Mihályi Péter: Nagy bajban leszünk, ha Orbán kilép az EU-ból

Nagyon súlyos problémákat jelentene, ha Orbán Viktor kilépne az Európai Unióból – véli Mihályi Péter közgazdász.

A Corvinus Egyetem tanára szerint ilyen esetben Oroszország és Kína segítségére nem számíthatnánk, hiszen érdektelenné válna számukra a további együttműködés, mert mi is kiszorulnánki az európai piacokról.

Orbán Viktor retorikájában egyre gyakrabban jelenik meg, hogy az Európai Unión kívül jobb lenne Magyarországnak.

Mihályi Péter közgazdász, a Corvinus Egyetem tanára azt mondta a Klubrádiónak, hogy amennyiben egy alternatív valóságban a kormány holnapután kiléptetné Magyarországot az EU-ból, az súlyosabb következménnyekkel járna, mint amilyen a koronavírus-járvány volt eddig. "Egészen súlyos nemzeti tragédiát jelentene" – tette hozzá.

Abban az esetben a német autógyárak egészen biztosan kivonulnának a Magyarországról. Őket jó eséllyel követnék japán és amerikai társaik is. Hiszen ezek célja egy Európai Uniós tagállamba befektetni. Azért is lenne különösen értelmetlen lépés, mert Orbán Viktor nagy mértékben kötődik a német autógyárakhoz.

Egy esetleges "huxit" a magyar valutára is negatívan hatna. Elveszteve piaci közösségét a forint beszakadna a drámaian megnövekedett forintkínálat miatt. Minden korábbi mértéket meghaladó inflációval néznénk szembe. A forint összeomlana.

Ezzel a fiatal generáció tagjait már semmivel sem tudná a kormány maradásra bírni, mert a jobb élet reményében minden korábbinál többen hagynák el az országot.

Botorság lenne Mihályi szerint Oroszország és Kína segítségére építeni, számukra Magyarország csak addig fontos, amíg utat jelenthetnek az európai piacra. Amelytől az unióból kilépve Magyarország is elvágná magát.

Mihályi Péter.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
honan lenne mindegy amikor soknak a kulfoldi multi adja a munkat?

ha azok elmenek mi lesz a munkasokkal? birja majd a magyar ipar felkarolni oket?
Szerinted édekli a sok "a külföldi multit" hogy honnan jön a profit, gondolod, hogy például Szerbiában nem fektetnek be a német vállalatok?
Addig használják a magyar munkaerőt, ameddig megéri ... lényegtelen, hogy EU tag vagy nem. Mégis mit gondolsz a Mercedes miért épített autógyárat (nem is kicsit), Kínában?
 
Utoljára módosítva:
És hol van itt lopott pénz?
Tudod....,minden lopott,a mi politikusaink rendkívül feláraznak minden EU- támogatott beruházást és ami 10 Ft-ba kerül azt 10 milliárdért nyeri meg a pályázó,amiből busásan bizonyos emberek zsebébe pl (nokiás doboz) visszafizet,mert adtak neki munkát!Így az aki a munkát kiszervezte feketén visszakap így úgy rengeteg pénzt NA EZ A LOPÁS ....a csóró munkás meg kidolgozhatja a belét és még lehet fizetést se nagyon kap.Alszik ilyen olyan pincékben,padláson tyúkólban....10-12 emberre jut 1 WC,tusoló,gáztűzhely és egy hűtő. Éltél már ilyen körülmények között?Távol a családodtól,lakásodtól,hetente kéthetente 4-6 órákat utazol haza munka után,hajnal 2-kor meg már indulsz is vissza,hogy munkakezdésre teljesen fitt legyél.
 
honan lenne mindegy amikor soknak a kulfoldi multi adja a munkat?

ha azok elmenek mi lesz a munkasokkal? birja majd a magyar ipar felkarolni oket? lenne sok olyan magyar nagyvalalat ami munkasok ezreit foglalkoztatna amikor az eu piac is kuka lenne?

vagy tan almodozunk majd arrol hogy majd a ruszkik es a kinaiak megveszik a magyar termekeket nagy mennyisegben?

ha valakinek nem mindegy hogy mi lesz, azok eppen a munkasok. a konnyen manipulalhato nyugdijasoknak es az allami csocson levoknek azoknak tenyleg mindegy mert nem kell a penzt megkeresni.
Hidd el a kormányt csak szavazáskor érdeklik az emberek.Intéznek a magyarnak jó kis rabszolgamunkát 12 órában váltott műszakban megbolondulhat a monotonitástól.Persze ha kidobnak bennünket az EU ból akkor attól még a multik itt maradnak,a boltok,a gyárak.Mindenki dolgozhat ugyanúgy csak az EU támogatások nem fognak jönni,így majd nem lesznek semmiféle beruházások.Maximum a kátyúkat tömik be minden nap az utakon.... vagy gyártunk fakanalat,lapát ásónyelet,seprőt..... a magyar ipar kb ebből áll,a többi mind külföldi.Mi csak bérmunkások vagyunk.Egyik márkanév se magyar: Mercedes,Suzuki,Opel,Audi,Jaguar......stb....
 
Még nyugdíjasként sincs kedvem hazaköltözni.
Pedig a svájci nyugdíjból jól megélnél itthon csak ne tudják meg,hogy milyen sok a nyugdíjad,mert rögtön beléd szeret egy cigány lány és hozzád megy,utána meg becsuknak a tyúkólba,mint azt a csóró hollandot akit magyar-holland segítséggel találtak meg.Csóró még egy kávét se kapott.....,de a nyugdíját éveken keresztül elherdálta az új "rokonsága"..... :D
 
Tudod....,minden lopott,a mi politikusaink rendkívül feláraznak minden EU- támogatott beruházást és ami 10 Ft-ba kerül azt 10 milliárdért nyeri meg a pályázó,amiből busásan bizonyos emberek zsebébe pl (nokiás doboz) visszafizet,mert adtak neki munkát!Így az aki a munkát kiszervezte feketén visszakap így úgy rengeteg pénzt NA EZ A LOPÁS ....a csóró munkás meg kidolgozhatja a belét és még lehet fizetést se nagyon kap.Alszik ilyen olyan pincékben,padláson tyúkólban....10-12 emberre jut 1 WC,tusoló,gáztűzhely és egy hűtő. Éltél már ilyen körülmények között?Távol a családodtól,lakásodtól,hetente kéthetente 4-6 órákat utazol haza munka után,hajnal 2-kor meg már indulsz is vissza,hogy munkakezdésre teljesen fitt legyél.
Nem, ilyen luxus körülmények között nem éltem, viszont évekig éltem olyan helyen ahol az általad felsoroltak egyike sem volt. Még áram sem és víz sem, ha mosdani akartam a közeli patakban megtehettem. És lám mégis megöregedtem!
 
Pedig a svájci nyugdíjból jól megélnél itthon csak ne tudják meg,hogy milyen sok a nyugdíjad,mert rögtön beléd szeret egy cigány lány és hozzád megy,utána meg becsuknak a tyúkólba,mint azt a csóró hollandot akit magyar-holland segítséggel találtak meg.Csóró még egy kávét se kapott.....,de a nyugdíját éveken keresztül elherdálta az új "rokonsága"..... :D
Egy magyart azért otthon nem olyan könnyű behúzni a csőbe. ;)
Sok ismerősöm hazaköltözött a rendszerváltás után.
Kérdeztem Matyi barátom, na milyen?
Aszongya, elolvasod a használati utasítást és jól elvagy. :rohog:

Ha valami miatt megromlana az anyagi helyzetem, hazaköltöznék.
Budapesten nőtem fel. A járvány előtti öt évből hármat, megszakításokkal
otthon voltam. Szeretem Pestet, de jobban szeretek két országban és két kultúrában élni.
 
Utoljára módosítva:
Flamingo ,
nyugodtan megtarthatja Ausztriába a bankszámláját és , ha ott van annyit vehet le róla amennyit akar , ez már a cocializmusban is igy volt hiszen elég sok hazánkfiának volt nyugati bankszámlája csak a pór nép kapta itthon forintba a fizetését . ;)
Az EU csatlakozasunk előtt nem sokkal törölték el a valutakiajánlás és hasonló büntettek kategóriáit.
A 133 bator bármikor visszahozhatja, ha kilépünk, sőt...
A nyugdíjunkat az ott ledolgozott évek után euróban kapjuk, és egyértelmű, hogy a kinti bankszámlára kérjük euróban, és nem a magyarra, forintban.
Felteszem, amint kilepnénk, újratargyalnak az idegen országban letöltött munkaévek után járó nyugellatást és semmibe nem kerül a törvényi "forintosításuk" de akár az el nem ismerésük. :(
Nekem most is van euróm.
Még!
Ha szeretnél vásárolni akár még el is adok.Igaz ez tiltott banki tevékenység,de másik nagy hazánkfia Gyurcsány Ferenc és cége is adott kölcsön,(lopott pénzből könnyű kölcsönt adni vagy adakozni),mert szegény kis diákok,akiknek leszakadt a dereka,keze a sok árú felpakolásától,nem lettek kifizetve.
Most nem mennek bele a Gyurcsány-Czegĺédy kapcsolatba, viszont az nem magánszemély, hanem cég tevékenysége.

Sokan elfelejtik (hisz a fiatalabbak még nem is éltek), de nem régen még útlevél is csak 3 évente volt a szerencsésebbeknek és az otthon tartható valuta mennyisége is korlátozott volt. A 2/3, pontosabban Orbán bármikor hozhat hasonló korlátokat.
 
Orbán Viktor kiléphet bárhonnan, azonban az EU-ból történő klépés népszavazáson múlik.
Egyvalamit javítanék: az országgyűlés dönt, mégpedig 2/3-dal.
"A kilépés lehetőségéről az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkelye rendelkezik, amely kimondja, hogy minden országnak lehetősége van a kilépésre. A rendelkezés szerint a kilépésről minden ország a saját alkotmányos követelményei szerint határozhat.
A kilépési folyamat két évig tart, ezalatt van lehetőség elállni a kilépési szándéktól, de az Európai Bíróság a brexit körül kialakult vita miatt hozott ítélete értelmében csak akkor, ha „egyértelmű és feltétel nélküli módon egyoldalúan visszavonja [az adott ország] e bejelentést az Európai Tanáccsal közölt iratban, miután az érintett tagállam a saját alkotmányos követelményeivel összhangban meghozta a visszavonásról szóló döntést.” "

1628422912300.png

S mint tudjuk, a bólogató jánosok megszavaznak mindent.
Egyébként, csak miheztartás végett:
"Európai uniós tevékenység
Lezárva: 2021. február 15.
Magyarország Alaptörvényének értelmében az Országgyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti és jogalkotó szerve.
A 2004. május 1-jei EU-csatlakozással egyes jogalkotó hatáskörök átkerültek az Európai Unió intézményeihez (Európai Bizottság, az EU Tanácsa, Európai Parlament). Ez a hatáskör-átruházás nem a jogkörökről való lemondást, hanem egyes jogalkotó hatásköröknek a többi uniós tagállammal közös gyakorlását jelenti.
"

Jobb, ha tudjuk, közünk nincs hozzá. Nekünk. Orbán dönt.
Vagyis pénteken este 10-kor bedobják, s hétfőn 10-kor már meg is szavazhatják.

Igaz van lehetőségünk leváltani a jelenlegi kormányt.
Ha van.
Meglátjuk.
 
Csatolás megtekintése 1810394

Tanultam valamit...:cool:

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ovi ki akarna lépni.
Semmilyen előnye nem lenne belőle. EU nélkül, egy jelentéktelen országocska súlytalan főnökévé válna.
 
Sok ok van ami katasztrofalis lenne ha kileptetne az orszagot az Eubol Orban.
Az aruk vam mentes mozgasa. Keves magyar aru amit exportalunk birna ki ha vammal sulytanak, mar nem is versenykepes az Euval ha Eun belul szabadon mozoghatnak.
MO is munkaero gondokkal kuszkodik. 10 ezer szamba hozza be a munkavallalokat mongoliabol es a vilag sok orszagabol.
Az "alacsony munkak" mosogatas takaritas ,otthon apolas betakaritas, stb nem csak azert mert rabszolga munkanak hivjatok , a legnagyobb gond a nyelv ismeret hianya.
Nincs ez maskeppen Canadaba se, nalunk sok menekult jon es bizony az orvosk tanarok elso munkahelye a taxizas, es az elobb felsoroltak ,amibol kifizetik a kulonbozeti vizsgakat , hogy a szakmajuk kozelebe el tudjanak helyezkedni.
A menekultek nem szakmak szerint kapjak meg a refuge statuszt .
NEm lehet palcat torni az otthoni munkanelkuliek felott se ,mert ezrevel vannak olyan faluk ahol kozelbe akar 50km re semmilyen munka lehetoseg nincs.
Akiknek sikerul kimenni dolgozni az tudja hogy nincs rozsakkal kirakva ez az ut se.
A nyelvet kell tudni, teljesen mas a munkatempo a munkamoral az elvarasok, sokan rovid idon belul visszamennek.
Akik regen kint elnek ateltek a sok korlatozasokat amiket a Magyar allam alkalmazott veluk szemben.
NE jojjon vissza az az ido soha.
 
Olvastam magyar tanácsadót svájcban munkakeresőknek. Nyelvtudás nélkül nem ajánlják.
 
Utoljára módosítva:
Felteszem, amint kilepnénk, újratargyalnak az idegen országban letöltött munkaévek után járó nyugellatást és semmibe nem kerül a törvényi "forintosításuk" de akár az el nem ismerésük. :(
Feltételezem, ahogy a belépéshez, úgy a kilépéshez is népszavazás kell. Ennek lebonyolítása nem megy egy nap alatt. Mire erre sor kerülne, én már kettős állampolgár lehetek. Ez a 7. évem Németországban.
 
Nincs ez maskeppen Canadaba se, nalunk sok menekult jon es bizony az orvosk tanarok elso munkahelye a taxizas,
Mert nekik vannak okmányaik! De akinek semmije nincs, annak a taxizás SEM jöhet számításba, mivel Európában a jogosítvány megszerzéséhez is kellenek személyi okmányok, és némi iskolai végzettség is.
 
Feltételezem, ahogy a belépéshez, úgy a kilépéshez is népszavazás kell. Ennek lebonyolítása nem megy egy nap alatt. Mire erre sor kerülne, én már kettős állampolgár lehetek. Ez a 7. évem Németországban.
Sajnos - több itteni véleménynyilvánítóval ellentétben én úgy tudom, hogy nem kell hozzá népszavazás.
A kidobott alkotmánnyal nem csak a nyugdíjhoz valo jog, de ez is kukázva lett.
Csupan a parlamenti 2/3 kell hozzá...
 
Tanultam valamit...:cool:

Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ovi ki akarna lépni.
Semmilyen előnye nem lenne belőle. EU nélkül, egy jelentéktelen országocska súlytalan főnökévé válna.
Orbán nem az EU-ban akar karriert - szétzilálni akarja.
Régóta látszik, mire megy ki a játék.
Fizetséget ad Putyin, Kína, a török elnök és a többi barát.

Nem csodálkoznék, ha hirtelen újabb szövetség köttetne, aminek Magyarország is a része lenne.
Nem véletlenül célozta meg az olaszokat.
S készenlétben áll Trump.

Állt ez az ország már rossz oldalon nem is egyszer.
S szájtátva áldozta fiait "a nép".

Egy háborút nem én egyedül vizionálok ...
 
Utoljára módosítva:
Igaz, azonban nem gondolom, hogy seperc alatt nem jönne őssze a kétszázezer hiteles aláírás, hogy erről népszavazás történjék.

Alaptörvény 8. cikk (1)
Ezért idéztem Lattmann Tamás cikkét, mert ért a kérdéshez.
"Nemzetközi jogot, európai közjogot, alkotmányjogot, az emberi jogok témakörét oktatom és kutatom. Tudományos publikációs tevékenységemről az MTMT rendszerben rögzített adatok adnak teljes képet, emellett e honlapon is külön rész foglalkozik vele.
Honlap: https://tamaslattmann.academia.edu/"

Nem akartam az egészet, gondoltam, továbbolvassa, akit érdekel, de látom alig akadt, aki megnézte ):

Ez a cikk folytatása.

1628437090516.png

Nos, ki az, aki ma úgy gondolja, hogy a szavazásokért felelős bizottság átenged Orbánnak nem előnyös kérdéseket?
(Karácsonyét meg sem tárgyalta. Az ellenzék kérdéseit sorban visszadobja.)

Orbán vár, amíg lezajlik a 2022-es szavazás, majd kilépteti az országot és szövetséget köt Kínával, Oroszországgal, s persze várja vissza Trumpot, hogy az USA is belépjen.
 
Orbán nem az EU-ban akar karriert - szétzilálni akarja.
Régóta látszik, mire megy ki a játék.
Fizetséget ad Putyin, Kína, a török elnök és a többi barát.

Nem csodálkoznék, ha hirtelen újabb szövetség köttetne, aminek Magyarország is a része lenne.
Nem véletlenül célozta meg az olaszokat.

Állt ez az ország már rossz oldalon nem is egyszer.
S szájtátva áldozta fiait "a nép".

Egy háborút nem én egyedül vizionálok ...
Erröl a feltételezésröl már több helyen olvastam. El is tudom képzelni, de egy ilyen szövetségben neki csak a hasznos idióta szerepe jut.
Persze Lukasenka kettő még mindig lehet belőle.
Hatvanpusztán már épül a (kicsit pórias) birodalmi központ. :D
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,971
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére