Hírek Lázár János: ki kell szorítani a külföldi kiskereskedelmi láncokat

A kormánybiztos szerint önellátó, patrióta mezőgazdaságra és kiskereskedelemre volna szükség.

Interjút adott a Portfóliónak Lázár János korábbi kancelláriaminiszter, jelenleg a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. A fideszes politikus szerint a koronavírus-járvány és az energiaválság alatt is szembesült Magyarország azzal, hogy bármikor veszélybe kerülhet az ország ellátása.

Mint mondja, fontos lenne, hogy a „21. század első évtizedében az önrendelkezés mellett az önellátását is visszaszerezze Magyarország”. Lázár kifejti, hogy a függetlenség ma azon múlik, „kitől vesz föl hitelt, kitől vásárolja az energiát és az élelmiszert napi szinten” az ember, illetve az állam. Éppen ezért, állítja, „nagy volumenben jó minőségű alapanyag-termelésre van szükség, például a sertéshús és tejtermelés területén önellátónak kell lennünk, erre ma az ország nem képes, egyedül a csirkehús terén szereztük vissza a szuverenitásunkat”.

Lázár kifejti, hogy az államnak patrióta módon kellene beavatkoznia az élelmiszer alapanyag előállításba, illetve a kereskedelembe is.
„Abcúg a kiskereskedelmi láncokkal, diszkontokkal és vivát a hazai élelmiszerláncoknak” – fogalmaz a kormánybiztos.

Hozzátéve, hogy szerint az EU-tagság a patrióta gazdaságpolitika lehetőségét nem megszüntette, csak szűkítette. Lázár szerint „A kiskereskedelmi adóval szembeni megfutamodás súlyos hiba volt Magyarország részéről, talán az egyik legnagyobb az elmúlt 12 évben - a vasárnapi boltzár mellett.” A magyar üzleti szereplőknek pedig fel kellene ismerniük, hogy „ami jó a Spar, a Lidl vagy az Aldi tulajdonosának, annak jónak kell lennie a magyarnak is”. A kormánybiztos megjegyzi, a lengyelek ezen a téren határozottabbak voltak, „ezt a vitát megnyerték”, mint mondja, éppen ezért van az ő élelmiszeriparuk jobb helyzetben, mint a magyar.
A fenntartható gazdálkodással kapcsolatban a kormánybiztos kitér a jövőben várható kihívásokra is.

„A következő évtizedekben nem a gáz és olaj, hanem az édesvíz lesz a legfontosabb stratégiai kincs” – állítja Lázár.
Márpedig szerinte a Kárpát-medence olyan édesvíz és termőföld-készlettel rendelkezik, amilyennel „más térség nem büszkélkedhet”. Ráadásul az élővizeink turisztikai adottságai sincsenek kihasználva, erre pedig a miniszterelnököt is figyelmeztette egy közös tiszai süllőebéd elfogyasztása közben.

tesco.jpg
 
Én a Lővölde téri Lidl-ben és a Damjanich utcai Spar-ban nem ezt tapasztaltam.
A Spar-ban ugyan lassú a kassza, de "kesztyűskézzel" bánnak a felvágottal.
Nem ezek szlogenje a legkisebb is számít.
Lidl-ben nincs csemegepult (legalábbis vidéken nincs), csak előrecsomagoltat forgalmaznak, a zöldséges standjuk kifejezetten jó, friss áru, széles választék.
A Sparral semmi gondom nincs (érdekesség nálunk, hogy évek óta változatlanok az eladók, pénztárosok, ott üres álláshely csak kihalásos alapon van), ott még friss húst is merek venni.
 
A "multi" egyáltalán nem szolgál ki, szolgáld ki magad, ha akarsz valamit.
Kasaloma KERESKEDELEMROL beszelunk az pedig MINDIG kiszolgal !!!
ezt kell tennie a multinak IS a kereskedelem errol szol kiszolgalja az igenyt
-termelo - nagyker -kisker teszi ezt foldmuves paraszt -gyarto sori szalagmunkas - komissiozo raktari munkas - kereskedo a pultmogott meg a multi IS !!
nem tudom hanyszor hallgattad vegig a Tengelmann -csoport evertekeleset HA meg nem volt hozza szerencsed
javaslom keress egy cvalifikaltabb beosztasu ismeretseget es megtudod az uzletpolitikajukat
ERDEKES mondhatom roppant erdekes
amirol te irsz az uzemelesi technikai hiba - magyarul az uzlet impotenssege ami visszavezetheto a NEM szakember vezetore
aki nem szakemberkent nem kepes gordulekenyen uzletet vezetni
ahol a vezeto alkalmatlan ott a beosztottak fokozottan azok
 
472441_2997381989806_1028821146_o.jpg


50 évvel ezelőtt, a "régi szép idők", ALDI nélkül és mennyivel kedvezőbbek voltak az árak mint a Fidesz uralom alatt. :rohog:

Érdemes a jobb felső sarokban levő ismerős feliratra figyelni, "Megvédjük !" :)
Akkor is a nyugat volt az ellenség. :)

Az árucikkek számát tekintve a Lidl 2171 portékával vezet (150-nel több mint az Aldi-nál)
A Penny-nél még többet, 2600 árucikket talál a vevő. A leg többet a Netto kínálja kereken 3500 cikkel
(adatok 2019.07.19)

A helyi termékek előnye olyannyira nyilvánvaló, hogy nem is sorolom fel.
Csak azt nem értem miért kell a magyar kormánynak ehhez nacionalista, soviniszta, gyűlölet szitás?
Nyilván, hogy legyen egy ellenségkép aki ellen össze lehet fogni.
 
Csak azt nem értem miért kell a magyar kormánynak ehhez nacionalista, soviniszta, gyűlölet szitás?
Nyilván, hogy legyen egy ellenségkép aki ellen össze lehet fogni.
A hangadó öreg fideszesek, a kiszböl hozták magukkal a mindenhol ellenség látást és a gyülölködést. Ezt tanulták, mást nem ismernek.
A többi a vájú mellett akar maradni.
 
Az nem elég, hogy magyar.
Hát nem! Bár fontos
Nem tudom pontosan mit akar a kiskereskedelmi lánccal Lázár

Lázár írta:
A kormánybiztos szerint önellátó, patrióta mezőgazdaságra és kiskereskedelemre volna szükség.
Az önellátó és patrióta szavak egy marhaság.
Semelyik ország nem önellátó, a patrióta, pedig egy politukusi cafrang sallang lózung mit megkajálnak sokan
De látok valamit abban amit idéztél
"A termelőnek rendelkeznie kell az áruházak kiszolgálására elegendő volumennel"
És talán épp ezért gátja a diszkontlánc és miért nem elégséges a teljes bolthálózat velük .
Mint szükséges kapocs a termelő és vásárló között
Hisz a lánc a saját szempontját vette figyelembe, amikor olyannal szerződik ki folyamatosan és nagy mennyiségben szállít.
De épp a gazdaság ettől nem lesz jobb
Én Lázár törekvését miszerint legyen megfelelő terítés (boltlánc) a vásárlók az előállítók között.Tetszik és örömmel venném.



Az alábbi tőled való

1637390498000.png

Ez épp a diszkontlánc szempontja miatt lehet hiánykitöltő
Van amit nem értek.
Szögezzük le:
A közepes termelőknek az eladás mindig gondot jelentett.

A diszkontláncokkal nem egyeznek mert ahhoz kicsik.
(A termelőnek rendelkeznie kell az áruházak kiszolgálására elegendő volumennel)
Most és eddig
A nagyban piacra hordják.
Hol viszont eladók veszik meg és hordják szét kispiacokra.
Ezt a szegmenset akarják mint kiskereskedelmi lánc néven felépíteni?
Hát ez megint jól hangzik de mi lesz a gyakorlat?
Leszerződés és hatósági átvételi és eladási ár?
Igen a terítés működhet
De nem lesz árversenyben a diszkontlánc mellett nem lesz nyerő.A vásárló szempontjából
Mint ahogy városi piaci ár se nyerő.
Ott mellette olcsóbb a Lidl stb..
 
Utoljára módosítva:
Egy az országot kiszolgáló, konkurencia képes üzletláncot felállítani, évek munkája és rengeteg pénz.
Hát bizony erre célozhattam.
De azt írtam le hol a rés mit kitölteni szeretne (ha igaz az egész) a kiskereskedelmi hálózat.
De inkább azt írtam le miért nem lesz versenyképes
A rés megvan az pedig a piacokon lévő viszonteladói különálló kereskedők(kik jórészt a nagybaninál szerzik be).
A nagybanira, igaz kialakult egy maffia!
A viszonteladók szerepét vehetné át, de minek?
Hisz azok se az árakkal nyernek a Lidl mellett.
Nem is nyernek semmiben.
A nagybani körül kialakult maffia szerű felvásárlást lehet átvenni állami árakkal
És lefelé boltok felé szerződni (teríteni)
 
Utoljára módosítva:
A nagybanira, igaz kialakult egy maffia!
A viszonteladók szerepét vehetné át, de minek?
Hisz azok se az árakkal nyernek a Lidl mellett.
Nem is nyernek semmiben.
A nagybani körül kialakult maffia szerű felvásárlást lehet átvenni állami árakkal
És lefelé boltok felé szerződni (teríteni)
No, szerintem két dudás nem fér egy csárdába.
A maffiózók nem tűrik, hogy mások fölözzék le a sápot, s szépen becsomagolják nemzeti szövegbe, miért akarják kitúrni a másik maffia-csapatot.

Valójában ők vennék át az irányítást a jelenlegi hálózat fölött, ugyanolyan maffia-módszerekkel, mint a nagybanisok.

Hiszen ezt teszik mindennel.
Megkaparintják, és a saját hasznukra fordítják.

Isten ments Orbántól! Még a végén mindannyiunknak Schorbert Norbert-féle kaját kell ennünk!
 
No, szerintem két dudás nem fér egy csárdába.
A maffiózók nem tűrik, hogy mások fölözzék le a sápot, s szépen becsomagolják nemzeti szövegbe, miért akarják kitúrni a másik maffia-csapatot.
Két felvásárló tuti nem lesz. Hisz a nagybani terület sem más min felvásárló.
Most kérdés te kit értesz gondolsz ott maffiózónak.
Én mindenképpen magán személyekből lett kis közepes csoportot.
Na az állam azoknál sokkal erősebb.
Az Orbán bebizonyította képes gazdasági kiskirályokat lenullázni
Ha van politikai akarat rá hogy az állami felvásárlást megoldják
Úgy megszüntethetik a nagybani piacot.Áthelyezhetik a súlypontját.(Telephelyeit raktárait) egész máshová
Én ezzel csak azt akartam mondani.Az állam ha akarja megcsinálja
Nem tudom mi a konkrét kiskereskedelmi lánc felépítése mögötti gyakorlati gondolat
Azt láttam te szerinted egy blöff a választásokra.
De az is csak egy vélemény.
Én komolyan végig gondoltam, ha nem blöff mit jelenthet: hol van rá gyakorlati hasznosság
Ott ahol folyik a kereskedés a nagybani piac kapocs a termelő és a kis kerekedő között (vagy kis-piaci viszonteladók között)
 
Utoljára módosítva:
a nagybani NEM attol nagybani mert az vasarol fol
latszik hogy sem te sem az elotted levo okoskodo nincs kepben a nagybani mukodesevel
az okosberci a javaslataval visszakanyarodna a zoldert monopoliumahoz
a nagybani a helyet adja oszt slussz bemehetsz te is napijegyet valtva de azon maaa megveszed a heti zoccccssssegedet
a nagybani-BAN es nem a nagybani a felvasarlomaffia nemertem ez most miert zavaro ?? harminc eve ott vannak !!!
harminc eve huzzak a sapot ugy termelorol mint a kereskedorol
nem kell tulzasokba esni mindegyik oldalrol fizetheto teher
ennek fejeben megvan a kompenzacio IS amit az okoskodo tudormatyinak
SOHA nem kotnek az orrara
HA olyan nagyon zavaro lenne hogyhogy meg letezik --- tessenek ezen kisse okumlalodni
Arra gondoltam, amit battuta írt - az előnyösebb és erőszakosan megszerzett helyzetét kihasználókra.
Mindenki tudja, milyen alacsonyak a felvásárlási árak, s aztán mennyi hasznot tesz rá, akinek a kezén átfolyik az áru.
A termelő rendszeresen hoppon marad.

Ezt nem adnám Orbánék kezébe. Ezt sem, mert csak a saját hasznukat néznék, mint most is mindenben.
Senki nem járna jól, csak az ő partnereik, ahogyan most is minden üzletben, amire rátették a kezüket.

Nemzeti üzletlánc - ne röhögtessenek!
Fideszes üzletlánc - ez a cél!

Ma kaptam meg a "helyi újságot".
Az önkormányzatnak nincs pénze, mert ellenzéki, s a Fidesz még azt is elveszi, ami járna, miközben a fideszes önkormányzatoknak jut pénz dögivel.
1637477939727.png

1637478041337.png






Így a helyi újságra sem futja.
A "helyi újság" tehát nem más, mint Orbánék propaganda anyaga 20.000 példányban.
Eltéptem, kidobtam a szelektívbe.
Mocskos erőszakos társaság.

Mindezt adófizetői pénzből, nemzeti köntösben.
Elmennek a fenébe ...
 
Utoljára módosítva:
Arra gondoltam, amit battuta írt - az előnyösebb és erőszakosan megszerzett helyzetét kihasználókra.
Mindenki tudja, milyen alacsonyak a felvásárlási árak, s aztán mennyi hasznot tesz rá, akinek a kezén átfolyik az áru.
A termelő rendszeresen hoppon marad.

Ezt nem adnám Orbánék kezébe. Ezt sem, mert csak a saját hasznukat néznék, mint most is mindenben.
Senki nem járna jól, csak az ő partnereik, ahogyan most is minden üzletben, amire rátették a kezüket.

Nemzeti üzletlánc - ne röhögtessenek!
Fideszes üzletlánc - ez a cél!
Ketté kell választanom amit írsz
Egyik része tárgyilagos a másik jogos feltételezés de érzelmi.
Igen az áttorzítás van jelen a nagybaninál.
Ez abban jelenik meg.Nagyon alacsonyan akar átvenni.
Ezt zsarolással éri el. Oda érkezik egy termelő és nem engedik le se pakolni amíg vele meg nem egyezik egy túl alacsony árban
Ha nem fogadja el viheti vissza.
Ez a zsarolás!
Ugyanez lejátszódik az eladáskor is: a viszont eladó nem vásárolhat a termelőtől, csak ő tőle, vagy az is mehet haza üres kézzel.
Ezért ezt ki kell iktatni
Ezt a nagybanit uraló bűnözői csoportot
És ide építenék be mint egy szem az államilag kontrollált felvásárlást
De ez csak felvásárlás hol van még ettől a kiskereskedelmi bolt-lánc
Az még nagyobb szervezés pénz és idő főleg idő.
Több év mint Gumelig írta

De az üzeneted másik fele:

Ezt nem adnám Orbánék kezébe. Ezt sem, mert csak a saját hasznukat néznék, mint most is mindenben.
Senki nem járna jól, csak az ő partnereik, ahogyan most is minden üzletben, amire rátették a kezüket.

Ez te nem adnád a NER kezébe mert ismerjük őket.
A dolgot meg kell csinálni, de kormányváltás után (NER nélkül)

És meg ekkor is kerülhet rossz kezekbe
Hiszen ha jól emlékszem Csintalan Sándor (MSZP országos elnökségi tag) épp a Bosnyák téri nagybani piacon megszűnéséig szintén egy kiskirály volt
Na szóval
A Bűnözés és korrupció a politikusok által úgy általában fertőzött.
A pontos Csintalan történetre nem emlékszem
Ő maga beszélt róla miként vádolták túrták ki piacról
Na most az lehet hogy Lehel téri kocsmája ügyén keverem össze hisz már több 10 éve
Bocs Csintalantól ha áldozat volt
De ott a Kossuth Kereskedőház Kft abban MSZP csúcs vett részt Csintalan is mint felügyelet
Már nem emlékszem részletekre. Melyik piac hol érintett mint kiskiráy


 
Utoljára módosítva:
tonkretettek a magyar kozep es felso categorias NIVOS kereskedoket
nem a garazsboltocskakat meg a csaladi szatocsboltokat hanem a rendszervaltas utan
a felso es kozepkategorias a 200-250 negyzetmeternel nagyobb alapteruletu eladoteru uzleteket
tette lehetetlenne azzal mikor beengedte az elso tetves multit
amikor hagyta hogy felvasarolja a regi kereskedelmi vallalatokat es azt zerora amortizalja
+ mar leirtam egyszer hogy HA azokat az ado eeeeeees beruhazo allami es helyi
segitseget hozzajarulast megkaphattak volna akkor megtudtak volna alapitani a sajatjukat
a tudas az megvolt hozza de a magyar kereskedo NEM kaphatta meg azokat a kedvezmenyeket mint egy bejovo multi
szoval melitta nem ismered az akkori helyzetet az akkori vezeto kereskedoket meg vegkep nem
igy csak elkepzeled hogy tudtak volna de NEM mert az elso regnalo orban slepp elbant veluk betyarul
Rosszul ülsz a lóra... nem hagyták, hogy a multik felvásárolják a kereskedelmi vállalatokat, hanem minden mással együtt jó (zseb)pénzért eladták őket. Nagy különbség !
 
Ketté kell választanom amit írsz
Egyik része tárgyilagos a másik jogos feltételezés de érzelmi.
Igen az áttorzítás van jelen a nagybaninál.
Ez abban jelenik meg.Nagyon alacsonyan akar átvenni.
Ezt zsarolással éri el. Oda érkezik egy termelő és nem engedik le se pakolni amíg vele meg nem egyezik egy túl alacsony árban
Ha nem fogadja el viheti vissza.
Ez a zsarolás!
Ugyanez lejátszódik az eladáskor is: a viszont eladó nem vásárolhat a termelőtől, csak ő tőle, vagy az is mehet haza üres kézzel.
Ezért ezt ki kell iktatni
Ezt a nagybanit uraló bűnözői csoportot
És ide építenék be mint egy szem az államilag kontrollált felvásárlást
De ez csak felvásárlás hol van még ettől a kiskereskedelmi bolt-lánc
Az még nagyobb szervezés pénz és idő főleg idő.
Több év mint Gumelig írta

De az üzeneted másik fele:



Ez te nem adnád a NER kezébe mert ismerjük őket.
A dolgot meg kell csinálni, de kormányváltás után (NER nélkül)

És meg ekkor is kerülhet rossz kezekbe
Hiszen ha jól emlékszem Csintalan Sándor (MSZP országos elnökségi tag) épp a Bosnyák téri nagybani piacon megszűnéséig szintén egy kiskirály volt
Na szóval
A Bűnözés és korrupció a politikusok által úgy általában fertőzött.
A pontos Csintalan történetre nem emlékszem
Ő maga beszélt róla miként vádolták túrták ki piacról
Na most az lehet hogy Lehel téri kocsmája ügyén keverem össze hisz már több 10 éve
Bocs Csintalantól ha áldozat volt
De ott a Kossuth Kereskedőház Kft abban MSZP csúcs vett részt Csintalan is mint felügyelet
Már nem emlékszem részletekre. Melyik piac hol érintett mint kiskiráy



Csintalan portréjához elég az első 1:21 percet megnézni, a műsorvezető bevezetőjét.

Ezek, a minden rendszerhez alkalmazkodók a legfőbb "ideológiai" megmondóemberek.

Ha kell, kommunista, ha kell, szocialista, ha kell, konzervatív, ha kell, balos, ha kell, szélsőjobbos, ha kell, illiberális, s ha süllyedni látszik a hajó, független.

Napsütéses időben azt írnám: gyomorforgató mind. Most, ködös, rossz időben, inkább azt írom: hányinger.

S hogy eljutottak egy párt vezetői közé? Bizony! Szégyen!

Ezért nem hiszek a mai garnitúra "tisztaságában" sem.
Álszent duma, nem több.
Az érdekel, mit csinál, s mennyire teríti a nyilvánosság felé. Mennyire rakja ki, mit tesz, mikor, miért.
Ma már nem foghatja arra, hogy nem tudja megjeleníteni magát - ott a net.

Azt gondolom, nincs joga visszaélni a helyzetével egyiknek sem, teljesen mindegy 50-70 éves vagy 20-40.

A fideszesek csúcsra járatják a hűbérrendszert, de volt ez előtte is.

Erre kell kitalálni valamit, mert másképp 20 év múlva ugyanitt tartunk. S nekünk, szavazóknak, mert hülye lesz a saját ellenőrzését megszervezni a többség.
 
Csintalan portréjához elég az első 1:21 percet megnézni, a műsorvezető bevezetőjét.
Igen elég az is bemutatta
De én közben másutt jártam mert eszembe jutott a felvásárlásról a régi szervezet
Minek a nevét se tudtam pontosan
De mutatja szükség van a kis-közép termelőről levenni az értékesítés gondját
És erre alkalmatlan a nagybani piac és alkalmatlan az üzletlánc.
De lehet alkalmatlan a Bonafarm csoport is(inkább termelő cég) nem kereskedő
1637499331800.png


1637500216300.png



A Mezőkert Név csak rémlett
De kiderítettem a jogelődöket:

A Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Szövetkezeti Vállalat (Zöldért) jogelődei: 1951-től a Zöldség-Gyümölcs Felvásárló és Értékesítő Vállalat (Mezőker), 1958-tól a Mezőgazdasági Termékértékesítő Közös Vállalat (MÉK)
Ez a Mezőker ezt felejtettem el
 
Utoljára módosítva:
Nem, elég volt a korruptakból, mindegy melyik kórusban énekel.
Aki politikusnak megy az génjében hordozza a korrumpáltságot
a lágy puha gerincet
De a gondot meg kell oldani.
Épp csak az ellenőrzést számonkérést komolyan folytatni
Működnek országok hol van számonkérés
Az üzletláncokra Gumelig írta a svájci felépítményt #29
Svájcban is terjeszkedik az Aldi, Spar, Lidl hármas.
Az egyetlen amit a két nagy svájci kereskedőlánc tenni tud ellenük, a jobb minőség és valamit az árból lefaragni.
Pár hete a bejelentette az Aldi, hogy feladnak az olcsó és gyenge minőségű hús eladásával, mert nem veszik.

Egy az országot kiszolgáló, konkurencia képes üzletláncot felállítani, évek munkája és rengeteg pénz. A NER csak a gyors nyereségekre utazik.
Amit Lázár, valószínűleg felsőbb utasításra összehord, választás előtti cinikus néphülyítés.
Bár Gumelig csak a láncokról szól
Mi pedig a felvásárlásról írunk(és úgy teszünk mintha komolyan vennénk amit Lázár mond)
Mert a gond adott
 
Utoljára módosítva:
Igen elég az is bemutatta
De én közben másutt jártam mert eszembe jutott a felvásárlásról a régi szervezet
Minek a nevét se tudtam pontosan
De mutatja szükség van a kis-közép termelőről levenni az értékesítés gondját
És erre alkalmatlan a nagybani piac és alkalmatlan az üzletlánc.
De lehet alkalmatlan a Bonafarm csoport is(inkább termelő cég) nem kereskedő
Csatolás megtekintése 1828533

Csatolás megtekintése 1828534


A Mezőkert Név csak rémlett
De kiderítettem a jogelődöket:

A Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Szövetkezeti Vállalat (Zöldért) jogelődei: 1951-től a Zöldség-Gyümölcs Felvásárló és Értékesítő Vállalat (Mezőker), 1958-tól a Mezőgazdasági Termékértékesítő Közös Vállalat (MÉK)
Ez a Mezőker ezt felejtettem el
A ZÖLDÉRT tsz-ektől, állami gazdaságoktól vásárolt fel/értékesített, kistermelőktől nem - azok a piacokon árultak, "közép" termelők nem voltak az "átkosban".
Persze korrupció ott is volt csak másképp.... ha haver vot a tsz agronómusa, megtehette, hogy pénteken zárás előtt egy fél órával odaállított egy pótos Ifányi szilvával, amit a fene se kért - amit aztán a diszponensek mint őrültek nekiálltak rátukmálni a boltokra, miközben a raktár már nagyban komissiózott (pakolta össze a boltok rendeléseit). Senki nem volt boldog a tsz agronómuson kívül....
 
Vannak magyar kiskereskedések, botrányosak. Legalábbis vidéki kisvárosokban. Áraik pedig az egekben, nem kéne csodálkozni, hogy kocsiba ülnek az emberek, és nagyob városba mennek, multikba. Hogy ez megváltozzon, nem az a megoldás, hogy menjenek a multik, hanem az, hogy szoktassák előbb az embereket a magyar kiskereskedésekbe. Árral és minőséggel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy egészen nagy mennyiségű munkaerő halmozódott fel a multiknál, őket nem fogja tudni átvenni a magyar kiskereskedelem. A beszállítók (magyar) szintén kérdés, hogy mi lesz. Idő és idő, amíg ez összeáll, viszont hétköznapi embernek nincs ideje. Sem várni hogy jó és jó árú termék legyen, sem hónapokig fizetés nélkül, vagy jóval kevesebb fizetésből élni. A magyar kiskereskedésekben a fizetés is messze van a multikétól. Lázár képtelen erről a témáról leszállni, de remélem, hogy nem ész nélkül kidobálja a multikat, aztán ránk marad a magyar kiskereskedelem a vacak és drága termékeivel.
 
A vasarlo aki kegyeiert kene maximumot megtenni a kereskedelemnek.
Ha otthon vagyok , orommel megyek a mutikhoz vasarolni , mert az a valasztek pl a tej es tejtermek amit kinal azt sehol nem lehet megkapni. A dietas tejtol a tobb fele zsirtalmu stb.
Evtizedek ota vannak otthon multik, az a magyar halozat ami van annak mar regen ki kellett volna noni magat.
 
A vasarlo aki kegyeiert kene maximumot megtenni a kereskedelemnek.
Ha otthon vagyok , orommel megyek a mutikhoz vasarolni , mert az a valasztek pl a tej es tejtermek amit kinal azt sehol nem lehet megkapni. A dietas tejtol a tobb fele zsirtalmu stb.
Evtizedek ota vannak otthon multik, az a magyar halozat ami van annak mar regen ki kellett volna noni magat.
Fontosnak tartja, hogy a magyar minőségi alapanyag-termelést akár kormányzati beavatkozással hazai szereplők dolgozzák fel. Továbbá javasolja, hogy a magyar állam a kiskereskedelem jogszabályi környezetének patrióta alakításával igyekezzék lehetővé tenni egy egységes magyar lánc létrejöttét. ezt lazar mondja


a tsz-ek allamigazdasagok szetverve a parasztsag kistermelese haztaji jellegu
nem lettek termelo farmok mert a termofoldek senkihazi kormanyficsurok kezeben
aki azt sem tudja hogy az a fold merre talalhato csak a penzt kasszirozza amit juttat neki az allam a fold tulajdon utan
A hazai feldolgozasrol zagyval ez a szerencsetlen mikor az utolso konzervgyarat is elkotyavetyeltek
az orbani kormany bant el az osszes cukorgyarral -konzervgyarral-nagy tejfeldolgozo gyarakkal-husipari koplekszumokkal es malommal ect.
most mi dolgozzon fol ??
a kereskedok hianya es mirol zagyval ???
a multik ezt a szakmat leamortizaltak nincs csak parhonapos tanfolyam es slussz
az atkosban 3 eves kepzes volt
a regi nagy nevek eltuntek mert nyugdijba mentek vagy kihaltak
nincs utanpotlas ma nem tudsz egyetlen kereskedot SEM megnevezni aki szamitana az orszagban
tehat nincs szamottevo termeles nincs feldolgozas mert nincsenek uzemek gyarak
tovabba nincs kereskedo mert megszunt a kepzesuk
szep uj vilag lehet tovabb almodozni

az a hajo eluszott hogy kitudja tiltani a multikat
ahhoz elobb meg kell teremteni mindazt amit szetvertek es igen az orban elso regnalasa alatt
azota pedig folyamataban ( kell meg vagy 40ev)
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére