Hírek Márki-Zay kitenné Gyurcsányt a parlamentből, mert szerinte különben elveszítik a választást

Márki-Zay Péter a szabadeuropa.hu oldalnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy “Gyurcsány Ferenc hányadik harmadban lesz a listán?”, azt válaszolta, hogy “ha látható helyen szerepelne az ő neve, akkor a választást elveszítettük”. Ez azt jelenti, hogy ha Gyurcsány Ferenc olyan alacsony helyre kerül a listán, hogy nem is látszik a neve, az vélhetően nem befutó hely. Ezzel Márki-Zay Péter gyakorlatilag kitenné Gyurcsány Ferencet a parlamentből, mert állítása szerint ellenkező esetben nem nyerhetnének, ahogy múlt időben kijelentette: “a választást elveszítettük”.

Gyurcsány Ferenc a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Koalíció elnöke. Márki-Zay azt követeli tőle és a pártjától, hogy a legnagyobb ellenzéki párt elnökeként vonuljon vissza a politikától, mert a parlamentbe jutásról való lemondás szinte azzal egyenlő, mivel a politikai tevékenység érdemi része a parlamentben zajlik. Ha Márki-Zay ragaszkodik ehhez a követeléséhez, és a DK tagjai (vagy egy részük) nem szavaznak az ellenzéki összefogásra, akkor van az, hogy az ellenzék a választást elveszítette. Sokkal inkább, mint fordítva, mint amit Márki-Zay mond.

Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a legnagyobb ellenzéki pártként a DK szavazóira nagyobb szükség van, mint Márki-Zay Péterre, aki állítólag a Fidesz-árvákat lenne hivatott begyűjteni, de ennek a nyoma nem látszik. Másrészt a Fidesz-árvák száma a Závecz Research szerint nem több, mint százezer ember, ami jelentéktelen és bárki által mozgósítható szám. Ha Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártelnök nem hajlandó lemondani arról, hogy beül a parlamentbe, csak azért, mert a nímand Márki-Zay Péter ezt így szeretné, akkor érdekes helyzet alakul ki.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy ebben az esetben az ellenzéki összefogás (múlt időben!) a “választást elveszítette”. Vagyis, ő nem lát esélyt a győzelemre. Ebben az esetben egy olyan kampányt vezet, amelynek biztos a vereségében. A kérdés az, hogy akkor miért nem mond le a miniszterelnök-jelölt pozíciójáról, és miért nem adja át a helyét egy olyan embernek, aki hisz a győzelemben? Hogyan lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje olyan ember, aki már feladta a versenyt és biztos a vereségben?

Miért nem mondta, hogy csak akkor vállalja a miniszterelnök-jelöltséget, ha a legnagyobb ellenzéki párt elnöke visszavonul, lemond, befejezi a politizálást? Mert Márki-Zay gyakorlatilag ezt akarja. De vajon van-e joga ahhoz, hogy a kialakult helyzetben, amikor ő megválastzott minisztere-elnökjelölt lett, és az ország felszabadítása a tét, megzsarolja a legnagyobb ellenzéki párt elnökét, és arra kényszerítse (már ha elment a maradék esze és hajlandó lenne erre), hogy távozzon. Kit akar leváltani Márki-Zay? Orbánt vagy Gyurcsányt? Mindkettőt? Milyen jogon?

Orbánt leválthatja, mert kormányzati pozícióban van. De Gyurcsány nincs kormányon és nem is akar miniszterelnök lenni. Őt honnan váltja le? A közéletből nem tilthatja ki. Ha Orbánt leváltaná, akkor Orbán is ugyanabba a pozícióba kerülne, ahol most Gyurcsány van. Onnan ő már nem válthatja le, csak a saját pártja. Ha Orbán ellen nem indul egy büntetőeljárás, ami elmarasztalja, akkor Orbán a magyar közéletben marad, továbbra is a parlament tagja lesz. Őt nem váltaná le onnan, ahonnan most Gyurcsányt ki akarja utasítani. Ezzel Orbánt nem tessékeli ki, csak Gyurcsányt.

Gyurcsánynak joga van ahhoz, hogy politikus legyen, pártelnök legyen, ha demokratikusan megválasztják. Jogában áll elindulni a választásokon, és megméretni magát. Ettől senki nem tilthatja el. Minden politikusnak vannak szimpatizánsai, s olyanok, akik elutasítják. Erről szól a szavazás. Egyelőre ő az ellenzékben az, akinek a legnagyobb pártja van, akire a legtöbben szavaznak. Márki-Zay ennek ellenére eltüntetné őt, mert a Fideszben csalódott “szentek”, akik ezt a bűnszervezetet támogatták, nem szavaznának rá. Na és? De erre van ő, nem? Nem ezért választatta meg magát?

Az ellenzéki összefogást hat párt hozta létre. Ezek között nincs Márki-Zay Péter, aki utólag akar létrehozni, ahogy ő mondja, egy “szép tiszta pártot”, olyan emberekből, akik már régen megbuktak, az egyetlen érdemük, hogy Orbánt támogatták, és felelősek azért, hogy az ország ide jutott. Az ellenzéki összefogás pártjai elfogadták egymást, amihez mindenkinek nagy kompromisszumot kellett kötnie, de megállapodtak, hogy tiszteletben tartják egymást, és egyenjogúak. Ezt rúgja fel utólag az előválasztást megpuccsoló Márki-Zay Péter, aki most meg akarja mondani, hogy ki maradhat.

Ami a kampányt illeti, az is sajátos jelenség, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje az ellenfél propagandájával kampányol. Orbán Viktor kampányának egyik tartóoszlopa az, hogy a gyurcsányellenességgel próbálja a szavazókat maga mellé állítani. Márki-Zay Péter ezzel a kijelentésével megerősíti a Fidesz kampányát, ugyanazt mondja, mint Orbán. A Fidesz démonizálja Orbán legnagyobb ellenfelét, mert a félreértések elkerülése végett Orbán legnagyobb ellenfele nem Márki-Zay Péter, hanem Gyurcsány Ferenc, akinek karaktergyilkolásával telt az elmúlt tizenöt év.

Ezért Márki-Zay bekapcsolódik a Gyurcsányról szóló hazugságokba és gyűlöletpropagandába. Azt üzeni a kijelentésével, hogy az igaz. Márki-Zay már Bástya elvtárshoz hasonlóan keresi az árulókat az ellenzéki összefogásban (akik éppen azért gyanúsák, mert nem gyanúsak). Azt mondta erről az interjúban, hogy a feltételezett árulók a Fidesz szekerét tolják. Lehet-e annál jobban tolni a Fidesz szekerét, minthogy valaki átveszi és hitelesíti a Fidesz propagandáját, és megerősíti a közvéleményben azt a hazugságot, hogy Gyurcsány az ország legkártékonyabb embere?

Miközben Gyurcsány nyomába sem léphet Orbánnak, semmi olyat nem tett, amit Orbán, és semmi olyat nem tett, amiért ne lenne joga a parlementben ülni. Ráadásul ő a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, amely párt úgy lett a legerősebb ellenzéki tömörülés, hogy kezdettől fogva ő az elnöke, támogatói közül ezt mindenki tudja, és ezzel együtt (vagy éppen ezért) támogatja. Gyurcsány mögött demokratikus megmérettetés és legitimáció áll, míg Márki-Zay-nak még pártja sincs, bázisa sincs, egy ellenzéki előválasztás második fordulóját nyerte meg, amelynek első fordulóját elveszítette.

A második fordulót pedig azzal nyerte meg, hogy elhitette az Orbán leváltásában reménykedő ellenzékiekkel, hogy csak egyedül ő tudja leváltani Orbánt, és bevetette akkor is a gyurcsányellenes gyűlöletpropagandát. Ezzel győzte le a DK miniszterelnök-jelöltjét, nem mellékesen Gyurcsány Ferenc feleségét, aki fölényesen nyert az első fordulóban, amíg tisztességes verseny volt. Amíg az volt a kérdés, hogy ki a legalkalmasabb jelölt, addig Dobrev Klára magasan vert mindenkit, köztük Márki-Zay Pétert, aki éppen csak bejutott a második fordulóba.

Amikor előjött a gyurcsányozás, a hazaárulózás, miután Márki-Zay Orbán módjára magával azonosította a hazát és a nemzeti érdeket, s Karácsony Gergely önmagát lenullázva visszalépett a javára, akkor nyerte meg ő az előválasztás második fordulóját. Szinte senki nem ismerte, az ő legitimációja a leggyengébb az ellenzéki összefogásban. Azóta az ellenzék mélyrepülésben van, az ígéreteiből semmit nem váltott be, az egyszemélyes, kapitánykodó kampánya egy rémálom és egy ámokfutás. Az ellenzéki összefogás a vezetése alatt szétesett, a jogosan kritizálókat már árulónak nevezi.

Alkalmatlanságának és dilettantizmusának legnyilvánvalóbb jele, hogy az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjeként ilyen meggondolatlan és ostoba interjúkat ad, amelyekben megtámadja a nyilvánosság előtt a legnagyobb ellenzéki párt elnökét, amivel a párt tagjait és szavazóit is megtámadja, megosztja az ellenzéket. Nyilvánosan olyanokat mond, hogy árulók vannak az ellenzékben. Ez a biztos receptje egy párt, egy összefogás szétesésének és választási vereségének. Ha valaki előidézi a vereséget, az nem Gyurcsány lesz, hanem ő ezekkel az amatőr megnyilvánulásaival.

Képes a választási kampányban közvetve felszólítani a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, akit a bázisa félistenként követ, hogy vonuljon vissza, távozzon a parlamentből, tűnjön el? Megőrült? Ez az ember tisztában van azzal, hogy mit csinál? Miközben néhány napja jelentette ki az LMP listavezetője, hogy Gyurcsány Ferencre szükség van az ellenzékben. Márki-Zay-t nem azért választották meg ellenzéki közös miniszereelnök-jelöltnek, hogy a Fidesz és a saját ízlése szerint kiszelektálja, hogy ki lehet az ellenzéki pártok jelöltje.

Márki-Zay egy senki, mögötte egyetlen hazugság áll, hogy csak ő válthatja le Orbánt, mert szerinte az ország kétharmada jobboldali (ami egy bődületes hazugság), akiket ő tud megszólítani. Ebből egyelőre semmi nem igaz. Ha Gyurcsányt kigolyózza a közös lista bejutó helyeiről, mert azzal fenyeget meg mindenkit, hogy különben elveszíti az ellenzék a válastzást, akkor csomagolhat, mert a DK szavazói úgy beintenek neki, hogy repül, és Hódmezővásárhelyig meg sem áll. S akkor ő lesz a felelős, nem Gyurcsány.

Az is egy aljasság, hogy már előre azt a látszatot kelti – az egyébként várható – vereség esetére, hogy Gyurcsány miatt veszítettek. Holott ő megmondta előre. Ő nyert volna, de Gyurcsány miatt nem nyert. Miközben már a balliberális sajtó is nyíltan ír arról a zűrzavarról és káoszról, ami az általa vezetett kampányban van, amit kisajátított. Most is azt mondta, hogy az ő kampánya az ellenzék közös kampánya. A zűrzavar és az ellenzék mélyrepülése már elkezdődött, nem Gyurcsány okozta, hanem ő.

Eddig is Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára és a DK józanságának, türelmének és elnézésének, az országért érzett felelősségérzetének volt köszönhető, hogy az ellenzéki összefogás még nem oszlott fel, de Márki-Zay abban biztos lehet, hogy ha Gyurcsányt ki akarja tenni a parlamentből, arra akarja kényszeríteni, hogy bujkáljon, mint egy bűnöző (s valaki majd visszalép a javára, ezzel becsapva a szavazókat, csalónak feltüntetve őt), szétver mindent, mert ez szembemegy az ellenzéki összefogás megállapodásával és programjával.

Márki-Zay totális tévedésben van, amikor azt képzeli, hogy ő majd lecserél mindenkit, aki neki nem tetszik. Ez nem demokratikus. Gyurcsányt kirúgja, Jeszenszky Gézát behozza, akire a saját családján kívül senki nem szavaz. Ez a megújulás, a jövő, ez az antiestablishment? Ennek az embernek akarnak adni egy saját frakciót a leszerepelt jobboldaliakból, akiknek semmiféle bázisuk nincs? Márki-Zay megmondta ezt is, hogy miért szeretné: legyen egy olyan frakció is, amelybe ő szívesen beül. Ezért kell a hat ellenzéki pártnak senki által meg nem választott embereket behozni.

Ami ugyebár azt jelenti, hogy az ellenzéki összefogás hat pártja közül egy sincs, ahova a közös miniszterelnök-jelöltjük beülne. Olyan ember képviseli őket, aki egyikükkel sem tud azonosulni. Te jó ég! Ez az ember beszél belső árulókról, amikor ő maga az ötödik hadoszlop, idegen test, akinek semmi köze az ellenzéki összefogáshoz, de dirigálni akar nekik, és megmondani, hogy ki lehet jelölt, ki nem. Mint korábban írtuk, ezért nem szabad olyan embert megválastzani, akit senki nem ismer. Akik rá szavaztak, egy álomképre szavaztak, és kapták helyette Márki-Zay-t.

Gyönyörködhetnek benne. Két hónap telt el, és a legnagyobb káosznál tartunk. De ez még nem a vég. Lesz ennél rosszabb is. Miközben lehetne úgyis, hogy tiszteli az ellenzék pártjait, megbízik bennük, együttműködik velük, bevonja őket, demonstrálja az egységet. De ha valakinek olyan ambíciói vannak, mint az ifjú Orbánnak, annak ez nem megy. Ezt kellett volna felismerni időben. A demokratáknak vállalniuk kellett volna önmagukat, hogy elég jó az ő igazságuk, nem kell a győzelemhez olyan embert választani, aki a fasisztáknak akar tetszeni. Mert így sem szavaznak rá.

GyurcsanyFerenc1637.jpg
 
Márki-Zay-nek a hírneve már a porban úszik...igaz a kormány oldalon egy szavazatot sem állított át ellenzékire. Maximum az ellenzéki oldalt tette bizonytalanná...
Az ellenzéknek azokat kellene megszólítani akik eddig is passzívak voltak....nem fog menni mert azok most is azok maradhatnak.
 
Márki-Zay-nek a hírneve már a porban úszik...igaz a kormány oldalon egy szavazatot sem állított át ellenzékire. Maximum az ellenzéki oldalt tette bizonytalanná...
Ezt megjósoltam annál az írásomnál:
Ahol azt írtam: megvontam a bizalmam támogatásom Márkitól
Az öntelt és ellenzékkörében káros megszólaláséiért
És már szerinted országosan is lejáratta magát
És szerinted: "a kormány oldalon egy szavazatot sem állított át ellenzékire."
Egyet kell értsek statisztika nélkül, csak úgy magamból kiindulva mint sokfelé figyelő.
Ennek az üzenetednek a tartalmával egyet kell értsek.
Bár téged sokszor a további ellenzék rombolás vezet.(még ha álcázod ellenzéki programot bemutatással is)Épp ma láttam Gattyán Györgyöt mint bemutattad ellenzéki pártként
Ez sem itt sem másutt senki nem hiszi el, tudja az a Fidesz-nek szolgáló párt
Célja a zavarkeltés
Sok 100 idézeteden és kézzel írt véleményeden ezt le lehet pontosan mérni
Zavart keltően próbálod becsempészni a Fidesz érdekét
Mint a Gattyán György.
De a Volner párt2022 -t se mutasd be ellenzékiként
Se a mi hazánkat
És a kilóra megvétel miatt, több valamikor nem Fidesz pártos
Embert (médiát)Mint az ATV-n a hírvitában megszólaló Hont Andrást is átvesznek
Ezt az ATV Német Sándor ügyét Setni már jól leírta
Miként fordították át az utolsó médiát is kormánytévére
A HVGtől is távozik Hont András
De ezt nem kommentálom
 
Utoljára módosítva:
Sokkal inkább, mint fordítva, mint amit Márki-Zay mond.

Ennek egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a legnagyobb ellenzéki pártként a DK szavazóira nagyobb szükség van, mint Márki-Zay Péterre, aki állítólag a Fidesz-árvákat lenne hivatott begyűjteni, de ennek a nyoma nem látszik. Másrészt a Fidesz-árvák száma a Závecz Research szerint nem több, mint százezer ember, ami jelentéktelen és bárki által mozgósítható szám
Igen ez egy jó jellemzés a celeb öntelt Márkiról
Ki mögött semmi sincs tartós aktivista állomány se párt tag csak egy röpke divat
Azok a belengetett milliárdos támogatók is elhúznak tőle a fenébe
Vagy ha nem túl sok pénz nekik, erre a lóra is tesznek egyelőre valamennyi tétet
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére