Orbán katonákat küldene Afganisztánba

Sajtóértesülések szerint Orbán Viktor felajánlotta Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek, hogy katonákat küldene Afganisztánba a kabuli reptér védelme érdekében.

Bennfentesek szerint a lépést többek közt az magyarázza, hogy a magyar miniszterelnök egyre inkább a partvonalon érzi magát a NATO-ban és az EU-ban – írja az Index.
A török elnök múlt héten vetette fel nyilvánosan, hogy Magyarország, Törökország és Pakisztán közösen biztosíthatnának védelmet a kabuli nemzetközi reptéren a NATO kivonulása után.

Erdoğan javaslata meglepte a nemzetközi közvéleményt. A pakisztániakkal való kollaborálás kevésbé érte váratlanul az embereket, mivel ők szintén érdekeltek a térségben, és jó kapcsolatot ápolnak a tálib lázadókkal. Magyarország említése viszont annál nagyobb meglepetést okozott.

Orbán javasolta, hogy magyar katonákat is küldjenek a reptérre a török misszió keretében – mondta a sajtónak egy bennfentes a török elnök és a magyar kormányfő másfél héttel ezelőtti találkozójával kapcsolatban. A forrás szerint a magyar miniszterelnök ezzel azt szeretné bizonyítani a törököknek, hogy olyan partnerként számíthatnak Magyarországra, ami „képes eredményeket letenni az asztalra”.
Eközben washingtoni források szerint Törökország és az Egyesült Államok közt is egyezség jöhet létre a kabuli reptér védelméről.

Híresztelések szerint a törökök pénzbeli, illetve logisztikai támogatást kérnének az amerikaiaktól és a NATO-tól a jelenlétért cserébe.

torok magyar zaszlo.jpg
 
viszont Biden, Merkelt a Fehér Házba hívta, még mindíg megpróbálja megakadályozni a Németország és Oroszország közötti épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték befejezését.
A vilag errol szol :)
Az északi áramlat amellett, hogy nagyon komoly gazdasagi hatasa van, egy politikai fegver is.
Biden megtehetné, hogy hagyja a francba az egeszet, de azt azt hiszem nehez lenne letagadni, hogy a politikusokat a mogottuk álló pénzembrek moözgatjak!
Nekik pedig az lenne qawz érdekuk, hogy oroszorszagot kiszoritsak a piac joreszerol.
A foldrajzi lehetosegek most ez ellen szolnak, és nyugateuropa sem szeretne komolyabban fuggeni nem csak oroszorszagtol, de amerikatol sem
 
Eddy ,
az Oroszok kérlek még a legnagyobb "hideghárorú" idején is pontosan szállitottak gáz és olajat Németországba , akkor érdekes mód ez senkit sem zavart !
 
Itt nem csak a gazdasági, hanem a politikai érdekk is játszanak. Már jó ideje azon van a "nyugat", hogy a német technológia és rengeteg orosz nyersanyag egymásra ne találjon. Egy "EU" oroszországgal a tagjai között rövid távon már veszélyeztetné nem csak a Kínai hanem az amerikai gazdasági érdekeket. Persze erre kicsi az esély, de mindig van új a nap alatt.
 
Eddy ,
az Oroszok kérlek még a legnagyobb "hideghárorú" idején is pontosan szállitottak gáz és olajat Németországba , akkor érdekes mód ez senkit sem zavart !
Ez az egymasrautaltság Gyula.
Az oroszok (a fegyvereken kivül) jószerivel csak a gázt tudja külföldre (nyugatra) értékesíteni. A nyugat meg jószerivel csak tőlük tud beszerezni.
(És most felejtsük el a palagazt, meg, hogy Kína is megvenné.) meg az olajat tudjakkülföldre értekesíteni
 
Eddy ,
az Oroszok kérlek még a legnagyobb "hideghárorú" idején is pontosan szállitottak gáz és olajat Németországba , akkor érdekes mód ez senkit sem zavart !
A pénz valahol mindig a politika felett állt.
Ma oroszorszagot az a pémnzemberekbol allo lobby iranyitja, ami kitunoen megérti magát a nyugat gazdasagi embereivel.
Ok viszik az alapanyagokat, azok csinaljak belole a termékeket, és és ugy tesznek, mintha a politikusok dontenenek benne :)
 
Ez az egymasrautaltság Gyula.
Az oroszok (a fegyvereken kivül) jószerivel csak a gázt tudja külföldre (nyugatra) értékesíteni. A nyugat meg jószerivel csak tőlük tud beszerezni.
(És most felejtsük el a palagazt, meg, hogy Kína is megvenné.) meg az olajat tudjakkülföldre értekesíteni
Flamingo ,
mi meg a "demokráciját" nyujtjuk mindiog cserébe , kezdve Vietnámtól - Irakon-Libián át egész Ukrajáig ! Nem e még Nuland asszonyság hangoztatta , hogy nem csak széwpségböl meg szeretettböl adtak vagy 5 milliárd $ Ukrajnának . De tudom nektek mindig igazatok van §2 .
 
Az ukrán "segélyről"nem én döntöttem, de a DNR, LNR polgarháború miattmegertem.
 
Flamingo ,
mi meg a "demokráciját" nyujtjuk mindiog cserébe , kezdve Vietnámtól - Irakon-Libián át egész Ukrajáig ! Nem e még Nuland asszonyság hangoztatta , hogy nem csak széwpségböl meg szeretettböl adtak vagy 5 milliárd $ Ukrajnának . De tudom nektek mindig igazatok van §2 .
már az amerikai deszantosok is megérkeztek Ukrajnába, itt éppen Geoffrey Pyatt, Washington ukrajnai nagykövete fényképeszkedik velük
gettyimages-524830568-1024x1024.jpg
 
Utoljára módosítva:
Igaz is , nemsokára kezdödik a fekete-tengeri NATO hadgyakorlat valami 40 hadihajóval és állitolag 18 ország vesz részt rajta .
 
Igaz is , nemsokára kezdödik a fekete-tengeri NATO hadgyakorlat valami 40 hadihajóval és állitolag 18 ország vesz részt rajta .
Már egy orosz járőrhajó szerdán figyelmeztető lövést adott le a brit HMS Defender rombolóval szemben a Fekete-tengeren, egy orosz gép pedig bombákat dobott le az útjába.
A brit védelmi minisztérium azonban tagadta, hogy figyelmeztető lövések történtek volna a romboló közelében.

Az oroszok bemutatták az egész dokumentált esetet, kár hogy még nem találom a youtubeon ... de már megvan a církusz.
Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy „bombázhatjuk nemcsak az útvonalat, hanem a célpontot is”, ha a határsértő nem hallgat a figyelmeztetésre.

A németek azonnal repülőgépeket (Eurofighter Typhoon) küldtek Romániába.
 
Utoljára módosítva:
Már egy orosz járőrhajó szerdán figyelmeztető lövést adott le a brit HMS Defender rombolóval szemben a Fekete-tengeren, egy orosz gép pedig bombákat dobott le az útjába.
A brit védelmi minisztérium azonban tagadta, hogy figyelmeztető lövések történtek volna a romboló közelében.

Az oroszok bemutatták az egész dokumentált esetet, kár hogy még nem találom a youtubeon ... de már megvan a církusz.
A németek ma már ujabb repülőgépeket küldtek Romániába.
 
Érdekesek és elgondolkodtatoak voltak a Tegnap-tegnapelőtti unios csucstalálkozo álláspontjai oroszorszaggal kapcsolatban.

Rutte, holland miniszterelnok szerint: „meg nem érdemelt jutalom” lenne az orosz elnök számára egy személyes találkozó."
Biztos hogy ez jutalom?
Merkel és Macron szorgalmazza egy személyes tanácskozast. Nem azon az elven, hogy ezzel megjutalmazzak oroszporszagot, hanem mert a két szomszédos erokozpontnak beszelni kell egymassal!

Erdekes Macron véleménye a magyar kérdésről is: Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy nem támogatná Magyarország kilépését az EU-ból. Macron azt is ellenzi, hogy az értékek tiszteletben tartásához kössék az uniós források utalását, mert Magyarország néhány éven belül nettó befizetővé válik, és akkor fordulhat a kocka, és azt mondhatná Magyarország, hogy „ne zaklassanak engem ezekkel az értékkérdésekkel”.
 
csak legalább tudnánk, valahol le lenne írva mik azok az etalon értékrendek, nehogy már a narkóállam miniszterelnöke adjon utasítást a magyaroknak, vagy anblokk Európának.
Ha felvettek egy klubba tagnak(most pl. EU), akkor illik igazodni a klubszabályzathoz és nem "majd én megmondom a tutit" alapon azt kérés nélkül változtatásra javasolni (pl. migració kapcsán).
Egyébként senki nem utasitotta Orbánt EU-ilag (na jó Putyint nem számitva).
Mintha a vétójoga meg mindig meglenne...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,558
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére