Hírek Matolcsy ne Budapest feldarabolásával foglalkozzon, hanem azzal, ami valójában a dolga lenne!

Orbán kedvenc napilapjában, a Magyar Nemzetben

Matolcsy György, az illiberális gazdaságpolitika hazai pápája hosszasan érvelt Budapest „feldarabolása mellett”.

A Demokratikus Koalíció megdöbbenve figyeli az eddig minden posztján megbukott Matolcsynak a magyar gyerekek fenekén megjelenő piros pöttyök és a számmisztika után az urbanisztika világában tett újabb dicstelen és áltudományos szellemi ámokfutását.

Épp ezért felhívnánk a Nemzeti Bank elnökének a figyelmét, hogy jó lenne, ha végre azzal foglalkozna, ami a dolga: az Európa-szinten is rekordmagas infláció leszorításával, és a forint árfolyamának védelmével. Ugyanis az orbánizmus 12. évében nem az összeesküvés-elméletek és légből kapott blődségek publikálásával, hanem ezzel segítené a magyar családok mindennapjait.

dr. Molnár Csaba
a DK ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja

molnar-csaba.jpg
 
Mondjuk tegnap átdobtam a Matolcsy cikét, azt ide be lehetett volna tenni, hogy legyen az olvasónak egy kis összehasonlítási alapja, mert itt nem derül ki mit akar Matolcsy, csak hogy nem tetszik a DKnak.
 
Utoljára módosítva:
Ugyan a magyar Nemzet mitol is hiteles? Tiszta agymosas fidesz modra.

NOrmalis orszagba a keruleteket osszevonjak hogy egy cityhez tartozon mert egy egy keruletet mint onnallo varos komoly kiadast jelent.
Nalunk jaj de reg lehet mar 2 evtizede Torontoba megszuntettek a keruleti "varoskent" mukodo varoshazakat es mindent, megalakult a MEGA CITY.
A szemet szallitas az iskolak tomegkozlekedes a posta a varoshazak stb keruleti mukodtetese ezzel megszunt.
Miota mindent el lehet intezni a neten nincs is ertelme hogy minden keruletbe kulon legyen iztezkedo hivatal.
Ez a MAtolcsi miert is nem az inflacioval foglalkozik ?
Lehet o lesz a handle aki ellatja szonyegekkel festmenyekkel az ujvaros hazakat lehet leesik meg egy ket hegedu is.
 
Ugyan a magyar Nemzet mitol is hiteles? Tiszta agymosas fidesz modra.

Az igaz, de ha nem ismered az egyik felét a dolognak, akkor honnan tudhatod, hogy a másik az igaz! Egyik oldalnak sincs soha teljesen igaza egyik ügyben sem, hisz annyi nézőpont létezik. S nem csak egy nézőpontból kell látni és látatni a dolgokat, mert az nem gondolkods csak vakhit az adott pártban\ideológiában\ személyben\ stb.
 
szetdarabolod, az egyes reszeket odacsatolod azokhoz a reszekhez ahol a kormany szavazoi vannak tobbsegben, es utana tobbe nem lesz a fovaros az elenzeke...

egyszeru es hatekony...
És az egésznek gazdasági oka van, semmi köze a politikához :D ehet Karácsony lesz az utolsó főpolgi, hisz elve, ha jól rémlik, lebegtették, hogy eltörlik a főpolgiságot és egy minisztert neveznek ki a város élére.
 
NOrmalis orszagba a keruleteket osszevonjak hogy egy cityhez tartozon mert egy egy keruletet mint onnallo varos komoly kiadast jelent.
Nalunk jaj de reg lehet mar 2 evtizede Torontoba megszuntettek a keruleti "varoskent" mukodo varoshazakat es mindent, megalakult a MEGA CITY.
A szemet szallitas az iskolak tomegkozlekedes a posta a varoshazak stb keruleti mukodtetese ezzel megszunt.
Miota mindent el lehet intezni a neten nincs is ertelme hogy minden keruletbe kulon legyen iztezkedo hivatal.
Ez a MAtolcsi miert is nem az inflacioval foglalkozik ?
Lehet o lesz a handle aki ellatja szonyegekkel festmenyekkel az ujvaros hazakat lehet leesik meg egy ket hegedu is.
azért magyarországon az összevonások nem mindig jöttek ki jól, ott az iskolakezelő, akire heteket kell várni a krétára, vagy egy töröt abalk cseréjére, stb. Általában az összevonás hasznát elviszi a hirtelen megjelenő vízfej. A tűzoltó rokonom se örül és szerinte sokkal rosszabb, hogy a katasztrófavédelemmel össze vonták őket.
 
Persze, mert az összevonás célja nem a hatékonyabb szervezeti működés, hanem a hatalomkoncentráció, s az egyszemélyű döntéshozatal kiszolgálása = magyarul: az önkényuralom kiszélesítése.

(S mint tudjuk, a vezér mindenhez ért: egészségügyhöz, járványkezeléshez, oktatáshoz, katasztrófavédelemhez, történelemhez, tudományhoz, gazdasághoz ... Elena C. elbújhatna mellette.
Szakma, szakma, szakma. Ja, nem! Orbán!)
 
Az igaz, de ha nem ismered az egyik felét a dolognak, akkor honnan tudhatod, hogy a másik az igaz! Egyik oldalnak sincs soha teljesen igaza egyik ügyben sem, hisz annyi nézőpont létezik. S nem csak egy nézőpontból kell látni és látatni a dolgokat, mert az nem gondolkods csak vakhit az adott pártban\ideológiában\ személyben\ stb.
Euhoz kene igazodni mindenben, akkor elore lehet menni es nem egyet elore kettot hatra.
Vegre befucsolt a szoc ideologia. ORban liberalis lett es igen aktivan vett reszt az uj rendszer kialakitasaba, lett konzervativ , szelso jobbos ugy rangatja az orszagot hogy kovetni nem lehet.
HA vegul lapatra kerul, akarki is lesz az uj Miniszter Elnok ha az Euhoz igazodik rendezodni fog minden a demokracia , az anyagi tamogatas ujbol indul, a korupciot felszamoljak es jobb lesz az orszagban mindenkinek elni.
 
Így lenne jó ahogy írod. Ez nem fog megtörténni. Én már 18-ban is biztos voltam benne, hogy ovi nyeri a választást. Most szintén ez a véleményem.
Ezért vagy azért demokratikus úton lehetetlen a váltás. Csak romlani fog a helyzet.
Ismerek német nyelvű gimnáziumba érettségiző fiatalokat. Mind nyugatra tervezi jövőjét ha elvégezték az egyetemet.
 
Utoljára módosítva:
Érdemes látni a fától az erdőt! Az előválasztás eredménye rámutatott arra, hogy a fővárost meg kell osztani. Ez a koncepció beleillik a fidesz politikájába: Oszd meg és uralkodj!
*
Eddig is voltak (rejtett) ellentétek a pestiek és a budaiak között. Hadd ne soroljam.... Különben is ha ezzel a területtel sem tudnak megbírkózni, mi a jó fenének bővítenék? Csak azért, hogy a környező még viszonylag jól működő kerületeket is bedarálják, lepusztítsák? Van, volna a meglévő fővárossal is elég munka, kellene több pénz és legfőképpen elhivatottság és gondosság. Le van pusztítva az ország fővárosa, ezek tények, ezt nem én találtam ki. Emlékezzünk a régi belvárosra, a szép virágos kerületekre... Nem folytatom. Tudjuk. Mindennek "van", de inkább "nincs" gazdája, csak a bekiabálás megy, a pálya széléről...
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére