Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.

A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
Nem most kell sírni a választási rendszer igazságtalansága ellen. Hanem akkor kellett amikor bevezették nem átvenni a mandátumot. Átvették, elfogadták, utólag siránkozni kár. Ha Ők nyernek akkor nem lesz abjuk vele. Mint az amerikai rendszer, a nyertesnek megfelele, a vesztes meg háborog, mégse nyúlnak érdemben hozzá.
Nna ne nevettess már.... a választási törvényt a fidesz egyoldalúan változtatta meg, az ellenzéknek milyen jogkörei lehetnek a 2/3-dal szemben, mesélj már? Jakab Péter ficsúrozásért 10 milliós büntetést kapott... Tordai Bence 8 és fél millát... Szabó Tímea közel 10 milliót egy zászló kihelyezéséért....kövér teljesen megtébolyult, ha egy ellenzéki képviselő csak megszólal, már kapja a büntit... az ellenzéki képviselőket mi választottuk, ha nem veszik át a mandátumot, szerinted javít valamit a helyzeten? Akkor meg azt fröcsögik kétpofára, hogy lám, még a munkahelyükre sem hajlandóak bemenni...
 
Hm...nem tudom hogy téboly-e vagy sem.
De most arról írnak kormányzati szinten hogy azért ilyen magas az üzemanyag ár itthon mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a Medgyessy-Gyurcsány kormány nem kért kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfa-rendelkezések alól –
Szerintem ezt egyszerűen lehet ellenőrizni kértek-e vagy sem.
Az uniós csatlakozási tárgyalások már a fidesz idejében (98-2002) lezárultak, tehát Gyurcsányra mutogatni nettó hazugság https://ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-presence_hu idézet a wikipediáról :

2002Szerkesztés

Az EU tizenkét tagállama bevezette az eurót (január 1.). Eredményesen befejeződtek a csatlakozási tárgyalások az EU és Magyarország között.

Utoljára módosítva:
Nna ne nevettess már.... a választási törvényt a fidesz egyoldalúan változtatta meg, az ellenzéknek milyen jogkörei lehetnek a 2/3-dal szemben, mesélj már? Jakab Péter ficsúrozásért 10 milliós büntetést kapott... Tordai Bence 8 és fél millát... Szabó Tímea közel 10 milliót egy zászló kihelyezéséért....kövér teljesen megtébolyult, ha egy ellenzéki képviselő csak megszólal, már kapja a büntit... az ellenzéki képviselőket mi választottuk, ha nem veszik át a mandátumot, szerinted javít valamit a helyzeten? Akkor meg azt fröcsögik kétpofára, hogy lám, még a munkahelyükre sem hajlandóak bemenni...
Elfogadták. Utólag siránkozni kár. Azon kell dolgozni, hogy ebben az elenszélben is nyerjenek, ahoz meg ki kellene menni vidékre is.
Továbbá a parlamenti képviselőknek nem az a dolga, hogy minnél látványosabban provokálják a többi képviselőt. Ha ilyesmit akarok akkor ott a cirkusz. Minden intézménynek és szervezetnek megvan a ruhakódja, etikai naormái, viselkedési szabálya, irott vagy iratlan módon. MInt ahogy a nemdohányzó részen nem gyújtunk rá, úgy tanárként nem mondhatom, hogy te szuka gyere ki felelni, mert nagyon hamar megbüntetnek vgy kidobnak. Elméletben a parlament a törvényalkotás háza és stb. ami elméletben az egyik legfontosabb hatalmi ág központja. Igenis felelőségteljesen és méltósággal kell ott dolgozni és viselkedni. Lehet 5 perc hirnevet szerezni "beszólásokkal" meg "performanszokkal", de utánna vállani kell a felelőséget nem a szimpatizánsoktól várni, hogy majd kifizetik helyettem. EZ olyan, mint az egyik terepgyakunk, ahol a proff megjelent kisérőnek, de nem volt se sátra, se edénye, se kajája és mivel önfinanszirozós volt a dolog, mi áltuk az Ő költségeit is, ami a pofátlanság csúcsa volt.
 
Azért ez sem rossz.....akit érdekel megnézheti orbán facebook oldalán.

A jövő bizonytalan.
A jelenben élek és amit látok illetve olvasok az az Index . Szerintem korrektül fogalmaz és válogat a hírek közül.
Persze. ELsődlegesen Én is azt futom át, de ránézek a mandinerre és a 444-re is. Nagy ritkán egy kis hvg is belefér.
 
Azért ez sem rossz.....akit érdekel megnézheti orbán facebook oldalán.

A jövő bizonytalan.
A jelenben élek és amit látok illetve olvasok az az Index . Szerintem korrektül fogalmaz és válogat a hírek közül.
Oppá itt maradt egy tervezett írásom darabja....orbán facebook oldaláról akartam írni de nem tudtam ide másolni a videót ahogy egy idősebb hölgy patás ördögnek nevezi Gyurcsányt és áradozik a filmről...aki tudja nézze meg tanulságos
1635413833932.png
 
Utoljára módosítva:
....orbán facebook oldaláról akartam írni de nem tudtam ide másolni a videót ahogy egy idősebb hölgy patás ördögnek nevezi Gyurcsányt és áradozik a filmről...aki tudja nézze meg tanulságos
Hmmmm...
Szoval akinek vaj van a fejen, ne álljon napra...
Vannak olyan forumok az interneten(sicccc) ahol elmebetegnek, bolondnak, tébolyodottnak ,tolvajnak, gyerekveronek, asszonyveronek...stb minositik a magyar miniszterelnokot :p
Vagy tévedek? :p
 
Elfogadták. Utólag siránkozni kár. Azon kell dolgozni, hogy ebben az elenszélben is nyerjenek, ahoz meg ki kellene menni vidékre is.
Továbbá a parlamenti képviselőknek nem az a dolga, hogy minnél látványosabban provokálják a többi képviselőt. Ha ilyesmit akarok akkor ott a cirkusz. Minden intézménynek és szervezetnek megvan a ruhakódja, etikai naormái, viselkedési szabálya, irott vagy iratlan módon. MInt ahogy a nemdohányzó részen nem gyújtunk rá, úgy tanárként nem mondhatom, hogy te szuka gyere ki felelni, mert nagyon hamar megbüntetnek vgy kidobnak. Elméletben a parlament a törvényalkotás háza és stb. ami elméletben az egyik legfontosabb hatalmi ág központja. Igenis felelőségteljesen és méltósággal kell ott dolgozni és viselkedni. Lehet 5 perc hirnevet szerezni "beszólásokkal" meg "performanszokkal", de utánna vállani kell a felelőséget nem a szimpatizánsoktól várni, hogy majd kifizetik helyettem. EZ olyan, mint az egyik terepgyakunk, ahol a proff megjelent kisérőnek, de nem volt se sátra, se edénye, se kajája és mivel önfinanszirozós volt a dolog, mi áltuk az Ő költségeit is, ami a pofátlanság csúcsa volt.
Te most komolyan azt gondolod, hogy beszólások, permormanszok nélkül bármirw fel lehet itt hívni a figyelmet? Tudod miért kapta Tordai a 8,2 milliós büntetést? Mert odaléoett Vargához egy kérdéssel.... érted? Oda merészelt lépni...hagyjuk már a finomkodást.... ezek ott olyan érinthetetlennek érzik magukat, hogy az vérlázító...arról nem beszélve, hogy kimentek e képviselők vidékre, heteken át járták a falvakat... és? Mire mennek vele? Az összes ingyen osztogatott megyei hírlap a fidesz kezében van... az M1 gyakorlatilag fidesz tv... ha bármit mondanak, válasz : Gyurcsány...a fideszes polgármesterek zsarolják a közmunkásokat, szerinted mennyi lehetősége van az ellenzéknek? Csak érdekesség képpen teszem fel ezt a képet
 
Csatolások

  • 7d6JTaIAVX4oiaXws.jpeg.jpg
    7d6JTaIAVX4oiaXws.jpeg.jpg
    587.4 KB · Olvasás: 36
  • ef09c-kesma_w800.png
    ef09c-kesma_w800.png
    550.5 KB · Olvasás: 47
Hmmmm...
Szoval akinek vaj van a fejen, ne álljon napra...
Vannak olyan forumok az interneten(sicccc) ahol elmebetegnek, bolondnak, tébolyodottnak ,tolvajnak, gyerekveronek, asszonyveronek...stb minositik a magyar miniszterelnokot :p
Vagy tévedek? :p
Fogalmam sincs hogy ilyen oldalak vannak-e .
Ez a kép, illetve video a miniszterelnök saját közzététele.
 
Nyugodj bele, tényleg veri a feleségét.... egy már nyugdíjba ment kolléganőm lánya az eüben dolgozik.... olyan helyen....úgyhogy nyugodj bele, veri a feleségét....
 
Fogalmam sincs hogy ilyen oldalak vannak-e .
Ez a kép, illetve video a miniszterelnök saját közzététele.
Hmmmm...
Szoval akinek vaj van a fejen, ne álljon napra...
Vannak olyan forumok az interneten(sicccc) ahol elmebetegnek, bolondnak, tébolyodottnak ,tolvajnak, gyerekveronek, asszonyveronek...stb minositik a magyar miniszterelnokot :p
Vagy tévedek? :p
Vannak olyan fb oldalak, igen... és a kormányoldalról is szép számmal.... én már annyiszor voltam komcsi egy-egy kommentemért cserébe, hogy lassan magam is elhiszem:rohog::rohog::rohog::rohog::rohog:
 
Te most komolyan azt gondolod, hogy beszólások, permormanszok nélkül bármirw fel lehet itt hívni a figyelmet? Tudod miért kapta Tordai a 8,2 milliós büntetést? Mert odaléoett Vargához egy kérdéssel.... érted? Oda merészelt lépni...hagyjuk már a finomkodást.... ezek ott olyan érinthetetlennek érzik magukat, hogy az vérlázító...arról nem beszélve, hogy kimentek e képviselők vidékre, heteken át járták a falvakat... és? Mire mennek vele? Az összes ingyen osztogatott megyei hírlap a fidesz kezében van... az M1 gyakorlatilag fidesz tv... ha bármit mondanak, válasz : Gyurcsány...a fideszes polgármesterek zsarolják a közmunkásokat, szerinted mennyi lehetősége van az ellenzéknek? Csak érdekesség képpen teszem fel ezt a képet
Az ellenzék azért nem tudja felhivni magára a figyelmet, mert a legtöbben le se ... a választóikat. Persze ez a kormányoldalra is igaz, de mig a fidesz kiépitett egy"aktivista" hálózatot vidéken, addig ellenzéki képviselőt vagy jelöltet vagy aktivistát, akkor látni mikor fehér hollót a falvakban. Márpediga körzetek a falvak nélkül nem nyerhetőek! AZ lehet, hogy egyesek lekét simogatja, mikor az ellenzéki képviselő csap egy hűhót a parlamentben, de ez, főleg a kormánymédiának hála ugy csapódik le vidéken, hogy milyen bunkó az ellenzék.
Nekem ez olyan alibizős asztalcsapkodás, havi 1 pár óra hőbörgés, hogy dolgozom, csak éppen nem csinálok semmit, mert Orbán. Ilyen munkamorállal, nem lesz kormányváltás.
 
Még egyszer leírom, hidd el, járta a vidéket az ellenzék....de mégis, hogy képzeled a kis falvakat? Bemegy mondjuk Dobrev a stábjával Máriamakkosra, megáll a "főtéren" ... aztán jön a fideszes polgármester és kedélyesen vállon veregeti? Az fideszes Pistabácsi meg békésen rákönyököl a kerítésre és esze ágában sincs odamenni és leköpni őket, vagy felrúgni a pultot.... és hogy szereznek tudomást a látogatásról? Bedobálnak szórólapot, ami a kazánban végzi? Mert plakátolni nem lehet, a tévé felhívás kizárva, a fél falunak nincs internete...szájhagyomány útján? mégis, hogy képzeled a kivitelezést? Járjanak házról házra? Adjál tippet, minden jó tanácsot szívesen fogadnak...
 
Igen járjon házról házra, csak nem Dobrev. Biztos van az adott körzetnek egy jelöltje. Optimális esetben az, hogy ki indul ott nem pár hónappal derül ki. A jelölt mögé fel kell épiteni aktivistákat. Ha jól rémlik minden jelölt 2 embert küldhet minden választsi bizottságba, szóval először kell mindenhova ez a két ember minimum, akiknek az a dolga, hogy az adott körzetet megismerje, beszélgessen az emberekkel. Mert amig Juliska néni azt látja, hogy Feri a patás, talán és csak talán árnyalódik a kép a szemében, ha egy aktivista beszélget vele. Minél több idő van meggyőzni a falusiakat, annál jobb esetben törik meg a Feri a patás mitosz. Elismerem ez nem 2 nap, sőt nem két hónap, de az ellenzék már 12 éve elhanyagolja a falvakat, mig a fidesz 2006 után kiépítette magát a vidéken aktivista körökkel, akik sok esetben mint Te is irod, ma a polgármesterek. Minden feluban vannak olyanok akiknek nem tetszik az aktuális polgármester, őket kell elsősorban meglelni és beszervezni! Minden település egy csatatér. Mig az ellenzék csak a listákra figyel a Fidesz simán hozza a körzeteket, mert megnyeri ezeket az ellenzék által elhanyagolt csatatereket. Hiába MZP elvitt egy várost, a körzet Fideszes. Hiába ölelgetik Dobrevet a városban, ha végül a falvak szavazatain bukja a körzetet. Amig ezt nem értik meg és nem teszik bele a melót, addig nehéz lesz a kormányváltás.
 
Csak hogy provokálljam kicsit a hozzászólókat, itt egy ellenzéki protal irasa az elmult év legtobbet jotékonykodo magyarjairol

Ez valami vicc? Vegyük a Mártai erőmű esetét.... Mészáros az állami 73 %-ot megvette 5,9 milliárdért, 2018-ban.... kivett osztalékként 11,2 milliárdot, aztán átpasszololta az akkor már totál veszteséges erőművet az államnak 17,4 milliárdért.... vagyis mi adófizetők álltuk a cechet...tehát csípőből keresett csak ezzel az egy biznisszel - és még mennyi van :oops: - 23 milliárdot, és csókoljak kezet, mert visszaadott 5 év(!!!!) alatt 5 milliárdot? Ez arányaiban kb annyi, mintha anyám adna a kisnyugdíjából 12 ezret....csak neki sokkal kevesebb marad :confused:
 
Hmmmm...
Szoval akinek vaj van a fejen, ne álljon napra...
Vannak olyan forumok az interneten(sicccc) ahol elmebetegnek, bolondnak, tébolyodottnak ,tolvajnak, gyerekveronek, asszonyveronek...stb minositik a magyar miniszterelnokot :p
Vagy tévedek? :p
O maga meselte el a tamadasra adhato szovegeket.
ORban a skrizofeniajarol , azon nincs mit csodalkozni /tebolyodottnak gondoljak/mert ez a betegseg nem olyan hogy beveszel egy kalmopirint es elmulik. NAgy BAndo meselte el hogy bizony elveri az asszonyt a fonok, igen megviselt az biztos nem sugarzik a boldogsagtol. A tovajlasrol is tele a net Tiborc stb. A lanya is mar sajat labra allt. Meszaros magatol ilyen okos es gazdag.
Mivel annyi sok hazugsag lopas tortent en nem csodalkozok, hogy minden ugyet felemlegetnek neki.
 
Igen járjon házról házra, csak nem Dobrev. Biztos van az adott körzetnek egy jelöltje. Optimális esetben az, hogy ki indul ott nem pár hónappal derül ki. A jelölt mögé fel kell épiteni aktivistákat. Ha jól rémlik minden jelölt 2 embert küldhet minden választsi bizottságba, szóval először kell mindenhova ez a két ember minimum, akiknek az a dolga, hogy az adott körzetet megismerje, beszélgessen az emberekkel. Mert amig Juliska néni azt látja, hogy Feri a patás, talán és csak talán árnyalódik a kép a szemében, ha egy aktivista beszélget vele. Minél több idő van meggyőzni a falusiakat, annál jobb esetben törik meg a Feri a patás mitosz. Elismerem ez nem 2 nap, sőt nem két hónap, de az ellenzék már 12 éve elhanyagolja a falvakat, mig a fidesz 2006 után kiépítette magát a vidéken aktivista körökkel, akik sok esetben mint Te is irod, ma a polgármesterek. Minden feluban vannak olyanok akiknek nem tetszik az aktuális polgármester, őket kell elsősorban meglelni és beszervezni! Minden település egy csatatér. Mig az ellenzék csak a listákra figyel a Fidesz simán hozza a körzeteket, mert megnyeri ezeket az ellenzék által elhanyagolt csatatereket. Hiába MZP elvitt egy várost, a körzet Fideszes. Hiába ölelgetik Dobrevet a városban, ha végül a falvak szavazatain bukja a körzetet. Amig ezt nem értik meg és nem teszik bele a melót, addig nehéz lesz a kormányváltás.
Azért ez nem ilyen egyszerű... ez nem önkormányzati választás, ahol csak az adott faluban élőket kell meggyőzni.... van ugyebár 106 körzet.... van Mo-n 3155 település... ez egy-egy képviselőjelöltre átlagosan 30 falu-város.... ennek összes házát végigjárni lehetséges szerinted? Úgy, hogy közben az egyéb feladatait is ellássa... nézd meg Márky-Zay esetét, Orbán már követeli, hogy mondjon le Hvásárhely polgármesteri címéről, mert kampányolni merészel...ilyen alapon Orbán is mondjon le... abban igazad van, hogy eddig nem volt kellően aktív az ellenzék, mert 5-en 6 felé mentek.... de most, hogy Orbán rákényszerítette őket az összefogásra, és legnagyobb döbbenetére kisebb-nagyobb fennakadásokkal, de működik, most megy az ajvék...arról az istentelen szembeszélről már ne is beszéljek....amíg a fideszes polgármester meg tudja vásárolni Mari nénit 3 m3 tüzelőfával, addig mehet oda bármelyik ellenzéki szövegelni...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,584
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére