Hírek Receptre írnák fel a cigit, hogy leszokjunk róla

Nem kockázatmentes, de egy egész országot le lehetne szoktatni a kutatók szerint.

Új, hatóságilag engedélyezett elektromos cigarettákkal szoktatná le a dohányzásról az embereket a brit kormány . A brit gyógyszerügynökség pénteken közzétett egy frissített útmutatást, amely alapján lehetővé teszi az e-cigaretta felírását azoknak, akik le akarnak szokni a dohányzásról. „A gyógyászati engedélyhez kötött elektromos cigarettáknak sokkal szigorúbb biztonsági szabályoknak kell megfelelniük, mint a hagyományos termékeknek” – olvasható a közleményben.

A brit kormány célja, hogy 2030-ra teljesen megszabadítsák az országot a hagyományos cigarettáktól.


Az e-cigaretták gyártóinak egy gyógyszer-engedélyeztetési eljáráson kell zöld utat kérniük termékeiknek, amelyeket ezután ugyanúgy fel lehet majd írni receptre, mint más gyógyszereket. „Az e-cigaretta bizonyítottan segít a leszokásban, mégis háromból csak egy dohányos próbálta eddig” – nyilatkozta az Edinburgh-i Egyetem kutatója, aki szerint ennek oka főleg az, hogy a dohányosok félreértik az e-cigarettákkal kapcsolatban felmerülő relatív kockázatokat.

Linda Bauld elmondta, hogy az elektromos cigaretta is tartalmaz nikotint, emiatt nem kockázatmentes, de brit és amerikai kutatások szerint kevésbé ártalmas, mint a hagyományos cigaretta.

A világ dohányipara ezermilliárd dollár, a világ éves GDP-je pedig 80 ezer milliárd dollár, Magyarországon a 848 milliárd forintos ágazatot kerekítve az 50 ezer milliárd forintos GDP-vel lehet összevetni. A magyar dohányzásellenes harc része, hogy január 1-jétől újabb drasztikus változás jön: az egységes doboz.

cigi.jpg
 
Öröm ezt olvasni, azonban a cigarettázásról nem lehet leszokni, csak abbahagyni, aztán egyszer csak elmúlik a kényszer.
Az e-cigi meg azért "jó" mert tele van nyomva olyan aromákkal, ami ki tudja mit okoz a tüdőben a meleggel, széndioxiddal, oxigénnel elegyet alkotva.
Amúgy, ugyanez a véleményem az aromásított ilyen-olyan ízű dohánytermékekről.
 
Nem voltam soha dohányos csak néha kipróbáltam.
Öreg napjaimra regisztrálom, hogy családi, vagy baráti összejöveteleken (hébe-hóba) én is füstölök "egyszer élünk"
Már régóta fáj a fogam egy szivarra, vajon mikor jön össze legközelebb? :)
 
Én több mint 40 év dohányzás után 13 éve szoktam le róla. Másfél két dobozzal szívtam.
Csoda hogy élek.

Segédeszközök, mint nikotin cukorka, ragtapasz, rágógumi, a biztosító által nem fizetett méregdrága receptre felírt orvosság nekem nem használt.

Egyedül az elhatározás segített. Az, hogy szinte mániákusan belelovagoltam magam.
 
Öröm ezt olvasni, azonban a cigarettázásról nem lehet leszokni, csak abbahagyni, aztán egyszer csak elmúlik a kényszer.
Az e-cigi meg azért "jó" mert tele van nyomva olyan aromákkal, ami ki tudja mit okoz a tüdőben a meleggel, széndioxiddal, oxigénnel elegyet alkotva.
Amúgy, ugyanez a véleményem az aromásított ilyen-olyan ízű dohánytermékekről.
De legalább nem károsítja a környezetet mert vízgőzt enged ki a dohányos, nem füstöt. És nem lesz senki a passzív dohányzás áldozata, nem is olyan büdös. Én támogatom.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,346
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére