Hírek Egy osztrák bordély ingyen menetet kínál azoknak, akik beadatják a COVID elleni védőoltást

Nyugat-Európában Ausztriában a legrosszabb a COVID ellen beoltottak aránya. A lakosság mintegy 64 százaléka vette fel valamelyik védőoltást, aki pedig nincs beoltva, komoly korlátozásokkal kénytelen szembesülni, amit a szórakoztatóipar is meg fog érezni.

A beoltatlanok ugyanis nem mehetnek például szórakozóhelyekre, éttermekbe, kocsmákba, de még a fodrászukról is le vannak tiltva, hacsak nem prezentálnak friss negatív tesztet.

Egy bécsi bordélyház menedzsere fogta hát magát, és kampányt hirdetett az oltásellenesség ellen:
aki hajlandó beoltatni magát, és ezt megfelelően képes igazolni, ingyen tölthet el fél órát az intézmény egyik általa választott szexmunkásával.

A Fun Palast nevű műintézményről van szó, melynek vezetője elmondta, hogy a világjárvány kitörését követően 50 százaléákkal esett a forgalmuk, így jól felfogott érdekük, hogy legalább a törzsvendégeiket meggyőzzék az oltás fontosságáról.

Az ötlet a jelek szerint működik, ugyanis már többen is hoztak magukkal igazolást, mellyel egy kisebb összeggel karcsúbb volt az időtöltés után kapott számla.

Peter Laskaris, a Fun Palast vezetője azt is elmondta, hogy nemcsak a vendégek visszacsábítása és a pénz lebegett a szeme előtt, de azt is számításba vette, hogy amíg nem sikerül az oltottak arányát feltornászni 75 százalékra, addig esélytelen, hogy az osztrák népesség elérje a nyájimmunitást.

A bevételek növelése mellett tehát a bordély társadalmi célt is el kívánt érni, ami igen becsülendő. A lépéssel egyébként a bordélyban dolgozók is egyetértenek. Egy Mina nevű művésznő például elmondta, hogy ő speciel nem csak a férfiakat várja tárt karokkal, így pedig már a társadalom egy igen nagy részét lefedi ez a szép akció.

Sajnos azt is tudnod kell, hogy ez a kezdeményezés csak osztrák állampolgárokra vonatkozik, így az itthoni számokat nem fogja megdobni a Fun Palast lányainak igyekezete.

Nagy Gergő

covid-bordely-scaled.jpg
 
Csatolás megtekintése 1826373
Megyek Bécsbe! Nekem már három oltásom van. Csak az a baj, hogy a zasszony megtiltotta a kXrvázást.
 
Már megbocsájts , de ilyennek nem kellene viccelni ! Volt rokonod ott ??
Csak dédnagyapm halt meg egy szovjet táborban, miutn a szovjetek kicsit kreatvan értelmezték, hol is van Kárpátalja és Magyaroszág közt a határvonal. 1944 őszén a magyar férfilakosságot elvitték egy 3 naposnak mondott kis munkára (málenykij robort), nehogy a népképviselők gyülésére küldöttet küldjenek, amin később eldöntötték, hogy Kárpátalja a szovjetunióhoz csatlakozik (persze csak a második nekifutásra, miután az NKVDsek csőre töltötték a fegyvert, a csehszlováliához való tartozást hozó első kör után). Dédnagyapám sosem tért haza és nagymamám haláláig majd minden nap emlegette.
 
Utoljára módosítva:
Csak dédnagyapm halt meg egy szovjet táborban, miutn a szovjetek kicsit kreatvan értelmezték, hol is van Kárpátalja és Magyaroszág közt a határvonal. 1944 őszén a magyar férfilakosságot elvitték egy 3 naposnak mondott kis munkára (málenykij robort),
A párom dédnagyapját is elvitték, aki soha nem tért vissza. Egy embere jutott ki valamilyen csoda folytán, aki értesítette a családot, hogy senkit ne várjanak haza! Azt gondolom, akinek valóban volt ott hozzátartozója, nem tréfálkozna ezzel a témával.
 
Az oltás-quota szerint nem Ausztria áll az utolsó helyen, hanem monarchia partnere.

Olvasom, hogy alig dolgozik osztrák szexszolgáltató a szövetségi tartományokban. Az arány a becslések szerint valamivel magasabb az illegális területen, mint a legális területen. "A legális szektorban működő szexszolgáltatók mintegy 95%-a migráns, többségük az új EU-országokból, különösen Bulgáriából, Romániából és Magyarországról."
 
Emberkereskedelem gyanúja miatt folytat eljárárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály négy sátoraljaújhelyi férfival szemben – írja a Police.hu. A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek. 2021. július 13-án fogták el őket, de négy hónappal később egy újabb emberkereskedőt kapcsoltak le a nyomozók.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,334
Legújabb tagunk
Rencsi1018
Oldal tetejére