2021. április 11.

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mióta működik Magyarországon trolibusz?

2. Mikor nyitották meg először a nyugat-berliniek számára a berlini falat, hogy meglátogathassák kelet-berlini rokonaikat, meddig volt nyitva?

3. Ki volt az az indiánkutató és etnológus, akit a tudományos antropológia megalapítójának tartanak?

4. 1903. november 18-án aláírták a Hay–Bunau-Varilla-egyezményt. Mi volt ennek az egyezménynek a lényege?

5. Miről nevezetes a Pennsylvania államban található Shippingport?

6. Egy kémikust keresünk, egyik kiemelkedő felfedezése volt, hogy kimutatta, hogy az ózon az oxigén változata.
Ő bizonyította be először, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül. Kit keresünk?

7. Mit köszönhetnek a nők Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek?

8. Mióta létezik Budapest főváros, és melyik városok összevonásával?

9. Mikor indultak Budapesten kalauz nélküli tömegközlekedési járatok?

10. Mi volt az ARPANET?
 

Athos

Kitiltott (BANned)
1. Mióta működik Magyarországon trolibusz?
a) 1933-ban jelent meg Budapesten, Óbudán a mai formájában
b) történelmi Magyarország területén három korai trolibuszüzem működött: az első Nagyszebenben nyílt meg, 1904. augusztus 3-án (ez még az ősszel megszűnt), a második ezzel gyakorlatilag egyidejűleg, Poprád és Ótátrafüred között, 1904. augusztus 4-én és 1906-ig működött, a harmadik pedig a Pozsony–Vaskutacska vonalon üzemelt, 1909–1915 között.
2. Mikor nyitották meg először a nyugat-berliniek számára a berlini falat, hogy meglátogathassák kelet-berlini rokonaikat, meddig volt nyitva?
1963 karácsonyán az NSZK és az NDK megállapodása alapján megnyitották az átjárókat a várost kettéválasztó falon, így az elszakított családok újra találkozhattak egymással. Ez a csoda
december 20-án kezdődött „átruccanási hullám” Január 6-án megszüntették az átjárást
3. Ki volt az az indiánkutató és etnológus, akit a tudományos antropológia megalapítójának tartanak?
Boas, Franz Uri (Minden, 1858. – New York, 1942.) német származású amerikai antropológus.
4. 1903. november 18-án aláírták a Hay–Bunau-Varilla-egyezményt. Mi volt ennek az egyezménynek a lényege?
Egyesült Államok és Panama által aláírt szerződés , amely létrehozta a Panama-csatorna övezetét és az azt követő
Panama-csatorna megépítését .
5. Miről nevezetes a Pennsylvania államban található Shippingport?
Egyesült Államok első kereskedelmi atomerőműve
a világ első olyan atomerőműve, amelyet kizárólag békeidőben használnak

6. Egy kémikust keresünk, egyik kiemelkedő felfedezése volt, hogy kimutatta, hogy az ózon az oxigén változata.
Ő bizonyította be először, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül. Kit keresünk?
Thomas Andrews ír kémikus (1813 - 1885)
7. Mit köszönhetnek a nők Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek?
bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok nők számára is történő megnyitását
8. Mióta létezik Budapest főváros, és melyik városok összevonásával?
mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő
Buda és Óbuda városának egyesítésével.
9. Mikor indultak Budapesten kalauz nélküli tömegközlekedési járatok?
Ötven éve, 1961. december 4-én vezették be Budapesten, először a Fogaskerekű Vasúton a kalauz nélküli közlekedést.
BKV 1969. július 1-jén valamennyi járművén bevezette a kalauz nélküli üzemmódot.
10. Mi volt az ARPANET?
Az ARPANET-et az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Fejlett Kutatási Projekt Ügynöksége
kísérleti számítógépes hálózat, amely az Internet előfutára volt
A
dvanced Research Projects Agency Network (ARPANET)
Bob Taylor 1966-ban kezdeményezte az ARPANET projektet a távoli számítógépekhez való hozzáférés lehetővé tétele érdekében.
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
1. Az első trolibuszjárat 1933. december 16-án indult el Óbudán, a Vörösvári út és az Óbudai temető között 7-es jelzéssel
2. Örülhettek a város két oldalára szorult német családok 1963. december 17-én, ekkor ugyanis, ha csak rövid időre is, de megnyílt a berlini fal, és engedélyezték, hogy családlátogatás céljából a keleti oldalra menjenek át a nyugatnémetek.
A „karácsonyi csoda” alig több, mint 18 napig tartott, 1964. január 6-án visszavonták az enyhítést, és az NDK-s hatóságok addig is igyekeztek mindenféle, mondvacsinált bürokratikus akadályt gördíteni, hogy a fal nyugati oldalán élők meglátogassák NDK-s rokonaikat.
3. Franz Uri Boas
4. Az 1903. november 18-án aláírt Hay–Bunau-Varilla-egyezmény egy olyan szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és a néhány nappal azelőtt függetlenné vált Panama képviselői között, amelynek értelmében a megépítendő Panama-csatorna térségében létrehozták az amerikai fennhatóság alatt álló Panama-csatorna-övezetet.
A szerződés értelmében Panama az USA protektorátusává vált, a csatorna és az annak 10 mérföld (kb. 16 km) széles sávja, a Panama-csatorna-övezet fölötti irányítást is az amerikaiak szerezték meg, méghozzá határozatlan (örök) időkre. Emellett nem csak a zónán belül érvényesültek az amerikai jogok, hanem az azon kívül eső Panamavárosban, Colónban és az ezekkel szomszédos területeken is jogot kaptak ahhoz, hogy beavatkozzanak, amennyiben a közrendet megzavaró események történnek. Bár a csatornát hivatalosan semleges területnek definiálták, mégis rögzítették, hogy az USA a térségben katonai erődöket és hadihajó-állomásokat építhet. Mindezért cserébe Panama katonai védelmet kapott, valamint kompenzációként 10 millió dollárt, és évi 250 000 dollár további járadékot, amelyeket 9 évvel a szerződés megkötése után kellett az amerikaiaknak kifizetniük.
5. A Shippingport Atomerőmű volt (az Egyesült Államok Nukleáris Szabályozási Bizottsága szerint ) a világ első teljes méretű atomenergia-erőműve, amelyet kizárólag békeidőben használnak. A reaktor 1957. december 2-től 1982 októberéig működött.
6. Thomas Andrews ír kémikus, az ózon létezésének bizonyítója. Először sikerült bebizonyítania, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül.
7. Az egyetemen a bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok nők számára is történő megnyitásában. Az előoktatás céljára három leánygimnáziumi tanfolyam megnyitását engedélyezte.
8. A kiegyezést követően Bécs mellett az Osztrák–Magyar Monarchia fővárosa volt. 1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, ekkor jött létre Budapest, a jelenlegi főváros.
9. 1961. december 4-én elsőként a Fogaskerekű Vasútra helyezték fel a KN (kalauz nélkül) táblákat.
1961-ben részleges kalauz nélküli közlekedést vezettek be: a szerelvények első kocsiján, ahol nem volt kalauz, csak bérletes utasok, vagy az előre megváltott menetjeggyel rendelkezők utazhattak. 1968-ban a korábban egymással rivalizáló cégeket Budapesti Közlekedési Vállalat néven összevonták, s a BKV 1969. július 1-jén valamennyi járművén bevezette a kalauz nélküli üzemmódot.
10. Az Advanced Research Projects Agency Network' amerikai tudományos intézetek között kialakított számítógép-hálózat.
Az ARPANET-et eredetileg csak az állományok átvitelére fejlesztették ki. A felhasználók azonban hamarosan elektronikus levelezést és levelezési listákat követeltek és kaptak. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ARPANET a tudományos együttműködés és haladás szempontjából nagyon fontos szerepet tölt be. Mivel azonban a hálózatot csak a Védelmi Minisztériummal szerződésben álló intézmények használhatták, ezért megoldást kellett keresni a többi egyetem számára is. 1983-ban, amikor a hálózatról leválasztották a katonai jellegű részt, egyfajta internet alakult ki, amelynek gerincét az ARPANET adta.

:cool: :cool: :cool:
 

Erdei Gyula 54

Állandó Tag
Állandó Tag
3. kérdés módosítása (pedig nagyon kecsegtető volt Boas, mert indiánkutató is volt)
"1881 – A New York melletti Rochesterben 63 éves korában meghalt Lewis Henry Morgan amerikai indiánkutató és etnológus, aki a tudományos antropológiai megalapítója volt."
(Érdekes, hogy pont az irokéz indiánokkal szimpatizált. Olvasmányaim alapján nem őket tartanám szimpatikusnak. De ez gondolom csak fikció...)
:cool: :):cool:
 

Hekate

Állandó Tag
Állandó Tag
1. A történelmi Magyarország első elektromos üzemű közúti kocsijárata – azaz az ország első
trolibuszvonala – 1904 augusztusában Szepes vármegyében, Poprád és Ótátrafüred között közlekedett, vagyis
mai értelemben véve nem helyi, hanem helyközi forgalmat bonyolított le.
A történelmi Magyarország második őstroli közlekedése szintén 1904-ben indult meg Nagyszebenben, majd pedig 1910-ben Pozsonyban. Ez volt a hőskor.
Budapesten az első trolivonalat 1933 dec 16-án indították, az ó-budai villamos vasúti vonal végállomásától az ó-budai temetőig terjedő útvonalon. Az óbudai trolibusz története 1944. őszén ért véget.

2. A berlini fal 1961 és 1989 között létezett.
A berlini fal mentén 25 határátkelőhelyet (13 közúti, 8 vízi, 4 vasúti) alakítottak ki. A belnémet határ átkelőhelyeinek 60%-a Nyugat-Berlin körül volt. A rendkívül szigorú ellenőrzést a keletnémet állam határőrizeti szervei és vámosai végezték. A határ nyugati oldalán a nyugatnémet rendőrség és vámszervek építették ki ellenőrzőpontjaikat. Itt útlevélkezelés nem folyt.
1963 december 17-én rövid időre megnyitották a berlini falat és engedélyezték, hogy családlátogatás céljából a nyugatnémetek a keleti oldalra átmenjenek. Ez az engedmény nem tartott sokáig, 1964 január 6-án ismét lezárták a határt Berlin két oldala között.

3. Lewis Henry Morgan

4. Egy szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és a néhány nappal azelőtt függetlenné vált Panama képviselői között.
A szerződés értelmében Panama az USA protektorátusává vált, a csatorna és az annak 10 mérföld széles sávja, a Panama-csatorna-övezet fölötti irányítást is az amerikaiak szerezték meg, méghozzá határozatlan (örök) időkre. Emellett nem csak a zónán belül érvényesültek az amerikai jogok, hanem az azon kívül eső Panamavárosban, Colónban és az ezekkel szomszédos területeken is jogot kaptak ahhoz, hogy beavatkozzanak, amennyiben a közrendet megzavaró események történnek. Bár a csatornát hivatalosan semleges területnek definiálták, mégis rögzítették, hogy az USA a térségben katonai erődöket és hadihajó-állomásokat építhet. Mindezért cserébe Panama katonai védelmet kapott, valamint kompenzációként 10 millió dollárt, és évi 250.000 dollár további járadékot, amelyeket 9 évvel a szerződés megkötése után kellett az amerikaiaknak kifizetniük.

5. Itt található az USA első kereskedelmi atomerőműve, a Shippingport Atomic Power Station, és a Bruce Mansfield erőmű

6. Az ózonréteget egy francia fizikus, Charles Fabry fedezte fel 1913-ban. Tulajdonságait egy brit meteorológus, G. M. B. Dobson fedezte fel, aki egy egyszerű spektrométerrel mérte meg a sztratoszférabeli ózonmennyiséget.
Thomas Andrews ír kémikusnak sikerült először bebizonyítania, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül.

7. Miniszterként része volt 600 népiskola létrehozásában, az egyetemen a bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok nők számára is történő megnyitásában. Az előoktatás céljára három leánygimnáziumi tanfolyam megnyitását engedélyezte.

8. 1873-ban egyesítették Budát, Pestet és Óbudát, ekkor jött létre Budapest.

9. 1961. december 4-én elsőként a Fogaskerekű Vasútra helyezték fel a KN (kalauz nélkül) táblákat.

10. Az Advanced Research Projects Agency Network' (ARPANET) amerikai tudományos intézetek között kialakított számítógép-hálózat. Az első szélesebb körben kiépített nagy kiterjedésű csomag-kapcsolt hálózat.
 

Japi1

Állandó Tag
Állandó Tag


1. 1933. december 16. Óbuda
A trolibuszközlekedés magyarországi hőskorát három rövidéletű vonal képviselte: a Poprád – Ótátrafüredi (1904.), még ebben az évben a Nagyszebeni és a Pozsony-Vaskutacska (1908) járatok. A vonalak rövidéletűségét műszaki problémákkal magyarázták.
Troli1.jpg
2. 1963. december 17-től /mások szerint december 20-tól/ - 1964. január 6-ig.
3. Lewis Henry Morgan amerikai indiánkutató és etnológus, aki a tudományos antropológiai megalapítója.
4. Egy olyan szerződés volt az Amerikai Egyesült Államok és Panama között, amelynek értelmében a megépítendő Panama-csatorna térségében létrehozták az amerikai fennhatóság alatt álló Panama-csatona-övezetet.
5. A Shippingport Atomerőmű a világ első atomerőműve, amelyet kizárólag békés felhasználásra szántak.
6. Thomas Andrews /1813- 1885/ Ír kémikus
7. Része volt az egyetemen a bölcsészeti, a gyógyszerészi, illetve az orvosi szakok nők számára is történő megnyitásában.
8. 1873. Pest, Buda, Óbuda
9. 1961. december 4-én elsőként a Fogaskerekű Vasútra helyezték fel a KN (kalauz nélkül) táblákat.
10. Az Advanced Research Projects Agency Network' (ARPANET) amerikai tudományos intézetek közötti számítógép hálózat.

 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
1. Mióta működik Magyarországon trolibusz?
1933.
2. Mikor nyitották meg először a nyugat-berliniek számára a berlini falat, hogy meglátogathassák kelet-berlini rokonaikat, meddig volt nyitva?
1963. december 17. - 1964. január 6.
3. Ki volt az az indiánkutató és etnológus, akit a tudományos antropológia megalapítójának tartanak?
Lewis Henry Morgan az őstársadalom történetének világhírű kutatója, a tudományos antropológia alapjainak megteremtője.
4. 1903. november 18-án aláírták a Hay–Bunau-Varilla-egyezményt. Mi volt ennek az egyezménynek a lényege?
Az Amerikai Egyesült Államok megszerezte a Panama-csatorna övezet birtoklásának "örökös" jogát éves bérleti díjért.
Mindezért cserébe Panama katonai védelmet kapott, valamint kompenzációként 10 millió dollárt, és évi 250 000 dollár további járadékot.
5. Miről nevezetes a Pennsylvania államban található Shippingport?
1954 szeptemberében kezdték el a világ első kereskedelmi atomerőművének építését Shippingportban, az USA-ban.
Elektromos áramot Pittsburgh városnak szolgáltatott először 1957. december 23-án.
6. Egy kémikust keresünk, egyik kiemelkedő felfedezése volt, hogy kimutatta, hogy az ózon az oxigén változata.
Ő bizonyította be először, hogy az ózon a légköri oxigén egyik megjelenési formája, ami pajzsot képez a Föld körül. Kit keresünk?
Thomas Andrews ír kémikust
7. Mit köszönhetnek a nők Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek?
1895-ben Magyarországon engedélyezte, hogy az egyetemek bölcsészettudományi és orvosi karát női hallgatók is látogathassák.
8. Mióta létezik Budapest főváros, és melyik városok összevonásával?
1872-ben az 54 ezer lakosú Buda, a 200 ezer lakosú Pest szabad királyi város, valamint a 16 ezer lakosú Óbuda és a Margitsziget egyesítésével.
9. Mikor indultak Budapesten kalauz nélküli tömegközlekedési járatok?
Fogaskerekű Vasút 1961, autóbuszok és villamosok 1969.
10. Mi volt az ARPANET?
Az ARPANET az internet őse volt. Az amerikai egyetemek és a fontosabb intézmények központi számítógépei között teremtette meg a kapcsolatot, először telefonvonalon. 1969-től működött, 1989-ben formálisan megszűnt.
 
Oldal tetejére