Hírek Kövekkel dobálták meg a kanadai miniszterelnököt

Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke a legutóbbi kampányeseménye során szenvedett el egy kisebb támadást.

A miniszterelnököt ugyanis egy főzdénél tartott rendezvénye során kavicsokkal dobálták meg, de nem sérült meg, mivel csak a vállát találták el – írja a BBC. Egy újságíró szerint másik két embert is eltaláltak a kavicsokkal, de ők sem sérültek meg.

Trudeau elmondása szerint történt már vele ehhez hasonló eset még 2016-ban, amikor egy nő tökmaggal kezdte el dobálni. Az elmúlt idők során azonban többször is bajba került a miniszterelnök, nem egyszer zavarták meg kampányeseményeit.

Trudeau ugyanis nagyon keményen a kanadai oltásellenesek bögyébe került, főként azóta, hogy felvetette annak ötletét, hogy a közalkalmazottaknak kötelezővé tennék a koronavírus elleni vakcina felvételét.

Ennek hatására pedig több alkalommal is megzavarták rendezvényeit, bő egy hete például le is kellett mondania egy kampányrendezvényt, mert egy feldühödött csoport megzavarta azt és már nem volt biztonságos a helyzet.

Trudeau egyébként augusztus közepén előrehozott választásokat hirdetett annak reményében, hogy pártjával, a mérsékelt baloldali Liberális Párttal többséget tudjanak szerezni. A választást szeptember 20-án tartják majd és a kötelező vakcinák kérdése az egyik legfontosabb ügye lesz a kampánynak.

trudoue.jpg
 
Maradjunk kanadában és a miniszterelnöknél....
Botrány tört ki Kanadában, miután kiderült, hogy 2019 folyamán könyveket égettek el egy Ontario állambeli francia iskolai körzetben.

A „tisztítótűz” ceremóniát a délnyugat-ontariói francia nyelvű katolikus iskolákat felügyelő tanács rendelte el. Vagy harminc könyvet égettek el „oktatási célból”, és a hamut egy faültetés során használták fel – írja a National Post.
A Radio Canada tudósítása szerint egy ez alkalomból készült videón az hangzik el: „Eltemetjük a rasszizmus, a diszkrimináció és a sztereotípiák hamvait, abban a reményben, hogy egy befogadó országban fogunk felnőni, ahol mindenki bőségben és biztonságban élhet”.

Összesen több mint 4700 könyvet távolítottak el több mint harminc iskolából a körzetben, ezeket azóta elpusztították vagy újrahasznosították.
„Szimbolikusan néhány könyvet trágyaként használtak fel” – tette hozza Cossette, aki azóta sajnálja, hogy „a közösség néhány tagjának sértő volt a ceremónia”.
Az ügyben megszólalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is: elmondta, szerinte a nem-bennszülött emberek ne mondják meg a bennszülötteknek, hogyan cselekedjenek; ugyanakkor „személy szerint soha nem értenék egyet könyvek égetésével” – tette hozzá.
(nos úgy látszik lassan de, biztosan megértik a nyugati emberek hogy miért volt és van számukra érthetetlen dolog itt keleten.....nem tudnak olyan dolgot mondani ami itt már régebben nem fordult volna elő , lassan oda a példamutatás.......)
 
Irtam már más topicban, de most ujra leirom Heine szavait: "ahol könyvet égetnek, ott embereket is fognak..."
 
Az ügyben megszólalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is: elmondta, szerinte a nem-bennszülött emberek ne mondják meg a bennszülötteknek, hogyan cselekedjenek;
Oooops!
Ezt a kijelentését vajon átgondolta a miniszterelnök úr?
 
Ez a politikailag korrekt szóhasználat
Közben meg....
Na jaaa....
Nemrég értem haza, ebédelni voltam valakivel, aki helyi képviselőjelölt(nem kormanyparti)
Tegnap a kulturhazban szonokolt arrólo, hogy a helyi roma szervezetekkel milyen jó a kapcsolatuk, és már látszanak ennek az eredményei!
Most ebéd közben bejött két manus(nem ma barnultak, napszemuveg, márkás póló és hasonlok) ahogy a pasas meglátta őket elborult a képe: - ...ezeket a rohadt cigokat kéne visszakuldeni oda ahonnan jottek, az anyjuk picsájába! ( bocs a kifejezésért de ellenzékit ideztem )

Szoval na jaaaaa
 
Igen van a valóság és van a politika.
 
Kormánypárti képviselőtől is hallottuk már, hogy vén kurvának nevezett valakit!

A testület a projekt ellen tiltakozó lakók képviseletében meghallgatott egy idős hölgyet, majd amikor a hölgy távozott, Szalay, aki egyébként 61 éves, csak annyit mondott:

„Ennyi hülye vén kurvát"
- majd kikapcsolta a mikrofont.
 
Van egyfajta álszent képmutatás!
Tok mindegy kormanyparti vagy ellenzéki mondja amit mond!
Csak ez épp most esett meg.
 
Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke a legutóbbi kampányeseménye során szenvedett el egy kisebb támadást.

A miniszterelnököt ugyanis egy főzdénél tartott rendezvénye során kavicsokkal dobálták meg, de nem sérült meg, mivel csak a vállát találták el – írja a BBC. Egy újságíró szerint másik két embert is eltaláltak a kavicsokkal, de ők sem sérültek meg.

Trudeau elmondása szerint történt már vele ehhez hasonló eset még 2016-ban, amikor egy nő tökmaggal kezdte el dobálni. Az elmúlt idők során azonban többször is bajba került a miniszterelnök, nem egyszer zavarták meg kampányeseményeit.

Trudeau ugyanis nagyon keményen a kanadai oltásellenesek bögyébe került, főként azóta, hogy felvetette annak ötletét, hogy a közalkalmazottaknak kötelezővé tennék a koronavírus elleni vakcina felvételét.

Ennek hatására pedig több alkalommal is megzavarták rendezvényeit, bő egy hete például le is kellett mondania egy kampányrendezvényt, mert egy feldühödött csoport megzavarta azt és már nem volt biztonságos a helyzet.

Trudeau egyébként augusztus közepén előrehozott választásokat hirdetett annak reményében, hogy pártjával, a mérsékelt baloldali Liberális Párttal többséget tudjanak szerezni. A választást szeptember 20-án tartják majd és a kötelező vakcinák kérdése az egyik legfontosabb ügye lesz a kampánynak.

Csatolás megtekintése 1815297
*
Durva dolog a tömegekre ráerőszakolni a kötelező oltást. Legyen ez minden embernek a saját választási joga és felelőssége. Senki, de senki nem dönthet más élete felett. Így ezt értem az oltásra, de a kötelezően viselt maszkra, elővigyázatosságra, távolság betartására, személyes higiéniára stb. Felelősek vagyunk önmagunkért, de másokért is. Ha bármi okból nem oltatunk, akkor viseljük a következményeket, mint fentebb írtam. A személyes felelősségnek helye és ideje van. Mindenképpen.
A dobálást, légyen az kavics, tojás, vagy bármi... durvának tartom és elítélem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére