a nők a könyvben. A vita és a gondolkodás megúszása, ha ehelyett inkább egyszerűen csak nem olvasnánk valamit, és ezért sem tragédia egyébként, ha a kormány beleerőlteti rossz ízlésű minisztere kedvenc szerzőit a tananyagba; értő tanárokkal meg lehet azt is beszélni, hogy ha valaki nem jó író, viszont ostobaságokat gondolt a világról. A gyerekek sem hülyék egyébként, senki sem megy majd karddal az udvari szünetre, mert Petőfi sem akart ágyban, párnák közt meghalni.

A vitát viszont akkor sem szabadna megúszni – nem is lehet, csak eltolni évekkel és megutáltatni az olvasást még néhány generációnyi diákkal –, amikor arról kéne beszélni, hogy egy mai gyerek mást akar és mást tud olvasni, mint egy tíz-húsz-harminc évvel ezelőtti kortársa, sőt a mai gyerekek és mai gyerekek között is van különbség, ezért nyugodtan ki lehet húzni a kötelezők közül még az apukák meg a miniszter kedvencét is, meg ki lehet hagyni a Bánk Bánt is, meg Az arany embert is, ha a tanár úgy látja, hogy a gyerekeket nem érdekli.

Olvassanak mást, olvassanak tényleg bármit.

Selmeci János

Jokai.jpg
 
Igazad van és a lazadasra egészséges lazadasra ha suliban vagy keresd egyből a tiltott részleget Ábel a tiltott rengetegben amúgy dumbledorek is ott ülnek egy nagy halom tudáson mégis fingjuk sincsen egyszer már megtörtént a dolog és újra ismetlodik tanultak belole nem mert vén szarosok nem kár értük de kiváló ügynökök voltak
 
Ha a szülő telefont nyomkod, akkor a gyerek is azt akar...
Ha a szülő egész nap TV-t néz, akkor a gyerek is azt teszi...
Ha a szülőt a gyerek olvasni látja, akkor talán a gyerek is fog olvasni...
De vannak "korszakok" is az életben, elkezd valaki olvasni, aztán más felé fordul, és hanyagolja a könyveket.
És... Jó út lehet az olvasás felé a képregény. Vannak regényeket feldolgozó képregények, esetleg ébreszthetnek vágyat az eredeti iránt. Pl. a Füles rejtvényújságban a '70-es '80-as években több Jókai és más irodalmi mű (pl. Rejtő) feldolgozás megjelent. Az interneten ezek ma is megtalálhatóak...
Nem tul regen a telefonok kutyuk computer ellen beszeltek , hogy ne hasznalja a gyerek vagy korlatozva , ezeregy ok felsorolva a latas romlastol az elhizas , stb. MA az a gyerek szinte behozhatatlan hatrany szenved ha nem tudja jol hasznalni a computert hogy ma az egesz oktatas online megy a szulok nagyresze kullok az esemenyek utan mert nem ugy van ma mint irtad.

Ha a szülő telefont nyomkod, akkor a gyerek is azt akar...
 
Zavaros agy meghasonlott vagymi? Agatha raisin hamish macbeth? Ja és jöjjenek a romantikus Drakulak mielőtt kiszivlak vallja nekem szerelmet lehetőleg telepatikusan oké én a skandináv krimikkel vagyok elfogult bevallom amúgy jó étvágyat
Ha a legtobbembernek lenne olyan humora mint Beatonnak, akkor ...
Mit nyomjunk a gyerekeink kezebe kezdésként?
Bo Nesbot? Keplert? Anne Dahlt? esetleg Camillat fayalbackabol? vAddler Olsen sem rossz a kihult ugyeivel, esetleg Ahnem fabian riskjét elemezzuk? :)
De ha már olyanokat emlegetunk akik kevesbe ismertek, mert nem Pollman Vandaljait? Mért nem Cornwell Angolszász krónikáit, vagy a hosszu hosszu sorozatát a napoleoni háborukbol? Mert nem Napier tortenelmi regényeit ?
De ha napjaink magyar iroit akarjuk nem rossz valasztas Biro Szabolcs! Esetleg Bán Mór Hunyadi ciklusa? Benkő László? A honfoglalás trilogia nagyon jó! A viharlovasok ciklus olyan idokkel foglalkozik amit nagyon kevesse ismerunk.
Mit adjunk a gyerek kezebe ?
Rowlingot leszoljak a "nagyok". Vakloszinu ez lenne Riordan sorsa is, pedig ...

Szoval ...
 
Nyomjunk a kezébe Bagamérit amúgy mi is túléltük a kötelezőt ők is túl fogják a csoda az hogy ennyi haszontalan tudással mégis sikerül érvényesülni egyéni oktatás persze de ha nem érdekli semmi vagy minden és ha Madonna akár lenni? Az atkosban nyugdíjas akartam amúgy végre valaki aki ír a honfoglalasrol most hallok róla először tényleg bocs nekem az örök rejtély marad
 
Talan ugyan arrol beszelunk...
Az iskolaban meg kell tanulni pitagorasz tetelét - van rá szukség ha newm szakirqanyba megy? - , Newton torvenyeit, bilogiabol specialis dolgokat, matematikabol a haromszogek egybevagosagat, és nem vitatja senki.
Jokait igen :)
Ez van, ilyen a vilag
 
Nem tul regen a telefonok kutyuk computer ellen beszeltek , hogy ne hasznalja a gyerek vagy korlatozva , ezeregy ok felsorolva a latas romlastol az elhizas , stb. MA az a gyerek szinte behozhatatlan hatrany szenved ha nem tudja jol hasznalni a computert hogy ma az egesz oktatas online megy a szulok nagyresze kullok az esemenyek utan mert nem ugy van ma mint irtad.

Ha a szülő telefont nyomkod, akkor a gyerek is azt akar...
Egyszer, hazafelé, villamoson láttam olyat, hogy kismétertű gyermek, talán még iskolás sem volt, a padlón hisztizve rángatózott, mert az anyja nem adta neki oda a mobiltelefont. Persze ez nem jellemző magatartási forma, de meglehetősen ijesztő...
Nekem az olvasástól romlott el a szemem... Vagy genetika... Utólag már ki tudja megmondani...
A távoktatással az a gond, hogy egyszerűbb nem figyelni... Aztán szegény vagy buta vagy lusta (nem kívánt törlendő) gyerek nem érti... De. Ha reális a követelmény, akkor az eredmények átlaga e (2.71) és pi (3.14) közé esik. Van olyan gyerek a Földön, aki számára a tanulás a legérdekesebb dolog? Vagy az egész a szükséges rossz, és úgy is állunk hozzá?
Ennek semmi köze a műszaki eszközök kezeléséhez. Csetelni bezzeg minden gyerek tud... Közösségi oldalakra is tudnak regisztrálni. A számítógép használatot elvileg szintén oktatták az iskolában...
 
Hmmm :)
Baradlayne, Alfonsine, Edit,Aranka ..jellem mind, és egyedi
Valami alfonsine rémlik de, nem nagyon érdekelt unalmas volt.
Persze nem is volt olyan szereplő ami lekötött volna.
Nem szórakozás volt hanem tantárgy. Olvastam és a tanár szavaiból összeraktam a lényeget....
 
Én anno nagyon utaltam Archimedeszt . Szerintem nincs helye egy modern tananyagban :p
 
Például?
Nem is emlékszem nőalakokra a könyvben...
Igazából amikor olvastam akkor sem értettem hogy mi az a kavarodás a nevekkel....Vagyis nem értettem belőle semmit.
Adni kell neki egy esélyt, és újra elolvasni.
Kőszívű ember nőalakok:
Pl. a kőszívű anya, aki elhalálozott férje végakaratával ellentétben a fiait a márciusi forradalom mellé állította.
De a Plankenhorst Alfonsine nevű bécsi kisasszony sokkal cifrább eset:
- titokban gyereket szült Palvicz Ottó lovastiszttől (ezt a gyereket veszi magához Baradlay Richárd)
- a bécsi forradalmat fogadja a házában, de ahogy bukik a forradalom, már ki is tűzik a császári zászlót
- Baradlay Jenő is odavolt érte
- Baradlay Richárd vérig sértette azzal, hogy az ott lakó Edit rokont választotta helyette, ezért a történet vége felé megkeresi Haynau-t, viszi neki a hírt, hogy nemsokára leváltják, így akarja rávenni Baradlay Richárd gyors kivégzésére, de pont az ellenkező hatást éri el, Haynau mindenkinek megkegyelmez
Szóval Alphonsine kisasszony (mert férje pont nem volt) igazi boszorkány, ilyeneknek találták ki a máglyát...

Nevek:
Eugen - Jenő
Edmund - Ödön
Ezeket cserélték össze, így végezték ki a legidősebb fiú helyett a legfiatalabbat, aki önként vállalta a sorsát, hogy ne legyen árva a bátyja gyereke.

Szóval egy szép mese a forradalom idejéből, néhány nem túl magas beosztásban levő emberről.
 
Persze MOST értem, akkoriban nem értettem ráadásul az érzelmek egyáltalán nem érdekeltek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,619
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére