Hírek Bod Péter Ákos; Az elmúlt évtizedet ellazsálta a magyar kormány

Történelmi csúcs: 42 ezer milliárd forint a magyar államadósság mértéke – derül ki az MNB friss jelentéséből. A GDP-arányos adósságmutató tekintetében a magyar állam adóssága a 2011-es adatokhoz hasonló – ekkor még javában tartott Orbán Viktor államadósság elleni harca. A koronavírus-válság kezdetéig az adósság csökkent is, Bod Péter Ákos szerint azonban az elmúlt évtizedet valójában ellazsálta a magyar kormány.

„Ennek a gazdaságpolitikának az eredményeképpen Magyarország le tudja rúgni magáról az államadósságot és mindannyian könnyebben lélegzünk, könnyebben élünk majd” – 2010-ben, első kétharmados győzelme után Orbán Viktor így hirdetett harcot az államadóság ellen. A harc már a múlté, az államadósság pedig ismét történelmi nagyságú: 42 106 milliárd forint – korábban soha nem volt ilyen magas az adósság.

A GDP-arányos adósságmutató szeptember végén, az idei harmadik negyedév végén 80,3 százalékon állt, ez nagyjából a 2011-es adatokkal egyezik meg.

„A 42 ezer milliárd forintnyi nominális adósság, ez valóban történelmi csúcs, és különösen lesújtó a kép, hogy ha ezt összevetjük a 2010-es évi állománnyal, a kormányváltás idején. Ez valamivel kevesebb, mint 20 ezer milliárd forint”
– közölte Híradónkkal Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke.

Varga Mihály egy év végi interjúban úgy fogalmazott, már idén is van esély arra, hogy csökkenjen az államadósság. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, szerencsés, hogy a járvány előtti évtizedet adósságcsökkentésre használta fel a kormány.

Bod Péter Ákos ugyanakkor úgy látja, a magyar kormány ellazsálta az elmúlt évtizedet, és nem elég gyorsan csökkentette az államadósságot.

„Bár most már nő a gazdaság, tehát a mutató annyira nem romlik. De ez a 80 százalék körüli, efeletti szint ez bizony, nemcsak, hogy nekünk nagy, mert finanszírozni is kell, de hát felfigyelnek rá a befektetők is, a hitelminősítők, és ezért el tudom képzelni, hogy ez nem fog javunkra szólni, amikor legközelebb ránéznek a magyar hitelminősítésre”
– véli az MNB volt elnöke.

A Pénzügyminisztérium Híradónknak küldött levelében azt írta, 2025-re terveik szerint már 69,3 százalékig javulhat a GDP-arányos államadósság mértéke.

A DK-s Barkóczi Balázs a magas inflációra hívta fel a figyelmet. „Az Orbáni-gazdaságpolitika teljes kudarcát mindannyian érezhettük a boltokban és érezni fogjuk a következő hónapokban is, hiszen a gyenge forint miatt 14 éves rekordmagas szinten van itthon az infláció” – fejtette ki Barkóczi.

Közben az infláció mellett nőtt a lakossági hitelek száma is tavaly. 2021 januárja és novembere között 40 százalékkal nőtt az új lakáshitel szerződések összege, megközelítve az 1200 milliárd forintot – számolt be friss jelentésében az MNB.

firont.jpg
 
Erről sajnos azt tudom mondani hogy a két ünnep közti időmet vidéken töltöttem és sok rokonommal és ismerőssel szomszéddal futottam össze (jég kár enyhítés közben)
Nos ők teljesen levannak döbbenve az ellenzék politizálásától. A kormányról CSAK jót mondanak az ad míg az ellenzék CSAK elvenni akar. Amikor kérdem ezt honnan veszik a Híradóban látták!!!
Az ilyen gazdasági elemzéseket nem is néznék meg. Egyszerű kérdésekre egyszerű válaszokat várnak lesz nyugdíj emelés? Maradnak a támogatások? stb...
 
Ez a GDP -arányos adósság európai viszonylatban közepes, ha nincs adósság az nem jó ... azokban az országokban ahol nincs államadósság, mindíg megbuktatják, kivégzik a vezetőt, hogy megint eladósodjanak.
 
Utoljára módosítva:

Ja. Én rokonoknál voltam ahol szól az állami rádió és minden második ir arról szól mivel sértegeti MZP a választókat, vagy mit venne el a baloldal.
 
Ja. Én rokonoknál voltam ahol szól az állami rádió és minden második ir arról szól mivel sértegeti MZP a választókat, vagy mit venne el a baloldal.
Így van....
Lényegtelen hogy mi a valóság ez már genetikailag bele ívódott az emberekbe...
(ismét azt mondom köszönjük mszp)
 
Így van....
Lényegtelen hogy mi a valóság ez már genetikailag bele ívódott az emberekbe...
(ismét azt mondom köszönjük mszp)
Azt sem feledhetjük, hogy ehez MZP is adja a lovat a kormányoldal alá. Én vele adtam a legnagyobb esélyt a kormányváltásra, de Dobrev volt a legfelkészültebb szerintem. Ezért véltem azt, hogy Karácsony nyer majd. Örültem, hogy MZp nyert, de azóta olyan ámokfutást rendezett, hogy lassan nem 2/3 hanem 4/5 lesz a fidesznek. Már csak bő 3 hónap van hátra. Már majd 2 hónapot elhátértárgyaltak és nem durrantották be a kampányt. :(
 
Ja. Én rokonoknál voltam ahol szól az állami rádió és minden második ir arról szól mivel sértegeti MZP a választókat, vagy mit venne el a baloldal.
Az én vidéki rokonom (felesége) minden bejelentés nélkül törölt "fész" barátai közül.
Egyszerűen képtelen elviselni, hogy van más realitás és vélemény mint az övé. Nem is volt vele "politikai" vitám.

Vidéki kisvárosban iskola igazgatóhelyettes volt. Ugyan van Internette, de csak állami TV-t néz és egyfajta újságot olvas

A fia a németek "kegyelemkenyerén" él, de szidja Gyurcsányt, Merkelt és a német kopaszokat "hazafiaknak" becézi.
 
Ez a valóság.
Bízni lehet .
Csak hogy brutálisan erős a kormány propaganda.
 
Ez a GDP -arányos adósság európai viszonylatban közepes, ha nincs adósság az nem jó ... azokban az országokban ahol nincs államadósság, mindíg megbuktatják, kivégzik a vezetőt, hogy megint eladósodjanak.
Államadóssággal szeretné ovi elkerülni a megbukást és a kivégzést. Ez teccik. :D
 
Erről sajnos azt tudom mondani hogy a két ünnep közti időmet vidéken töltöttem és sok rokonommal és ismerőssel szomszéddal futottam össze (jég kár enyhítés közben)
Nos ők teljesen levannak döbbenve az ellenzék politizálásától. A kormányról CSAK jót mondanak az ad míg az ellenzék CSAK elvenni akar. Amikor kérdem ezt honnan veszik a Híradóban látták!!!
Az ilyen gazdasági elemzéseket nem is néznék meg. Egyszerű kérdésekre egyszerű válaszokat várnak lesz nyugdíj emelés? Maradnak a támogatások? stb...
Az egy kicsit zavar, hogy hulyenek nezed a videki választokat!
 
Vagy nem proaganda, hanem realitás ...
A hírek megegyeznek a mindennapi valósággal. Szerintem ha a rádióban azt mondják 30 fokos meleg van és Te az utcán fagyoskodsz, nem fogod elhinni amit a rádióban hallasz.
Ez nem volt jó analógia.... mostanában kissé mellé megy az időjárás előre jelzés....
De azért értem.
 
??????????
Miért lennének hülyék azok akik a saját és rokonaik boldogulását helyezik előre??????,
Videken egyre tobb a munkahely!
A nyugdijasok eleg komoly pénzeket kapnak.
Az orvosok fizetése eleg rendesen nott!
Soroljam?
Mert kell a kormanypropagandat okolni azert, mert a videki embereknek konnyebbaz életuK
A fovarosbol ez lehet maskepp latszik, de meg az elszegenyedett tersegekben is komoly elorelepes tortent ahhoz kepest mi volt !!!!
 
S én mit mondok????
 
Ha a rádióban azt hallja, hogy a 25 év alattiaknak nem kell jövedemadót fizetni és a gyereke valóban nem fizet ...akkor miért lenne szimpla propaganda?
A propaganda ott van benne hogy kormányzási időszakának végére időzíti azt amit ciklus elejétől a végéig kell tenni
Ez a adóelengedés 1 éve indult be
És most pedig 2022 írunk választás éve
És most lett bejelentve a másik színtiszta propaganda
A tavalyi év adóját visszafizetik.
(Aminek persze várd ki a végét nem szokott ezekből végrehajtottság lenni)
Az adóval való játszadozás valaminek az elengedése
az utóbbi idők politikai terepe
Gondoltam is magamban
Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést
Ez nem teljesen ugyanaz
Kiadott pénzbe nem kerülő színtiszta propaganda
ügyes!!
Mert nem látni elsőre és mindenki beszívja
------------------
De ez sem folytatható meg is fogják állítani.
Mert a kasszából csak fog hiányozni
Ez addig nem baj míg kapta az EU-s segélyeket
De 2022 ben már költségvetési baj lesz
Én nem beruházást fognak leállítani
Hanem elszigetelhető rétegek juttatásait
Mondjuk megint a szociális és egészségügyi kiadásokat.
Ennyit ér a ciklus végén propaganda osztogatás és ígéret.
Még a tavalyi év visszatérítése is ha elmarad(ne lepődj meg)
Kifizetendő pénzről van szó.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére