Hírek Bod Péter Ákos; Az elmúlt évtizedet ellazsálta a magyar kormány

Történelmi csúcs: 42 ezer milliárd forint a magyar államadósság mértéke – derül ki az MNB friss jelentéséből. A GDP-arányos adósságmutató tekintetében a magyar állam adóssága a 2011-es adatokhoz hasonló – ekkor még javában tartott Orbán Viktor államadósság elleni harca. A koronavírus-válság kezdetéig az adósság csökkent is, Bod Péter Ákos szerint azonban az elmúlt évtizedet valójában ellazsálta a magyar kormány.

„Ennek a gazdaságpolitikának az eredményeképpen Magyarország le tudja rúgni magáról az államadósságot és mindannyian könnyebben lélegzünk, könnyebben élünk majd” – 2010-ben, első kétharmados győzelme után Orbán Viktor így hirdetett harcot az államadóság ellen. A harc már a múlté, az államadósság pedig ismét történelmi nagyságú: 42 106 milliárd forint – korábban soha nem volt ilyen magas az adósság.

A GDP-arányos adósságmutató szeptember végén, az idei harmadik negyedév végén 80,3 százalékon állt, ez nagyjából a 2011-es adatokkal egyezik meg.

„A 42 ezer milliárd forintnyi nominális adósság, ez valóban történelmi csúcs, és különösen lesújtó a kép, hogy ha ezt összevetjük a 2010-es évi állománnyal, a kormányváltás idején. Ez valamivel kevesebb, mint 20 ezer milliárd forint”
– közölte Híradónkkal Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke.

Varga Mihály egy év végi interjúban úgy fogalmazott, már idén is van esély arra, hogy csökkenjen az államadósság. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, szerencsés, hogy a járvány előtti évtizedet adósságcsökkentésre használta fel a kormány.

Bod Péter Ákos ugyanakkor úgy látja, a magyar kormány ellazsálta az elmúlt évtizedet, és nem elég gyorsan csökkentette az államadósságot.

„Bár most már nő a gazdaság, tehát a mutató annyira nem romlik. De ez a 80 százalék körüli, efeletti szint ez bizony, nemcsak, hogy nekünk nagy, mert finanszírozni is kell, de hát felfigyelnek rá a befektetők is, a hitelminősítők, és ezért el tudom képzelni, hogy ez nem fog javunkra szólni, amikor legközelebb ránéznek a magyar hitelminősítésre”
– véli az MNB volt elnöke.

A Pénzügyminisztérium Híradónknak küldött levelében azt írta, 2025-re terveik szerint már 69,3 százalékig javulhat a GDP-arányos államadósság mértéke.

A DK-s Barkóczi Balázs a magas inflációra hívta fel a figyelmet. „Az Orbáni-gazdaságpolitika teljes kudarcát mindannyian érezhettük a boltokban és érezni fogjuk a következő hónapokban is, hiszen a gyenge forint miatt 14 éves rekordmagas szinten van itthon az infláció” – fejtette ki Barkóczi.

Közben az infláció mellett nőtt a lakossági hitelek száma is tavaly. 2021 januárja és novembere között 40 százalékkal nőtt az új lakáshitel szerződések összege, megközelítve az 1200 milliárd forintot – számolt be friss jelentésében az MNB.

firont.jpg
 
Ha a rádióban azt hallja, hogy a 25 év alattiaknak nem kell jövedemadót fizetni és a gyereke valóban nem fizet ...akkor miért lenne szimpla propaganda?
Nem szimpla propaganda hisz ha ez a valóság.
Csak nem akartam még egyszer írni hisz egy hónapja már írtam nos kaptam is itt letolást rendesen...
Hogyan gondolom én ezt ? Megvesznek kilóra!!!
Nem tudom egyesek miből élnek?
 
Nem szimpla propaganda hisz ha ez a valóság.
A propaganda ott van benne hogy kormányzási időszakának végére időzíti azt amit ciklus elejétől a végéig kell tenni
Ez a adóelengedés 1 éve indult be
És most pedig 2022 írunk választás éve
És most lett bejelentve a másik színtiszta propaganda
A tavalyi év adóját visszafizetik.
(Aminek persze várd ki a végét nem szokott ezekből végrehajtottság lenni)
Az adóval való játszadozás valaminek az elengedése
az utóbbi idők politikai terepe
Gondoltam is magamban
Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést
Ez nem teljesen ugyanaz
Kiadott pénzbe nem kerülő színtiszta propaganda
ügyes!!
Mert nem látni elsőre és mindenki beszívja
------------------
De ez sem folytatható meg is fogják állítani.
Mert a kasszából csak fog hiányozni
Ez addig nem baj míg kapta az EU segélyeket
De 2022 ben már költségvetési baj lesz
Én nem beruházást fognak leállítani
Hanem elszigetelhető rétegek juttatásait
Mondjuk megint a szociális és egészségügyi kiadásokat.
Ennyit ér a ciklus végén propaganda osztogatás és ígéret.
Még a tavalyi év visszatérítése is ha elmarad(ne lepődj meg)
Kifizetendő pénzről van szó.
 
Nem szimpla propaganda
Jó napot, Pelikán bácsi! Levelet hoztam.
- Nekem? Nekem nem ír már senki.
- Hát hogyne írna?! Nézze, egyenesen a miniszterelnök úrtól jött!
- Ja, hogy az a levél! Ennyi év után...
- Hogy érti, hogy "ennyi év után"?
- Na... azért nem tegnap volt, mikor a Virág elvtárs azt mondta nekem: "Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit."
 
Igen állítólag most csekkeket küld ki a kormány hogy pénzt kérjen a választási kampánya támogatására.
 
A propaganda ott van benne hogy kormányzási időszakának végére időzíti azt amit ciklus elejétől a végéig kell tenni
Ez a adóelengedés 1 éve indult be
És most pedig 2022 írunk választás éve
És most lett bejelentve a másik színtiszta propaganda
A tavalyi év adóját visszafizetik.
(Aminek persze várd ki a végét nem szokott ezekből végrehajtottság lenni)
Az adóval való játszadozás valaminek az elengedése
az utóbbi idők politikai terepe
Gondoltam is magamban
Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést
Ez nem teljesen ugyanaz
Kiadott pénzbe nem kerülő színtiszta propaganda
ügyes!!
Mert nem látni elsőre és mindenki beszívja
------------------
De ez sem folytatható meg is fogják állítani.
Mert a kasszából csak fog hiányozni
Ez addig nem baj míg kapta az EU segélyeket
De 2022 ben már költségvetési baj lesz
Én nem beruházást fognak leállítani
Hanem elszigetelhető rétegek juttatásait
Mondjuk megint a szociális és egészségügyi kiadásokat.
Ennyit ér a ciklus végén propaganda osztogatás és ígéret.
Még a tavalyi év visszatérítése is ha elmarad(ne lepődj meg)
Kifizetendő pénzről van szó.
Jól van majd kiderül.
Tőlem csak elvonni tudnak
 
Az én vidéki rokonom (felesége) minden bejelentés nélkül törölt "fész" barátai közül.
Egyszerűen képtelen elviselni, hogy van más realitás és vélemény mint az övé. Nem is volt vele "politikai" vitám.

Vidéki kisvárosban iskola igazgatóhelyettes volt. Ugyan van Internette, de csak állami TV-t néz és egyfajta újságot olvas

A fia a németek "kegyelemkenyerén" él, de szidja Gyurcsányt, Merkelt és a német kopaszokat "hazafiaknak" becézi.
Az egy kicsit zavar, hogy hulyenek nezed a videki választokat!
Mind ezt teszik. Aki nem eszi a baloldali süket dumát, az hülye, tudatlan, ostoba, sötétben tartott és trágyával etetett gomba.
 
A propaganda ott van benne hogy kormányzási időszakának végére időzíti azt amit ciklus elejétől a végéig kell tenni
Ez a adóelengedés 1 éve indult be
És most pedig 2022 írunk választás éve
És most lett bejelentve a másik színtiszta propaganda
A tavalyi év adóját visszafizetik.
(Aminek persze várd ki a végét nem szokott ezekből végrehajtottság lenni)
Az adóval való játszadozás valaminek az elengedése
az utóbbi idők politikai terepe
Gondoltam is magamban
Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést
Ez nem teljesen ugyanaz
Kiadott pénzbe nem kerülő színtiszta propaganda
ügyes!!
Mert nem látni elsőre és mindenki beszívja
------------------
De ez sem folytatható meg is fogják állítani.
Mert a kasszából csak fog hiányozni
Ez addig nem baj míg kapta az EU-s segélyeket
De 2022 ben már költségvetési baj lesz
Én nem beruházást fognak leállítani
Hanem elszigetelhető rétegek juttatásait
Mondjuk megint a szociális és egészségügyi kiadásokat.
Ennyit ér a ciklus végén propaganda osztogatás és ígéret.
Még a tavalyi év visszatérítése is ha elmarad(ne lepődj meg)
Kifizetendő pénzről van szó.
"A tavalyi év adóját visszafizetik."
"Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést"

Nem érzel itt némi ellentmondást? :D
 
Utoljára módosítva:
"A tavalyi év adóját visszafizetik."
"Pénzt az senkinek nem ad ki a zsugori csak elenged befizetést"

Nem érzel itt némi ellentmondást?
Komolyan fontolóra veszem elmondjam e mi a különbség adó elengedés és költségvetésbe betervezett ágazati.költség adás között?
A költségvetésbe befolyt pénz az valós és átlagolt pénz.
Az élet minden területéről befolyt
Az adóelengedés szelektív nem irányítható
Ebből következik rosszabbul hasznosul kormányzati szempontból
Bizonyos adókról lemondás, az már irányítható és célzott gazdaság fejlesztó.
Általánosan minden adóról lemondás eleve nem is létezik
Ha ilyet mond a költségvetést kezelő irányítás az hazudik.
Jól hangozhat egy egy soha nem számonkérhető nyilatkozatnál
Akkor miért neveztem zsugorinak?
Mert a komoly befolyt pénzeket titkoltan költi el TAO rendszer létrejötte.
Sok 10 évre titkosított költségvetési pontok
Ezek a befolyt pénzek.
A be nem folyt adó elengedés az nem az.
A már befolyt adót pedig nem fogja visszadni.Mert kell a költségvetésbe
Simán hazudik (ezért zsugori mert ki se akarja adni azt ami befolyt
És majd időhúzás után kiderül.
Közönséges propaganda választási hamis mondat
Ha pedig más farkával verte a csalánt
Akkor is költségvetési felelőtlenséget hazudozást követett
el,
Mindenképpen árt Magyarországnak egy előre kiszórt pénz (vagy kiígért)
Olyan mit zöld-búzára ígérni, vásárolni
Unokáink életét tönkretenni most mikor még én vagyok
 
Visszautalják a tavalyi évben befizetett adót. Tehát, egy már befolyt pénzt adnak vissza.
Örülök, hogy segíthettem. ;)
Szép napot! :D
 
Visszautalják a tavalyi évben befizetett adót. Tehát, egy már befolyt pénzt adnak vissza.
Örülök, hogy segíthettem. ;)
Szép napot! :D
Nem láttad talán hogy két típusú igéretet külön kezeltem?
A befolyt és külön a be nem folyt adót(adó elengedés)
Még vastaggal ki is emeltem nehogy elkerülje figyelmed
Tanulj olvasni részletesebben
És nekem nem segítettél sőt saját magadnak sem
 
Azt az adót őket ismerve miként szoktak menet közben kifogásokat és kivételeket kitalálni, nem fogják visszautalni.
Még a beígért egészségügyi egyszeri juttatást is ugyanezzel kifogás és kivétel módszerrel nem adták ki
Semmilyen kifizetést tudtommal még nem tartottak be szó szerint
A 13 havi nyugdíj újra a kifizetések közzé vételérere mit találtak ki?
A visszaadjuk helyett a visszaépítjük mondatot
Ami azonnal csak évi 1 heti pluszt(növekményt) jelent: 1, 1+1; 1+1+1; 1+1+1+1
Ez is egy zsugoriság és kommunikációs trükk
Kampányra készülve. Ez egy kampánypénz lényegében!!
Kampánypopaga egyéb költségéhének mértékéhez nézve töredék kiadás
 
Utoljára módosítva:
Kampányra készülve. Ez egy kampánypénz lényegében!!
Kampánypopaga egyéb költségéhének mértékéhez nézve töredék kiadás
Ez a valóvilág. Ezért tapsolták vissza ennyiszer, mert nem csalódtak az ígéretekben. Természetesen az ellenzék szerint mindent szétloptak, nyomorognak az emberek, nincs pénz semmire. Csak meg kell nézni hogyan "nyomorognak" az ellenzék reprezentánsai.
 
Utoljára módosítva:
Erről sajnos azt tudom mondani hogy a két ünnep közti időmet vidéken töltöttem és sok rokonommal és ismerőssel szomszéddal futottam össze (jég kár enyhítés közben)
Nos ők teljesen levannak döbbenve az ellenzék politizálásától. A kormányról CSAK jót mondanak az ad míg az ellenzék CSAK elvenni akar. Amikor kérdem ezt honnan veszik a Híradóban látták!!!
Az ilyen gazdasági elemzéseket nem is néznék meg. Egyszerű kérdésekre egyszerű válaszokat várnak lesz nyugdíj emelés? Maradnak a támogatások? stb...
Szomorú, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a kormány számára NEM LÉTEZÜNK! Az ő saját boldogulásuk a fontos, nem az állampolgároké. A nyugdíjemelés, ha lesz is, legfeljebb inflációkövető lesz, ami a vásárlóerőben egyáltalán nem jelenik majd meg. A támogatások pedig olyanok, amit legfeljebb a sajátjaik vehetnek igénybe. ‍♀️
Zömében olyan célcsoportokat támogatnak, amelyek nagyon szűk réteget érintenek, tehát nem releváns a támogatásuk(25év alattiak szja kedvezménye)
A mikro-és kisvállalkozások a ksh-n kívül nem is léteznek a szemükben.
Milliárdok mennek el a saját "játszmáikra". Szomorú, hogy ez fel sem tűnik az átlagos magát állampolgárnak aposztrofáló embernek.
Reménytelen az ország és a lakói is, megérett a pusztulásra. Mondom ezt úgy, hogy abban élek.
 
Reménytelen az ország és a lakói is, megérett a pusztulásra. Mondom ezt úgy, hogy abban élek.
Ha a kormány szerinted nem jó, csak nézd és kövesd az ellenzék miniszterelnök jelöltjét ;) . Egy 7 személyes családi autót vásárolt, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményének köszönhetően, természetesen személyi jövedelemadót sem kell fizetnie, pedig elmúlt 25.
De tanulhatsz az ellenzék egyéb képviselőitől is, például a budapesti közműholding vezérigazgatójától, hogy hogyan kell élni ... Magyarországon él és dolgozik ő is.
 
Miért ő nem magyar állampolgár???
Ugyan annyi joga van igénybe venni a támogatásokat mint bárki másnak! Ha akarja.
Ha nem illegális úton szerzi a jövedelmét akkor nehogy már ne költhesse magára , családjára.
Igen van aki itthon él és dolgozik......van aki meg....,Marbellába költözik...
 
Csatolások

  • 1641544078432.png
    1641544078432.png
    321.3 KB · Olvasás: 59
Ugyan annyi joga van igénybe venni a támogatásokat mint bárki másnak! Ha akarja.
Ha nem illegális úton szerzi a jövedelmét akkor nehogy már ne költhesse magára , családjára.
ki mondta, hogy nincs joga igénybevenni a kormány által nyűjtott támogatásokat. De ha ő élvezi, használja ... akkor legalább ne bolondítsa a követőit, hogy nem jók azok az állami támogatások.
 
Ha a kormány szerinted nem jó, csak nézd és kövesd az ellenzék miniszterelnök jelöltjét ;) . Egy 7 személyes családi autót vásárolt, a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményének köszönhetően, természetesen személyi jövedelemadót sem kell fizetnie, pedig elmúlt 25.
De tanulhatsz az ellenzék egyéb képviselőitől is, például a budapesti közműholding vezérigazgatójától, hogy hogyan kell élni ... Magyarországon él és dolgozik ő is.
miért egyszerűsítjük le, hogy csak a kormány, csak az ellenzék? Ugyan!
A társadalom érett meg a pusztulásra... A jelen regnáló kormányról beszéltem. Ha úgymond ellenzéki lenne, akkor is ez lenne a véleményem, a fentálló helyzet alapján. Nem két tábor van, hanem egy ország.
-Ettől még ami tény, az tény.
 
ki mondta, hogy nincs joga igénybevenni a kormány által nyűjtott támogatásokat. De ha ő élvezi, használja ... akkor legalább ne bolondítsa a követőit, hogy nem jók azok az állami támogatások.
Ez így eléggé általános miről mondta egy ellenzéki hogy nem kell és közben használja?
 
Ez így eléggé általános miről mondta egy ellenzéki hogy nem kell és közben használja?
Szerinted, az ellenzék miniszterelnökjelöltjének, akit példaként hoztam fel hogy hogyan használja az állam által mindenkinek biztosított kedvezményeket mi a véleménye ezekről a támogatásokről?
Én a beszédeiből úgy értettem, hogy nem jók, nem jó hogy az állam olcsón adja a gázt, az áramot....ott a youtuben a nyilatkozata, hogy a minimálbér se kell
 
A kormány kommunikációja szerint az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje eltörölné a rezsicsökkentést, és spórolás gyanánt inkább takarékoskodásra buzdítaná az embereket. Márki-Zay Péter egy, a Népszavának adott interjúban tisztázta a félreértéseket.
(lehet hogy rosszul értetted és a kormány is másképp hangsúlyozta ezeket a dolgokat de, elérte amit akart most már bármit mond mindenkinek beégett a retinájába hogy ˝˝elveszi a rezsi csökkentést!!˝˝ )
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,782
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére