A Fudan magyarországi egyetemét is alapítványba szervezik ki

Vagyonkezelő alapítványt hoz létre a kormány a Fudan Hungary Egyetem fenntartására, derült ki a kormány és a Fudan Egyetem megállapodásából. Szél Bernadett képviselő Facebook-posztja, illetve az online csak angol nyelven elérhető megállapodás szerint ez az alapítvány kapja majd meg kezelésbe a kínai egyetemnek felajánlott 26 hektárnyi területet, az azon felépülő kampuszt minden kapcsolódó épületével és infrastruktúrájával együtt.

Mindezt amúgy a kínaiaktól felvett hitelből finanszírozza majd a költségvetés, vagyis újra közvagyon áramlik majd alapítványi tulajdonba. Nem is kevés: a kormány előzetes becslései szerint 550 milliárd forintos beruházásból épül majd fel a kampusz, amit aztán alapítványi tulajdonba adnak.

A szerződésből Szél szerint az is kiolvasható, hogy részben az egyetem fenntartását is költségvetési forrásokból finanszíroznák. A szerződésben a kormány azt is vállalta, hogy a kampusz közelében egy modern sportlétesítményt és egy ötezer fős konferencia-központot is felépít, amit az egyetem majd ingyen használhat.

akiraly

fudam.jpg
 
Az állami vagyon nyílt eltulajdonításának egy eddig soha nem látott példája.
Nem beszélve arról, hogy az egyetemek, az oktatás, a kutatás függetlenségétöl teljesen el kell búcsúzni.
 
1620067833256.png
 
azert az erdekes hogy a magyarok nem tudjak hogy MINDEN kinai vegyes vallalat- iskola es ilyen-olyan szervezetekben
kivetel nelkul mindenutt ott van egy hirszerzo akinek alapkepzese beleillik a profilba .
A Kina teruleten mukodo kulfoldi gyarak es szervezetek MINDEGYIK megkovetel egy kinai igazgatot is
amelyik parthu kommunista es hirszerzo
A kulfoldon mukodo kinai cegekben nagysagtol fuggoen telepitenek profilba illo hirszerzoket

Mitol terne el ez a bevett gyakorlat mo-n??? azeee mert mondtak ????
a foldre nemszuletett az a kinai amelyik hiteles
ebben az iskolaban lesz boseges tanar fedostorys hirszerzo
 
Egyik se jó nekünk.
 
Az állami vagyon nyílt eltulajdonításának egy eddig soha nem látott példája.
Nem beszélve arról, hogy az egyetemek, az oktatás, a kutatás függetlenségétöl teljesen el kell búcsúzni.
Miért kellene elbúcsúzni?
Azért mert az állam adja a pénzt?
Ha magán egyetemekről van szó ott sem független a kutatás , oktatás.
Valakinek meg kell határozni hogy a pénzt mire költik el. Olyan lehet hogy államtól független vagy külföldtől független de, így hogy csak simán független ilyen NEM létezik.
 
A probléma a jogszabályokban van.
Előadni, hogy milyen frankók, ez megy, s az emberek isszák, mint a szivacs, mert nem képesek annyit megtenni, hogy megnézzék a jogi hátterét.

Abból azonnal kiderül, hogy Orbánék állami tulajdonú ingatlanokat, telkeket, értékpapírokat, kötvényeket adnak át az egyetemi alapítványok kezébe.
Az egyetem, mint önálló entitás megszűnik azzal, ha egy vezetésbe rendelt kicsi szervezet mondja meg, mire hajlandó pénzt adni.

Az a bizonyos egyetemi autonómia ...

1620197291054.png

S nem kérdés, hogyan állnak Orbánékhoz, hiszen minden kuratórium fideszes vezetésű. Ezzel az egyetemi élet irányítását teszik át fideszes kezekbe.

Emlékezz, mi történt a bírókkal!!

Ha ezzel nincs baj, akkor mivel?

S akinek nem tetszik, mondhatja, MERT EZ DEMOKRÁCIA!!!!, "legfeljebb meghosszabbítják Bicskéig".
MERT EZ DEMOKRÁCIA!!!
 
Miért kellene elbúcsúzni?
Azért mert az állam adja a pénzt?
Ha magán egyetemekről van szó ott sem független a kutatás , oktatás.
Valakinek meg kell határozni hogy a pénzt mire költik el. Olyan lehet hogy államtól független vagy külföldtől független de, így hogy csak simán független ilyen NEM létezik.
Az akadémiai, vagy tudományok szabadsága egy fogalom ami magában foglal egy csomó szabadságot és a hozzá tartozó felelősséget a felsőoktatási intézménnyel szemben, az oktatók, az adminisztrátorok és hallgatók számára.

Nyilván nemcsak arról van szó, mint az 50-es években gyakran meglett szegve, hogy a mezőgazdászoknak narancsot kell honosítaniuk Magyarországon.

Nincs idom felsorolni a jelenlegi magyar állam által elkövetett összes jogsértést az akadémiai szabadsággal szemben mert az nagyon hosszu lenne.

Magyarországon még egy minisztert sem lehet "kérdésekkel zaklatni", egy kutatónak is azt az eredményt kell kihoznia amit az állam előre megmond neki. Eltudom képzelni, hogy a "kétneműeket" lassan törlik a biológia oktatásból, az evolutció helyett jön a "rozsafüzér varázsereje"....

Melyik egyetemen tanítják Magyarországon a demokratikus rend megbomlásának a veszélyeiröl?
Lehetne Magyarországon az "Orbánizmus elemzéséből" doktorálni és mennyire lenne a munka szabad?
 
Ha csak europaban maradunk éredemes elgondolkodni a magánegyetemeken. Idézek egy összefoglalot:
Skandináviánál maradva: a Koppenhágai Egyetem magánegyetemként alakult, 1973-tól állami intézmény. Svédországban, Göteborgban és Stockholmban magánegyetem van, Lundban egyházi, ám állami támogatással.

Finnországban a tamperei és turkui egyetemeket az állam 75, a város 20, a diákok 5 százalékban finanszírozzák, ami akár példát mutathatna egy itthon célszerűnek tűnő gyakorlathoz is.

A nagy izraeli egyetemek is magánegyetemek, és állami finanszírozással működnek (Jeruzsálemi Héber Egyetem, tel-avivi egyetem).

Spanyolországban számos magánegyetem van. Ezek általában évszázados egyházi intézményekből nőtték ki magukat. A Deustoi Egyetem teljes egyetem, melyet állam és egyház közösen támogat. A Navarrai Egyetem teljesen autonóm magánegyetem, költségvetési támogatással.

Belgiumban a Brüsszeli Szabadegyetem magánegyetem, mely azonban támogatásának jelentős részét az államtól kapja. A Leuveni Katolikus Egyetem félig független egyetem. Velük szemben Liége, Mons egyetemei tisztán állami intézménynek számítanak. Az antwerpeni Szt. Ignác Egyetem a jezsuitáké, független intézmény, de az állam finanszírozza.

Hollandiában az Amszterdami Szabadegyetem független magánegyetem, de az állam támogatja. Delft, Leiden, Groningen állami alapítású intézményeivel szemben a Nijmegeni Katolikus Egyetem magánegyetem, állami támogatással.

Anglia 80 egyeteméből kettő igazi magánegyetem, a University of Edinborough és a University of Buckingham. Valójában azonban pl. a nem állami alapítású Oxford és Cambridge is vegyes finanszírozásúak, hiszen költségvetési források mellett saját bevételeikre is támaszkodnak.

Német területen a teljes és valóban magánegyetem tényleg ritka, a helyzet azonban még itt sem vegytiszta. Egyházi intézmények fenntartásában szerepet vállal az állam is. Az egyetemeket továbbá sokszor egy tartomány alapítja és támogatja, míg a felügyeletet a tudományos és kutatási minisztérium gyakorolja, a rektorkonferenciával, illetve a helyi kormánnyal, városi tanáccsal, egyházzal együttműködve, az egyetem autonómiájának szigorú figyelembevétele mellett. A Freie Universtität Berlin például a város egyeteme. Magánkezdeményezésre jött létre az Eichstatti Katolikus Egyetem, az európai konzervatív arisztokrácia egyeteme.

A legutóbbi időkben azonban Németországban is létrejöttek tiszta magánegyetemek. Tökéletesen érthető, ám itthon kevéssé elismert értékképviseleti, hatékonysági, szervezeti, financiális stb. okokból egyre erősebb a rugalmasabb magán-felsőoktatást elismerők és támogatók tábora, még konzervatív körökben is.

A witten-herdeckei Első Német Magánegyetem a Volkswagen, a Mannesmann és a Thyssen konszernekre támaszkodva alakult meg 1981-ben. Non-profit vállalkozásként működik, direkt költségvetési támogatást nem kap (de nem is adózik), tandíjat nem szed. Fennállásának 10 éve alatt igen jelentős elismerést vívott ki magának. Curriculumait folyamatosan bővíti, és teljes egyetemmé válik. (Pillanatnyilag orvosi, fogorvosi, közgazdasági és természettudományi fakultásai vannak.) Ausztriában, Witten példájára, Bécs mellett 1988-ban indult magánegyetem.

De még csak Nyugat-Európába sem kell menni. Magánegyetem azaz nem költségvetési forrásokra támaszkodó felsőoktatási intézmény a Lublini Katolikus Egyetem is Lengyelországba

De ha átkelunk az óceanon, akkor az Ivy League egyetemei mind magánegyetemek:
(szerintem nem rossz nevsor)
Alapitvanyi formában muklodo egyetemek nem ördögtől valók!
 
Igen elég sokszor azt látom hogy amit a kormány tesz arra azonnal rátámadnak a laikusok is. Ha arra kerül a sor az állam ugyanúgy ahogy TE tetted simán lesöpri a támadást és mosolyogva néz hogy ezt sem tudtátok??
Miért szeretnek az emberek neki szaladni az ajtónak hiszen csak azt kellene nézni hogy mi van ráírva....
 
Tudod az a gond, hogy emberek hajlamosak a tenyeket elhallgatni.
Aztan letamadnak, hogy fidesznyik, meg ehhez hasonlok.
Pedig errol szo nincs!
A jelen esetben az elv nem rossz!
Viszont lehet valamit jol, vagy rosszul is csinalni.
Errol mar lehet vitazni, viszont arrol, hogy alapitvanyi alapon mukodo maganegyetemek eredmenyesebben mukodhetnek-.e nehez.
Churchill nem volt buta ember, en hiszek neki: " tenyek makacs dolgok, és idonkent tetszik nem tetszik komolyan kell venni oket..."
 
Setni
A magyar egyetemeket amik most alakultak onkent dalolva alapitvanyi modba, tovabbra is allami finanszerozasba fognak nagyreszt mukodni.
Ott ahol minden kurator a kormany szivecsucske, ott jogos ha szova teszik, mert nyilvan a demokracia nem errol szol. MIndenki ismeri tudja elvezoi vagy elszenvedoi volt a KAdar fele egyetemeknek ami mintha ma visszakoszone.
 
Ha csak europaban maradunk éredemes elgondolkodni a magánegyetemeken. Idézek egy összefoglalot:
Skandináviánál maradva: a Koppenhágai Egyetem magánegyetemként alakult, 1973-tól állami intézmény. Svédországban, Göteborgban és Stockholmban magánegyetem van, Lundban egyházi, ám állami támogatással.

Finnországban a tamperei és turkui egyetemeket az állam 75, a város 20, a diákok 5 százalékban finanszírozzák, ami akár példát mutathatna egy itthon célszerűnek tűnő gyakorlathoz is.

A nagy izraeli egyetemek is magánegyetemek, és állami finanszírozással működnek (Jeruzsálemi Héber Egyetem, tel-avivi egyetem).

Spanyolországban számos magánegyetem van. Ezek általában évszázados egyházi intézményekből nőtték ki magukat. A Deustoi Egyetem teljes egyetem, melyet állam és egyház közösen támogat. A Navarrai Egyetem teljesen autonóm magánegyetem, költségvetési támogatással.

Belgiumban a Brüsszeli Szabadegyetem magánegyetem, mely azonban támogatásának jelentős részét az államtól kapja. A Leuveni Katolikus Egyetem félig független egyetem. Velük szemben Liége, Mons egyetemei tisztán állami intézménynek számítanak. Az antwerpeni Szt. Ignác Egyetem a jezsuitáké, független intézmény, de az állam finanszírozza.

Hollandiában az Amszterdami Szabadegyetem független magánegyetem, de az állam támogatja. Delft, Leiden, Groningen állami alapítású intézményeivel szemben a Nijmegeni Katolikus Egyetem magánegyetem, állami támogatással.

Anglia 80 egyeteméből kettő igazi magánegyetem, a University of Edinborough és a University of Buckingham. Valójában azonban pl. a nem állami alapítású Oxford és Cambridge is vegyes finanszírozásúak, hiszen költségvetési források mellett saját bevételeikre is támaszkodnak.

Német területen a teljes és valóban magánegyetem tényleg ritka, a helyzet azonban még itt sem vegytiszta. Egyházi intézmények fenntartásában szerepet vállal az állam is. Az egyetemeket továbbá sokszor egy tartomány alapítja és támogatja, míg a felügyeletet a tudományos és kutatási minisztérium gyakorolja, a rektorkonferenciával, illetve a helyi kormánnyal, városi tanáccsal, egyházzal együttműködve, az egyetem autonómiájának szigorú figyelembevétele mellett. A Freie Universtität Berlin például a város egyeteme. Magánkezdeményezésre jött létre az Eichstatti Katolikus Egyetem, az európai konzervatív arisztokrácia egyeteme.

A legutóbbi időkben azonban Németországban is létrejöttek tiszta magánegyetemek. Tökéletesen érthető, ám itthon kevéssé elismert értékképviseleti, hatékonysági, szervezeti, financiális stb. okokból egyre erősebb a rugalmasabb magán-felsőoktatást elismerők és támogatók tábora, még konzervatív körökben is.

A witten-herdeckei Első Német Magánegyetem a Volkswagen, a Mannesmann és a Thyssen konszernekre támaszkodva alakult meg 1981-ben. Non-profit vállalkozásként működik, direkt költségvetési támogatást nem kap (de nem is adózik), tandíjat nem szed. Fennállásának 10 éve alatt igen jelentős elismerést vívott ki magának. Curriculumait folyamatosan bővíti, és teljes egyetemmé válik. (Pillanatnyilag orvosi, fogorvosi, közgazdasági és természettudományi fakultásai vannak.) Ausztriában, Witten példájára, Bécs mellett 1988-ban indult magánegyetem.

De még csak Nyugat-Európába sem kell menni. Magánegyetem azaz nem költségvetési forrásokra támaszkodó felsőoktatási intézmény a Lublini Katolikus Egyetem is Lengyelországba

De ha átkelunk az óceanon, akkor az Ivy League egyetemei mind magánegyetemek:
(szerintem nem rossz nevsor)
Alapitvanyi formában muklodo egyetemek nem ördögtől valók!
Látom kerülöd a lényeget, a felháborodás nem a privát vagy állami egyetem status miatt van.
Amikor a CEU-t elüzte a miniszterelnök akkor nem érveltél a privát-unik mellett.

Igen vannak külföldön is privát egyetemek de azokat nem az állam ajándékozta privát kézbe.
Magyarországon ugy néz ki, hogy Orbán az állami vagyont átakarja játszani a bizalmasai kezébe.

Igen ezek a "privát egyetemek" továbbra is kapnak állami támogatást csak a tulajdonjog kerül ki a nép kezéböl.
A közmédiákkal ugyan ez történt iratlanul, Az Eiffel toronynál magasabb Lakihegyi adó és az egész infrastruktura ki lett sajátitva
Ezt elfogja vesziteni a Fidesz a választások után, az egyetemekkel nem szeretné ezt megélni, ezért cselekszik most.

Az állami vagyon privát kézbe átjátszása egy dolog de hasonlóan bosszantó,
hogy az egyetemek élére egy "episkopot" - felvigyázót - állitott Orbán akik az egyetem függetlenségét kasztrálják
A miniszterelnök megmondta, hogy "liberális nézetü nem állhat egy egyetem élén"

Ilyen kikötések nincsenek szabad demokratikus országokban.
 
Eddy az alapitvanyi modszerbe mukodo egyetemek ingyen bermentve kerulnek ki az allami tulajdonbol, az igaz ha a kuratorok nem tudnak ujabb fideszeseket behozni eladhatjak az allamnak az egyetemet amit ingyen kaptak.
Miota a CEU-t kiebrudaltak torvenyt csinaltak ra, ma ez a torvenyt megszuntettek mert csak arra volt jo hogy a celjukat elerjek, es az Eu nak sem felelt meg mint most mar papirjuk van rola.
 
Látom kerülöd a lényeget, a felháborodás nem a privát vagy állami egyetem status miatt van.
Amikor a CEU-t elüzte a miniszterelnök akkor nem érveltél a privát-unik mellett.

Igen vannak külföldön is privát egyetemek de azokat nem az állam ajándékozta privát kézbe.
Magyarországon ugy néz ki, hogy Orbán az állami vagyont átakarja játszani a bizalmasai kezébe.
Igen ezek a "privát egyetemek" továbbra is kapnak állami támogatást csak a tulajdonjog kerül ki a nép kezéböl.
A magyar közmédiákkal ugyan ez történt,
Az Eiffel toronynál magasabb Lakihegyi adó és az egész infrastruktura ki lett sajátitva
Ezt elfogja vesziteni a Fidesz a választások után, az egyetemekkel nem szeretné ezt megélni a kormánypárt.

Az állami vagyon privát kézbe átjátszása egy dolog de hasonlóan bosszantó,
hogy az egyetemek élére egy "episkopot" állitott Orbán akik az egyetem függetlenségét kasztrálja
A miniszterelnök megmondta, hogy "liberális nézetü nem állhat egy egyetem élén"

Ilyen kikötések nincsenek szabad demokratikus országokban.
Egyrészt a miniszterelnok sosem mondott ilyet :)
Sokkal hitelesebbek lennenek a valaszaid, ha ha nem a magad gondolataid probalnad mas szajaba adni!

Masreszt, megfeledkezel arrol, hogy magyarorszag egy szovjet csatlosallam volt.
Ugy teszel, mintha nem tudnad, hogy itt minden allami kezben volt 1990-ig.
Biztos vqagy abban, hogy az allamositások elott is allami volt?

Maig nem fejezodott be az a folyamat, amit az allami tulajdon lepitesenek nevezunk!
Hogy ezt jol vagy rosszul csinaljak, azon lehet vitazni, de azt tudomasul kellene venni, hogy nem kommunizmust epitunk, igy az allami tulajdon helyére a m,agantulajdonnak kell lepnie!!!
Meg egyszer irom, az lehet vita tárgya, hogy ez5t jol vagy rosszul csinaljak, magan a tenyen nehez!
 
Eddy az alapitvanyi modszerbe mukodo egyetemek ingyen bermentve kerulnek ki az allami tulajdonbol, az igaz ha a kuratorok nem tudnak ujabb fideszeseket behozni eladhatjak az allamnak az egyetemet amit ingyen kaptak.
Miota a CEU-t kiebrudaltak torvenyt csinaltak ra, ma ez a torvenyt megszuntettek mert csak arra volt jo hogy a celjukat elerjek, es az Eu nak sem felelt meg mint most mar papirjuk van rola.
Példát szivesen olvasnék erre!

Az a torveny, ami a CEU távozásához vezetett, ugy szolt, hogy csak olyan kulfoldi diplomat ado egyetem mukodhet az orszagban, aminek az anyaorszagban is van mukodo kampusza, ellenkezo esetben versenyelonyhoz jut a már mukodo magyarorszagi egyetemekkel szemben!

Mely9ik az az egyetem, ami kulfoldi diplomat oszt ugy hogy nincs mukodo campusa az anyaorszagban?
 
MIndennek megfeleltek , Palkovics volt szemelyesen kint Amerikaba, ano beszamoltunk minden megvilagotasba a CEU kifustoleserol.
NEm baj Eddy lehet ujra mondani eljen a kommunista part mar nagyon hianyozhatott ujra lehet hasznalni a regi szlogeneket, mindezt a magyar ado fizetok penzen. Bravo csak igy tovabb, a kapitalista penzen felepiteni varva vart kommunizmust.
 
Nezd Melitta!
Itt tényleg nem tudtok sokszor masban gondolkodni csak lózungokban!
Nagyon roviden arrol hogy eljen a kommonizmus!
Apam 9 év után jott haza a szo9vjetuniobol!
Mivel 50-ban meg javaban tombolt a vilaghaboru utoelete, kapasbol politikai ref-esnek minositettek! Gyerekkoromban nem egyszer jartak nalunk nyomozok, "csak ugy"
Miklor kozepiskolaba jelentkeztem az általános iskola igazgatoja gunyosan kerdezte apam jelenlétében, hogy mit képzel egy rendszerellenes ember gyereke? Talan ok fognak kitanittatni? Pedig sose volt szegeny ellenzeki! 17-éves volt mikor fogsagba esett, aztan a gulagon ilyen sracokat tartottak meg mert ok meg tudtak dolgozni!
Szakmunkaskepzobe kellett menni! Aztan utana pedsze estin megcsinaltam a gimit.
1971-bgen rehabilitaltak apámat!
Elvittek katonanak, ket evet kellett lehuznom!
Aztan jelentkeztem kozgazra, és 1980-ban 24 évesen vettek fel, mert 120 pontos felvételit csinaltam és abban az idoben az volt a maximum! Ugyhogy én azt hiszem nagyon kemenyen megdolgoztam az almaimert!
Nem a kommunizmustol kaptam azt amit elértem, hanem megkulzdottem erte! 24 évesen mar feleségem volt és megszultetett a kislanyom mikor felvettek nappalira, és 5 éven át csak hetvegeken lattam oket mert 150 km-re laktunk a fovarostol!

kozel 30 évet dolgoztunk azon, hogy ebben a kis varosban egyetemi kar létesulhessen! 30 évet!!!!
Ma már két karral mukodik a kihelyezett tagozat!
Én erre vatgyok buszke! Lehet hogy a polgarmester kapott erte kituntetést, lehet hogy neki van nagy haza, kocsija de xarok rá! Nekem az nagyobb orom, mikor latom a sracokat reggel bemenni a suliba ugy, hogy nem kell 150 km-re a szeretteiktol élni!
Vallalatzokat kerstunk meg vezetokkel tárgíyaltunk arrol, hogy nyaron kiprobalhassák a srácokat, -és megmutassak nekik mit fognak csinalni ha vegeztek!

Nekem ebbol az maradt, hogy most lebudsofidesznyikeztek erte!
Elotte lebudosszociztak..
Akkor se erdekelt, moist sem!

A poziciokban ulo emberek vaáltoztak mikor jott egy kormanyvaltas.
En legfeljebb annyit ereztem ebbol, hogy ujra meg kell ismernem az illetot, mert aki addig ott ult az most talonba kerukt!

Vallakozasok fejlesztesen dolgoztunk, stzerettuk volna ,megoldani azt,m hogy aki itt él, az itt is tudjon dolgozni, boldogulni!
Nem erdekelt - ma sem erdekel - milyen part szi neiben volt az az ember akitol ki kellett sirni a dontost! Ha ezzel foglalkoztam volna akkor marad ido, atenyleges celokra???
Engem az erdekel mi lesz ezzel a varossal, és baromira nem tud foglalkoztatni, hogy Gyurcsany, a felesege, Orban, vagy Jakab vagy ki ul a miniszteri szekben!

Az csak jatszadozas!
Nem azert verettem ossze magam 1986-ban a "lanchidi csatában" hogy aztan politikai csatarozasokkal toltsam az eletem! Celjam voltak, vannak es lesznek, és ezek valos celok! Nem a szemelyes meggazdagodas hanem egy olyan jovo, ahol szivesen latom a gyereke9imet unoikaimat!
Politikusok jonnek, mennek, szocialistak, dk-sok fideszesek, jobbikosok, meg mit tudom en kik, de nekunk itt kell elni!!!!!!!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére