Hírek Sorozatos brüsszeli győzelmei, “kokijai és sallerei” után Orbán Viktor „politikai zsarolás áldozata” lett

Orbán Viktor, aki alig öt és fél évvel ezelőtt még büszkén számolt be az általa Brüsszelben kiosztott „kokikról és sallerekről”, mára – saját szavaival – „politikai zsarolás áldozata” lett. Az egykori győző ma politikai hulla, aki már mindenütt és mindenki számára kolonc, de a legnagyobb tehertétel a hazájának, amely euró milliárdokban mérhető károkat köszönhet a saját kormányfője bátor, de inkább vak politikájának.

Sokan ismerik a viccet a lóról, amelyik a teherbírási próbánál az utána kötött szekérrel a falnak megy a vásárban. A vádra, hogy a ló vak, a kupec azzal válaszol, hogy nem vak az a ló, csak bátor. Mintha így járt volna a magyar kormányfő is, aki hosszú éveken át a bátor brüsszeli faltörő kost játszotta orosz és kínai érdekek szolgálatában, és most áldozatnak állítja be magát, amiért az általa Magyarország ellenségének kikiáltott Európai Unió, az európai nagyhatalmak visszaadják a kokikat és a sallereket.

Milyen zseniális államfő az, aki nyilvánosan bevallani kényszerül, hogy zsarolják, ami azt jelenti, hogy a másik félnek olyasmi van a kezében – jelen esetben euró milliárdok –, amelyeket visszatartani képes, és ezzel kényszerhelyzetbe hozza egy ország kormányfőjét, aki – bár senki tőle nem kérte, semmi oka nem volt – homofób törvénnyel provokálta a nyugatot, bár – az igazság az – nem ezért tartja vissza az EU a Magyarországnak járó pénzeket, hanem azért, mert azok jelentős részét a magyar politikai elit, mindenekelőtt a kormányfő ellopja, nem azokhoz kerül, akiknek azt Brüsszel szánja, továbbá azért, mert a magyar kormány gyorsvonati sebességgel felszámolta az európai liberális demokratikus modellt a saját országában.

Orbán és bűnszervezete azért találta ki a gyermekvédelmi törvényt mint a nyugati, Magyarországot sújtó szankciók állítólagos okozóját, hogy elkendőzze a valódi okot, azt, hogy betelt a pohár, az unió tagországainak vezetői nem kívánják a saját adófizetőik pénzét Mészáros Lőrinc és rajta keresztül a magyar kormányfő zsebébe önteni, nem akarják az állítólagos magyar nemzeti nagytőke felhizlalását finanszírozni, főleg amikor azt látják, hogy a kedvezményezett Magyarország vezetője nem az EU és a nyugati szövetségesei mellett áll ki a nemzetközi konfliktusokban, hanem Oroszország és Kína érdekeit tartja szem előtt.

Persze Orbán igazán azért van bajban, mert nem egy oldalról zsarolják, hanem Kína és Oroszország is szorosra húzza a gyeplőt, amelynek a végén a magyar kormányfő rágja a zablát. Moszkva és Peking szolgálata sem önkéntes véradás, hanem kényszerpálya, amire a magyar kormányfő saját magát vezérelte, amikor az úgynevezett keleti nyitás politikáját beindítva és azt minden ellenszél ellenére fenntartva olyan államokhoz igyekszik kötni Magyarország szekerét gazdaságilag és politikailag, amelyek lassan nyílt katonai konfliktusba keveredni látszanak az egész nyugati világgal. Kína Tajvan ügyében és a saját kisebbsége elnyomása miatt, Oroszország az Ukrajna ellen elkövetett eddigi és előkészületben lévő agressziója, valamint az egykori Szovjetuniót idéző nagyhatalmi álmai következtében.

Orbán egy ország nevében folytatott bátornak álcázott „vak ló” politikát, amellyel falba ütközött. Az ország falnak vezetett szekérében okozott kárt a magyar lakosság fogja megfizetni. Az Emmanuel Macron francia elnök által Budapesten hétfőn megerősített nyugati válasz a magyarországi demokráciadeficitre – vagyis az újraindítási segély visszatartása – nem az ország népét kívánja sújtani, hanem csak a magyar kormányt és annak elmeháborodott, tehetségtelen politikai vezetőjét, aki néhány év alatt vakrepülésben el tudta érni, hogy az EU-tagország Magyarország Európa páriája legyen, hogy saját szövetségesei büntessék árulásáért, az európai és a nyugati demokratikus normák leépítéséért.

Orbán elkeseredett kísérletei, hogy Oroszországban és Kínában találjon szövetségest az Európai Unió elleni politikájához, vagy hogy az európai szélsőjobbhoz csapódva hozzon létre olyan európai erőteret, amely megsokszorozva saját befolyását védőernyőt nyújthatna ahhoz, hogy megvalósíthassa a már félig véghez is vitt célját, azt, hogy Magyarországot saját birtokaként kormányozhassa, a hozzá tartozó tízmillió hűbéressel együtt, eddig nem vezetett sikerre. Nem jött létre az áhított szélsőjobb európai összefogás, amelyben menedékre lelt volna azután, hogy kiderült, az európai kereszténydemokratákkal, az Európai Néppárttal egy csónakban evezve nem kormányozhatja országát kénye-kedve szerint.

Orbánt keletről és nyugatról zsarolják. Kutyaszorítóban van, de nála is rosszabb helyzetbe került Magyarország. Most, hogy világosan láthatóvá vált, hová vezet a bátor, de inkább vak magyar kormányfő ámokfutása, a magyar népen, a magyar demokratikus erőkön a sor, hogy eltakarítsák az útból Orbánt és rezsimjét, hogy visszaállítsák az országot arra a pályára, amit nem önszántából, a saját érdekeivel ellentétben hagyott el.

Ha ez a pályamódosítás elmarad, hazánk megint a rossz oldalon találhatja magát, hogy a kelet-nyugati konfrontációban a diktatórikus rezsimek szövetségeseként egy újabbal gazdagítsa eddigi, tragikus és az országot vezető mindenkori jobboldali elitek hibájából bekövetkezett történelmi léptékű, tragikus vereségeinek számát. x

Zsebesi Zsolt

1642368923615.png
 
Miért nem Orbántól haljuk ezt a választ?
Továbbá Gyurcsány is szívesen vitatkozna Orbánnal a nyilvánosság elött.

Nem látod, hogy állandóan ellent mondasz magadnak?
Állítólag szeretnéd tudni mit tervez az ellenzéki összefogás a választások után de nem adsz teret nekik.

Magyarországon nincs demokrácia, mert a kormány nem engedi az ellenzéket a közmédiába.
Ez olyan mintha egy foci mérkőzést két stadionban játszanának, az egyik csapat az egyik arénába a másik egy másikba.
Nem veszed észre milyen perfide ez a kormány?
Már bocs, ha jól rémlik nem engem hivnak Orbán Viktornak. Én hogy adjak teret?
Ha nem engednek be a strandra akkor be kell osonni, de okosan. Erre valaó a fb. tiktok és yt. De ez nem elég, mert az idősek nem ezt nézik. Oda bizny le kell menni. Nem is egyszer. EZért mondtam már tavaly is, hogy nem lesz jó olyan közelre vinni az előválasztást a kampányidőszakhoz. Több idő kell a körzetekben felépiteni a jelölteket. Ezen nemár nekem keljen agyalni, ott van a 6 párt, ha nem tud egy komly kampánygurut megvenni, akkor legalább nézzenek oktatófilmet.
 
Minek?
Úgy érzi nincs rá szüksége.
Hisz ezzel csak reflektorfénybe hozná az ellenzéki politikust (kvázi elismerné hasonló erőnek) most úgy is csak a lejáratása van folyamatban.
Hogy lásd milyen a kampány előtti kampány ez szerepel MINDEN megyei lapban:
.Gyurcsány jelöltje, Márki-Zay Péter folyamatosan – főnökéhez hasonlóan – az embereket segítő árfolyam-szabályozás ellen kampányol. Többször elmondta: eltörölné a rezsicsökkentést, de folyamatosan támadja a 13. havi nyugdíjat és a kormány által a lakosság megsegítését szolgáló intézkedéseket, mint például a benzin, az alapvető élelmiszerek és a jelzáloghitelek kapcsán hozott könnyítéseket. Az árak befagyasztását. Márki-Zay már többször kijelentette, hogy szerinte az egyetlen helyes út, ha a lakosságra szabadítja a drága piaci árakat, a kormány sikeres gazdaságpolitikai intézkedéseit pedig folyamatosan ostobaságnak, átverésnek és népbutításnak nevezi. Azonban attól sem riad vissza, hogy úgy általában az embereket kezdje támadni, hiszen nevezte már a lakosságot sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak.
(ez ellen mit tesznek az ellenzéki pártok?....)
Szerintem is ugy van ahogy mondod, a miniszterelnök nem egy demokrata, nem tartja be a jogállamiság elöirta játékszabályokat. Ez Magyarország tragédiája.
 
Szerintem is ugy van ahogy mondod, a miniszterelnök nem egy demokrata, nem tartja be a jogállamiság elöirta játékszabályokat. Ez Magyarország tragédiája.
Ő az illiberális demokrácia szabályait tartja be. Nehogy már amerikai mondja meg nekünk mit és hogy, kivéve, ha Trump az elnök, mert Ő haver :D
 
Gratulálok Ernoe, az idén ez volt az első hatalmas vicced!
Egy 12 éve miniszterelnők valaki, TELJESEN MINDEGY, HOGY KI, egy olyan valaki ellen, akit a 12 éve ellenzékben levő, teljesen szétesett csapat házi választáson választott meg. Aki azóta, hogy megnyerte a kínnal-keservvel lebonyolított játékválasztást, akkora baromságokat hadovál össze, hogy az állítólagos szavazóinak is égnek áll tőle a haja, és szídják mint a bokrot, mert a hülyének is teljesen egyértelmű, hogy vele, csak bukta lehet.
Nem kitaláltam, ez van. Munkahelyen, baráti körben, mindenhol.
Azzal szoktam vígasztalni a lógó orrúakat, amit itt a #11-ben írtam mzp-ről.
Nézd Németországban az AfD képviselői is részt vehettek a választások előtti kanzlez-vitában.
Nézz már körül hogyan zajlik egy választás demokratikus országokban.

Orbán már 15 éve nem vesz részt vitákban, mert tudja, hogy alul maradna.
MZP-t kritizálhatják a saját szövetségesei, Orbánnak nem mer ellentmondani egyetlen Fidesz-es sem.

Ez utobbi ugy viselkedik mint egy diktátor.
 
Róla vesz példát :D
 
Már bocs, ha jól rémlik nem engem hivnak Orbán Viktornak. Én hogy adjak teret?
Ha nem engednek be a strandra akkor be kell osonni, de okosan. Erre valaó a fb. tiktok és yt. De ez nem elég, mert az idősek nem ezt nézik. Oda bizny le kell menni. Nem is egyszer. EZért mondtam már tavaly is, hogy nem lesz jó olyan közelre vinni az előválasztást a kampányidőszakhoz. Több idő kell a körzetekben felépiteni a jelölteket. Ezen nemár nekem keljen agyalni, ott van a 6 párt, ha nem tud egy komly kampánygurut megvenni, akkor legalább nézzenek oktatófilmet.

Ne bolondozzál már, te választottad meg Orbánt, te vagy aki tolerálod, hogy a kormánypárt és ellenzék nem léphet fel egy médiába. A közmédiát mindenki pénzén tartják fenn és ez egy orjási összeg. Oda nem "beosonni" kell hanem az alkotmány adta jog alapján használni. Itt nyilt jogtalanságról, lopásról van szó.

Ne izgasad magad az ellenzéki politikusok miatt, hanem követeld velem, hogy élvezhessék a jogaikat.

Döntsenek a választók de ahogy mondtam, ha az egyik csapat az egyik stadionban, a másik a másikban rugja a labdát az nem járja, az nem foci, az nem demokrácia.
 
Ő az illiberális demokrácia szabályait tartja be. Nehogy már amerikai mondja meg nekünk mit és hogy, kivéve, ha Trump az elnök, mert Ő haver :D
És ha egy fasiszta országot akar Orbán, akkor hagyjuk annak szabályai szerint játszani?
Én ugy tudtam a magyarok demokráciában szeretnének élni. Ha nem akkor semmi keresnivalójuk az EU-ban.

Én, ugy látom, hogy a diktátor félrevezeti a népet és ezt nyiltan a szemébe kell mondani a közmédiákban.

Ahogy mondtam, sok ember már ugy megszokta a jogtalanságot, hogy el sem tudja képzelni, hogy mi a szabadság.
Ez olyan mintha a gyerekek testi fenyitése ellen protestált volna valaki az 50-60-as években.
 
Ne bolondozzál már, te választottad meg Orbánt, te vagy aki tolerálod, hogy a kormánypárt és ellenzék nem léphet fel egy médiába. A közmédiát mindenki pénzén tartják fenn és ez egy orjási összeg. Oda nem "beosonni" kell hanem az alkotmány adta jog alapján használni. Itt nyilt jogtalanságról, lopásról van szó.

Ne izgasad magad az ellenzéki politikusok miatt, hanem követeld velem, hogy élvezhessék a jogaikat.

Döntsenek a választók de ahogy mondtam, ha az egyik csapat az egyik stadionban, a másik a másikban rugja a labdát az nem járja, az nem foci, az nem demokrácia.
Mikor volt a legnagyobb tüntetés Orbán ellen? AMikor meg akarta adóztatni a netet! Akkor viszakoztak. Azóta sem sikerült hasonló erőt felmutatni az ellenzéknek, se a rabszolgatörvény se hasonlók ellen. Most még talána Fudanos népszavazáshoz szükséges 200 000 aláirás sem lesz meg, de majd kiderül. EGyszerüen, még, nincs olyan forradalmi helyzet, ami kikényszeritené Orbánból a vitát. Majd meghivják a közmédiába kampányolni az ellenzéket is, mint az önkormányzati választáskor. Kap majd MZP is 5-10 percet, ami alatt majd felhánytorgatják, hogy antiszemita, emelné a rezsit és stb. A látszat meglesz, hogy beengedik. Ez sem mai gyakorlat. Erre és ez ellen készülni kellett volna, de az előválasztás volt a szent tehén.
Már párszor megmondtam, ha választást akarnak nyerni, akkor erős pártot vagy pártszövetséget kell összehozni és lemenni vidékre is, az utolsó faluba is, aktivisták révén. Ha nincs minden választási körzetre legalább 2 aktivista, aki évekig tesz is valamit a körzetben, nem csak a választás előtt pár héttel, akkor hogy akarnak nyerni.
 
És ha egy fasiszta országot akar Orbán, akkor hagyjuk annak szabályai szerint játszani?
Én ugy tudtam a magyarok demokráciában szeretnének élni. Ha nem akkor semmi keresnivalójuk az EU-ban.

Én, ugy látom, hogy a diktátor félrevezeti a népet és ezt nyiltan a szemébe kell mondani a közmédiákban.

Ahogy mondtam, sok ember már ugy megszokta a jogtalanságot, hogy el sem tudja képzelni, hogy mi a szabadság.
Ez olyan mintha a gyerekek testi fenyitése ellen protestált volna valaki az 50-60-as években.
Itt még reneszánsza van az atyai pofon pozitiv hatásának felemlegetésének. Továbbá a demokrácia nem egy szigoru szabályrendszer. Viktor mindenhonnan ellopja a legszélsőségesebb részeket, amit aztán egybegyur. Mer mindig az van, hogy miért nem tetszik ez vagy az az EUnak amikor benne van a német, francia szabályozásban is. Ezért modja, hogy illiberális, ez is egy zseniális huzás tőle.Attól, hogy hatalommánisás és stb, Viktor nem marha, különben nem lenne ott ahol van. AZ ellenfeleit a párton belül kigolyózta, vagy kispadra ültette, az ellenfelet, megvesztegette, megverette, nevetségessé tette, igy Ő a gólkirály, mint Cristiano Ronaldo. Nincs "méltó" ellenfele, akinek lenne akkora népszerüsége, hogy kikényszeritse a vitát, mint pl. pár éve Ukrajnában Porosenkó és Zelinszkij. Kellene egy MZP kaliberü embrke, de hiteles alternativának felépiteni nem 2-4 hónap egy ilyet.
Ismétlem 2022 ben nem akar nyerni az ellenzék, majd 26-ban futnak neki komolyabban, addigra lesz egy új ellenzéki megapárt, amit vagy Dobrev, vagy maga Feri fog vezetni.
 
Utoljára módosítva:
Mikor volt a legnagyobb tüntetés Orbán ellen? AMikor meg akarta adóztatni a netet! Akkor viszakoztak. Azóta sem sikerült hasonló erőt felmutatni az ellenzéknek, se a rabszolgatörvény se hasonlók ellen. Most még talána Fudanos népszavazáshoz szükséges 200 000 aláirás sem lesz meg, de majd kiderül. EGyszerüen, még, nincs olyan forradalmi helyzet, ami kikényszeritené Orbánból a vitát. Majd meghivják a közmédiába kampányolni az ellenzéket is, mint az önkormányzati választáskor. Kap majd MZP is 5-10 percet, ami alatt majd felhánytorgatják, hogy antiszemita, emelné a rezsit és stb. A látszat meglesz, hogy beengedik. Ez sem mai gyakorlat. Erre és ez ellen készülni kellett volna, de az előválasztás volt a szent tehén.
Már párszor megmondtam, ha választást akarnak nyerni, akkor erős pártot vagy pártszövetséget kell összehozni és lemenni vidékre is, az utolsó faluba is, aktivisták révén. Ha nincs minden választási körzetre legalább 2 aktivista, aki évekig tesz is valamit a körzetben, nem csak a választás előtt pár héttel, akkor hogy akarnak nyerni.
Magyarországon állítólag demokrácia van, akkor minek vársz arra, hogy elsöpörjék az államfőt?

Értsed már meg végre, hogy Orbánt nem egyeduralkodónak választották meg, hanem egy demokratikusnak vélt ország miniszterelnökének, akinek a tevékenységét alkotmányos törvények irják elö.

A választások feltételét és rendjét törvények és nem önkény kéne, hogy szabályozza ("még nincs forradalmi helyzet" - mondod, há ne legyen forradalmi helyzet, legyen jogállam.
 
Te kéred számon, hogy minek nem követeljük a vitát. Azért kell foradalmi helyzet, hogy legyen kinek követeli. Orbánt demokratikusan és törvényesen megválasztották 2010ben. AZtán átszabta a törvényeket, de ezt elfogadták! Mind 2014-mind 2018 ban beültek a parlamentbe. Most meg hirtelen feltünt a dolog, vagy mi. Mondom ez olyan elvont kampánytéma, amivel a válaztók javát nem lehet mozgósitani. Ők nem arra kiváncsiak az ellenzék miniszterelnökjelöltjétől, hogy meleg e Viktor fia, vagy mennyi a zsidó a fideszben, hanem mennyi lesz az áfa, az szja, milyen adórendszer lesz és stb. Amig ilyen konkrétumok nem hangzanak el, addig sokan maradnak a rosz, de ismert Ner-nél, mint ugranak a talán jobb, de ismeretlen MZP oldalra. Ha az ellenzék nem hátértárgyalta és nem marhaságokat beszélve töltöte volna az előválasztás utáni időszakot, aminek a végére már elméletben vezetett egy kicsivel népszerüség terén az összlakoságban és megverte a Fideszt, akkor reálisabb és erősebb kényszeritő hatása lenne MZP vitafelhivásának. De nincs MZP frakció, sőt ugy néz ki a közös listra javasolt emberkéi is a lista végére kerülnek fel, amelyeket még az ellenzék sem tart befutónak. MZP politikai súlya egyre kisebb az ellenzéken belül. Ő az ellenzék államfője, de nem a miniszterelnöke. Súlytalannak látszik a szavazók szemében sokaknál. Lehet csak az Én köryzetebemben látják igy.
 
Itt még reneszánsza van az atyai pofon pozitiv hatásának felemlegetésének. Továbbá a demokrácia nem egy szigoru szabályrendszer. Viktor mindenhonnan ellopja a legszélsőségesebb részeket, amit aztán egybegyur. Mer mindig az van, hogy miért nem tetszik ez vagy az az EUnak amikor benne van a német, francia szabályozásban is. Ezért modja, hogy illiberális, ez is egy zseniális huzás tőle.Attól, hogy hatalommánisás és stb, Viktor nem marha, különben nem lenne ott ahol van. AZ ellenfeleit a párton belül kigolyózta, vagy kispadra ültette, az ellenfelet, megvesztegette, megverette, nevetségessé tette, igy Ő a gólkirály, mint Cristiano Ronaldo. Nincs "méltó" ellenfele, akinek lenne akkora népszerüsége, hogy kikényszeritse a vitát, mint pl. pár éve Ukrajnában Porosenkó és Zelinszkij. Kellene egy MZP kaliberü embrke, de hiteles alternativának felépiteni nem 2-4 hónap egy ilyet.
Ismétlem 2022 ben nem akar nyerni az ellenzék, majd 26-ban futnak neki komolyabban, addigra lesz egy új ellenzéki megapárt, amit vagy Dobrev, vagy maga Feri fog vezetni.
Orbán a demokrácia alapszabályait rúgja fel és ott nincs kompromisszum.

Ne gyere azzal a marhasággal, hogy Orbán egy jó politikus. Ö egy hatalom ember.
Lehet, hogy a nemzetiszocializmus alatt ahol a fajokban való gondolkodás, az "erös kéz" (menekülteket egy lakatlan szigetre deportálni) a többit nem is idézem, még sikk volt, ott felnéznének rá, de a 21. században egy zombi.

(Butaságokat mondasz mert Ronaldó nem mindig gyöztesként hagyja el a játékteret és kiáll mindenki ellen játszani.)

Egy jó kormány feltétele egy jó ellenzék.
A magyar kormány célja az ellenzék kicsinálása, megsemmisítése,

Most néztem Orbánt ahogy egy disznót belezett ki, pálinkázott. Alig tudott hajolni a pocakjától.
Senki em él örökké, mi lesz Magyarországgal Orbán után ha nem tudott egy vezetöképes ellenzék, utod gárda felnöni.

Nemcsak az ellenzék nem tud fejlödni hanem a Fidesz sem mert mind parancs-végrehajto, aláiró hivatal.
De nem csak ö, hanem az egész gyerekkori focicsapat, mind öregek és nem demokraták.

Egy demokráciában az ellenzék a holnap kormánya. Ha egy ilyen létrejötte akadályozva van annak komoly következményei lehetnek.
 
Te kéred számon, hogy minek nem követeljük a vitát. Azért kell foradalmi helyzet, hogy legyen kinek követeli. Orbánt demokratikusan és törvényesen megválasztották 2010ben. AZtán átszabta a törvényeket, de ezt elfogadták! Mind 2014-mind 2018 ban beültek a parlamentbe. Most meg hirtelen feltünt a dolog, vagy mi. Mondom ez olyan elvont kampánytéma, amivel a válaztók javát nem lehet mozgósitani. Ők nem arra kiváncsiak az ellenzék miniszterelnökjelöltjétől, hogy meleg e Viktor fia, vagy mennyi a zsidó a fideszben, hanem mennyi lesz az áfa, az szja, milyen adórendszer lesz és stb. Amig ilyen konkrétumok nem hangzanak el, addig sokan maradnak a rosz, de ismert Ner-nél, mint ugranak a talán jobb, de ismeretlen MZP oldalra. Ha az ellenzék nem hátértárgyalta és nem marhaságokat beszélve töltöte volna az előválasztás utáni időszakot, aminek a végére már elméletben vezetett egy kicsivel népszerüség terén az összlakoságban és megverte a Fideszt, akkor reálisabb és erősebb kényszeritő hatása lenne MZP vitafelhivásának. De nincs MZP frakció, sőt ugy néz ki a közös listra javasolt emberkéi is a lista végére kerülnek fel, amelyeket még az ellenzék sem tart befutónak. MZP politikai súlya egyre kisebb az ellenzéken belül. Ő az ellenzék államfője, de nem a miniszterelnöke. Súlytalannak látszik a szavazók szemében sokaknál. Lehet csak az Én köryzetebemben látják igy.
Mi lenne ha hagynád az ellenzéknek, hogy ö mondja el mit akar?
Amig nincs diskurálás a kormány és a pártok között addig Magyarország egy diktatura, egy banán köztársaság.

Orbán az ellenzéket "ellenségnek" titulálja és ez nagyon rossz.
 
Továbbra sem Én vagyok Orbán Viktor. Nekem semmi befolyásom arra mit hol és mikor mond az ellenzék, vagy ezt mennyire gátolja vagy nem gátolja a kormány. Ha a valódi komcsi diktaturában volt ellenzéki szamizdat sajtó meg hasonló, akkor a mai korban igazán megerőltethetnék magukat.
 
Orbán a demokrácia alapszabályait rúgja fel és ott nincs kompromisszum.

Ne gyere azzal a marhasággal, hogy Orbán egy jó politikus. Ö egy hatalom ember.
Lehet, hogy a nemzetiszocializmus alatt ahol a fajokban való gondolkodás, az "erös kéz" (menekülteket egy lakatlan szigetre deportálni) a többit nem is idézem, még sikk volt, ott felnéznének rá, de a 21. században egy zombi.

(Butaságokat mondasz mert Ronaldó nem mindig gyöztesként hagyja el a játékteret és kiáll mindenki ellen játszani.)

Egy jó kormány feltétele egy jó ellenzék.
A magyar kormány célja az ellenzék kicsinálása, megsemmisítése,

Most néztem Orbánt ahogy egy disznót belezett ki, pálinkázott. Alig tudott hajolni a pocakjától.
Senki em él örökké, mi lesz Magyarországgal Orbán után ha nem tudott egy vezetöképes ellenzék, utod gárda felnöni.

Nemcsak az ellenzék nem tud fejlödni hanem a Fidesz sem mert mind parancs-végrehajto, aláiró hivatal.
De nem csak ö, hanem az egész gyerekkori focicsapat, mind öregek és nem demokraták.

Egy demokráciában az ellenzék a holnap kormánya. Ha egy ilyen létrejötte akadályozva van annak komoly következményei lehetnek.
Ne legyen igazam, de a történelem ismétli magát. 28-ban lehet egy hasonló diskurzusban azt mondtad volna sose kerül Adolf hatalomra, aztán pár év és Ő lett a fürer. Most azt mondod Orbán egy kisiklás, lehet holnap Ő lesz a trend. Trump óta már egyikben sem lehetünk biztosak.
Az ezsmecserét lezárva, mert új személyes gondok adódtak, Orbán áldozatszerepet játszik, a végvári vitézt aki megvédei a magyarokat a Brüsszeli birodalomtól, az ellenzék hazaáruló, akit brüszel küldött, hogy ellopják az országot. EZ az alapkoncepció, ami súlykolva van. EZt kellene hitelesen cáfolnia az ellenzéknek. Erre nem képes, mert Viktor leuralta a médiát, az alternativ média (röplapozás, aktivisták személyes jelenléte) meg nem opció, mert nincs meg hozzá, még, a humán erőforrás, főleg vidéken. Ezt szerintem az ellenzék vezetősége is felfogja. Ők már 26-ra izmoznak 2 ben csak a tisztes részvétel a fontos. Hiába követeled, hogy de nem engedi oda az ellenzéket, amig nincs erő ami erre kötelezze, addig csak a minimumot fogja megadni az ellenzék számára, hogy érvényesüljön az állami médiában. Már ha az ellenzék elmegy az M1be.
Ne legyen igazam, de ez a véleményem és egyenlőre semmi olyat nem olvatam, vagy láttam, ami miat ezt felülvizgálnám.
 
Mi lenne ha hagynád az ellenzéknek, hogy ö mondja el mit akar?
Amig nincs diskurálás a kormány és a pártok között addig Magyarország egy diktatura, egy banán köztársaság.

Orbán az ellenzéket "ellenségnek" titulálja és ez nagyon rossz.
Mert háború van 2010 óta és ehez kelle ellenség: bankok, Soros, migráns, sorosmigráns, ceu, stb. Az ellenzék csak választásokkor ellenség, egyébként válaszra sem érdemes banda. Nem hiába nem mentek el ma sem a fideszes tagok a nemzetbiztosági bizotság ülésére, nehogy kényelmetlen kérdések hangozzanak el számukra.
 
Na hát ezért lenne fontos, hogy Orbán és MZP kiálljon egy nyílt beszélgetésre a közmédiákban.

"Az emberek, legyenek kormánypárti szavazók vagy ellenzékiek, megérdemlik, hogy meghallgathassák azt, aki a következő négy évben Magyarország miniszterelnöke kíván lenni, ezért vitára hívom Orbán Viktort – irta az ellenzék miniszterelnök-jelöltje FB-posztjában."

Öt ok, amiért biztosan nem lesz Orbán–Márki-Zay-vita

A világ szinte minden demokratikus országában evidens, hogy a választások előtt a miniszterelnök-jelöltek vitát folytatnak egymással. Diktatúrákban ez nem szükséges, hiszen nincs is ellenzék, vagy ha van, akkor az inkább forradalomra készül ilyen úri huncutságok helyett, és ha a vezetői mégis bejutnának egy élő tévéműsorba, az nem választási vita, hanem a koncepciós perük lenne.......
 
Továbbra sem Én vagyok Orbán Viktor. Nekem semmi befolyásom arra mit hol és mikor mond az ellenzék, vagy ezt mennyire gátolja vagy nem gátolja a kormány. Ha a valódi komcsi diktaturában volt ellenzéki szamizdat sajtó meg hasonló, akkor a mai korban igazán megerőltethetnék magukat.
Az össze ellenzéki politikus jelen van a szociális médián,
szerencsére van egy-két privát média akik teret adnak nekik. A Canada-hun-t se becsüld le. :cool:

Az ellenzék a saját pénzükön és adományok útján vannak jelen a médiában
a kormánypárt a mindenki pénzéből folytat pártpropagandát ami egy aljas és jogellenes dolog.

Akit érdekel az ellenzék véleménye az is kasszához van kéretve, míg a kormánypárt által bitorlót közmédia, a Fidesz pártpropaganda, akarod vagy nem, a Kárpátoktól a Holland határig molesztál. Tudod micsoda összegekbe kerül ennek a fenntartása lopott pénzböl?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére