Orbán az első EU-s vezető a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság ellenségeit felsoroló listáján

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első uniós vezető, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára, írja az Euractiv. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát, indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. A szervezet áprilisban közzétett idei jelentése szerint tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon az elmúlt egy évben. Hazánk már csak a 92. helyen áll a világ országai között.

„A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben. Az RSF ismertetőjében szó esik az Origo és az Index bekebelezéséről, valamint a Klubrádió elnémításáról is.

A listára való felkerülésével igazi elit társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán a magyar miniszterelnök mellett helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is, aki 2018-ban megölette Dzsamál Hasogdzsit, a Washington Post újságíróját.

A listára a kormány részéről Varga Judit reagált. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Soros ex machina ismét belendült”. Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.

Dömötör Bálint

sajto.jpg
 
a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára, írja az Euractiv. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.
Ennek nincs közvetlen és hamar hatása.
Ez egy szimbolika, mi további hitelvesztéshez vezet
kb annyi mint a citromdíj (Arany Málna) megvető prrrr

Hosszútávon rombolja azt ki kapja

Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.
Varga Juditra:
 
Utoljára módosítva:
Távolálljon tölen Orbánt védeni , de ugy hallkan megkérdezném ám mit is keres a Magyar média világban a német Funke - Bartelsmann média csoport ??
Hol volt és van ez az ugynevezett "Riporter HAtárok Nélkül" csoport amikor a máltai újságirónöt kocsijával együtt felrobbantották és a máltai kormány se az EU nemtörekedett az ügyet kideriteni ? Hol voltak amikor a szaudik az újságirót feldarabolták ? napokon belüll elvolt intézve a dolog ! Hol vannak Julien Assange ügyében ?? Ja az más ! Keresd kinek az érdeke !
 
Érdeklődve várom mikor viszik Dömötör Bálint ujságirót átnevelő táborba, ahogy észak-koreaban és kinaban szokas!(mert gondolom mivel az államfő egy ujságiróellenes diktátor most az jon)
Kép
 
ne már. Tényleg nem érzed, hogy ez mennyire demagóg? Miért kell egy amúgy valós problémát ilyen lekicsinylően elbagatellizálni?

Vargáról meg ... csodálkoztam volna, ha nem harap rá, mint a fidesz főideológus nagyasszonya. A szerepe kimerül a legelvakultabb fidesz-ultrák kiszolgálásában, az ő renoméját már meg sem karcolja egy jó kis szaftos sorosozás..
 
Sorosozás...a riporterek határok nélkul egyik szponzora a tavalyi költségvetésuk szerint A Nyilt Társadalom akapitvany volt. De Magam részéről ez nem érdekel, mert ha megnézed a Riprterek Határok Nélkul tevékenységét, elég sok vitathato dolog van benne!
Érdekes, hogy azt a francia törvényt( a szervezet francia) "a globális biztonségrol szolot" aminek a 24. paragrafusa messzemenoen akadalyozzqa az ujsagirok tevékenységét azt nem itelik el :)

Na mindegy, csak jelezni szerettem volna, hogy amikor egy egynapos hirre tobb mint 1000 reakcio erkezik az interneten, ott szerintem még az ujságirói jogok nem igazán sérulnek!
( RSF 2018-as jelentése szerint több mint 80 újságírót öltek meg, 348-at jelenleg bebörtönöztek, további 60-at pedig túszként tartottak)
 
Nem ettől sérülnek az újságírói jogok. De mivel makacsul kerülöd, hogy a valós (magyarországi) problémákról essen szó, valójában mindegy is.
 
Én ott leszek azon a tiltakozássorozaton, ahol bármi atrocitás éri azokat az ujsagirokat, akik az irásaik miatt kapjak ezt!

Te is?

(ahol konyveket égetnek ott embereket is fognak - Heine)
 
Távolálljon tölen Orbánt védeni , de ugy hallkan megkérdezném ám mit is keres a Magyar média világban a német Funke - Bartelsmann média csoport ??
Hol volt és van ez az ugynevezett "Riporter HAtárok Nélkül" csoport amikor a máltai újságirónöt kocsijával együtt felrobbantották és a máltai kormány se az EU nemtörekedett az ügyet kideriteni ? Hol voltak amikor a szaudik az újságirót feldarabolták ? napokon belüll elvolt intézve a dolog ! Hol vannak Julien Assange ügyében ?? Ja az más ! Keresd kinek az érdeke !
Gyulám, voltál már a Reporter ohne Grenze oldalán?

Külön oldal van Malta számára is és ott még most is, sok információt olvashatsz a 2017-ben meggyilkolt
leleplezö-ujságirást folytató Daphne Caruana Galizia esetével és következményeivel kapcsolatban.

Teljesen igazad van fontos kihez mérjük magunkat.
- Málta per pillanat a 81. helyen áll
- Magyarország a 92. helyre csúszott le.
 
Távolálljon tölen Orbánt védeni , de ugy hallkan megkérdezném ám mit is keres a Magyar média világban a német Funke - Bartelsmann média csoport ??
Hol volt és van ez az ugynevezett "Riporter HAtárok Nélkül" csoport amikor a máltai újságirónöt kocsijával együtt felrobbantották és a máltai kormány se az EU nemtörekedett az ügyet kideriteni ? Hol voltak amikor a szaudik az újságirót feldarabolták ? napokon belüll elvolt intézve a dolog ! Hol vannak Julien Assange ügyében ?? Ja az más ! Keresd kinek az érdeke !
Gondolom olvastál ezekröl ügyekröl kritikus cikkeket is. Ha nem írtak volna róla, nem tudnád.
 
Sorosozás...a riporterek határok nélkul egyik szponzora a tavalyi költségvetésuk szerint A Nyilt Társadalom akapitvany volt. De Magam részéről ez nem érdekel, mert ha megnézed a Riprterek Határok Nélkul tevékenységét, elég sok vitathato dolog van benne!
Érdekes, hogy azt a francia törvényt( a szervezet francia) "a globális biztonségrol szolot" aminek a 24. paragrafusa messzemenoen akadalyozzqa az ujsagirok tevékenységét azt nem itelik el :)

Na mindegy, csak jelezni szerettem volna, hogy amikor egy egynapos hirre tobb mint 1000 reakcio erkezik az interneten, ott szerintem még az ujságirói jogok nem igazán sérulnek!
( RSF 2018-as jelentése szerint több mint 80 újságírót öltek meg, 348-at jelenleg bebörtönöztek, további 60-at pedig túszként tartottak)
És mást, másokat nem támogatott, iskolai tanulmányokat nem finanszírozott egyik alapítványa sem?
 
Sorosozás...a riporterek határok nélkul egyik szponzora a tavalyi költségvetésuk szerint A Nyilt Társadalom akapitvany volt. De Magam részéről ez nem érdekel, mert ha megnézed a Riprterek Határok Nélkul tevékenységét, elég sok vitathato dolog van benne!
Érdekes, hogy azt a francia törvényt( a szervezet francia) "a globális biztonségrol szolot" aminek a 24. paragrafusa messzemenoen akadalyozzqa az ujsagirok tevékenységét azt nem itelik el :)

Na mindegy, csak jelezni szerettem volna, hogy amikor egy egynapos hirre tobb mint 1000 reakcio erkezik az interneten, ott szerintem még az ujságirói jogok nem igazán sérulnek!
( RSF 2018-as jelentése szerint több mint 80 újságírót öltek meg, 348-at jelenleg bebörtönöztek, további 60-at pedig túszként tartottak)
Neked is segitek Eddy56

Itt van a Franciaországgal foglalkozó rövid összefoglaló
- Számos média szétválasztott üzleti érdekekkel rendelkező vállalkozók tulajdonában van, ami ösztönzi a befolyást.
- Újra és újra az oknyomozó újságírók munkáját akadályozzák a rágalmazási perek.
- A forrásvédelmi jogszabályok nem elégségesek.
- Fokozódott a közösségi média zaklatása.
- A demonstrációk során a médiamunkások gyakran sértések, fenyegetések és erőszak célpontjai a tüntetők és a rendőrség részéről

Felelősségvállalás helyet arra hivatkozni, hogy máshol is vannak problémák nagyon sovány.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére