Hírek Hivatalosan is bejelentik: szélsőjobbos frakcióhoz csatlakozik a Fidesz

Orbán Viktor, Matteo Salvini és több más, az Európai Néppártról bőven jobbra tolódott politikus már egy ideje tárgyal arról,
hogy új politikai csoportot hoznak létre az Európai Parlamentben.

A 444.hu forrásai viszont úgy tudják, hogy a megállapodás megszületett, szombaton pedig be is jelentik az új szélsőjobboldali frakció megalakulását Varsóban.

A hírt Szymon Hołownia, a 2020-as lengyel elnökválasztás egyik indulója is kitweetelte.
A Fidesz és a PiS az új frakcióban olyan pártokhoz csatlakozik, mint a Matteo Salvini féle olasz Liga, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD.

orban3.jpg

Igy magyarazzak a fideszbe? NEzd mar meg a tarsasagot ahova letette a voksat. Miota szelsojobbos a Neppart?
vagy miota balosok a szelsojobbosok?
 
Melitta Magyarországon a szélső jobboldali Jobbik már a DK-van szövetségbe, azzal a Gyurcsányék vezette baloldali párttal, ami ellen állítólag létrejöttek!
Orbán középen maradt nem rasszista csak jobboldali, ők az unióban EPP tagjai voltak, de mivel az EPP is balra húzott ezért kiléptek onnan.
Most új pártszövetséget kötöttek az unióban több jobboldali párttal, akik között van szélső jobboldali is, de a Fidesz ott maradt, ahol mindig is volt, nem tolerálják a rasszizmust. A Romák többsége őt támogatja. Jó kapcsolata van a magyar zsidósággal és Izraellel is. Ami a szövetségüket ezt az új összeköti az, hogy nem akarnak migránsokat befogadni. Az Olaszokhoz rengeteg érkezett Afrikából, a Franciáknál is sok gondot okoznak, a Lengyelekhez most akartak erőszakkal bejutni. Orbán pedig az első pillanattól visszautasította őket, amivel a magyarok többsége egyet ért..
 
Szerintem eleve a bal vagy jobb oldali felosztást csak azért használja a politika, mert ez van sok ember agyában bevésődve. Programok szempontjából, amit az mszp vagy a Fidesz csinált Szanyi szerint pl. a fidesz a baloldalibb. Hisz szociálisan érzékenyebbnek tűnik, a nyugdijprémiummal, 13. havival és stb. mig a volt mszp kormány, igaz válság miatt is, de már az előtt is csak emelgette az adókat és stb. Amennyit láttam pl. a Dk programtervéből az inkább liberális, de nem balos program. Csak van ez a fikszáció, hogy az MSZP a DK balos, noha ezen pártok valódi balos programjai rég kikoptak már.
Eleve az MSZPbel a rendszerváltákor a jobbos emberek maradtak meg, az igazi balos balosok kiestek a hatalomból.
 
Utoljára módosítva:
Melitta Magyarországon a szélső jobboldali Jobbik már a DK-van szövetségbe, azzal a Gyurcsányék vezette baloldali párttal, ami ellen állítólag létrejöttek!
Orbán középen maradt nem rasszista csak jobboldali, ők az unióban EPP tagjai voltak, de mivel az EPP is balra húzott ezért kiléptek onnan.
Most új pártszövetséget kötöttek az unióban több jobboldali párttal, akik között van szélső jobboldali is, de a Fidesz ott maradt, ahol mindig is volt, nem tolerálják a rasszizmust. A Romák többsége őt támogatja. Jó kapcsolata van a magyar zsidósággal és Izraellel is. Ami a szövetségüket ezt az új összeköti az, hogy nem akarnak migránsokat befogadni. Az Olaszokhoz rengeteg érkezett Afrikából, a Franciáknál is sok gondot okoznak, a Lengyelekhez most akartak erőszakkal bejutni. Orbán pedig az első pillanattól visszautasította őket, amivel a magyarok többsége egyet ért..
Probalj meg ragaszkodni a tenyekhez. A jobbik regen szelsojobbhoz sorolhato volt tobb valasztas utan kezdtek kivetkozni a rasszista politikaijukbol MA sima jobbosok. A szelsojobb regebben kivalt beloluk TOrockai es Novak Elod alakitotta ki a szelsojobb ideologiat.
Ugy is lehet mondnai mikor kirugnak valakit ,hogy o maradt csak a part ment el tole balra.
MA sincs puska a fejehez teve hogy a szelsojobbos frakcioba aktivizalja magat.
UGy hazudik mint a viszfolyas te meg szorszerint ide masolod a baromsagait.
Miert mondod hogy nem fogad be migranst mikor ez sem igaz? nem csak politikai bunozoket , a letelepedesi kotvenyesek stb azok csak nem magyarok titokba?
Izraeltol kezdve minden "baratja korupcios ugyekbe bukott bele" ahoz kepest hogy szereti a zsidokat Sorossal ilusztralja a tiszteletet szeretetet. Szeresen teged inkabb Orban.

HOgy szelsojobbos lett Mo errol nem tartott konzultaciot, nem kerdezett meg senkit.
 
Orbán Viktor nem tolódott jobbra az Európai Néppárttól ők most is ott vannak ahol voltak, nem lettek szélsőjobbosok. A Néppárt tolódott tőlük balra!!
A francia és az olasz postfasiszta pártok és a német AfD soha sem volt a Néppártot alkotó CDU/CSU közelében.
Azt sem vettem észre, hogy a KDNP balra tolódott volna.

Vannak akik Orbán találmányának tekintik az "illiberális demokrácia" kifejezést, holott a mögötte álló ötlet sokkal régebbi és ezt a magyar miniszterelnök is tudja a tanulmányaiból.

Benito Mussolini, a politikai fasizmus megállapítója már 100 évvel ezelőtt a liberalizmus bukásáról és az illiberális Európa felemelkedéséről beszélt. Orbán csak adoptál minden ideológiát amivel maximalizálni tudja a politikai hatalmát és ezáltal anyagi gazdagságát. Röviden mondva egy tipikus zsarnok.
 
Röviden mondva egy tipikus zsarnok.
Ne tegyük már olyan magas polcra Viktort. Csak ugy ömlik a netről, hogy diktátor, meg rendőrállam , maga a sátán és hasonlók. Ha ez a mai rendszer ilyen szörnyűséges, akkor Hitler meg Sztálin és jó pár hasonló emberke is ilyen volt? Orbán folyamatos leggonoszabbozásával csak a valóban szörnyűséges, emberieségellenes bűnöket lekövetők büneit relativizálják. Mikor a náci németországról tartasz órát és mondod milyen diktatúra volt és stb, aztán a diák azt mondja, az semmi, mert magyarországon nagyobb diktatúra van, az már igencsak káros. Szerintem.
Ha valóban komolyabb diktor lenne, nem fehérgaléros bünöző módjára megvette volna az index kiadóját, hanem a fidelitsz lelkes tagjai vascsővekkel szétverték volna a szerkesztőséget, meg pár újságírót is és stb. Autokrata elemekkel teletűzdelt részdemokráci van inkább, amit illiberálisnak nevez, de ez még mindig messze van egy komoly diktatúrától.
 
Utoljára módosítva:
Melitta Magyarországon a szélső jobboldali Jobbik már a DK-van szövetségbe, azzal a Gyurcsányék vezette baloldali párttal, ami ellen állítólag létrejöttek!
Orbán középen maradt nem rasszista csak jobboldali, ők az unióban EPP tagjai voltak, de mivel az EPP is balra húzott ezért kiléptek onnan.
Most új pártszövetséget kötöttek az unióban több jobboldali párttal, akik között van szélső jobboldali is, de a Fidesz ott maradt, ahol mindig is volt, nem tolerálják a rasszizmust. A Romák többsége őt támogatja. Jó kapcsolata van a magyar zsidósággal és Izraellel is. Ami a szövetségüket ezt az új összeköti az, hogy nem akarnak migránsokat befogadni. Az Olaszokhoz rengeteg érkezett Afrikából, a Franciáknál is sok gondot okoznak, a Lengyelekhez most akartak erőszakkal bejutni. Orbán pedig az első pillanattól visszautasította őket, amivel a magyarok többsége egyet ért..

A jobbik radikális ága, akik cigányoznak, fekáz-nak azok egy önálló pártba tömörültek és a Fidesz-alapitó megmondó ember uszítását követik. A szélsőjobboldali, paramilitans foci-ultrák a külügyminiszter szárnya alatt vannak.

Az EPP nem egy párt hanem egy Frakció, tehát ahoz, hogy a frakció el tolódjon valamerre ahoz számos országnak kéne irányt változtatnia. A Fidesz ezt megtette. Egyetlen EPP tag sem dolgozik az EU feloszlatásán csak Orbán, az AfD és még egy két postfasiszta párt.

Orbán azokkal a cigány és Izraeli vezetőkkel volt jóban akiket ma korrupcióval vádolnak. A 2018-as választás teljes mértékben a rasszizmus, a fajtisztaság jegyében zajlott.

Kedves Marika, aki a bevándorlást bör-szin és etnikai inhomogenitás miatt kritizálja, aki a migrációban levőket nem tekinti embernek az egy rasszista. Trump leváltása óta Magyarország ez egyetlen aki az UN menekültpolitikáját ignorálja.

Hallottál te már valami pozitívot a magyar közmédiákban emberekről akik bevándoroltak Europába?
Mert én még nem. Ezzel ellentétben negatív hírekkel üldöznek mindenkit. Orbán a magyarok szégyene.

Lengyelországba a Belorusz diktátor hozza a menekülteket bosszúból mert az EU nem akarja öt államfőnek elismerni. Orbán az egyetlen EU-s államfők közül aki nem kritizálja Lukaschenkat, ezáltal cinkos az emberáldozattal járó zsarolásban.
 
........ Orbán csak adoptál minden ideológiát amivel maximalizálni tudja a politikai hatalmát és ezáltal anyagi gazdagságát. Röviden mondva egy tipikus zsarnok.
Magyarország megakadályozta, hogy az Európai Unió hivatalos résztvevője legyen a Joe Biden amerikai elnök által összehívott demokráciacsúcsnak, írja a Bloomberg. A lap cikke szerint Magyarország azért fúrta meg a közös megjelenés lehetőségét, mert Orbán Viktor nem kapott meghívót a találkozóra.
 
Ne tegyük már olyan magas polcra Viktort. Csak ugy ömlik a netről, hogy diktátor, meg rendőrállam , maga a sátán és hasonlók. Ha ez a mai rendszer ilyen szörnyűséges, akkor Hitler meg Sztálin és jó pár hasonló emberke is ilyen volt? Orbán folyamatos leggonoszabbozásával csak a valóban szörnyűséges, emberieségellenes bűnöket lekövetők büneit relativizálják. Mikor a náci németországról tartasz órát és mondod milyen diktatúra volt és stb, aztán a diák azt mondja, az semmi, mert magyarországon nagyobb diktatúra van, az már igencsak káros. Szerintem.
Ha valóban komolyabb diktor lenne, nem fehérgaléros bünöző módjára megvette volna az index kiadóját, hanem a fidelitsz lelkes tagjai vascsővekkel szétverték volna a szerkesztőséget, meg pár újságírót is és stb. Autokrata elemekkel teletűzdelt részdemokráci van inkább, amit illiberálisnak nevez, de ez még mindig messze van egy komoly diktatúrától.
Mikor a vascsovel elokerulnek ott vege annak a kis demokracianak is. Azt hogy adna el a vilagnak ezt az eroszakot?
Eloszor a tamgatasoktol esik el, majd a project finanszerozastol, utana az exporttol es lehet menni legelni .
Aki ezt nem latja az nem koveti a politikat semmenyire, mert mind mar erzheto, szamokkal kimutathato.
Milliardos minuszok ha csak ezeket osszeadjuk a veszteseg amit a szemelye es politikaja okozott az orszagnak.
NEm szabad elfeledkeznunk a lopasokrol amit itt mar ezerszer kibeszeltunk az is sok sok milliard.
HA veletlenul maradna ORban hatalmon, azt mar a fidesznyikok is megfogjak erezni alaposan, ha idaig nem ereztek, hogy megjobban megszoritjak a nadragszijat es kamatok mennek az egekbe es az inflacio novekedesevel a Orban hituket is elveszi.
A kilepes az Eubol az angolok is nagyon megereztek es erzik, pedig az o gazdasaguk Eu egyik legjobban teljesito orszaga volt. Mo milyen eselyei vannak ? az oroszok a kinaiak, lehet meg ezt is meglepi anelkul hogy konzultana szavazast irna ki. ..mint ahogy a szeljobbhoz koltozik koltozteti az orszagot.
HOgy nem latjak a fidesznyikok , hogy kirugtak a Nep Partbol akik Eu vezeto pozicioba volt es van ,Orbannak megszunt az erdekervenyesitesi lehetosege, a szelsojobbnal meg csak sokadik hegedus lehet 12 kepviselovel.
 
1. vascsövekre csak utaltam példának, hogy az már igen, diktatura lenne. Nem csak vascsövek lennének, hanem nagyon gyorsan bezáratnák az ellenzékinek tekinthető médiumokat, letartóztatások és stb. ettől, remélem nagyon messze vagyunk, de addig Orbán diktátorozása csak a valódi diktátorok büneit relativizálja.
2. a kinai és orosz hitel azért kellett szerintem, hogy még 3-4 évet kihuzzon a ner, ha az eu elzárja a pénzcsapot.
3. a legnagyobb gond és talán Orbánék főbüneinek legnagyobbika, a társadalo poralizálódása két fő pólusra, hisz mindig valaki ellen harcolni kell, ez a siker receptje. Nagyon kösse fel a fehérnemüt MZP ha nyer, mert ha nem jól kezeli ezt a feszültséget 2006 mesedélután lesz.
 
Ne etgyük már olyan magas polcra Viktort. Csak ugy ömlik a netről, hogy diktátor, meg rendőrállam , maga a sátán és hasonlók. Ha ez a mai rendszer ilyen szörnyűséges, akkor Hitler meg Sztálin és jó pár hasonló emberke is ilyen volt? Orbán folyamatos leggonoszabbozásával csak a valóban szörnyűséges, emberieségellenes bűnöket lekövetők büneit relativizálják. Mikor a náci németországról tartasz órát és mondod milyen diktatúra volt és stb, aztán a diák azt mondja, az semmi, mert magyarországon nagyobb diktatúra van, az már igencsak káros. Szerintem.
Ha valóban komolyabb diktor lenne, nem fehérgaléros bünöző módjára megvette volna az index kiadóját, hanem a fidelitsz lelkes tagjai vascsőkkel szétverték volna a szerkesztőséget, meg pár újságírót is és stb. Autokrata elemekkel teletűzdelt részdemokráci van inkább, amit illiberálisnak nevez, de ez még mindig messze van egy komoly diktatúrától.
Orbán nem tud a piktorral konkurálni mert szerencsére van még EU és NATO.
A halálbüntetés bevezetésének az ötlete, a menekülteknek lakatlan szigetre való deportálása ... magáért beszél.
Mikor a náci németországról tartasz órát és mondod milyen diktatúra volt és stb, aztán a diák azt mondja, az semmi, mert magyarországon nagyobb diktatúra van, az már igencsak káros. Szerintem.

Már ne haragudj de a magyar közmédiában hangzott el, hogy "Merkel többet ártott Németországnak mint Hitler"
Orbán nem nagyobb mint a festö de van egy párhuzam, hallgasd meg a beszédeit amik néha ugy hagzanak mint egy plagiát. Hallgasad meg a propaganda-adóját amiben az alapitó tag heccel, ugyan abban a stílusban.

A demokrácia lakmusz-papirja, hogy egy államföt nem csak megválasztani, hanem leválasztani is lehet.
A jelenlegi kormány ugy testre szabta magának a törvényeket, hogy demokratikusan valoszinü le sem tudod választani.

Magyarországon egy egypártrendszer van és keleti függés.
 
Orbán nem tud a piktorral konkurálni mert szerencsére van még EU és NATO.
A halálbüntetés bevezetésének az ötlete, a menekülteknek lakatlan szigetre való deportálása ... magáért beszél.

Már ne haragudj de a magyar közmédiában hangzott el, hogy "Merkel többet ártott Németországnak mint Hitler"
Orbán nem nagyobb mint a festö de van egy párhuzam, hallgasd meg a beszédeit amik néha ugy hagzanak mint egy plagiát. Hallgasad meg a propaganda-adóját amiben az alapitó tag heccel, ugyan abban a stílusban.

A demokrácia lakmusz-papirja, hogy egy államföt nem csak megválasztani, hanem leválasztani is lehet.
A jelenlegi kormány ugy testre szabta magának a törvényeket, hogy demokratikusan valoszinü le sem tudod választani.

Magyarországon egy egypártrendszer van és keleti függés.
Magyarország nemzet állam szeretne maradni.
 
Orbán Viktor, Matteo Salvini és több más, az Európai Néppártról bőven jobbra tolódott politikus már egy ideje tárgyal arról,
hogy új politikai csoportot hoznak létre az Európai Parlamentben....

Orbán nem tud a piktorral konkurálni mert szerencsére van még EU és NATO.
A halálbüntetés bevezetésének az ötlete, a menekülteknek lakatlan szigetre való deportálása ... magáért beszél.

Már ne haragudj de a magyar közmédiában hangzott el, hogy "Merkel többet ártott Németországnak mint Hitler"
Orbán nem nagyobb mint a festö de van egy párhuzam, hallgasd meg a beszédeit amik néha ugy hagzanak mint egy plagiát. Hallgasad meg a propaganda-adóját amiben az alapitó tag heccel, ugyan abban a stílusban.

A demokrácia lakmusz-papirja, hogy egy államföt nem csak megválasztani, hanem leválasztani is lehet.
A jelenlegi kormány ugy testre szabta magának a törvényeket, hogy demokratikusan valoszinü le sem tudod választani.

Magyarországon egy egypártrendszer van és keleti függés.
a cikk kb 90%-ban hazugság
 
Viszont akkor sem diktátor. Van esély a leváltására, különben az ellenzék mire készül?
Lehet párhuzamot vonni, de Hitlerhez képest Orbán a kanyarban sincs.
 
Magyarország nemzet állam szeretne maradni.
Semmi probléma, maradjon nemzetállam.
Csak azt nem értem, hogy lehet egy levegő vétellel Trianont siratni és Nemzetállamról álmodozni?

A Fidesz új Frakciós-tagja az AfD majd fog segíteni Orbánnak amikor hazaküldi a Kelet-Europaiakat Németországból. :)

Europában Svájc és Belgium tipikus nem nemzetállam, amiben több nemzet önszántából él mégis boldogok.
Amerika még mindig nem vesztett a vonz erejéből, a menekültek Magyarországon csak át szeretnének szaladni.

3oFW_0b3gTZ_l.jpg

Svájcnak nincs problémája az ország elnéptelenedésével és lazán maga mögött hagyja az Európa-bajnok Olaszországot, és közvetlenül kvalifikálja magát a 2022-es katari világbajnokságra. A sikerét a válogatott edzőjét Murat Yakin-t ünneplik, a nemzetállam sajnos 35 éve nem jutott ki a WM-re. :confused:
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére