Orbán az első EU-s vezető a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság ellenségeit felsoroló listáján

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első uniós vezető, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára, írja az Euractiv. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát, indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. A szervezet áprilisban közzétett idei jelentése szerint tovább romlott a sajtószabadság helyzete Magyarországon az elmúlt egy évben. Hazánk már csak a 92. helyen áll a világ országai között.

„A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben. Az RSF ismertetőjében szó esik az Origo és az Index bekebelezéséről, valamint a Klubrádió elnémításáról is.

A listára való felkerülésével igazi elit társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán a magyar miniszterelnök mellett helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg is, aki 2018-ban megölette Dzsamál Hasogdzsit, a Washington Post újságíróját.

A listára a kormány részéről Varga Judit reagált. Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán azt írta, hogy „a Soros ex machina ismét belendült”. Varga szerint a valóság a szervezet állításaival szemben az, hogy „Magyarország egyike azon kevés uniós tagállamnak, ahol a médiában és az ideológiai vitákban, valamint a közvéleményben is valódi pluralizmus érvényesül”.

Dömötör Bálint

sajto.jpg
 
nem értek egyet, Szijjártó nyilatkozata a harci kedv tüzelésére hivatott módon a saját nyájhoz szól, akinek pedig elege van az orbán rezsimből, az pláne nem fog egy újabb, törvénybe csomagolt uszítás miatt rá szavazni
az ellenzéki oldalról majdnembiztos szavazatok mennének a levesbe, ha azt látnák, hogy ezek is csak beszari, marker nélküli, népszerűséghajhász forradalmárok, akik orbán aljas populista narratívájának sikeréhez igazítják mindenkori elveiket
Az írásom egy egész volt amiből kihagytál egy hírt. Ez a hír azért lett volna fontos hogy látni lehessen hogy hogyan is operálnak az információkkal. Mert ezekkel erősítik a kormányt támogató embereket és bizonytalanítják az ellenzéki szavazókat.
( a hír:
Betört az osztrák oe24.at online újság szerkesztőségébe és megtámadta a lap dolgozóit az Alerta Feminista elnevezésű csoport húsz tagja – közölte a Médi1. A lap szerint a támadás oka, hogy

az anarchista feminista szervezet így akart tiltakozni a közelmúltban 3 afgán migráns által megerőszakolt és meggyilkolt 13 éves lány történetét bemutató tudósításaik rasszista jellege ellen.
ezt így tették közzé pedig nem az a lényeg hanem az hogy a feminista szervezet ezzel arra akarta felhívni a figyelmet hogy sok támadás éri a fiatalokat és CSAK azért verték a dobot az újságnál mert bevándorló volt az elkövető. .......- de, ezt már úgy adták elő hogy egy feminista szervezet inkább védi a támadókat mint az áldozatot. Az ilyen hírek erősítik azt hogy nyugat az már gondolkodásilag mocsárban van. )
 
Az írásom egy egész volt amiből kihagytál egy hírt. Ez a hír azért lett volna fontos hogy látni lehessen hogy hogyan is operálnak az információkkal. Mert ezekkel erősítik a kormányt támogató embereket és bizonytalanítják az ellenzéki szavazókat.
( a hír:

ezt így tették közzé pedig nem az a lényeg hanem az hogy a feminista szervezet ezzel arra akarta felhívni a figyelmet hogy sok támadás éri a fiatalokat és CSAK azért verték a dobot az újságnál mert bevándorló volt az elkövető. .......- de, ezt már úgy adták elő hogy egy feminista szervezet inkább védi a támadókat mint az áldozatot. Az ilyen hírek erősítik azt hogy nyugat az már gondolkodásilag mocsárban van. )
értem
bizonyára azért hagyhattam ki "A hírt", mert rám az égvilágon semmilyen hatást nem tett.
És - persze nagy naivan - azt képzelem, hogy a hozzám hasonlóan idealista, hogy is mondtad? - hírmanipulálásra immunis más földi halandókra sem
 
1626269955035.png

A külügyminiszter azt mondta, attól függ, hogy Magyarország a nyertesek közé fog-e tartozni a világgazdasági versenyben, hogy mennyi beruházást sikerül idehozni, és ennek érdekében hét intézkedést hoznak:
  1. A külföldi tulajdonú cégek az eddigi 10 százalékos határ helyett már a munkavállalói létszámuk 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldieket. Szijjártó szerint különben nem nálunk indítanak beruházásokat ezek a cégek, és el is hagyják az országot.
 
értitek!!!!!?????- megerőszakoltak egy 13 évest és feministák védik az erőszaktevőket.)
A feministák még ilyet is tesznek:

Akasztják a hóhért: kirúgták a feminista tanárnőt – zaklatásért
Felfüggesztette a New York University egy tanévre Avital Ronellt, a német- és az összehasonlító irodalomelmélet professzorát, miután egy 11 hónapos vizsgálat végén arra jutottak: szexuálisan zaklatta egy diákját – számolt be a 444.hu a New York Times nyomán.
Avital Ronell egy 66 éves, világhírű, leszbikus feminista professzor, a diákja pedig Nimrod Reitman, egy 32 éves meleg férfi.


Reitman szerint a professzornő három éven át zaklatta a férfit csókolgatásokkal, fogdosásokkal, szexuális tartalmú üzenetekkel.


Ronell viszont tagadja a zaklatást: szerinte csak „pezsgő módon” kommunikáltak, amiben a férfi is szívesen vett részt, és egyébként is közösek az izraeli gyökereik.


A nőt most felfüggesztették az egyetemen. Ugyanakkor ismert feministák kiálltak mellette, mondván: „Mindannyian láttuk, hogy milyen a kapcsolata a diákjaival, és közülünk van, aki tudja, hogy ez az illető rosszindulatú kampányt indított ellene”.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére