Újrahasznosított műanyag palackokat használnának a gumiabroncsok gyártásához

A Continental szerint ez a jövő útja.
A Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki – ismertette a társaság közleményében.


A technológia alkalmazásával a polietilén-tereftalát (PET) palackokból mechanikus eljárással készítenek poliészter fonalat, amelyet a gumiabroncs szövetvázának kialakításánál használnak fel. Ezzel a hagyományos poliészter teljes mértékben kiváltható.

Az eljárás a korábbinál egyszerűbb módon állítja elő a gumiabroncs-gyártásban felhasználható anyagot – írták.
A cég közleményében hangsúlyozza: az újrahasznosított poliészter fonal a körforgásos gazdasághoz vezető újítás, amely a vizsgálatok és a teszteredmények alapján ugyanolyan jól teljesít, mint az eddig használt nyersanyagok. Szakítószilárdsága, szívóssága miatt különösen hasznosak a gumiabroncsgyártás számára – hangsúlyozták.

A PET-et régóta használják autógumi-alapanyagként, mert nagy terhelés és hőmérséklet mellett is tartja az alakját. Egy gumikerék körülbelül 400 grammnyi poliészter fonalat tartalmaz, vagyis több mint 60 palackot lehet felhasználni egy abroncsszett elkészítéséhez – tették hozzá.

A Continental célja, hogy legkésőbb 2050-re 100 százalékban fenntarthatóan előállított anyagokat használjon fel abroncstermékeiben – jelezték a közleményben.

A német Continental a világ egyik vezető gumiabroncs-előállítója, amely a személy- és haszongépjárművek mellett buszok, motorok és kerékpárok számára is gyárt kerekeket. Az Európában gyártott autók harmadára Continental-gumi kerül. A vállalat tavaly csaknem 130 millió autó- és teherautógumit adott el világszerte a honlapján szereplő adatok szerint.

A Continental valamennyi tevékenységével jelen van Magyarországon, a gumiabroncs-kereskedelmi központ Budaörsön működik. A Continental Hungaria Kft. korábbi tájkoztatása szerint a belföldi eladások az idei első fél évben 14,5 százalékkal bővültek 2020 azonos időszakához képest. Tavaly még 5 százalékos visszaesésről számoltak be 2019-hez képest.

1629678128618.png
 
Nnna....akkor a hulladékból eljutottunk odáig hogy gumi abroncs lett és az abroncsból mi lesz?
Negyvenmillió gumiabroncs újrahasznosítása a cél, a telep helyén pedig egy új települést akarnak felhúzni.
Kuvait vasárnap bejelentette, hogy megtisztítottak egy korábban tizenhét éven át óriási gumiabroncs-temetőnek használt területet, a helyén egy új települést akarnak felhúzni, írja az AFP.
Az elmúlt hónapokban 44 ezerszer fordultak a gumiabroncsokat elszállító teherautók. A gumiabroncsokat ideiglenesen az al-Szalmi régióba szállították át, itt feldarabolhatják vagy pedig újrahasznosíthatják ezeket. „Már van egy gyár, ami az újrahasznosításukat végzi, és reméljük, hogy találunk más olyan cégeket is, amik segítenek véget vetni a gumiabroncsügynek” – mondta Abdullah al-Szabah, a környezetvédelmi hatóság igazgatója.

Az AFP-nek az EPSCO cég vezetője azt mondta, hogy más gyárakkal együtt évente nagyjából kétmillió gumiabroncsot tudnak feldolgozni. Az újrahasznosított gumiabroncsokat aztán például útépítéseknél tudják felhasználni.
1630570798597.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,962
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére