Hírek Orbán Ráhel botrányos szavai a magyar nőkről!

Orbán Ráhel tett már furcsa kijelentéseket közösségi oldalán, de a mostani minden eddiginél felháborítóbb.


“Járván az országot szomorúan tapasztalom, hogy a magyar lányok és asszonyok mennyire igénytelenek.
Minden második nő elhízott, toprongyos.
A jóápoltság nem pénz kérdése.
Turkálóból is lehet öltözködni, nem kell márkás ruhákat felvenni ahhoz, hogy valaki ápolt legyen. A butaságukról nem is beszélve.
Én oktatóként tapasztalom az egyetemen, hogy zsíros hajjal, olykor büdösen jönnek be az előadásokra.
A külsőségeken kívül még felháborítóbb a butaságuk. Szennylapokat olvasnak, ahelyett, hogy képeznék magukat.
Válogatnak a munkahelyek közül és sehol nem állják meg a helyüket.
Nem akarnak gyereket szülni, ha mégis megteszik nem törődnek velük.
Nem tudnak főzni, csak sírnak amikor párjuk elhagyja őket.
Én is anya vagyok, napi 10-12 órát dolgozom, ennek ellenére van időm a családommal törődni.
Sokszor mondtam már, hogy olykor szégyellem, amiért magyarnak születtem.”

– mondta a miniszterelnök lánya, majd hozzátette:


“Néha szégyellem magam, hogy magyar nő vagyok, sajnos köszönhetem a sok igénytelen nőnek ezt”

Az én önéletrajzom ars poeticus elemeket is tartalmaz, például:

Hiszek abban, hogy egy családcentrikus nő is lehet sikeres a szakmájában, és abban is, hogy van értelme az élethosszig tartó tanulásnak.

Miután megmártóztunk Orbán Ráhel gondolatvilágának mélységeiben, a végére ugorhatunk egy dupla szaltót a miniszterelnök legnagyobb lányának magánéletébe:

Pár éve turizmus gazdaságtanból vizsgáztam, két évvel ezelőtt végeztem a pénzügyi számvitellel. Úgy érzem mindkettő jól sikerült. Tehát én egy tanult nő vagyok, és nem szeretem, ha butának tituláltatnak – zárta sorait Orbán Ráhel.

OLKT

o rechel.jpg
 
Utoljára módosítva:
Nem voltam lusta, megoldottam a házi feladatot: Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága, ahol ez van a "cikk" alatt: Forrás és az eredeti cikk: Hírcsárda

Az OLKT megjegyzése a cikkhez: Sajnos nem tudom sem megerősíteni, sem megcáfolni, hogy ez valóban így történt-e, de mindenképp érdekesnek és megosztásra alkalmasnak vélem. Döntse el a kedves olvasó, hogy számára ez hiteles, vagy nem.

Tényleg, mindenki döntse el,. hogy ez számára hiteles vagy nem. Vagy szimpla mocskos uszítás és rágalom.
Akkor felejtős ez a cikk.
Mert nem Ráhel mondta hanem egy újságíró aki a nevét is szégyellte alá írni.
 
Úgy fest, újabb gengszter érkezett egy gengszer-központba.


"Beyond its own frontiers, Marbella is inextricably linked to Dubai by crime. Most of the area’s criminal groups live between these two cities. “Dubai is like Marbella but with no rules and no law,” said one high-level Costa del Sol criminal. “It’s extremely rare for them to arrest anyone there. It’s only happened a few times, and always for some underlying political reason. Most of the top bosses live there, and then they spend the summer in Marbella. The soldados go to Dubai when they feel like they’re under surveillance. We’re protected there. There’s no extradition.”
 
Utoljára módosítva:
Onnét csak egy ugrás Malta aztán mit kezd ez a két szerencsétlen nyelvtudás nélkül ? Talán ha makog valamelyik egy hangyányit angolul ámbár az orosszal többre mennének Hat ok az előfutárok készítik a terepet a többinek mikor pucolni kell legyen hova
Marbellara költöztek az orosz oligarcha milliárdosok menekülő pontja majd ezeket is megvédik a Putyinlegenyek
 
Utoljára módosítva:
Onnét csak egy ugrás Malta aztán mit kezd ez a két szerencsétlen nyelvtudás nélkül ? Talán ha makog valamelyik egy hangyányit angolul Hat ok az előfutárok készítik a terepet a többinek mikor pucolni kell legyen hova
Nem kell csomagolnod nem keresnek tolmácsot. Orbán Viktor lánya beszél spanyolul, angolul is feltalálja magát ha arra kerül a sor.
 
Futotta a szemeszterenkénti 15 milliós svájci magániskolai tanulmányokra - csak tanítottak ott nyelvet is Orbán Ráhelnek.

Akkoriban, 2014-ben a Népszabadság utánajárt, honnan ez a bőkezűség a tandíjra, amit a fideszes szavazótábor (is) a miniszterelnök elleni támadásnak minősített. ???.
Akkor hangzottak el az ismert mondatok arról, hogy a saját lábukon állnak.
(Hogy nem dőlt össze a ház?!)
1632492222694.png

Az Elios
1632492149309.png


Mi lett a tényfeltárás eredménye a fideszes szavazótábor hathatós segítsége mellett?
Megszűnt a Népszabadság!

1632492649895.png
 
Utoljára módosítva:
Úgy fest, újabb gengszter érkezett egy gengszer-központba.


"Beyond its own frontiers, Marbella is inextricably linked to Dubai by crime. Most of the area’s criminal groups live between these two cities. “Dubai is like Marbella but with no rules and no law,” said one high-level Costa del Sol criminal. “It’s extremely rare for them to arrest anyone there. It’s only happened a few times, and always for some underlying political reason. Most of the top bosses live there, and then they spend the summer in Marbella. The soldados go to Dubai when they feel like they’re under surveillance. We’re protected there. There’s no extradition.”

Több német nyelvű újság szerint is Marbella "A bűnözők (Mafia) Eldorádója"

Szinte elképzelhetetlen, hogy odaköltöznek. Nem javítaná a család imázsát.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,930
Tagok
615,341
Legújabb tagunk
Palasti69
Oldal tetejére