Isten és más mesék - 2013

Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
A Vatikán a tudomány és így a fejlődés kerékkötőjeként olyan lángelméket emésztett fel, mint például Giordano Bruno, akinek szörnyű máglyahalált kellett halnia azért, mert felismerte, hogy nem a Föld a világegyetem központja, illetve olyan nézeteket hirdetett, miszerint Jézus nem Isten fia volt, csupán egy rafinált varázsló, akit ráadásul nem feszítettek meg, hanem egész egyszerűen csak felakasztották…
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Az egyházban többezer meleg pap van, becslések szerint az Egyesült Államokban a katolikus papok 30-40%-a
A papokat miért hajtja az állati ösztön amitől jobb híján buzi
vagy pedofilok lesznek? Esetleg perverz és híveket vagy azok feleségeit gyaktató álszentek.
(3Móz 18. 22), illetve „ha egy férfi másik férfival hál, ahogy asszonnyal szokás, mindketten utálatosságot követnek el, halálnak halálával haljanak, vérük saját kezükön szárad” (3Móz 20 ...
 
Hamp

Állandó Tag
Állandó Tag
Ószövetségből: „Jajgassatok, mert közeledik az ÚR napja, a Mindenható pusztításaként jön el". (Ézs 13,6) Ez félelmetes fenyegetés: jajgassatok! Féljetek, mert jön az Isten !
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvasom, hogy a németországi árvíz katasztrófa "Isten bosszúja"

A Pesti TV riportere szerint a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárványjelképének meggyalázása miatt
„Azt hiszem, a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára. Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés feldühíteni. »Már legalább nyolcvanan elhunytak Németországban és Belgiumban az évszázad legnagyobb esőzése okozta áradásokban, 1300 ember pedig eltűnt.«
 
Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Miért mesélheti el az ember Magyarországon a gyereknek, hogy Jézus 12 halásszal élt együtt, osztotta velük a kenyeret és a halat,
de nem szólhatok arról hogy a csatornán kúszó Józsi-bácsi ugyan ezt teszi a szomszéd lakásban a barátjával?

Ah, men. Jézusnak is két apja volt.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Ezt fejtsd ki l.sz. bővebben:
"a csatornán kúszó Józsi-bácsi ugyan ezt teszi a szomszéd lakásban a barátjával"
Ők is kenyeret és halat osztanak (egymás közt)? Na jó, ők is megosztják az ételüket a másikkal?
Avagy még másképp: Jézus együtt élt egy táborban a követőivel. Manapság ezt úgy mondanák, hogy "elvonuláson" voltak.
Szóval, mit tett az egyik, és mit a másik? Az okfejtésed egy kissé zavaros.
 
Kíváncsi vagyok, hogy a kormány hogyan akarja elérni, hogy egy magyar ember a 18 éves koráig ne halljon arról,
hogy van más is mint egy szerinte "normális család".

A vallásos tanok ismerete az általános műveltséghez tartozik úgy mint a Görög mitológia.

A keresztény tanok szerint Jézus azonos a saját apjával (az Atyával) és az édesanyját teherbe ejtö Szent-lélekkkel.
Ez ügye ellentmond a magyar alkotmánynak, a biológiának és az erkölcsnek.

Jézus egy patchwork családban nöt fel, a nevelőapát Szent Józsefnek, az édesanyját Szent Józsefnének hívták,
akinek a lánykori neve pedig Szüz Maria volt.

Tudjuk, hogy Jézust körülmetélték, tehát maszkulin volt, de nem tudjuk miért nem voltak neki utódai, miért élt 12 férfivel?
Tudjuk, hogy az apácák magukat "Jézus jegyesének" tekintik és jegygyűrűt is hordanak, ami poligámia vagy házasságszédelgés.
A katekizmusban egy istentöl kiválasztott felkinálja a kiskoru lányait részeg embereknek (szó szerent) szexeléshez.
Majd a lányai egy barlangban altatot adnak a papának, aztán testvériesen (egyik a másik után) a takaró alá bujnak hozzá.

Tehát Magyarországon a "szent könyvek" olvasását is be kell tiltani és még a kecskékröl és Onán-ról egy szót sem szóltam.
Miböl fognak érettségizni a diákok, milyen tudatlanul fognak menni az egyetemre ez nem nemzetközi nivó.

A Fidesz törvényt csak ugy lehet betartani,
- ha 18 éven aluliak nem mehetnek többet külföldre,
- ha a határokon ellenörzik a "lieratura" behozatalát mint a Kárár rendszerbe
- ha a külföldi rádiókat zavarják, az internetet pedig lekapcsolják

A magyar nyelv tele van szexuális fajtalankodásra buzdió szavakkal oly annyira, hogy a társadalom egy része ezt töltelékszavaknak használja.
Tapasztalatom szerint ezt a nyelvi sajátosságot különös szeretettel használják Fidesz alapitók és szimpatizánsok a müsoraikban és kommentekben.

Szijjártó a magyar foci-huligánok élére állt akik „segbe-dugos” molinókkal mentek Német-országba, az ellenfél kapusát „szopásra” buzdították, Budapesten, Lisszabonban kórusban üvöltötték „Christiáno homo szexuális” … Mit jelent ez? A homoszexualitás propagálása vagy Pogrom?

Magyarországon minden héten megöl egy nöt a férje, volt férje, szeretője, vagy volt szeretője.
A halálos áldozatok között kétszer annyi nö van mint férfi, a „családon belüli” erőszakról nem is beszélve.
Semmi jelét nem látom annak, hogy a "vegyes-házasságok" egy biztosabb kikötö lenne a gyerek számára mint az egynemü házasságban.
 
Éleskés

Kormanyos
Fórumvezető
Kormányos
Jézus egy patchwork családban nöt fel, a nevelőapát Szent Józsefnek, az édesanyját Szent Józsefnének hívták,
akinek a lánykori neve pedig Szüz Maria volt.

Tudjuk, hogy Jézust körülmetélték, tehát maszkulin volt, de nem tudjuk miért nem voltak neki utódai, miért élt 12 férfivel?
Tudjuk, hogy az apácák magukat "Jézus jegyesének" tekintik és jegygyűrűt is hordanak, ami poligámia vagy házasságszédelgés.
A katekizmusban egy istentöl kiválasztott felkinálja a kiskoru lányait részeg embereknek (szó szerent) szexeléshez.
Majd a lányai egy barlangban altatot adnak a papának, aztán testvériesen (egyik a másik után) a takaró alá bujnak hozzá.
Úgy tűnik, hogy egy kicsit magadba fordultál. Én sem származásom, sem hitem szerint nem vagyok izraelita, de résztvettem egy nagyon érdekes vitában, onnan az ismereteim.
Jézus
Sok mindent mondanak róla, csak a tényeket nem veszik figyelembe.
Az, hogy Jézust körülmetélték, az 50-60%-ban azt bizonyítja, hogy zsidónak, avagy izraelitának született. Azért nem 100%, mert más vallások is használták és használják a körülmetélés szokását.
Az, hogy a templomban a vénekkel hitvizát folytatott, az bizonyítja, hogy rabbi volt. Tudniillik hitvitát, főleg zsinagógában, az akkor kb 4000 éves zsidóság csak így engedhette meg. Ha nem lett volna rabbi, akkor az oltárhoz sem mehetett volna oda, nemhogy vitába bocsátkozzék a többi vénnel (rabbival).
Ha ő rabbi volt, csak akkor avathatták volna (vagy mi a rabbivá válás kifejezése) rabbivá, ha nős. Alapfeltétel. Ha nős volt, márpedig annak kellett lennie, akkor a feleségét is megemlítik a Bibliában. Legnagyobb valószínűséggel Mária Magdolna volt, aki a kereszténység szerint egy rossz nő volt. Kicsit félremagyarázták, mert szerintük egy vallásalapító nem lehet nős. De oda se neki.
Ha nős volt, akkor az akkori népek megkövezték volna, ha fiúkkal hált volna. Az nem volt tilos a nőtleneknek, de akinek felesége volt, annak bizony ez tiltva volt.
A katekizmus története
Nem ismerem annyira a Bibliát, de nem véletlenül Mózesről van szó?? De akár igen, akár nem, az akkori a civilizációban éltél (és most ide inkarnálódtál a zösszes emlékeiddel), hogy ennyire ismert és megvetett dolognak vegyed ezt? Mai ismereteink szerint a természeti népek a nők nagykorúságát az első vérzéstől számítják. Nem 18, sőt 14 életévtől. Azt se tudják, mikor van a kötelező születésnapja, évfordulója. (Pl. a nagy villámláskor született. Vagy a nagy aszály idején. Stb.) Ez csak a modern világunkban fontos.
Szóval, ha egy kicsit végiggondolnád, mit írsz, akkor nem tennéd papírra ezeket a sületlenségeket.
Bocsi, hogy felháborodtam, de ettől a homopedofil törvénytől a falnak mentem, és azóta zúg a fejem. :mad2:
 
Kedves Éleskés, én nem tekintek a zsidó és keresztény mitologiákra mint tényekre és igy a szereplöket sem akartam megitélni.

Egyszerüen csak azért soroltam fel pár kijelentést ezekböl a könyvekböl mert az uj Fidesz törvény szerint ezek ma már nem elérhetök 18 éven aluliak számára.
A Biblia és az Evangelium tele van olyan bejegyzésekkel amit egy magyar gyereknek 18 éves koráig nem szabad hallania.
A természettudományos irásokról nem is beszélve. :)
 
A fidesz törvények mindenkire általánosan igazak és betartandók, kivéve a gyevi bírót. De ettől függetlenül ne beszéljünk sületlenségeket. Még akkor sem, ha mások a nézeteink.
"Jézus egy patchwork családban nöt fel, a nevelőapát Szent Józsefnek, az édesanyját Szent Józsefnének hívták,
akinek a lánykori neve pedig Szüz Maria volt."

Ez a mondat egy zűrzavaros, agyament gondolat. Miért kellett volna 2021 évvel ezelőtt az akkoriaknak a magyar törvények szerint élniük? Beleértve természetesen a magyar névhasználatot? Szent Józsefné - először is a "Szent" egy jelző, Józsefné pedig egy teljes név második fele. A feleséged, ha van, Ernoené-nek kell szólítani?
 
Teljes mértékben igazad van, de a gyerekek már csak olyanok, hogy kombinálnak.

Én olyan tályékozatlan voltam gyerekkoromban, hogy azt képzeltem a "Szüz Mária" családi neve Szüz,
mert az "édesség" közelebb állt a fantáziámhoz mint a "virgin". Nem világosították fel a szüleim.

Hogy az "apa férfi, az anya nö" azt csak most írták be az alkotmányba, gyerekként nem gondoltam volna, hogy Jézus "zabigyerek" volt.
Azt hittem a Názáreti ács Jézus édesapja. Igaz ha "Szentlélek" helyett "peniszt" mondtak volna azt sem értettem volna
Egy biztos, ma már nem fogadhatná örökbe Jozsef Jézust a magyar törvények szerint.
Egyébként is a család "migráncs" volt, 4 évet éltek Etiópiában menekültként.
Migrációban levök a magyar törvények szerint "terroristák", Magyarországra be sem tehette volna a lábát a "Szent Család"

Ismétlem csak arra akarok utalni a bizarr értelmezéssel, hogy a gyerekeket hülyén tartjuk ha nem vagyunk őszinték.
Ha a szomszéd lakásban két férfi él együtt az "Szodoma és Gomohra",
ha a kolostorban egy tucat, vagy Jézus a horgászokkal akkor azok "Atyák". Mitől?

Elviszi a szülö a gyereket a templomba, ahol egy szoknyás bácsi jön akinek meg van tiltva a szex és azt mondja "én vagyok az Atya"
az ügye alkotmány-ellenes.

Az Eurovision Song Contest-re már évek ota nem enged bennünket a kormány,
mert egy gyerek a templomban a feszület láttán Conchita Wurst-ot vélte felismerni.

0ae6b1d6e8ab0a7879fc1396cc7f0f77.jpg

A képröl jut eszembe, hogy a "romlott nyugati világ" már odáig süllyedt, hogy az olimpián a német tornász nök,
nem akarnak "bört" mutatni és a testüket befedö ruhában léptek fel. (tessék kérem felvilágositani a kormányt)
 
Utoljára módosítva:

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Régen jártam erre de ugye néha beleolvasok.... Jézus , fogadjuk el hogy létezett hiszen az írás is említi, pár éve ide citáltam szó szerint, hogy megkövezésre ítélték, de mivel senki sem emelt szót érte felakasztották. Mivel anyja zsidó volt egyértelmű, hogy Ö is és 100 %-ban... József igazi zsidóként inkább benne volt részesként egy jó dologban, mint hogy hogy egy rosszban lett volna teljesen, ezért inkább elhitte Mária meséjét .. De hogy ki az apa azt csak az irodalmi források alapján Jézustól tudjuk... Ernő barátom egy jó poénért néha hajlamos a tényeket is sajátosan értelmezni... Mint kiderült Mária csak egyszerűen ifjú Mária volt egy sajátságos fordítási hiba miatt, ugyanis anno a virgo fiatal eredeti jelentést s a fordítás alapját szolgáló evangéliumban is fiatal lányt jelentő szót más értelembe kezelték, s ehhez később pár száz évvel hozzáigazították az előzményeket is..... Jézus nyilvánvalóan nem a 12 férfival élt együtt, hanem valószínűleg volt felesége is, hiszen tanító akkoriban csak nős férfi lehetett... S kor is valószínűbb, hogy jóval 30 év felett.... Felesleges a magyar törvényeket belekeverni, mert azok szinte mindig csak a napi problémákról való figyelemelterelést szolgálják... Probléma meg egy re több van , így az elterelés is fokozható még... De ugye az Illiászban is azért kellet meghalnia Hektornak, mert a görög hős férfiszeretőjét megölték.... Ja és a szivárvány mint jelkép az örök szövetség jelképe mit sem változott csak szeretik egyesek kisajátítani saját szájuk íze szerinti értelmezését.... S Ugyebár az egyházak képmutatását példázza, hogy a bűnt mélységesen elítélik, de a bűnösök megbocsájtást nyernek. S amikor a tudományos ismeretek már ilyen magas szinten vannak ideje lenne beismerni, kijelenteni a homoszexualitás nem betegség, nem bűn egy 24 órás született állapot, ami nem kezelést hanem elfogadást igényel, de leginkább csak egyszerű tudomásulvételét, hogy nem vagyunk egyformák. Egyes statisztikák szerint a föld lakosságának 8 %-a, annak ellenére, hogy közülük számosan heteró családot alapítanak...
 
Eszem ágában sem volt tényeket cáfolni csak az foglalkoztat micsoda zűrzavart okozunk egy gyerek fejében ha csak 18 éves korában kap szexuális felvilágositást.
Ha megpróbáljuk a fejébe verni, hogy egy patchwork család vagy két azonos nemü szülö valami erkölcstelenség lenne.

Továbbá a Biblia egy pornográf irodalomnak számit a ledarált "Mindenki mesekönyve" tartalmához képest.
 
eddy56

Állandó Tag
Állandó Tag
Régen jártam erre de ugye néha beleolvasok.... Jézus , fogadjuk el hogy létezett hiszen az írás is említi, pár éve ide citáltam szó szerint, hogy megkövezésre ítélték, de mivel senki sem emelt szót érte felakasztották. Mivel anyja zsidó volt egyértelmű, hogy Ö is és 100 %-ban... József igazi zsidóként inkább benne volt részesként egy jó dologban, mint hogy hogy egy rosszban lett volna teljesen, ezért inkább elhitte Mária meséjét .. De hogy ki az apa azt csak az irodalmi források alapján Jézustól tudjuk... Ernő barátom egy jó poénért néha hajlamos a tényeket is sajátosan értelmezni... Mint kiderült Mária csak egyszerűen ifjú Mária volt egy sajátságos fordítási hiba miatt, ugyanis anno a virgo fiatal eredeti jelentést s a fordítás alapját szolgáló evangéliumban is fiatal lányt jelentő szót más értelembe kezelték, s ehhez később pár száz évvel hozzáigazították az előzményeket is..... Jézus nyilvánvalóan nem a 12 férfival élt együtt, hanem valószínűleg volt felesége is, hiszen tanító akkoriban csak nős férfi lehetett... S kor is valószínűbb, hogy jóval 30 év felett.... Felesleges a magyar törvényeket belekeverni, mert azok szinte mindig csak a napi problémákról való figyelemelterelést szolgálják... Probléma meg egy re több van , így az elterelés is fokozható még... De ugye az Illiászban is azért kellet meghalnia Hektornak, mert a görög hős férfiszeretőjét megölték.... Ja és a szivárvány mint jelkép az örök szövetség jelképe mit sem változott csak szeretik egyesek kisajátítani saját szájuk íze szerinti értelmezését.... S Ugyebár az egyházak képmutatását példázza, hogy a bűnt mélységesen elítélik, de a bűnösök megbocsájtást nyernek. S amikor a tudományos ismeretek már ilyen magas szinten vannak ideje lenne beismerni, kijelenteni a homoszexualitás nem betegség, nem bűn egy 24 órás született állapot, ami nem kezelést hanem elfogadást igényel, de leginkább csak egyszerű tudomásulvételét, hogy nem vagyunk egyformák. Egyes statisztikák szerint a föld lakosságának 8 %-a, annak ellenére, hogy közülük számosan heteró családot alapítanak...
Felesleges strapálni magad a tények leirásával.
Van akit csak az érdekel, hogy igaza legyen bármekkora baromságot beszél...

Szerintem rég jártál erre és elfelejtetted, hogy mások a tények és más a politika
Ceterum censeo Carthaginem esse delendam ...
 
Oldal tetejére