Hírek „Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de rá tudott tenni egy lapáttal"

A Frankfurter Rundschau című német lap szerint Orbán Viktor őrületes stratégiát eszelt ki a nemzeti ünnepre: azt hiszi, hogy harcban áll az EU-val és arra szólítja fel honfitársait, hogy barikádozzák el házaikat. Merthogy jön Brüsszelből az invázió, az unió el akarja rabolni a magyaroktól a hazájukat és kultúrájukat. A legnagyobb veszély fenyegeti a szabadságot, a családot és a nemzetet.

A Népszava által szemlézett Frankfurter Rundschau szerint azt lehetne gondolni, hogy ez már a téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor

gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el.

Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör.

De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép?

A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő.

Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Orbán számára itt már nincs visszaút,

ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

orban2.jpg
 
ez van, ez a valóság

Na már ez sem igaz, ugyanis nem Gyurcsányné, ahogy folyik a kormánypárti szennymédiából, hanem Dobrev Klára.... kíváncsi lennék, ha elválna, akkor mivel trollkodnátok
ha a férje nem teszi a pártja választási listájának ez első helyére, ki tudja ma hol lenne

Nem a férje tette, hanem a küldöttgyűlés.... tudom, ez fidesz oldalon elképzelhezetlen, tekintve a 11 éve tartó egyszemélyi döntéseket...
alelnökökből az EP -ben, nem is tudom pontosan hány van ...

14... ebből Dobrevet mindjárt az első képviselősége során megvàlasztották, Járókának - a legnagyobb frakció tagjának - 17 év után nagy nehezen összejött.... úgyhogy lehet még Dobrevet fikázni, de egyre inkább az a véleményem, hogy az irigység beszél belőled ;);)
20 éves politikai tapasztalat, nem túlzás egy kicsit? Eddig még soha nem választották meg semminek, még valami városi képviselőnek sem.

94-ben a főpolgármesterjelölt személyi titkára, 2002-ben Medgyessy Péter kabinetfőnöke és még sorolhatnám.... ja és Gyurcsány felesége, 5 éven át "first lady", hogy a kedvedbe járjak :rohog:.... ha valamiről nincs információd, figyelmedbe ajánlom a guglit, azon belül is a wikipediát
 
Szerintem, szó sincs semmiféle demokráciáról...egyszerüen gazdasági érdekekről van szó, kell a nyuganak a keleteurópai munkaerő ( a Kalergi terv nem válik be, a más földrészekről behozott migránsok nam akarnak melózni). Szóval a nyugatnak csak a piac és az olcsó képzett munakerő kell, az ujonan csatlakozott országokból.

Szerintem, szó sincs semmiféle demokráciáról??
- Az EP egy demokratikus parlament, az összes ország, összes pártja demokratikusan választ és küldi a képviselöit

- Az EU alapszabályait az összes tagállam elfogadta
- Fontos döntésekhez nem többségi hanem egyhangú szavazás kell

Egyszerüen gazdasági érdekekről van szó?
- Az összefonódó gazdasági érdekek biztositják a Békét Europában.
- Ha azt gondolod, hogy inovációt kizsákmányolt dolgozókkal lehet csinálni akkor tévedsz.
- Nyilván vannak vállalatok akik kizsákmányolják a külföldi dolgozókat, kartelek akik visszaéléseket követnek el
- Viszont van egy EUGH, ügyészség ahol a visszaélések miatt perelni lehet

kell a nyuganak a keleteurópai munkaerő?
- Nyilván kell a gazdaságilag elörébb levö nyugatnak a munkaerő,
- Nyilván kellenek az iparilag hátrább levö országoknak inovativ cégek,
- Audi magyarország jövedelmének a 20%-át teszi ki....
- A stadionokból nem lehet megélni

Kalergi terv nem válik be, a más földrészekről behozott migránsok?
- Mondtam már, hogy ne hozzd szóba ezt a "kalergi vádat" mert belédrugok
- Az én gyerekeim nem a "fajkeveredés pestisei" ... vedd végre tudomásul,

Gondold meg miket mondasz.
 
Nos ő csak akkor kedveli a nőket ha jobboldali elkötelezettségűek.
Ha nem akkor csak a férfiak által tud előbbre jutni....
Így kell elfogadni mondhatnám hogy tipikus vidéki földmunkás véleménye ez. Az asszony a férjéé és a konyhában a helye meg a gyerek mellett.
Neken igazán semmi problémám Gyurcsány feleségével, az ellenzéki választók nem szavaztak rá, ők gondolták úgy, hogy nem alkalmas vezetőnek.
 
Utoljára módosítva:
Na már ez sem igaz, ugyanis nem Gyurcsányné, ahogy folyik a kormánypárti szennymédiából, hanem Dobrev Klára.... kíváncsi lennék, ha elválna, akkor mivel trollkodnátok
valóban Dobrev Klára (született Klara Petrova Dobreva)

Nem a férje tette, hanem a küldöttgyűlés.... tudom, ez fidesz oldalon elképzelhezetlen, tekintve a 11 éve tartó egyszemélyi döntéseket...
a férje hozta létre a pártot, azóta is a férje a pártvezér ... én nem hallottam, hogy valamiféle ranglétrán végig haladt volna a férje pártjában ... de nagyhirtelen a választási lista első (biztos befutó) helyére került
14... ebből Dobrevet mindjárt az első képviselősége során megvàlasztották, Járókának - a legnagyobb frakció tagjának - 17 év után nagy nehezen összejött.... úgyhogy lehet még Dobrevet fikázni, de egyre inkább az a véleményem, hogy az irigység beszél belőled ;);)
én nem vagyok egy irigy típus
94-ben a főpolgármesterjelölt személyi titkára, 2002-ben Medgyessy Péter kabinetfőnöke és még sorolhatnám.... ja és Gyurcsány felesége, 5 éven át "first lady", hogy a kedvedbe járjak :rohog:.... ha valamiről nincs információd, figyelmedbe ajánlom a guglit, azon belül is a wikipediát
szóval a személyi titkárság a nagy politikai tapasztalat ...akkor minek nevezzük egy parlamenti képviselőnek a tapasztalatát, ha a férjét hoztad volna fel tapasztalt politikusként, egy szót sem szolhatnék
 
- Mondtam már, hogy ne hozzd szóba ezt a "kalergi vádat" mert belédrugok
- Az én gyerekeim nem a "fajkeveredés pestisei" ... vedd végre tudomásul,

Gondold meg miket mondasz.
Szerintem, TE gondold meg miket mondasz.
Semmi közöm a gyerekeidhez.
 
Utoljára módosítva:
valóban Dobrev Klára (született Klara Petrova Dobreva)

elképzelem, ahogy leírtad a bolgár nevét, közben köptél is egyet..... szóval, született Dobrev Klára... magyar állampolgár... a többi magánügy....
a férje hozta létre a pártot, azóta is a férje a pártvezér ... én nem hallottam, hogy valamiféle ranglétrán végig haladt volna a férje pártjában ... de nagyhirtelen a választási lista első (biztos befutó) helyére került

Nem hallottad.... mégis kinek képzeled magad, hogy neked tudnod kén bármiről, ami a párton belül zajlik? mi közöd hozzá, hogy végig ment-e a ranglétrán, vagy sem.... a közgyűlés megszavazta és pont.... majd ha belépsz a pártba és méltánytalanul el leszel hanyagolva, akkor mehet az ajvék....de ilyet a már aktív tagoktól sem hallani ..úgy hogy addig ez a párt belső magánügye...
én nem vagyok egy irigy típus

Akkor szánnivalóan rosszindulatú .... zsigerből gyűlölöd Dobrevet, de valójában magad sem tudod miért, hacsak azért nem, mert nem a te oldaladon áll... lelked rajta....de ugye tisztában vagy vele, hogy - veled ellentétben - ő kitörölhetetlenül beírta magát a történelembe.... téged gyorsan elfelejtenek...
szóval a személyi titkárság a nagy politikai tapasztalat ...akkor minek nevezzük egy parlamenti képviselőnek a tapasztalatát, ha a férjét hoztad volna fel tapasztalt politikusként, egy szót sem szolhatnék

Szelektíven tecccik olvasni....nem azt írtam, hogy politikusi, hanem politikai tapasztalat...és mintha azt is írtam volna, hogy 2002-től Medgyessy kabinetfőnöke, de akkor folytatom, 95-ben a pénzügyminisztériumban titkárságvezető, 98-2000 ugyanitt főosztályvezető, 2002-től 2004-ig a Miniszterelnöki hivatalban elnökhelyettes...ráadásul 2 éve ep képviselő és alelnök...úgy hogy van politikai és politikusi tapasztalata is, ne aggódj....
 
nem aggódom, csak ismételni tudom, neken igazán semmi problémám Gyurcsány feleségével, az ellenzéki választók nem szavaztak rá, ők gondolták úgy, hogy nem alkalmas vezetőnek....és nem mellékes, hogy a legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt a saját pártja.
 
Utoljára módosítva:
nem aggódom, csak ismételni tudom, neken igazán semmi problémám Gyurcsány feleségével, az ellenzéki választók nem szavaztak rá, ők gondolták úgy, hogy nem alkalmas vezetőnek....és a legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt a saját pártja.

Nincs vele semmi problémád....:cool2: de azért nem átallottad megint Gyurcsány feleségének nevezni :( mintha nem lenne önálló lény... oké...látod, pont ezek azok a kommunikációs klisék, ami alapján rögtön kategorizálható az illető, aki használja... hogy miért nem szavaztak, vagy miért szavaztak és főleg kik szavaztak Dobrevre, ezen napokig leherne polemizálni, de ez olysn lenne, mint a galambbal sakkozás.... nem kezdek bele....
 
nem is kell filozófálni a hogyanról ... a végeredmény számít, a választók akarata
 
nem aggódom, csak ismételni tudom, neken igazán semmi problémám Gyurcsány feleségével, az ellenzéki választók nem szavaztak rá, ők gondolták úgy, hogy nem alkalmas vezetőnek....és nem mellékes, hogy a legnagyobb, legerősebb ellenzéki párt a saját pártja.
Fejezd be!
Az elsofordulot megnyerte, a masodikba MZP nyert de az nem jelenti azt hogy o nem kapott szavazatot. KApott csak nem eleget. Ill. Mzp elohuzott a nyuszis kalapbol sok sok uj szavazot.
 
Nna ne nevettess már.... a választási törvényt a fidesz egyoldalúan változtatta meg, az ellenzéknek milyen jogkörei lehetnek a 2/3-dal szemben, mesélj már?
Ezt az akinek jó (redredington) sose fogja megérteni.
Annyi érve maradt:Hát miért vesz egyáltalán részt a politikában az ellenzék?
Tiszta Kövéri beszéde van neki
"Kikaptál minek ültél be?"Szeretted volna mi? Kövér hogy senki más ne legyen bent?
Imádni a diktatúrátm az ellenzék nélküli parlamentáris rendszert
Olyan beszéd ez Kövér tanítvány(redredington)
 
I'm not worried, I can only repeat, I really have no problem with Gyurcsany's wife, the opposition voters didn't vote for it, they thought it wasn't suitable for a leader .... and it's not incidental that the largest, strongest opposition party is their own party.

Az ellenzék arról döntött melyik kandidátusnak van a legnagyobb esélye (ismétlem esélye) hogy a választók nagy palettája (jobbtól- ballig) öt akceptálná miniszterelnöknek.

A tét az egyre antidemokratikusabb kormány leváltása. Ha most nem sikerül Orbánt demokratikusan leváltani akkor élete végéig miniszterelnök söt talán államfö is lesz, Magyarországot kivezeti az EU-ból és további számos konfliktus forrás lesz.
 
Szerintem, TE gondold meg miket mondasz.
Semmi közöm a gyerekeidhez.
Orbán egy rasszista és ezt nem is titkolja: "Nem akarjuk a magyar gyerekeket afrikaira lecserélni" mondta a napokban.
Ezzel az emberek alantas érzéseire apellál. Egy teljesen abszurd fenyegetés, miért kéne gyerekeket kicserélni?
 
Nos orbán úgy beszél ahogy a választói hallani szeretnék.
Nem ideológiát nyomat persze azt is de, csak akkor ha olyan közeget akar megszólítani, csak erről a választók nem tudnak illetve hallanak, mert mindenki azt kapja ami neki jár.
Mert nem mindegy hogy egy értelmiségit akar-e megszólítani vagy egy földművest.
 
"Nem akarjuk a magyar gyerekeket afrikaira lecserélni" mondta a napokban.
Pontosan ezért éljenzik milliók és ezért fog nyerni.
Ezzel az emberek alantas érzéseire apellál. Egy teljesen abszurd fenyegetés, miért kéne gyerekeket kicserélni?
nézz utána többségben vannak például német ovodákban a migráns hátterü gyerekek vagy nem ... képletesen kell érteni a lecserélést, pontosan ahogy a nagymama esetét a Piroska és a farkas meséből, azt is milliók megértették de sokan nem akarják megérteni.
 
Téboly...
Még három napja azt nyivákolta a kormány oldal propaganda gépezete hogy Karácsony szigorítást és maszkot akar az emberekre húzni...pedig orbán megmondta hogy egyedül az oltás segít-
Ma meg....a kormány kihírdette a maszk használatot ....az oltást meg áttolta a minkaadókra.
Most csend van a kormányoldalon várják az újabb parancsot hogy merre induljanak....de, nem zavarja őket hogy össze.vissza forgatják őket hisz nem csökken így sem a népszerűségük.
 
Nos orbán úgy beszél ahogy a választói hallani szeretnék.
De egy húron pendültök Tolinóval
Éltettek egy demagóg vezetőt ki bárkinek a szája íze szerint beszél
Nem ideológiát nyomat persze azt is de, csak akkor ha olyan közeget akar megszólítani, csak erről a választók nem tudnak illetve hallanak, mert mindenki azt kapja ami neki jár.
Mert nem mindegy hogy egy értelmiségit akar-e megszólítani vagy egy földművest.
Épp ez a demagógia mindenkinek azt mondani amit hallani akar.
Az ilyen csak hazug lehet
Pont mint 1933 előtt
A szakszervezeteknek: megvédelek, ti munkásokat a gyárosoktól a kizsákmányolóktól !!
A gyárosoknak: megvédelek, tiiteket gyáriparosok, a kommunistáktól és a szakszervezetektől
 
Utoljára módosítva:
De egy húron pendültök Tolinóval
Éltettek egy demagóg vezetőt ki bárkinek a szája íze szerint beszél
Épp ez a demagógia mindenkinek azt mondani amit hallani akar
Hagyjál már a hüleségekkel.
Biztos érdekelt vagy az egyik vagy másik pártban mint tolino.
Vagyis számító vagy.
Én realista vagyok. Nem megyek fejjel a falnak és utána csodálkozok hogy miért is fáj a kobakom.
Milyen vezetőt akarsz? Aki csak ezt vagy azt támogatja segíti? Vagy olyant aki a társadalom minden rétegéhez hozzá tud szólni??
Arról írtam hogy orbán nem esik kétségbe ha tanyára megy de, akkor sem ha értelmiségikkel kell szót váltania.
Majd ne csodálkozz ha ez a jövő évi választáson is megmutatkozik.
De, ha úgy gondolod hogy ez nem így van akkor tedd nyugodtan ...álmodj tovább.
 
Mai hír
Az elmúlt 24 órában 4041 új fertőzöttet találtak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 863 419 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 37 beteg, így az elhunytak száma 30 729 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 34 780 főre emelkedett, ami 3236-tal több, mint tegnap. Már 2130 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, egyetlen nap alatt 160-nal nőtt a számuk. Jelenleg 230-an vannak lélegeztetőgépen.

S az ország (?) érdekeit védő "tudjukhonnan" bebuszoztatott béke??menetesek még ki sem fejtették hatásukat. Egy hónapja került fel egy podcast: Elment: Szabó Csaba, kutatóorvos. Szerencsére nem meghalt, hanem Svájcba ment, miután Magyarországon másodszor is ellehetetlenítették. De nem számít, hogy megint egy értelmes ment el, az alavju-s kaliberek maradtak, s szavazati joguk nekik is pont annyi van, mint egy ésszel élőnek.

S egy személyes visszaemlékezés: anno döbbenten olvastam, hogy igen, a magyarok el fognak fogyni, az lesz a megoldás, ha Afrikából családokat telepít be az állam. Ja, az évszám: 2001, a kijelentő: Orbán Viktor.
 
Tudod nem számít csak az számít hogy gyurcsány.
Nekem hiába mondják azt hogy nem mindegyik fidszes ilyen DE mindegyik.
Ha nem így gondolnák akkor NEM lennének fideszesek.
Szeretik hogy NEm kell azon filózniuk hogy mit gondoljanak megkapják készen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,701
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére