Hírek Karácsony bejelentette: megvétózza az atlétikai vb-t

A főpolgármester szerint a kormány a Fudan-törvénnyel nem tartotta be ígéretét a Diákvárossal kapcsolatban, ezért a tettek mezejére kell lépni.

„Itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépjünk” – mondta Facebook-videójában Karácsony Gergely. A főpolgármester a Diákváros tervezett területén arról beszélt, a kormány a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal való megegyezését, ezért itt az ideje, hogy ez a „gaztett” ne maradjon válasz nélkül. Bejelentette, hogy szeptember elsején a fővárosi közgyűlésnek azt fogja javasolni, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását a Diákváros ellehetetlenítése miatt.

A főpolgármester szerint a kormány számára fontosabbak a magánérdekek és a kínai érdek, mint az, hogy vidéki hallgatóknak legyen Budapesten megfizethető lakhatásuk.

A Demokratikus Koalíciónak már van egy beadványa a fővárosi közgyűlés előtt arról, hogy vétózzák meg az atlétikai világbajnokságot.

A kínai Fudan Egyetem kampuszát a magyar kormány 400 milliárd forintot jelentő kínai hitelből építené meg, azon a területen, ahol a főváros 10 ezer diáknak szállást biztosító Diákvárost kialakítását tervezte. Karácsony már korábban jelezte, hogy ha nem épül meg a Diákváros, akkor kész lemondani a 2023-as atlétikai vb megrendezéséről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont korábban azt állította, hogy a két építkezés nem zárja ki egymást.

IAAF_logo-.jpg
 
Most viccelsz? Idelinkelsz egy köztudottan kormánypártivá avanzsált sajtótermék vélemény cikkét? Ami rádásul csak feltételezésekre alapszik? De oké, legyen igazad, legyen nyereséges az atlétikai vb -bár ner építkezések tapasztalatai alapján a csarnok költségei durván el fognak szállni, de ne legyen igazam. Csak elfelejtetted azt a fontos tényezőt, hogy Karácsony megmondta, lesz vb, ha nem lesz fudan.... erre mit csinált döbrögi? Sunyiban létrehozott egy fudan alapítványt, amibe már most beletolt 14 milliárdot, ebből 600 millió készpénz (!) letétben egy ügyvédi irodánál - borítékolható, hogy ez kinek a zsebében landol - a maradèk 13,4 milliárdot pedig azok a telkek képviselik, ahová a diákváros épült volna. Vagyis odavetette a kínai komcsiknak a főváros legértékesebb telkeit, úgy, hogy az alapítvány alapító okirataiban benne van, hogy soha, semmilyen körülmènyek között nem lehet visszavenni tőlük :-( hát mi ez, ha nem nettó hazaárulás? Felrúgva a Karácsonnyal kötött megállapodást.... akkor ennél már az is jobb, ha felépül a csarnok, majd valaki kinyögi a fenntartási költségeit, de nem kerül 540 milliárdunkba egy kínai káderképző
Akkor mégegyszer. A stadion meg fog épülni. Ez holtbiztos szerintem. Ha megtartják a vb valamennyi pénz befolyik, hogy megtérül, milyen formában mennyi idő alatt, vagy nem, az majd utólag derül ki. Ha nem tartják meg akkor is megtérülhet, csak többszörösen annyi idő alatt. Fentartást és egyebet mindkét esetben lehet számolni.
Továbbá neked megvan a Fudan tanterve, milyen tanárok milyen tárgyakat fognak oktatni? Magyarországon is jó pár káderképző egyetem müködött, aztán mégsem lett hithű kommunista az értelmiség. A fudan a világon a 34. helyen van. Európában csak 9 egyetem van fentebb a listán.
Rengeteg európai diák tanul a kinai kampuszokon, azok elméletben akár magyarországra is jöhetnek a későbbiekben. Persze a Fudan lesz az új CEU, csak annál is nagyobb. A magyar egyetemek java utálta a CEUt mert annak fényévekkel jobb volt a gazdasági helyzete és lefölözte a legjobb diákokat, magas ösztöndijakkal és stb.
Itt egy videó egy Fudanon tanuló magyar lánytól még 2017-ből. Azóta Ő magyarországon él és dolgozik:
 
Nekünk????
Ezekkel a feltételekkel nem lesz soha a miénk!
Nézd, én nem akarok belemenni politikai pengeváltásokba, de gondolod, ha a kinaiak egy3etemet akarnak épiteni, akkor ugy gondoljak, hogy erre magyarorszag a legjobb hely, mert kina kicsike orszag?
Meglepne ha igy lenne.
Mint ahogyan meglepne az6 is, ha Orbanek egy éjjel arra riadtak volna fel, hogy nekunk most mar ha a fene fenétz eszik is egyetemet kell épitenunk kinanak, merthogy kina egy szegeny elmaradott orszag, és a mi segitsegunk nelkul az is marad :)
Ezek azert szamomra nehezen elképzelhetoek :)
 
Én fentartom, hogy ez a vassut és paks is csak azért van jó nagy hitelkerettel megfejelve, hogyha az EU bekeményitene, legyen mivel kihuzni pár évet amig nem jönnek az EU pénzek.
Ha politikai sikra lépünk Karácsony maga alatt vágja a fát, mert ha nem nyer a választáson jövőre, a kövi önkormányzatin az egyik fő támadási felülete lesz, hogy miatta nem voltvagy lesz vb és alaklamatlan, mint Viktor megmondta és stb. Ha meg valami csoda folytán mégis nyerne főpolgiságot Karácsony tovább éhetózetetnék a város költségvetéssét. De ez csak egy teória addig még lesz pár választás.
 
Nézd, én nem akarok belemenni politikai pengeváltásokba, de gondolod, ha a kinaiak egy3etemet akarnak épiteni, akkor ugy gondoljak, hogy erre magyarorszag a legjobb hely, mert kina kicsike orszag?
:)
Nem azért, mert kicsike, hanem Kínában nekik kerül pénzbe, Mo-n meg nekünk. Ennyi a titok nyitja.

Nem az a baj, hogy építik. Még az sem baj, hogy Magyarországon.
A baj az, hogy a magyar adófizetők pénzén Kínának építünk egyetemet. De ez ugyanígy baj lenne, ha a franciáknak, vagy a hottentottáknak építenénk, akkor is.
 
Nézd, én nem akarok belemenni politikai pengeváltásokba, de gondolod, ha a kinaiak egy3etemet akarnak épiteni, akkor ugy gondoljak, hogy erre magyarorszag a legjobb hely, mert kina kicsike orszag?
Meglepne ha igy lenne.
Mint ahogyan meglepne az6 is, ha Orbanek egy éjjel arra riadtak volna fel, hogy nekunk most mar ha a fene fenétz eszik is egyetemet kell épitenunk kinanak, merthogy kina egy szegeny elmaradott orszag, és a mi segitsegunk nelkul az is marad :)
Ezek azert szamomra nehezen elképzelhetoek :)
Nem azért, mert Kína kicsike ország, sokkal inkább az anyagiakat nézték. Ha itthon építjük meg, akkor nekünk sokba fog kerülni. Keressünk egy idióta országot ahol ingyen adnak területet és minden költséget állnak helyettünk!
 
Én fentartom, hogy ez a vassut és paks is csak azért van jó nagy hitelkerettel megfejelve, hogyha az EU bekeményitene, legyen mivel kihuzni pár évet amig nem jönnek az EU pénzek.
Ha politikai sikra lépünk Karácsony maga alatt vágja a fát, mert ha nem nyer a választáson jövőre, a kövi önkormányzatin az egyik fő támadási felülete lesz, hogy miatta nem voltvagy lesz vb és alaklamatlan, mint Viktor megmondta és stb. Ha meg valami csoda folytán mégis nyerne főpolgiságot Karácsony tovább éhetózetetnék a város költségvetéssét. De ez csak egy teória addig még lesz pár választás.
A jó Istenkém áldjon meg, az utolsó előtti mondatoddal mit akarsz mondani? Nem értem. :(
 
Azért azzal zárnám a vitát, hogy ha megépul - és remélem meg fog - a fudan egyetem campusa, a diakvaros, az atlétoikai stadion, Ti lesztek majd a legbuszkebbek mikor kiviszitek oda az ismerosoket, az unokakat és megmutatjatok neki oket!
 
A jó Istenkém áldjon meg, az utolsó előtti mondatoddal mit akarsz mondani? Nem értem. :(
Ha Karácsony főpolgármester maradna a következő ciklusban és folytatódna a FIdesz kormányzás továbbra is elvonnának egy csomó pénzt "éheztetnék" Budapestet.
Az egy többszörösen HA fügványes hozzászólás. Ha karácsony lesz a jelölt, ha nem nyer, ha marad főpolgármester. ha indul egy újabb ciklusra és ha nyer, akkor érvényes majd, szerintem.
 
Azért azzal zárnám a vitát, hogy ha megépul - és remélem meg fog - a fudan egyetem campusa, a diakvaros, az atlétoikai stadion, Ti lesztek majd a legbuszkebbek mikor kiviszitek oda az ismerosoket, az unokakat és megmutatjatok neki oket!
Na, az az egy kizárt, hogy én ebből az országból bármit is megmutatnék az unokámnak! Addig legalábbis kizárt, míg a törökök EU tagok nem lesznek!
Ugyanis az én kisfiamnak sem az özvegye, sem a kislánya nem kap tőlük útlevelet!
 
Azért azzal zárnám a vitát, hogy ha megépul - és remélem meg fog - a fudan egyetem campusa, a diakvaros, az atlétoikai stadion, Ti lesztek majd a legbuszkebbek mikor kiviszitek oda az ismerosoket, az unokakat és megmutatjatok neki oket!
HA - meg tudjuk fizetni az ottani tandíjat! Ezt is tedd hozzá.
Mert ez nem a Lánchíd lesz, ahová bármelyik magyar, bármikor ingyen ....
 
HA - meg tudjuk fizetni az ottani tandíjat! Ezt is tedd hozzá.
Mert ez nem a Lánchíd lesz, ahová bármelyik magyar, bármikor ingyen ....
Aki meg tudja majd fizetni, az majd albérletet is bérel, bulizni is jár majd, ami bevétel a városnak, csak ezzel pár ezer áv amig megtérül, de mondom, nincsenek konkrétumok amennyire tudom, pl. milyen képzési szakok lesznek.
 
Fudan?
Ha már belefeccölünk 540 milliárdot, miért nem a Harvard, esetleg a Yale?

Most komolyan, tényleg nem látjátok a kínaiak nyomulását?
Nem látjátok, ahogy Orbán gazsulál ezzel is
, a vasút megépítésével is, az oltóanyag felvásárlásával is, stb.

Vajon miért nem érezte szükségesnek "megkonzultálni" a magyarok melyik egyetemet szeretnék Bpestre hozni?

Senkiházi gazember!
 
Kicsit mosolygok azert:) Szerinted a Harvard oktatoi ide jonnek bostonbol 1 évere vendégoktatónak? :)
 
Eddy, a pénz az pénz.
Én inkább erre költenék, nem francos stadionokra.
Ha elolvasod a topuniversities ismertetojet a fudanrol( a lap nem kinai, nem kommunista, meg csak nem is északkoreai :) ) elég egyértelmuen ugy minositik, hogy negy ot teruleten egyenrangu, vagy meg tobb mint a nagy amerikai vagy angol egyetemek!
 
Fizesse Orbán a sajátjából.
Velem meg konzultáljon, mire szeretném költeni a saját pénzemet.

Miniszterelnök, nem király!
 
Utoljára módosítva:
Akkor mégegyszer. A stadion meg fog épülni. Ez holtbiztos szerintem. Ha megtartják a vb valamennyi pénz befolyik, hogy megtérül, milyen formában mennyi idő alatt, vagy nem, az majd utólag derül ki. Ha nem tartják meg akkor is megtérülhet, csak többszörösen annyi idő alatt. Fentartást és egyebet mindkét esetben lehet számolni.
Továbbá neked megvan a Fudan tanterve, milyen tanárok milyen tárgyakat fognak oktatni? Magyarországon is jó pár káderképző egyetem müködött, aztán mégsem lett hithű kommunista az értelmiség. A fudan a világon a 34. helyen van. Európában csak 9 egyetem van fentebb a listán.
Rengeteg európai diák tanul a kinai kampuszokon, azok elméletben akár magyarországra is jöhetnek a későbbiekben. Persze a Fudan lesz az új CEU, csak annál is nagyobb. A magyar egyetemek java utálta a CEUt mert annak fényévekkel jobb volt a gazdasági helyzete és lefölözte a legjobb diákokat, magas ösztöndijakkal és stb.
Itt egy videó egy Fudanon tanuló magyar lánytól még 2017-ből. Azóta Ő magyarországon él és dolgozik:

Nnna akkor még egyszer és utoljára: tisztában vagyok azzal, hogy a csarnok így is, úgy is megépül.... legfeljebb lesz még egy felesleges sport létesítmény a már meglévő 2 tucat mellé.... egy lakosra vetítve Budapesten költenek a legtöbb közpénzt stadionra a világ összes városa közül, már ebben is világelsők vagyunk, eggyel több, vagy kevesebb, mit számít. Továbbá nekem nincs kézzel fogható tantervem, de a preambulum itt olvasható: https://www.fudan.edu.cn/452/list.htm
Szó szerint olyanok állnak benne, mint hogy az egyetem hű a Kínai Kommunista Párt vezetéséhez, végrehajtja a párt oktatáspolitikáját, elfogadja a marxizmus vezető szerepét, a szocialista oktatásirányítást, és hogy a Fudan (a nép mellett) a KKP-t szolgálja.
A charta kinyilvánítja, hogy az egyetem fő döntéshozó szerve a pártbizottság, mely irányítja

  • a pártkáderek kiválasztását, képzését, értékelését és ellenőrzését;
  • az egyetemen zajló ideológiai és politikai munkát;
  • a tanárok és a diákok felvértezését a szocializmusnak a Kína elnöke, Hszi Csin-ping fémjelezte új kínai karakterével;
  • a pártfegyelem szigorú érvényesítést;
  • az egyetemi szakszervezetet, a kínai KISZ-t (Kommunista Ifjúsági Liga), a nőszervezetet, a diákuniót és az összes többi szervezet vezetését, és ezek egységfrontba tömörítését. Érdekesség, hogy a Fudanon külön bizottságot hoztak létre a tankönyvkiadás felügyeletére, melynek munkáját szintén a pártbizottság ellenőrzi.
    A 36-os cikk részletezi a Fudan oktatóinak és dolgozóinak kötelességeit. A fentiek jegyében nem meglepő, hogy mi az első és ezért vélhetően legfontosabb kötelességük:

    kövessék a párt oktatási célkitűzéseit, tanulmányozzák és juttassák érvényre Kína oktatáspolitikáját, legyenek erkölcsösek, és tartsák szem előtt a szocialista alapértékeket.

    A szocialista alapértékek tisztelete természetesen a diákoknak is az első számú kötelességük.
Ha magyar oktatók szeretnének a Fudanon tanítani, a kínai jogszabályokat is be kell tartaniuk, Kína-barát magatartást kell tanúsítaniuk, tiszteletben tartva a kínai erkölcsöket, a társadalmi érintkezés ottani szabályait. Pontosan ugyanez vonatkozik a Fudanra tartó magyar diákokra is.

Ezen túl az éves tandíj 3,7 millió, tehát egy magyar diáknak esélytelen, ha mégis van valakinek ennyi lóvéja, hülye lenne ide menni, amikor ott a debreceni elit egyetem.... ezek után magyarázd már meg, miért is éri meg nekünk saját pénzünkön egyetemet építeni és fenntartani kínai diákoknak? De ne azzal gyere, hogy 34. mert pont leszarom.... van még előtte 33, ez nagyon karcsú...azt állítani, hogy magyar egyetemek azért utálták a CEU-t mert lefölözte a legjobb diákokat, magas ösztöndijakkal, hát ekkora baromságot régen olvastam.... nem lehet, hogy a magyar egyetemek oktatáspolitikájával volt inkább probléma? Csakkkkérdem...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére