CEU: „Nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek”

Reagált a CEU a hírre, hogy a kormány törölné a felsőoktatási törvény 2017-es módosítását:

„A benyújtott törvénymódosítás nem változtat a CEU helyzetén. Úgy véljük, hogy a magyar kormánynak nem áll szándékában olyan feltételeket teremteni, amelyek között a CEU-hoz hasonló nemzetközi intézmények szabadon működhetnének. Az új tervezet értelmében továbbra is politikai döntés kérdése, hogy milyen külföldi egyetemek működhetnek Magyarországon, és a döntést bizonyára a legmagasabb szinteken hozzák majd meg.

A magyar kormány eddig is világossá tette, hogy mire akarja használni a hatalmát. Elüldöztek egy intézményt, amely az akadémiai szabadság nemzetközi értékeit követi, és helyette meghívtak egy intézményt, amely a Kínai Kommunista Párt abszolút irányítása alatt áll.”

A CEU szerint a magyar kormány már eldöntötte, mit választ, de az egyetem is választott: „A CEU Ausztriában marad, egy olyan országban, ahol tisztelik az akadémiai szabadság alapvető értékeit. Kutatási és egyéb, oktatást nem jelentő tevékenységeinkkel továbbra is jelen leszünk Budapesten.

A várost soha nem hagyjuk el, de nem tesszük ki magunkat újra egyetlen ember és rezsimje politikai szeszélyeinek.”
A lex CEU-ként elhíresült törvénymódosítás vezetett ahhoz, hogy az egyetem befejezte érdemi működését Budapesten, és Bécsben működik tovább. A módosítás törlésére azért kerülhet sor, mert az Európai Bíróság tavaly ősszel több szempontból jogsértőnek találta, hogy előírták, csak olyan külföldi egyetem működhet Magyarországon, amely a székhelye szerinti országban is képzést folytat.

Kiss Imola

Ceu.jpeg
 
Ezek az emberek nem gondolkodnak? Ha a 10 milliós Magyarországon 500.000 ember életét mentette meg a keleti vakcina, akkor Németországban több mint 4 millió halottról kéne beszéljünk. :(

Lehet, hogy valami mást is belekevertek a keleti vakcinába, mondjuk a "feltétel nélküli hajbokolást" :)
Gondolkodni? Hát nem érted gyurcsány!!!!! Bármit elhisznek ha róla van szó kommunista!
 
eddy56​

Ernoe írta:
Az oltóközpontok elött géppisztolyosoknál kell jelentkezni...
Nem vagy Te normalis!

Ugy-e nem te nem szemelyeskedsz? Probalj meg kulturaltan irni hogy senkit ne zavarjon.
A tv a radio az ujsag a net tele van fotokkal hogy a katonasag iranyitja a jo nepet az oltas kozpontokban. Google a baratod keress ra es szaz szamra kapod a fotokat remeljuk a sajat szemednek csak hiszel.
Nyunyukas Celilia is allandoan egy katonaval nyilatkozgatnak ,es ez a fiu meg nem is tartozik a testorsegehez.
A katonasag is besegit az oltasok adasaba.

1620149895209.png

93 kórházban lesznek ott a katonák​

forras;November ota /MTI /
1620150059280.png

Videken ok maguk nem csak a sorban allast igazgatjak hanem oltasokat is adnak.
 
Nem csak itt segítenek a katonák!
Magyarország - 2020. november 15.
Hétfőtől 93 kórházban lesznek ott a katonák, hogy segítsék a koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátását - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Egyesült Államok - 2021. február 13.
Az amerikai kormány a koronavírus elleni oltási kampányban bevetett katonák létszámának növeléséről döntött pénteken.
A Pentagon a múlt héten a koronavírus elleni oltóanyag szétosztásához aktív szolgálatban lévő több mint ezer amerikai katona bevetését hagyta jóvá.
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben, illetve az oltási kampányban eddig a tagállamok által irányított nemzeti gárdákat vetették be, de a szövetségi hadsereget még nem. Az amerikai védelmi tárca szerint jelenleg a nemzeti gárdák mintegy 26 ezer tagját mozgósították a járvány elleni harcban.

Franciaország - 2021.03.22.
Franciaországban a hadsereget és a tűzoltókat is bevonják a koronavírus-elleni oltási kampányba, az áprilisban megnyíló, legalább 35 kiemelt nagy oltóközpont felállításához és működtetéséhez – jelentette be hétfőn Olivier Véran egészségügyi miniszter.
A hadsereg egészségügyi szolgálata fogja felállítani a nagy oltóközpontokat, amelyeket nevezhetünk oltóstadionoknak vagy megaközpontoknak is

Románia - 2021. március 12.
Március 15-étől megnyitják a hadsereg oltóközpontjait a koronavírus elleni vakcinára jogosult civilek előtt is, közölte pénteken Nicolae Ciucă védelmi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzésében rámutatott: a védelmi minisztérium által létrehozott 92 oltóközpontot nem a katonáknak szánt privilégiumként alakították ki, és „nem tervezték”, hogy ezek zárt rendszerben működjenek, hanem az volt cél, hogy tehermentesítsék a többi oltóközpontot, átvállalva a lakosság egy jelentős részének beoltását.
 
Utoljára módosítva:

A berlini rendőrség fogja kísérni a koronavírus vakcinák szállítását. A rendőrök már készülnek az új feladatra.

A berlini rendőrség a koronavírus vakcina szállítmányainak őrzésére készül. 6 oltási központ és vakcinatároló hely Berlinben szintén védelem alatt fog állni.

Fel kell készülni minden eshetőségre, ezért jobb, egy megfelelő védelemmel rendelkezni ”- hangsúlyozta Andreas Geisel, berlini belügyminiszter (SPD) a dpa német sajtóügynökségnek adott nyilatkozatában.

Geisel azonban nem pontosította, hogy a hatóságok rongálásokra vagy oltásellenes támadásokra számítanak-e.
 
A berlini rendőrség fogja kísérni a koronavírus vakcinák szállítását. A rendőrök már készülnek az új feladatra.

A berlini rendőrség a koronavírus vakcina szállítmányainak őrzésére készül. 6 oltási központ és vakcinatároló hely Berlinben szintén védelem alatt fog állni.

Geisel azonban nem pontosította, hogy a hatóságok rongálásokra vagy oltásellenes támadásokra számítanak-e.

Irta a transinfo magyarnyelvü logisztika internetoldal (2020 december 17) :)

Vajon miért kell őrizni a vakcina szállítmányt? :rohog:

"Portyázókat és fürkészeket mindig mozgatni kell, ha valahol párszázezer vakcina leesik a teherautóról,
ott kell állnia egy magyar portyázónak, hogy elkapja.
" - Mondta a miniszterelnök. (021 február 12).

1620163273622.png
 
Utoljára módosítva:

A berlini rendőrség fogja kísérni a koronavírus vakcinák szállítását. A rendőrök már készülnek az új feladatra.

A berlini rendőrség a koronavírus vakcina szállítmányainak őrzésére készül. 6 oltási központ és vakcinatároló hely Berlinben szintén védelem alatt fog állni.

Geisel azonban nem pontosította, hogy a hatóságok rongálásokra vagy oltásellenes támadásokra számítanak-e.
Biztos csak kitaláció! Ilyesmi nem fordulhat elő ha mégis, akkor nem beszél róla senki, elvégre nem magyarországi hír!
 
A who tudomasom szerint az ensz egeszsegugyi vilagszervezete!
Az ő kompetenciajuk kiterjed a vilagjarvanyokra is!
Nezd meg a who honlapjat és ne hulyitsd itt az em3ereket!!!!!!!!!!!!
Mai hir:
"A WHO korábban a Pfizer/BioNTech, az AstraZeneca Indiában és Dél-Koreában gyártott vakcináját, valamint a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által előállított készítményt hagyta jóvá. A jövő héten a kínai Sinopharm és a Sinovac oltóanyagára is rákerülhet a WHO pecsétje.

A WHO jóváhagyása azon országoknak kedvez leginkább, amelyeknek nincsenek saját kapacításaik a gyógyszerek hatékonyságának és eredményességének bevizsgálására, és így lehetővé teszi, hogy a WHO az elmaradottabb országoknak létrehozott COVAX-programjában még több oltóanyagot juttathasson a rászorulóknak.

A WHO elismerése szerint a Moderna oltóanyaga a Pfizer/BioNTech vakcinájával vetekszik hatékonyságban, 94,1 százalékban sikeresen megelőzi a Covid-19 kialakulását. A WHO ajánlása szerint a vakcina 18 évesnél idősebbekenk adható, és a két dózis beadása között 28 napnak kell ideális esetben eltelnie, de ez 42 napra is nyújtható."

MTI

Csatolás megtekintése 1792829
Csatolás megtekintése 1792830
Csatolás megtekintése 1792831
Csatolás megtekintése 1792833

Szerintem ilyen nincs Németország, Franciaország területén, de még Romániában sem.
Nagyon helyesen teszik hiszen ez a védekezés szempontjából fontos.
Az hogy külföldön nincs ilyen nem jelent semmit.
Megnyugtatja és megfélemlíti a lakosságot az is igaz.
A honvédség legalább gyakorolja a logisztikát.
 
Itt már nemcsak a logisztikáról van szó, hanem olyan, a veszélyhelyzetre hivatkozva létrehozott jogszabályokról, amelyek magáncégeket is állami felügyelet alá vonhatóvá tesznek.
Ezek első lépései meg is történtek.

Ez bárminek utat nyithat.

Ha holnap Bige cégét honvédelmileg fontos "szervezetté" nyilvánítja a honv. miniszter, akkor belnek oda, és annyi.

Eddig ellehetetlenítették a cégét eladni nem akarókat, most itt egy másik út lehetősége.
Lassan, de biztosan dolgoztak rajta, és nem akarnak jót, se Neked, se nekem, CSAK MAGUKNAK!

Van mitől félni.
 
De, jó hogy írod.
Már kérdezni akartam mi történt és miért május 1-én Berlinben? Így már mindent értek, oltásra vártak!
A május elsejei demonstrációk eredete nem a "munkás paraszt" diktatúrával van kapcsolatban.
A munkásmozgalom 1856-ban Ausztráliában kezdődött, mert a dolgozok a jogaikért felszólaltak..

773x435_223016.jpg

Berlinben minden évben nagy demo van és sajnos sokszor erőszakosan végződik.
Ez évben a lakás és lakbér-politika, az igazságos vagyonelosztás mellett és a rasszizmus ellen demonstráltak.

A demonstrációkhoz gyakran csatlakoznak szélsőségesek, mint most összeesküvéselméleteket szövők a coviddal kapcsolatban.
 
Ez mind demagógia hiszen a jogaikat az általuk megválasztott képviselőkön keresztül kellene gyakorolni. nem törni zúzni.
 
Nagyon helyesen teszik hiszen ez a védekezés szempontjából fontos.
Ezt nem értem. Miért is?
Igaz, hogy honVÉDELEM, de a skuló a vírust nem közömbösíti.
Az hogy külföldön nincs ilyen nem jelent semmit.
De bizony, hogy jelent!
Még pedig azt, hogy nélküle is lehetséges a helyzet menedzselése.
Megnyugtatja és megfélemlíti a lakosságot az is igaz.
Nem tudom kit nyugtat meg, de engem ellenkezőleg, felbosszant.
A honvédség legalább gyakorolja a logisztikát.
Ezt sem igazán értem. Hogyan is?
A kirendelt személy elnevezése " kórházparancsnok".
Tehát nem logisztikai helyettes/főnök...
Feladatát a rendészetért felelős miniszter határozza meg (287/2020 korm.rendelet).
Vagyis a belügyminiszter parancsol a katonának kórházügyben.
Ennek mi értelme?
Logisztika?
A kb. 25000 fős magyar hadseregben (igen a NAV-nak több az alkalmazottja) van kb 5- ezer tiszt. Ezeknek jó, ha 6-8%-a rendelkezik valamiféle logisztikai képzettséggel (tehát max. 3-400 fő). Ha most elvezénylik ezek felét (ha jól emlékszem, 192 vagy 195 céget soroltak anno azon intézmények közé, akikhez katonai vezetést vezényelhetnek ki), akkor maga a honvédelem omolhat össze, mert azért a sereget is üzemeltetni kell(ene).
De, ha belegondolunk, hogy milyen bonyolult csak maga a gyógyszerellátás folyamata, már az önmagában kétségessé teszi, hogy egy abban részt nem vevő katona hatékonyan bele tudna avatkozni.
És akkor nem szóltam a speciális orvosi eszközökről melyek logisztikája szintén elég sajátságos (beszerzés/javíttatás, fenntartási anyagok..).
Aztán ott van pl. aTB szoftver, amihez a TB sem ért, nemhogy a honvédség. Már pedig ha be akarnak avatkozni, akkor azzal kell kezdeni.
Szóval logisztika? Ugyanmár!
 
Pedig annyira jól hangzott még én is majdnem elhittem....
 
Pedig annyira jól hangzott még én is majdnem elhittem....
Bocs, ha illúzióromboló voltam.
De mit tegyek, ha voltam katona, voltam logisztikus és jártam ķórházban nem betegként, hanem katona - logisztikusként?
Igaz nem ma volt, de szerintem a helyzet csak romlott és nem javult azóta.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,730
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére