Hírek Állnak a magyar kamionok, mert nincs sofőr, a 800 ezres fizetés sem vonzó

Kimagasló jövedelem ellenére sem jelentkeznek a fiatalok sofőrnek – panaszolta Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkárhelyettese.

„Az általános tapasztalat szerint a megbízók teljesen lekötötték a közúti fuvarcégek kapacitásait, a teljesítés növelését az esetek többségében a gépkocsivezető-hiány korlátozza, és nem az, hogy nincs elég fuvarozóeszköz” – mondta a VG-nek Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) megbízott főtitkárhelyettese. A járművek 5-10 százaléka áll, elsősorban a munkaerőhiány miatt.

A szakma vonzóbbá tétele érdekében a havi 700-800 ezer forintos nemzetközi gépkocsivezetői jövedelmeket már nincs hová emelni, mivel a nagyobb béreket a fuvardíjak nem fedeznék. A további béremelés következménye a jelentős drágulás vagy áruhiány lenne.
Árvay Tivadar szerint az elsődleges probléma a szakterület elöregedése, ezen belül is az utánpótlás hiánya. A közúti árufuvarozásban dolgozók 40 százaléka idősebb 50 évesnél, 12 százalékuk 60-nál is, a fiatalokat pedig a kimagasló jövedelem ellenére is távol tartja az, hogy nem vonzók a körülmények: egy-két hetet távol kell lenni otthonról, a fel- és lerakóhelyeken gyakran hosszú órákat is várakozni kell, a mosdó és az idő eltöltését megkönnyítő szociális létesítmények pedig hiányoznak.

Ráadásul, ha a gépkocsivezető nem akar fél napot várni, gyakran olyan munkát kénytelen végezni, ami nem kötelessége, nincs rá képesítése és jogosultsága sem. Mégis vállalja, mert a meglátogatott logisztikai egységnél kevés a rakodó szakmunkás.
Árvay Tivadar attól tart, hogy nagyon rövid időn belül olyan helyzet alakul ki, mint tavaly ősszel Nagy-Britanniában, amikor a sofőrhiány következményeit megérezte az egész ellátási lánc, a termelőüzemektől a boltokig. A helyzet javítását nehezíti a rakodóhelyeket sújtó szakmunkáshiány. Márpedig ha tíz helyett csak hat targoncás dolgozik, felborul a rakodási rend.

camion.jpg
 
Azon, hogy állítod: "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban. Szükség van elégedett tanárokra. "
.... háááát nem tudom mekkora boldogság egy svájci tanárnak a mininimálbér dupláját keresni vagy annyit keresni mint egy árufeltöltő. Pont olyan a helyzetük mint a magyarországi sorstársaiknak.
A svájci tanárok magyar tanárokkal összehasonlított élete:

Jó barátom G.Sándor tornatanár volt egy zürichi gimiben. Mellette még történelem szakos is, de felmentették mert szerzett igazolást állítólagos túlterhelt hangszalagjaira.

A hetvenes évek közepén felmondta állását, lakását. Két magyar barátjával és egy VW busszal beutazta az akkor még szabad hippi zarándok utat. Jugoszlávián át Indiáig. Onnét hajóval Szingapurba és fel Bangkokba. (Én hülye nem mentem velük. Volt egy kis butikom és még szerelmes is voltam :()

Visszajövet megkapta régi állását. Hetente 16-18 órát dolgozott. Nagyon ízlésesen berendezett egy lakáshit. Az 5 hetes nyári szabiját és a télit Thaiföldön töltötte. Miután svájci lett imádott Budapestje is bekerült a programba.
De bejárta Afrikát és Amerikát is.

62 évesen nyugdíjba ment. Vett Budán egy lakást és hazaköltözött. Amikor jöttek a hűvös őszi szelek eljött Zürichbe pár napra itteni barátnőjéhez. Beoltatta magát influenza ellen és pár másik zürichi magyarral elhúzott egy félévre Thaiföldre. Onnét aztán beutazta Ázsiát.

Egynyolcvannyolcas jóképű sportos srác volt. Hongkongban és Phuketten is volt barátnője. Ismertem őket, mer többször voltam én is Thaiföldön.

Ennyit egy szingli svájci tanár életéről. Most Te jössz :)
(Amit majdnem elfelejtettem. 24 évig gyerektartást is kellett fizetnie)
-------
Ismerek sok otthon élő magyart. Rokont és barátot.
Sokan álmodni sem mernek arról a Magyarországról, amit Te itt be akarsz nekünk dumálni.
 
Utoljára módosítva:
Azon kívül ott szívatják, büntetik és húzzák le őket, ahol csak lehet.
Háát, ezt nem tudom... Be szoktam segíteni egy külföldi fuvarozó cégnek, mikor büntetik a sofőrjeiket Mo-n, azzal, hogy a magyar határozatokat fordítom és ha kell megírom rá a fellebbezést stb. És azt kell, hogy mondjam, nagyon ritkán NINCS ezeknek a "szívatásoknak" jogalapja (előfordult, hogy elengedték a bírságot, de többnyire az eljárásban, vagy a jogosságán nem lehet fogást találni). A sofőrök egyszerűen szarnak a szabályokra. Részben azért, mert a határidők nagyon szorítják őket, részben azért, mert egyszerűen a sofőr génekben nincs benne a kresz meg úgy általában a szabályok tisztelete...

UI: a lehúzások általában nem is sofőrt terhelik, hanem az alkalmazó céget...
 
A svájci tanárok magyar tanárokkal összehasonlított élete:
a svájci tanárt hasonlítsuk a svájci árufeltöltöhöz vagy a svájci ügyvédhez (ki mennyit költhet), egy építőmunkás jobban keres mint a tanár?
Mikor a nagyar pedagógus sanyaru sorsáról beszélünk akkor sem a bangladeshi tanító fizetéséhez hasonlítjuk
 
a svájci tanárt hasonlítsuk a svájci árufeltöltöhöz vagy a svájci ügyvédhez (ki mennyit költhet), egy építőmunkás jobban keres mint a tanár?
Mikor a nagyar pedagógus sanyaru sorsáról beszélünk akkor sem a bangladeshi tanító fizetéséhez hasonlítjuk

Azon, hogy állítod: "a pedagógusok is nagyon jól keresnek Svájcban. Szükség van elégedett tanárokra. "
.... háááát nem tudom mekkora boldogság egy svájci tanárnak a mininimálbér dupláját keresni vagy annyit keresni mint egy árufeltöltő. Pont olyan a helyzetük mint a magyarországi sorstársaiknak.

Köpönyegforgató vagy mint a gazdád.
 
Utoljára módosítva:
honi viszonyok:
Névtelen.png

2022-ben pedig végre sikerült eljutni oda, hogy a 10-15 éves tapasztalattal rendelkező tanárok bére is a legkisebb kötelező bérre süllyedt, a pályakezdőkét meg egyenesen ki kell egészíteni a garantált bérminimumra - azaz a szakmunkás minimálbérre.
na, hát ilyen remek dolguk talán még bangladeshben sincs a tanároknak
hogy is írta Novák Katalin, leendő köztársasági elnök? " Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk élünk röhejes jövedelemből." és a helyzet azóta csak rosszabbodott...
asszem pont tegnap olvastam, hogy van ahol már a harmad- meg negyedéves NAPPALI-n lévő tanárhallgatóknak udvarol a tanker, ugyan vállaljanak már a tanulmányaik mellett állást, mert néhány telepelülésen rohadtul elfogyott a tanerő..... akarom mondani a humánerőforrás
 
Köpönyegforgató vagy mint a gazdád.
Te teszel úgy mintha nem értenéd, hogy miről van szó ... hogy Svájcban is egy építőmunkás többet keres (tehát jobban él) mint egy svájci pedagógus...pontosan mint Magyarországon.
Csak állításod szerint a magyar pedagógus elégedetlen a svájci pedig elégedett a helyzetével.
 
újabb ótvaros csúsztatás, egészen pontosan eredetileg ezt állítottad: ".........................mekkora boldogság egy svájci tanárnak a mininimálbér dupláját keresni vagy annyit keresni mint egy árufeltöltő. Pont olyan a helyzetük mint a magyarországi sorstársaiknak."
az a szitu, hogy a helyzetük - ebben sem, és még sok egyéb másban sem - olyan, mint svájci sorstársaiké
..ja. és még valami: olyan hatalmas az elégedettség a körükben, hogy lasszóval horgásszák össze az egyetemekről a bepalizható szerencsétleneket a munkaerőhiány enyhítésére..
 
pontosan mi a csúsztatás? nem én írtam, hogy mennyi az őrabére a svájci árufeltöltőnek és a svájci pedagógusnak.
Annak valóban én néztem utána, hogy milyen őrabérekkel keresnek munkásokat svájcan építkezésekre...nagyobbak mint a pedagógusoké
..ja. és még valami: olyan hatalmas az elégedettség a körükben, hogy lasszóval horgásszák össze az egyetemekről a bepalizható szerencsétleneket a munkaerőhiány enyhítésére..
mennyi is az oktatással lekötött munkaidő, heti 22 óra? Mennyi is az éves szabadság? Nem tudod kb. mennyi 50perc matek korrepetáció?
Ha hatszor ekkora lenne a fizetésük, utána már Magyarországon terveznék a processzorokat vagy a gépkocsikat?
 
Utoljára módosítva:
pontosan mi a csúsztatás? nem én írtam, hogy mennyi az őrabére a svájci árufeltöltőnek és a svájci pedagógusnak.
Annak valóban én néztem utána, hogy milyen őrabérekkel keresnek munkásokat svájcan építkezésekre...nagyobbak mint a pedagógusoké

mennyi is az oktatással lekötött munkaidő, heti 22 óra? Mennyi is az éves szabadság? Nem tudod kb. mennyi 50perc matek korrepetáció?
Ha más munkával könnyebben és többet tudnak keresni, nem mennek tanárnak de ez általános, Svájcban vagy Magyarországon
pl. közlöd, hogy a minimálbér dupláját keresik, majd mindjárt hozzáteszed, hogy "pont ugyanolyan a helyzetük"
*
mennyi is a heti munkaidejük? csak nem heti 40 óra, mint minden más ágazatban? esetleg lemaradtam valamiről, és a lekötöttön kívül (ami jellemzően nem 22, hanem 22-26,5 közti intervallum, jórészt felső a határon) dolguk végeztével mehetnek amerre látnak lábat lógatni?
(a te munkaidődbe remélem beleszámítják a canadahunon elvert értékes órákat is :rohog:)
az éves szabadság........... nem tudom, plusz 20 körüli napjuk van tudomásom szerint, aztán jól be is fektethetik egy kis továbbképzésbe, meg fusizásba, hogy fel ne kopjon az álluk....
*
matek korrepetálás: ezek szerint mégsem olyan haszontalan a tudásuk? van rá piaci igény, és még meg is fizetik?
*
na még ez is: "Ha hatszor ekkora lenne a fizetésük, utána már Magyarországon terveznék a processzorokat vagy a gépkocsikat?"
esetleg ki lehetne próbálni, hogy választ kapjunk a kérdésedre :)
*
és akkor még 1 privát megjegyzés a végére: a fene se érti, hogy neked romániából miért ennyire szívügyed a tanárok lejáratása, és a magyar oktatásügy kivéreztetése
 
Utoljára módosítva:
pontosan mi a csúsztatás? nem én írtam, hogy mennyi az őrabére a svájci árufeltöltőnek és a svájci pedagógusnak.
Te kérdezted. :D Én megemlítettem, hogy jól keresnek. A magyar kormánya ellentétben a svájciak tudják, hogy milyen szerepet játszanak a tanárok egy ország fejlődésében.

Ovinak fontosabb egy elégedett focista, mint egy elégedett tanár.
 
Utoljára módosítva:
Háát, ezt nem tudom... Be szoktam segíteni egy külföldi fuvarozó cégnek, mikor büntetik a sofőrjeiket Mo-n, azzal, hogy a magyar határozatokat fordítom és ha kell megírom rá a fellebbezést stb. És azt kell, hogy mondjam, nagyon ritkán NINCS ezeknek a "szívatásoknak" jogalapja (előfordult, hogy elengedték a bírságot, de többnyire az eljárásban, vagy a jogosságán nem lehet fogást találni). A sofőrök egyszerűen szarnak a szabályokra. Részben azért, mert a határidők nagyon szorítják őket, részben azért, mert egyszerűen a sofőr génekben nincs benne a kresz meg úgy általában a szabályok tisztelete...

UI: a lehúzások általában nem is sofőrt terhelik, hanem az alkalmazó céget...
És hozzáteszem, hogy a magyar hatóságok (a Vám és Pénzügyőrség adott regionális központjai, ahol a kihágás hatályos) elég méltányosak, mert pl. volt olyan, hogy a szünetet (4,5 után 45 perc, amit eloszthatnak 30/15-re pl.) nem tartotta be a sofőr a regiszter szerint. Kisilabizáltam a korong alapján, hogy a 15 perces megállás közben csak átparkolt a sofőr egy másik helyre, ami miatt 1 percig használta a járművet. Megbüntették. És bár ez is illegális, az indoklás alapján ezt a bírságot pl. elengedték.
 
a svájci tanárt hasonlítsuk a svájci árufeltöltöhöz vagy a svájci ügyvédhez (ki mennyit költhet), egy építőmunkás jobban keres mint a tanár?
Mikor a nagyar pedagógus sanyaru sorsáról beszélünk akkor sem a bangladeshi tanító fizetéséhez hasonlítjuk

;):D

Egykori kedvenc kultúrharcosa azzal ment neki Orbánnak, hogy Romániában jobban megbecsülik a tanárokat, mint itt.

"Egy magyarországi pedagógus szinte kétszer annyit dolgozik, mint egy romániai, sokkal kevesebb fizetésért. De ha egyelő az óraszámuk, akkor egy romániai tanár szinte kétszer annyit kereshet, mint egy magyarországi.

Láthatjuk: Magyarországon az anyagi megbecsülése azoknak, akikre gyermekeink jövőjét bízzuk, döbbenetes.”

Utoljára módosítva:
vissza a kamionokhoz ! A magyar helyzet miért tragikus ? hogyan jön össze a 7-800ezer ? minimálbéres bejelentés különböző külföldi munka miatti pótlékok , és a nagyobb rész a tulajdonos vállalkozó által zsebbe fizetett kiegészítés! Ha beteg vagy aprópénz a tb ellátmány , ha megrokkansz vagy nyugdíjba mész felkopik az állad ha nem bírsz valahol tovább dolgozni! (erre a legtöbb sofőr rájön!)
Ezért jobban jársz ha külföldi munkaadót keresel és évtizedeket dolgozol kint és azokra az évekre járó alapot nem hozod haza hanem kivárod hogy onnan kapjad a nyugdíjat!
A zsebbe való fizetés a legnagyobb cégek kivételével általános, senki sem ellenőrzi a cégeket , és mindenki tud róla, a munkás teljesen ki van szolgáltatva !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,958
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére