Hírek Az LMP nem vette át a Gyurcsány-ellenes propagandát, nem támogatja ebben Márki-Zay Pétert

Ungár Péterrel és Kanász-Nagy Mátéval, az LMP vezető politikusaival, amelyben meglepően korrekt és higgadt módon beszéltek Gyurcsány Ferencről, akit Márki-Zay Péter arra kért meg, hogy ne kampányoljon. Ungár Péter azt mondta, “a magyar nép úgy döntött, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, és annak a tudatában döntöttek így, hogy tudták, hogy ki Gyurcsány Ferenc, és ő vezeti a pártot. Tudjuk, hogy ez a 10 millió politológus országa, de hagyjuk a vulgárpolitológuskodást. Gyurcsány Ferencre szükség van. Személyileg is.”


Már az is furcsa, hogy Magyarországon meglepetést okoz, hogy valaki így beszél, s nem áll be az Orbán által folytatott Gyurcsány-ellenes gyűlöletpropagandába, és ki mer állni a közellenséggé tett DK-elnök mellett, holott ez lenne nemcsak a normális, hanem uszítás esetén a minimálisan elvárható magatartás. Orbán propagandagépezete egy hazugságra épülő narratívával, szinte lincselést követelő hangnemben uszított a 2006-os zavargások évfordulóján Gyurcsány ellen, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje pedig ezzel az uszítással azonosult, így szerezte meg az elsőséget.


Az Amerikai Népszava Gyurcsány Ferenc és a DK legnagyobb kritikusa volt, amikor a párt legitimálta az Orbán-rendszert és a törvénytelen alaptörvényt azzal, hogy bement Orbán álparlamentjébe. Azt nem lehet mondani, hogy lapunk Gyurcsány Ferenc és a DK fenntartás nélküli híve, támogatója vagy kritikátlan kiszolgálója lenne. Az ellenzéki sajtó legélesebb hangú kritikáit mi fogalmaztuk meg vele és a DK-val szemben, amikor érzésünk szerint Gyurcsány Ferenc és pártja engedményeket tett az elvszerűség rovására. De egy ember aljas, fasiszta üldözését a legmélyebben elítéljük.


Márki-Zay Péter nem tud semmi olyat tenni, amivel megbocsátható lenne az, hogy a leváltandó fasiszta diktátor gyűlöletpropagandáját átvette, saját karrierje, előválasztási győzelme érdekében azt felhasználta. A bűnbakképzés náci technikájával és a goebbels-i propaganda stílusával előállított Gyurcsány-ellenes gyűlöletkampányt nem utasította el, hanem behozta a demokratikus ellenzékbe, legitimmé tette a demokratikus oldalon, miközben kereszténységről és szeretetről papolt. Márki-Zay ezzel örökre kiírta magát a demokraták közül, nevezze magát akárminek, ő fasiszta gazember.


Megbocsáthatatlan, hogy az orbáni gyűlölködést a vele szemben álló humanista demokratikus oldal részévé tette, az ellenzéki oldalt megosztotta és szembefordította önmagával. Az orbáni szellem a két világháború közötti antiszemita, fasiszta rendszer szellemisége. Ennek nincs helye demokraták között. Márki-Zay pedig megfertőzte ezzel a demokratikus oldalt, igazat adott az orbáni uszítás, a gyűlölet politikájának, s azt a demokratikus oldal legitim részévé tette. Ez elfogadhatatlan. Ki kellett volna zárni az előválasztásból, és az ellenzéki összefogás pártjainak tiltakozniuk kellett volna.


Megengedhetetlen demokraták között, hogy valaki úgy állítsa be magát, hogy csak ő lehet képes egyedül legyőzni a politikai ellenfelet, és aki őt nem támogatja, az hazaáruló. Márki-Zay ezt mondta, és ezt gondolta, mert aki nem ezt gondolja, az nem mondja ezt. Ez egy hazugság, mert Orbánt akkor fogják leváltani, ha az ország elsöprő többsége, szavazók milliói lázadnak fel ellene, s akkor egy háromlábú szamár is lehet a kijelölt ellenfele, akkor is elsöprik. Amíg ilyen többség és népakarat nincs, mert be tudja csapni az embereket, addig Jézus Krisztus is lehetne a jelölt, az sem győzne.


Nincs bocsánat, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Ilyen aljasságnak jogállamot hirdető demokraták között nincs helye. Márki-Zay ezzel Orbán mellé állt. Mindezt csak azért, hogy elhitesse azt a hazugságot, hogy Orbánt csak ő tudja leváltani, és megszerezze az ellenzék miniszterelnök-jelölti posztját. Ez a hataloméhség és gátlástalanság mindent elmond róla. Márki-Zay nem demokrata. A demokratikus ellenzék legnagyobb pártjának elnökéről kijelentette, hogy vele nem lehet nyerni, miközben neki annyi támogatója sincs a DK nélkül, hogy hódmezővásárhelyi polgármester legyen.


Ezért üdítő ez a higgadt, értelmes, tárgyilagos hangnem, a józan ész hangja, amelyet az LMP két politikusa megütött. Ez egybecseng Donáth Anna, a Momentum elnökének hangvételével is, ami azt mutatja, hogy Márki-Zay-nak nincs helye ebben az ellenzékben. Idegen test, valójában Orbán Fideszéhez tartozik, és leginkább Orbán Fideszét szeretné megszerezni. Magát kereszténynek nevezi, ezért tudnia kell, mit jelent, hogy a juhok ismerik a pásztor hangját. Ez nem a jó pásztor hangja. Demokratikus szabad sajtóként mi a juhokat képviseljük, és tiltakozunk ellene. Ez a farkas hangja.


Ez elfogadhatatlan, Márki-Zay összes többi szövegével együtt. Egy gátlástalan fasiszta karrieristának tartjuk, attól a pillanattól kezdve, hogy egy demokratikus párt elnökének felesége ellen Orbán gyűlöletkampányát bevetette, s ezzel az ellenzék miniszterelnök-jelölti pozícióját elragadta saját magának. Mindent elmond róla, hogy győzelme után bejelentette, hogy leváltotta az ellenzéket. A szív bőségéből szól a száj, mondja a Biblia, ezzel bizonyságát adta, hogy mit akar: ő magát helyezte az ellenzék helyébe, megpuccsolta az ellenzéket. Ez történt.


Egy farkas becsapta a juhokat, akik farkast választottak a nyáj vezetésére. Amerikában élt, tudhatja, hogy ha valaki “bullyzik” másokat, még az iskolából is eltanácsolják. Ő pedig ezt tette. Fasiszta módszer a bűnbakképzés, ellenségkép kinevezése, és az ellene irányuló gyűlölet felkorbácsolása. Márki-Zay a gyurcsányozással ezt tette, s azóta is ezt folytatja. Ő egy senki, és kirekeszti az ellenzék legnagyobb pártjának elnökét a választási kampányból és a közéletből. Honnan veszi a jogot? Mindezt egy fasiszta diktátor gyűlöletpropagandájának átvételével. Egy volt miniszterelnököt.


Egy olyan ember teszi ezt, aki akkora hülyeségeket beszél, hogy a fal adja a másikat, aki szerint az elmúlt 30 év legjobb kormánya az első Orbán-kormány volt. Annak az ellenzéknek, amelynek ő lett a miniszterelnök-jelöltje, az első Orbán-kormány is az ellenfele volt, az első Orbán-kormánytól is irtózott, amely már akkor is fasiszta volt és korrupt. Ha neki az tetszett, akkor mondjon le az ellenzék vezetéséről, mert nem ezen az oldalon van a helye. Induljon el a Fideszben az elnöki posztért, ha arra a pártra vágyik. Vagy mérettesse meg magát előbb az új pártjával.


Majd ha az ellenzéki összefogás szavazói nélkül Márki-Zay Péterre és a Fideszből kiszuperált elvbarátaira (akik senkinek nem kellettek, még Orbánnak sem), többen szavaznak, mint Gyurcsányra, akkor járassa a száját, hogy Gyurcsány akadálya Orbán leváltásának. Megköszönheti, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ilyen nagyvonalúan és türelmesen, az ország érdekeit szem előtt tartva viszonyul az aljasságához, mert ha ők azt mondják, hogy akkor kiveszik a DK-t Márki-Zay mögül, és győzze le a templomba járó zseni Orbánt nélkülük, mehetne vissza házalni Ohió-ba.


Mindenkinek joga van a közéletben szerepelni, amitől senki nem tilthatja el. Amit Márki-Zay követel, azt még Orbán sem engedte meg magának. Ha Orbán Viktor, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényesen eltörölte a jogállami alkotmányt, bevezetett egy fasiszta rendszert, aki egy felcsúti gázszerelő stróman nevén százmilliárdokat lopott el a köz vagyonából, akinek a családja egy tipikus maffiacsalád, lehet a magyar közélet legitim része, akivel szemben választáson veszik fel a küzdelmet, akkor Gyurcsány Ferenc is lehet, mert ő töredékét sem követte el annak, amit Orbán.


Aljas, nevetséges és primitív hazugság az is, hogy az elmúlt harminc év Orbán és Gyurcsány párharca lett volna, ahogy most sem az. A DK az ellenzék egyik pártja. Aki ezt állítja, az a riválisától akar megszabadulni, mert a DK a politikai karrierjének útjában áll. Annak a DK szavazói kellenek a pártjuk nélkül. El akar tüntetni mindenkit az útjából, mert ő akar lenni az új diktátor. Se nem jobb, se nem bal, hanem csak Márki-Zay. Aki meg akarja haladni a jobboldal és a baloldal ellentétét, az diktatúrát akar, az a centrális erőteret hirdeti.


Gyurcsány Ferenc követett el hibákat, miközben a pártja ellene dolgozott, és fel is dobta Orbánnak. Másik oldalról egy nagyképű koalíciós partner támadta, ahol csak tudta. Orbán puccskísérletet is végrehajtott ellene, és tíz éve semmit nem tesz, mint őt kriminalizálja, mert az egyetlen nagy formátumú politikusnak tartotta magával szemben, aki legyőzte. Majd a történészek mérleget vonnak a teljesítményéről. Nem angyal és nem ördög, de semmiképpen nem az, amit Orbán mond róla. Az is elfogadhatatlan, amikor azt mondják, hogy tudomásul kell venni a lejáratását. Nem kell.


Ha tetszik, ha nem, Gyurcsány ma már egy történelmi személyiség. Márki-Zay sem felkészültségben, sem tapasztalatban, sem teljesítményben, nyomába sem léphet. Akkora baromságokat, amiket ő beszél, Gyurcsány biztos nem mondana. De Gyurcsány Ferenc hátralépett. Dobrev Klára pedig talán még nála is felkészültebb, európai színvonalú politikus, államigazgatási tapasztalattal, Márki-Zay a táskáját nem hordhatná. Azzal együtt nyerte simán az első fordulót, hogy Gyurcsány Ferenc a férje. Márki-Zay pedig Orbán gyűlöletpropagandájával győzte le, mert ő visszafogott maradt.


Egy alázatos ember inkább tanácsokat kérne, kikérné a véleményüket. Márki-Zay a kereszténységével kampányol, de egy keresztény ember alázatos. Márki-Zay ezzel szemben trappol, hőzöng és csörtet, mint aki mindenkinél jobban tud mindent, akihez képest mindenki csak egy hülye. Miközben az ellenzék pártjainak minden megszólaló politikusához képest egy súlytalan, dilettáns senki. A legfeltűnőbb a szellemiség és a hangvétel közötti különbség. Az LMP-sek interjúját is jó elolvasni, az embernek az a véleménye, hogy ezek intelligens, kedves emberek.


Márki-Zay-ról ez nem jut eszünkbe. Róla az jut eszünkbe, hogy egy beképzelt akarnok, egy öntelt hólyag. Zengő érc és pengő cimbalom.


Mitől keresztény Márki-Zay, ha valakit üldöznek, nem áll az üldözött mellé? Az általa lenézett, megvetett, humanista, liberális demokraták, mint az LMP politikusai nem olyanok, mint ő. A gyűlölet hiányzik belőlük, ami a jó “keresztény” Márki-Zay-ban megvan. Az ellenzék kultúrájához az tartozik, hogy ha valakit aljas módon támadnak, akkor mellé állnak, megvédik attól, nem pedig átveszik és felhasználják a maguk hasznára. Ehhez kereszténynek sem kell lenni. De az ilyen keresztényekből éppen elég volt. Senkit nem érdekel, hogy keresztény, üsse meg a normális emberi szintet.


Érdeklődéssel várjuk, hogy a közös kampánycsapat mikor kezdi meg a működését, ha egyáltalán megkezdi, a mindenkinél okosabb Márki-Zay mennyire veti alá magát egy ilyen kampánystábnak. Megjósoljuk: semennyire.


Amerikai Nepszava

ungar-lmp.jpg
 
Gyurcsány ellenes propaganda ...
Milyen álszent a kormányoldal.
Az információszabadságot felügyelő szerv vezetőjeként (...) ezúton szeretném az adatigénylőket megkérni, hogy az ünnepek alatt vegyék figyelembe azt, hogy sok állami, önkormányzati szervnél igazgatási szünetet rendeltek el, illetve a munkatársak szabadságuk alatt otthonukban pihennek, családjuk körében ünnepelnek” - írja közleményében Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság (NAIH) elnöke. „Mindenkitől elvárható, hogy a szolidaritás és egymás megbecsülése nevében ezt tiszteletben tartsa, hiszen az információszabadság alkotmányos joga egyébként is végső soron a közösséget kell, hogy szolgálja.”
(mitől is álszent? )

Index, 2003. december 23.

Megdolgoztatja a minisztériumi apparátusokat a Fidesz. Az ellenzéki párt a karácsonyi hivatali szünet előtt pénteken adott ezer írásbeli választ igénylő kérdést a kormányzat működésével kapcsolatos ügyekben. A hivataloknak 15 napon belül kell választ adniuk a Fidesz kérdésire, a rendelkezésre álló időbe azonban beleszámítanak a munkaszüneti napok és a hétvégék is.



Nem egyszeri eset volt
( Íme például ezért is!!!!)
Ma jelent meg Ács Dániel véleménycikke arról, hogyan titkol adatokat két állami szerv egy gyanús ügylettel kapcsolatban, amelynek keretében 3 milliárd forint értékben vett gyorsteszteket állami megbízásból egy cég, amely egy borsodi kis falu legszegényebb utcájába bejelentett 19 éves munkanélküli fiú nevén van. Erre a cikkre reagált egy olvasónk, aki felidézett egy 2003-as hírt, amikor még egészen máshogy álltak az adatnyilvánosság és a karácsonyi pihenés viszonyához az akkor még ellenzéki Fideszben.
 
Ismertették a szociális programjukat az ellenzéki képviselők.
az ellenzékiek emelnék a családi pótlékot, szociális bérlakásprogramot indítanának, és nem feledkeznének el azokról sem, akik fogyatékossággal élő hozzátartozójukat ápolják.
kormányváltás esetén támogatni fogják az önkormányzati és a szociális bérlakások felújítását, valamint panel- és gangfelújítási programot valósítanak meg. Kiemelte, hogy lakhatási támogatási rendszert hoznak létre, támogatják a lakáscafeteria rendszerének kiszélesítését, illetve újraindítják a lakáscélú előtakarékossági programot. Azt is bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztenék a devizahitelesek kilakoltatását, valamint kártérítési alapot hoznának létre a hitelkárosultaknak. Továbbá kiszélesítenék a családi csődvédelem intézményét, illetve visszavezetnék az országos szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást.
kormányváltás esetén 50 százalékkal emelik a szociális dolgozók bérét, illetve növelik az otthoni szakápolás óraszámát és a szolgáltatások körét
(hogy ez mire lesz elég??,)
 
Berlakas program letezett a felujitasok is. A szoc halo nagy reszet a civill szervezetek csinaljak ha be nem tiltjak vagy szuntetik meg. ha 1/3 Eu/ 1/3 a kormany .1/3 a civil szervezetek egyhazak maganzok stb. MEgoldhato en legalabbis igy latom.

Hiba a szoc halonal ha nem rendesen ellenorzik kinek jar es ki az aki a szisztemet csak kihasznalni akarja.

NAlunk meg vna hatarozva mennyi penz erteku tulajdon lehet csak es akkor segit az allam , ha tobb van azt mondjak ad el es eld fel , ha elfogyyott akko rgyere vissza ha meg mindig szukseged van segitsegre.
NEm lehet olyan embereknek segiteni akik luxus kocsival mennek segitseget kerni vagy komoly ingatlanjuk van. Az adofizetok a raszoruloknak segitenek a szoc halot fentartjak es nem a haztulajdonosoknak. Lehet kocsid is de olcso es nem luxus kategorias egy vagyonert.
 
Berlakas program letezett a felujitasok is. A szoc halo nagy reszet a civill szervezetek csinaljak ha be nem tiltjak vagy szuntetik meg. ha 1/3 Eu/ 1/3 a kormany .1/3 a civil szervezetek egyhazak maganzok stb. MEgoldhato en legalabbis igy latom.

Hiba a szoc halonal ha nem rendesen ellenorzik kinek jar es ki az aki a szisztemet csak kihasznalni akarja.

NAlunk meg vna hatarozva mennyi penz erteku tulajdon lehet csak es akkor segit az allam , ha tobb van azt mondjak ad el es eld fel , ha elfogyyott akko rgyere vissza ha meg mindig szukseged van segitsegre.
NEm lehet olyan embereknek segiteni akik luxus kocsival mennek segitseget kerni vagy komoly ingatlanjuk van. Az adofizetok a raszoruloknak segitenek a szoc halot fentartjak es nem a haztulajdonosoknak. Lehet kocsid is de olcso es nem luxus kategorias egy vagyonert.
Kanadához ne hasonlítsd Magyarországot!
Magyarországról az aktív réteg 15 éve csak menekül! A magyar állampolgárságú gyerekek egy jelentős része már ma is külföldön születik meg, annyi fiatal vándorolt el!
A családi pótlék emelés ígérete nagyon soványka, az nem ösztönöz senkit maradásra!
 
De ezeket az összegeket nem lehet szociális kiadásokra felhasználni!
Éppen azért kérdeztem, hogy az aktív dolgozó réteget mivel ösztönöznék maradásra, mert ezek az ígéretek között egy ilyet nem találtam!
Az a szakasz mire rácsatlakoztál nem az aktív rétegről szólt
A "mire lesz elég elég" kérdés sem az aktív dolgozó rétegről eltévesztetted

  • #82
    Majd akkor kérdezd mikor a következő program csoportjukat teszik közzé hogy hol találod "az aktív dolgozó réteget mivel ösztönöznék maradásra,"
 
Utoljára módosítva:
A családi pótlék emelés ígérete nagyon soványka, az nem ösztönöz senkit maradásra!
Még nem is tették közzé a gazdasági teljes programjukat de te már lehúzod
A szociális bérlakásprogram nagyon fontos
És fentebb írtál olyat az eu támogatást nem fordíthatják szociális kiadásra
De a beruházásokra igen. És a lakásprogram beruházás
Ezzel meg van válaszolva miből kérdés
És a teljes büdzséből más csoportosítással EU támogatással menni fog
És ha nem épül fel amire eddig is futotta 5 stadion az is sok mindenre lesz elég
Át csoportosításokkal sok minden megy
Benne van ez is:
"Továbbá kiszélesítenék a családi csődvédelem intézményét, illetve visszavezetnék az országos szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást."
Nos ez is megy saját erőből
 
Utoljára módosítva:
De ezeket az összegeket nem lehet szociális kiadásokra felhasználni!
Ha még emlékszel mire válaszoltad
"Sok beruhazast felujitas Eus tamogatas segiti."
rájössz lehet
Sok beruhazast felujitas Eus tamogatas segiti.....amennyiben nem lopjak el. A koruton nagyresze a hazak felujitasa Eus tamogatasbol tortent.
Esetleg a Tyukodi kilatok tovabbi epiteset a stadionok epiteset ha eltolnak 10-20 evre rengeteg penz szabadulna fel.

Hát nem szociális közvetlen kiadásnak számító több beruházás is lehetséges
A nélkül hogy bármit sértene Lakás építésre felújításra lehet
Épp csak ezentúl nem a körúti hanem országosan mindenütt
annyi pénzből jelentős szociális bárlakásprogram valósulhat meg

Ne feledd minden másra el nem költött pénz bent marad
És ezentúl abból megvalósítható
 
Utoljára módosítva:
Még nem is tették közzé a gazdasági teljes programjukat de te már lehúzod
A szociális bérlakásprogram nagyon fontos
És fentebb írtál olyat az eu támogatást nem fordíthatják szociális kiadásra
De a beruházásokra igen. És a lakásprogram beruházás
Ezzel meg van válaszolva miből kérdés
És a teljes büdzséből más csoportosítással EU támogatással menni fog
És ha nem épül fel amire eddig is futotta 5 stadion az is sok mindenre lesz elég
Át csoportosításokkal sok minden megy
Benne van ez is:
"Továbbá kiszélesítenék a családi csődvédelem intézményét, illetve visszavezetnék az országos szociális rendszerbe a lakásfenntartási támogatást és az adósságkezelési szolgáltatást."
Nos ez is megy saját erőből
Európai bér az egyetlen, ami maradásra vagy visszatérésre ösztönözhet. Segélyekre nem lehet, nem szabad jövőt tervezni.
 
Ha még emlékszel mire válaszoltad
"Sok beruhazast felujitas Eus tamogatas segiti."
rájössz lehet


Hát nem szociális közvetlen kiadásnak számító több beruházás is lehetséges
A nélkül hogy bármit sértene Lakás építésre felújításra lehet
Épp csak ezentúl nem a körúti hanem országosan mindenütt
annyi pénzből jelentős szociális bárlakásprogram valósulhat meg

Ne feledd minden másra el nem költött pénz bent marad
És ezentúl abból megvalósítható
Szociális programra nem lehet jövőt tervezni!
A munkát normális, európai árakhoz igazodó, európai bérekkel kell megfizetni, nem szociális segélyekkel meg szociális programokkal.
 
Szoc halo nelkul nem tud egy orszag se letezni. Az emberek dolgozni gyarapodni akarnak, de ha nincs munka, nem tudnak dolgozni betegek stb, akkor a tarsadalomnak kell segiteni.
HA nem igy van a bunozes egekbe szokik, enni lakni kell mindenkinek. Az orszag koltsegvetesebe kell hogy ez a tetel szerepeljen.

Bp van valamennyi ralatasom , videken nem ismerem a lehetosegeket.
Volt panel program ami szinten Eus fejlesztes volt.
Europai bereknek sok fuggvenye van. Az allam altal fentartott intezmenyekbe oktatasa egeszsegugy kultura az itt dolgozok bizony megerdemelnek az eu bereket.
De ezt a Mo-nak kell kitermelni es nem az eu fogja fizetni.
Hogy mitol nem produkalnak ugyanannyit az otthoni gyarak mint az eurpai ezeregy tenyezo lehet a problema, de csak a termeles versenykepes termeles tud jo fizetest adni.
 
Most a gazdasági elképzeléseiket vázolta fel az ellenzék.
Megerősítették, hogy lesz elszámoltatás, és visszaszorítják a korrupciót.
kormányváltás esetén az új kabinet nem emelhet adókulcsokat, de az szja rendszerét igazságosabbá kell tenni. Jelenleg ugyanis az EU-s országok között Magyarországon a legmagasabb a minimálbér adóterhelése
integrált fejlesztési terveket hoznak létre a helyi közösségekkel és visszacsatolják a gazdaság vérkeringésébe a leszakadó régiókat. Az a cél, hogy minden magyar felnőtt választhasson a munkalehetőségek közül.
Valódi változás csak akkor lesz, ha leváltják a jelenlegi kabinetet és kiharcolják a minden uniós tagállamra és kormányra kötelező érvénnyel bíró európai minimálbért – szögezte le a költségvetési bizottság elnöke.
A MAGYAR MINIMÁLBÉRT ÉS AZ ÁTLAGOS BÉRSZÍNVONALT IS KÖZELÍTENI KELL EGY ELFOGADHATÓ EURÓPAI ÁTLAGHOZ.
A rendőrök, a tűzoltók és az egészségügyi szakdolgozók számára olyan béremelési programokat kell végrehajtani, ami megállítja az elvándorlásukat – ismertette elképzelésüket. Egyenlő versenylehetőségeket kell teremteni minden magyar vállalkozónak, hogy ne a politikai kapcsolatok, hanem a tehetség és a szorgalom döntse el, hogy ki tud labdába rúgni a piacon.
felszámolják a „trafikmutyit”, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, és felállítanak egy olyan antikorrupciós szervezetet, ami garanciát nyújt arra, hogy „senki ne tévedhessen meg következmények nélkül”.
LSZÁMOLTATJÁK A POLITIKUSOKAT, EZÉRT OLYAN ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS VAGYONNYILATKOZATI RENDSZERT VEZETNEK BE, AMI A VAGYONOSODÁSI VIZSGÁLATOKKAL KOMBINÁLVA MEGMUTATJA, HOGY A DÖNTÉSHOZÓKNAK MENNYIVEL GYARAPODOTT A VAGYONUK.
 
Európai bér az egyetlen, ami maradásra vagy visszatérésre ösztönözhet. Segélyekre nem lehet, nem szabad jövőt tervezni.
Ha nem hát nem. Én is úgy gondolom
De elvesztegetett Orbán 2010 -től egy csomó évet
Csupán a zsugori részét teljesítette nem tart el senkit
De nem csinált erős piacképes gazdaságot csak lőrincbarát féle cégeket
Európai bért csak nagy bevételű jól gazdálkodó cégeknél lehet
De ennek az ellenkezőjét tette.
Az állami költségvetés tartja el cégeinket
Mi más ez ha nem segély?
De nem a rászoruló kapja!!
 
Most a gazdasági elképzeléseiket vázolta fel az ellenzék.
A mellett hogy forrás linket nem adtál.
Nem még nincs ellenzéki gazdasági program(egyes nyilatkozatokból szemezgettél)

Valóban csak váz
Inkább csak szólamok.Az adóról amit írtak, ez eddig még nem gazdasági terv!
De ne te hozd mert szelektíven szoktad kimásolni.
Teszi már azt a torzítást a köz-tv

Mellitta a hír-oldal szerkesztő.Ő nem szelektíven másol és tesz be
És ne hülyíts itt senkit a közös ellenzéki gazdasági program februárra lesz meg.

Szemelvények egyes nyilatkozatok estén még az nem a gazdasági program

Kár előre sietned kiszemezgetve híreket

AZ nem a közös közlemény a kidolgozott közös ellenzéki programról

 
Utoljára módosítva:
Európai bért csak nagy bevételű jól gazdálkodó cégeknél lehet
Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a jól képzett munkaerő, amit nem lehet csak úgy hip-hop leakasztani a fogasról! A létra legalsó fokánál kell kezdeni, az oktatásnál. Az, hogy MOST nincsen elegendő szakképzett munkaerő, nem a jelenlegi kormányzás sara, hanem vissza kell menni az időben 1-2 évtizedet.
A jelenlegi hibái majd 10-15 év múlva ütnek nagyot, akkor derül ki igazán, hogy az online oktatás keretében írni-olvasni megtanított gyerek mennyit tudott elsajátítani az alapokból, amire építkezni kellene.
 
A mellett hogy forrás linket nem adtál.
Nem még nincs ellenzéki gazdasági program(egyes nyilatkozatokból szemezgettél)

Valóban csak váz
Inkább csak szólamok.Az adóról amit írtak, ez eddig még nem gazdasági terv!
De ne te hozd mert szelektíven szoktad kimásolni.
Teszi már azt a torzítást a köz-tv

Mellitta a hír-oldal szerkesztő.Ő nem szelektíven másol és tesz be
És ne hülyíts itt senkit a közös ellenzéki gazdasági program februárra lesz meg.

Szemelvények egyes nyilatkozatok estén még az nem a gazdasági program

Kár előre sietned kiszemezgetve híreket

AZ nem a közös közlemény a kidolgozott közös ellenzéki programról

Értettem.
Nem másolok ide nekem tetsző vagy nem tetsző dolgokat előbb elküldöm néked és ha te jóváhagyod akkor közzé teszem mint az engem érdeklő dolgot....
Jó lesz így?
 
Akkor jó olvasgatást épp azért nem szoktam linket adni mert Melitta nehezményezte a linkeket-
De, lásd milyen jó szívű vagyok.
"A rendőrök, a tűzoltók és az egészségügyi szakdolgozók számára olyan béremelési programokat kell végrehajtani, amely megállítja az elvándorlásukat – ismertette elképzelésüket."

Ezekből van Németországban is nagy hiány, csak szakképzett ápolóból kb. 100ezer főt azonnal tudnának alkalmazni (innen is van elvándorlás, Svájcban kedvezőbb feltételekkel találnak munkát).
Ameddig szakadék tátong a 2 országbeli fizetés között, addig az elvándorlás üteme nem fog lassulni sem, nemhogy megállni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,841
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére