Hírek Koronavírusban meghalt az édesanyja, Orbán Viktort is feljelentette miatta

Két hozzátartozóját is elveszítette el egy férfi, aki úgy véli, édesanyja nem kapta meg a megfelelő védelmet, húgának pedig méltatlanok voltak halála körülményei.​

Kettős csapás érte a nagykanizsai Ferincz Jenőt: édesanyja és testvére is elhunyt a koronavírus-járványban. Most azonban nem csak gyászol: hadakozik is.
Húga a zalaegerszegi kórházban hunyt el koronavírusban, ám ezután az intézmény nem engedte meg neki, hogy elbúcsúzzon szerettétől. Ráadásul annak ellenére is felszámolta az öltöztetési költségeket, hogy
a Covidban elhunytakat nem öltöztetik fel, mielőtt kiadják őket, hanem csak nejlonzsákba teszik őket.
A felszámolt díj persze nem a kiadás összegszerűsége miatt bántja a férfit, sokkal inkább azért, mert úgy érzi, méltatlan ez az eljárás.–

Édesanyám a kanizsai kórházban halt bele a koronavírusba, ott, ha csak egy üvegablakon át is, de megengedték, hogy egy utolsó pillantást vethessek rá, elbúcsúzhassak tőle – magyarázta. – Zalaegerszegen ugyanakkor erre nem volt lehetőség, miután értesítettek róla, hogy meghalt a húgom, bementem a kórházba, de addigra átszállították a patológiára, ahol viszont nem engedték, hogy elköszönhessek tőle. Így aztán azt sem tudom, hogy a hamvai, melyeket megkaptam, valóban az övé, vagy esetleg elcserélték. Az országban több helyen előfordultak halottcserék, így valódi bizonyosságot nem kaphatok. Panaszait leírta a Szent Rafael kórháznak is, amelynek főigazgatója, Gasztonyi Beáta válasza szerint a patológián a covidosokra vonatkozó különleges fertőtlenítési eljárás különösen nagy terhet róna az ott dolgozókra, ezért ott már nem lehet elbúcsúzni a hozzátartozó elhunytakról. Ezzel szemben a főigazgató szerint a Covid-intenzív osztályon lett volna lehetőség a végső elköszönésre.

Az esetleges halottcserével kapcsolatban Gasztonyi Beáta állította, a többlépcsős, szigorú belső protokoll miatt ez nem fordulhat elő. A halottkezelési díjról pedig kijelentette: a vonatkozó jogszabályban vaklóban nincs leírva, hogy a kórház ezért anyagi ellentételezést kérhet, viszont ennek lehetőségét sem zárja ki. Ferincz Jenő viszont úgy vélte, a kórház saját belső rendelkezései, jelen esetben a díjszabályzata nem írhatja felül a törvényt, ami, ha nem rendelkezik róla, hogy díjat kérhet az intézmény, akkor saját hatáskörben nem dönthet ilyenről, hiszen nem jogalkotó.
– A végstádiumban lévő betegekre nem vonatkozik a látogatási tilalom, hozzájuk be kell engedni a hozzátartozókat
– mondta Vissy Beatrix, a Társaság a Szabadságjogokért Magánszféra projektjének szakértője.
– Amikor látszik, hogy visszafordíthatatlan a folyamat, értesíteni kell őket. Természetesen előfordulhat, hogy közben meghal a beteg, s akár az is, hogy átszállítják a patológiára, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása szerint akkor is biztosítani kell a búcsú lehetőségét, ez a kegyeleti jogból következő alkotmányos jog. Ehhez amúgy az alapvető jogok biztosa 2004-es ajánlása szerint minden kórháznak biztosítania kellene kegyeleti helyiséget, úgynevezett búcsúszobát, más kérdés, hogy ezt sok helyen figyelmen kívül hagyják.

A Covidban elhunytakra valóban szigorú előírások vonatkoznak, ám ez nem lehet kizáró ok a hozzátartozói búcsúra, ahogyan az sem, hogy aránytalan terhet ró a személyzet bizonyos tagjaira. Vissy Beatrix szerint egy 1999 és 2005 között volt érvényben egy olyan szabály, mely szerint a halottkezelési szolgáltatás díját és feltételeit az egészségügyi intézmények állapíthatták meg, és azokat átháríthatták a hozzátartozókra. Ez alapján a holttest hűtésének költségeit mindenképp a hozzátartozó viselte. Az olyan szolgáltatások viszont, amelyek nem szükségszerűek, mint amilyen az öltöztetés, mosdatás, borotválás, már ekkor is csak megrendelésre történhettek, és a díjakról előzetesen kellett tájékoztatni az eltemettetésre köteles hozzátartozót. Ezt a szabályt 2005-ben eltörölték, helyette olyan rendelkezés van érvényben, amely szerint a halott-tárolás és -hűtés költségeit a halotti bizonyítványt követő első munkanap a kórháznak kell állnia. Az öltöztetés és mosdatás költségeiről nem rendelkezik jogszabály, de a TASZ szakértője szerint, ha ilyen szolgáltatást a hozzátartozó nem rendelt meg, mi több, ha meg sem történt, akkor azt semmiképp sem lehet a hozzátartozóra hárítani.

Beperli a kormányt​

Ferincz Jenő nem csak testvére miatt hadakozik: feljelentést tett a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök ellen édesanyja halála miatt. A Transparency International által az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) kiperelt iratok alapján úgy véli, kétséges volt, hogy nyújtott-e megfelelő védelmet az idősek körében a kínai vakcina. – Édesanyámat Sinopharm-mal oltották be, így meglehet, nem kapott valós védelmet a fertőzéssel szemben, amelybe belehalt.

Amikor megkapta ezt a kínai szert, nem volt olyan jogi helyzetben, hogy választhatott volna más vakcinát, csakis és kizárólag ezt a kaphatta meg – érvelt a férfi. Az pedig Ferincz Jenő szerint egyértelmű, hogy mindezért a kormány a felelős. Ennek alátámasztására pedig idézte a kormányfő 2020. szeptember 18-án a Kossuth Rádióban tett nyilatkozatát: „Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet”.

1642633583824.png
 
Velejéig korrupt!
Az egész járványvédelmet egy ócska, de csöppet sem olcsó és főleg nem ingyenes bohózattá fokozták le!
Ki vagy akadva te is rájuk
Én már elsoroltam
1. A tudomány csődje
2.A képzett művelőinek a celebség vágy és hiteltelen nyilatkozataik miatt ,Az orvosi kar csődje.
3. és most jönnek a hivatalok az állami szervezők A jarványkezelés szakintézményei.Nálunk az ANTSZ dolga volt míg meg nem szüntették
4. Most jönnek a korrupt állami hivatalok kiknek a beszerezés a dolga
5. és ezzel elértünk a felelősség csúcsára.az egészségügyi minisztérium
Ami nincs mert csak EMMI van
Ott mindenki alkalmatlan mert Kasler tett róla ne legyen alkalmas ember.
6. És Neki van főnöke a kormány egyszemélyi felelőse az miniszterelnök

A miniszterelnök arról nem tehet, hogy a kutatók még nem találták meg az egy igazán biztosan hatásos oltást.
De arról tehet hogy az okosat és mindentudót játssza.
Hátfőnként adja az orvosi tanácsokat.

Az hogy te, épp egy osztrák járványkezelést neveztél ócskának
Az azért döbbenet mert egy sokkal jobban szervezett országról van szó általánosan.
És ha igen. akkor itt lép be amit már írtam
A zavarosban halászók terepe a háborúk és járványok
És ezek érdeke fenntartani ezt a zavarost
Igen ám de A háborúk haszonélvezőit zavarosban halászóit is le szokták küzdeni alacsonyabb szinten az árdrágítókat az ármanipulációkat
De a covid diktatúránál ilyet nem látok
 
A bajort is írhattam volna. Söder is úgy manipulált a számokkal, ahogy kedve tartotta. Az egész decemberi kirohanása az oltatlanok ellen meghamisított járványadatokon alapultak, ezért nem csökkent az új fertőzöttek száma az oltatlanok bezárása után sem.
Könyörögnek, fenyegetnek a 3. oltás felvétele miatt, de ez is egy nagy kamu.
Regisztrálni kb. egész novemberben próbáltam, lehetetlen volt időponthoz jutni. (rossz nyelvek szerint nem volt elég Pfizer, és olyankor inkább nem oltanak).
Otthon, Magyarországon besétáltam a legközelebb eső kórházba, és olyan oltást választhattam, amilyet csak akartam, ott érdekes módon nincsenek ellátási gondok, és akinek csak a Pfizer az "OLTÁS", az sem távozik üres kézzel, megkapja.

u.i: ránéztem a honlapra, figyelmeztető üzenet: 30 év felett Modernával oltanak, kivéve a terheseket, ők csakúgy mint a 30 év alattiak, Pfizert kapnak.
Választási lehetőség: IGEN vagy NEM.
 
Csatolások

  • 1.JPG
    1.JPG
    63.6 KB · Olvasás: 58
Utoljára módosítva:
P
Tekintve és látva az elmúlttizenkétévet az nonszensz, netán a kóros hiszékenységgel határos jóhiszeműség, hogy ez valakiben nem merül fel ...
Tisztában vagy vele, hogy most burkoltan a szándékos emberölés vádjára célzol? Azért, mert van egy réteg akiknek nem tetszik a kormányzás stílusa (nekem sem, mit tagadam) attól még vannak olyan elemei a kormány munkájának amiket azért tesz, mert a mi érdekünk is szolgálja. Ebben a témában ez az utolsó hozzászóláslm. Köszönöm a megértést mindenkinek
 
Tehát tőbbetek szerint jobb lett volna, ha nem dolgoznak ki semmi szérumot és Európa kormányai nem hoztak volna óvóintézkedéseket.
Természetesen ez így nem igaz. Oltakozzon mindenki annyiszor, ahányszor csak kedve van hozzá, de maradjon továbbra is ÖNKÉNTES.
De ne kényszerítsenek rá senkit, főleg nem a választás lehetősége nélkül.
Nyilvánvaló, hogy más szempontok dominálnak egy idős, idült beteg embernél, aki az élete javát már maga mögött tudja, mint annál, aki még jóformán el sem kezdte.
 
Tehát tőbbetek szerint jobb lett volna, ha nem dolgoznak ki semmi szérumot és Európa kormányai nem hoztak volna óvóintézkedéseket.

Szerencsére nem kell megtudnom, hogy hangzana a kritikátok.
Ezen kívül, ha már elkezdtem, folytatom is:
Tapsikoltok a 13, 14. havi nyugdíjnak, de közben az nem érdekel benneteket SEM, hogy az aktív korosztály, amelyik már 2 éve kurzarbeiton van, és töredékét kapja a fizetésének, miből és hogyan él meg, hogyan tud ennyiből gondoskodni a gyerekeiről, és bocsánat, rólatok is!
 
Tisztában vagy vele, hogy most burkoltan a szándékos emberölés vádjára célzol?
a közömbösség, érdektelenség, totális hozzá nem értés, a katasztrofálisan rossz járványkezelés ehhez bőven elegendő magyarázat, de sajnos nem a tudatlanság és ostobaság a rossz helyzet oka, hanem tudatos kormányzati döntés :(.
A tények téged miért nem érdekelnek egyébként?? Abszolút értékben 1930 előtt volt utoljára annyi halott mint tavaly, népességarányosan nézve szintén az 1920-as évekig kell visszamenni hasonlóan szomorú halálozási adatokig (a háborús éveket nem számitva). https://hvg.hu/itthon/20211217_szuletesszam_halal_ksh_demografia
A népességfogyás még szomorúbb, 1879!!!-óta nem csökkent annyival a népesség békeévben mint tavaly: https://telex.hu/tudomany/2022/01/07/a-haboru-ota-nem-fogyott-ugy-a-magyar-mint-2021-ben.

És igen, ebben nem nehéz szándékosságot látni (inkább nem látni "furcsa"), ugyanis a kormány döntött tudatosan úgy, hogy csakis az oltás a védekezés eszköze, szakértők javaslata helyett a nemzeti konzultáció keretében tudatlan tömegek visszajelzésére épitett, tudva jól, hogy ennek a döntésnek halottakban tízezreiben kimutatható következményei lesznek. Ennek ellenére a népszerűséget tartva szem előtt a lakosság életvédelme helyett, úgy kezelte a járványt, ahogy. És bizony igen, ez szándékos döntés volt a részükről, nem is értem, mindezekre emlékezve, a szándékosságot miképp lehet nem feltételezni :(.
Korábban ausztria volt a minta, amikor az nem tetszett, elfelejtették a sógorokat követni. Az abszolút és relatív halálozási számokban jól látható ennek gyászos következménye :(
És igen, ez a kormány és annak fejének bűne.
 
Ezen kívül, ha már elkezdtem, folytatom is:
Tapsikoltok a 13, 14. havi nyugdíjnak, de közben az nem érdekel benneteket SEM, hogy az aktív korosztály, amelyik már 2 éve kurzarbeiton van, és töredékét kapja a fizetésének, miből és hogyan él meg, hogyan tud ennyiből gondoskodni a gyerekeiről, és bocsánat, rólatok is!
Ezt most ne nekem címezd :)

Én megszavaztam az ápoló személyzet kiképzésének és munkaviszonyának erőteljes javítását.

A gondolatmeneted egy pontban azért sántít! Németországban is rekordot döntött a halálozások száma, leszámítva a covid miatti elhalálozások számát is, ami lakosságarányosan lényegesen alacsonyabb volt, mint Magyarországon, összességében viszont minden korosztályban, különösen az életkor előrehaladtával jelentős növekedést mutat, amit nem lehet a coviddal közvetlenül összefüggésbe hozni.
 
Tehát tőbbetek szerint jobb lett volna, ha nem dolgoznak ki semmi szérumot és Európa kormányai nem hoztak volna óvóintézkedéseket.
Félre magyarázod
Nem azt mondjuk nem hoztak intézkedéseket.Sem az hogy nem kell tenni semmit az jobb
Azt mondjuk nagyon szarul csinálták
És több a zavar mint az átláthatóság
És ez minden térre igaz
Fugadjunk a régi járványok idején.
Jobb volt a központi összehangoltság és szervezés.
a régi az I vh járványai: kolera, a hastífusz, a vérhas vagy a pestis.
Mind együtt mégis leküzdötték.
A küzdelmet a háború megroppantotta.
De az volt az erőfeszítés onnan kijönni
Hol van ez a mostani azokhoz képest?
És kihagytam a
A heveny fertőző betegségek között külön eljárás vonatkozott a kiütéses tífuszra
Még sincs 3 év alatt szinte semmi eredmény most
Mert a zavar épp akkora mint a kezdetén
Még egy kis bemutató akkorról:

Az első világháború idején a gyógyítással foglalkozó értelmiségi előtt is felrémlett a nemzethalál nyomasztó, akkoriban talán minden korábbinál valóságosabbnak tűnő víziója. Ily módon irányult a figyelem a tüdőtuberkulózisra és a nemi betegségek csoportjára, azon belül is leginkább a szifiliszre. Ezek lassú lefolyású, nehezebben felismerhető betegségek. A kezdeti fázis tünetei elég enyhék ahhoz, hogy esetleg maga a beteg se gyanakodjon. Az évek múlásával azonban a kórfolyamat egyre határozottabb tüneteket produkál, az életminőség drasztikusan romlik. Végül a visszafordíthatatlan szövet- és szervkárosodások következtében beálló halál sok szenvedéstől szabadítja meg a pácienst. A Nagy Háborúban még nem léteztek antibiotikumok, a tuberkulózis és a nemi bajok gyógyíthatatlanok voltak. A kor civilizációs betegségeinek is tekinthetjük őket, mivel már a 19. század második felében is aggasztó mértékben terjedtek, visszaszorításukra a háború előtt is komoly szükség lett volna.
 
Utoljára módosítva:
Ezt most ne nekem címezd :)

Én megszavaztam az ápoló személyzet kiképzésének és munkaviszonyának erőteljes javítását.

Meg is szavaztak egy 1300 eurós, adómentesen kifizethető corona-bónuszt - a közszférában dolgozóknak.
Ettől javulnak majd erőteljesen a MI munkafeltételeink???
 
Nem véletlen, hogy még így is annyi német dolgozik Svájcban
A két oltást a dolgozók zöme felvette, a harmadikat, (miután belengették, hogy amint befejezték a 3. hullámot, rövid nyári szünet után jön a 4.) és a sokadikat már jóval többen elutasítják. Ebből megint csak ti húztok hasznot, még többen fognak átmenni hozzátok.
 
Tisztában vagy vele, hogy most burkoltan a szándékos emberölés vádjára célzol? Azért, mert van egy réteg akiknek nem tetszik a kormányzás stílusa (nekem sem, mit tagadam) attól még vannak olyan elemei a kormány munkájának amiket azért tesz, mert a mi érdekünk is szolgálja. Ebben a témában ez az utolsó hozzászóláslm. Köszönöm a megértést mindenkinek
Egyre tobb helyen es emberek irjak le hogy a jarvany kezeles fel er az emberolessel. /az idoseknek beadni a kinai vakcinat ami se vedettseget nem adott se garanciat ./Akinek meghalt a csaladjabol valaki az egyre kemenyebben foglamaz.
Ezen kívül, ha már elkezdtem, folytatom is:
Tapsikoltok a 13, 14. havi nyugdíjnak, de közben az nem érdekel benneteket SEM, hogy az aktív korosztály, amelyik már 2 éve kurzarbeiton van, és töredékét kapja a fizetésének, miből és hogyan él meg, hogyan tud ennyiből gondoskodni a gyerekeiről, és bocsánat, rólatok is!
A nyugdijasok bizony mind fizettek mint a katonatiszt, so egyetlen egyrol se kell gondoskodni, hogy eltapsoltak a penzt , lenyultak az megint az Orban hibaja.
Gyereket az vallaljon aki tud gondoskodni rola.
A mai helyzet egyedul allo es a jarvany miatt inkabb kapjon valaki kevesebb fizut mint teljes fizetes melle lefertozon mindenkit.
Elvarhato lenne hogy egy vilagjarvanyba maga a kormany vedene ugy is az allampolgarait hogy nem szervez tomeges rendezvenyeket, kiallitas, sport, beke menet mert ugyan nem ismert a statisztika hany ember kapta el a virus ezeken a helyen hanyan halltak meg, es hany adta at masoknak a virust.
Ami a kormany dolga lett volna, hogy ne csak azert vegyen rengeteg teszt keszletet hogy valaki jol jarjon hanem azert hogy vedje allampolgarait szurje a fertozoket hogy ne akkor keruljon korhazba mikor mar napok mulva gepre kell rakni. De nem szurte elegge ,mert inkabb lejart a szavatosag mint legalabb felhasznalta volna emberek gyerekek idosek szuresere.
NEm egyedul eset mikor az emberek az irjak hogy feler egy emberolessel ez a jarvany kezeles, es sajnos a szamok kirivo halalesetek magas szama miatt tobben erre a kovetkeztetesre jutottak.
 
P
a közömbösség, érdektelenség, totális hozzá nem értés, a katasztrofálisan rossz járványkezelés ehhez bőven elegendő magyarázat, de sajnos nem a tudatlanság és ostobaság a rossz helyzet oka, hanem tudatos kormányzati döntés :(.
A tények téged miért nem érdekelnek egyébként?? Abszolút értékben 1930 előtt volt utoljára annyi halott mint tavaly, népességarányosan nézve szintén az 1920-as évekig kell visszamenni hasonlóan szomorú halálozási adatokig (a háborús éveket nem számitva). https://hvg.hu/itthon/20211217_szuletesszam_halal_ksh_demografia
A népességfogyás még szomorúbb, 1879!!!-óta nem csökkent annyival a népesség békeévben mint tavaly: https://telex.hu/tudomany/2022/01/07/a-haboru-ota-nem-fogyott-ugy-a-magyar-mint-2021-ben.

És igen, ebben nem nehéz szándékosságot látni (inkább nem látni "furcsa"), ugyanis a kormány döntött tudatosan úgy, hogy csakis az oltás a védekezés eszköze, szakértők javaslata helyett a nemzeti konzultáció keretében tudatlan tömegek visszajelzésére épitett, tudva jól, hogy ennek a döntésnek halottakban tízezreiben kimutatható következményei lesznek. Ennek ellenére a népszerűséget tartva szem előtt a lakosság életvédelme helyett, úgy kezelte a járványt, ahogy. És bizony igen, ez szándékos döntés volt a részükről, nem is értem, mindezekre emlékezve, a szándékosságot miképp lehet nem feltételezni :(.
Korábban ausztria volt a minta, amikor az nem tetszett, elfelejtették a sógorokat követni. Az abszolút és relatív halálozási számokban jól látható ennek gyászos következménye :(
És igen, ez a kormány és annak fejének bűne.
Megígértem, hogy kiszállok a vitából, de e mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ha bűncselekményt gyanítasz, menj el a rendőrségre, és tegyél feljelentést, ha a magyar rendőrség nem foglalkozik az üggyel, akkor mehetsz tovább az EU-s szervekhez is, tényleg nem értem (a halálozási arányt nem követem, a HVG pláne nem az én hírforrásom, de ettől még nem akarlak a saját igazamról meggyőzni, és nem vonom kétségbe a tályékozottságodat)
 
P
Egyre tobb helyen es emberek irjak le hogy a jarvany kezeles fel er az emberolessel. /az idoseknek beadni a kinai vakcinat ami se vedettseget nem adott se garanciat ./Akinek meghalt a csaladjabol valaki az egyre kemenyebben foglamaz.
Egyre több helyen? Hol? Kik? Szakmailag jártasak az ügyben? Egészségügyi végzettségű emberek? Ezek nem hírek, ezek vélemények, véleménye mindenkinek van, ugyanúgy, mint bélmozgása, de hidd el, egészséges keretek között senki nem kíváncsi a másikéra. Egyetértünk abban, hogy a Fidesz nem jó úton halad, rossz eszközökkel kormányoz, de hogy szándékosan gyilkolná az öregedő lakosságot? Tényleg ennyire sötét lenne.a helyzet? Tényleg bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet ebben az országban? Tényleg ennyire durva kívülről a helyzet?
 
Emberolest beismerne ORban? nyilvan nem. Azon mar tul vannak hogy velemeny mondjanak ,mar van aki be is perelte.
NEM hiszem a szandekosagot, de hogy felelotlen es nem alkalmas mar arra se hogy megfelelo szakemberekkel vegye magat korul, mert akik idaig jutattak a helyzetet elsosorban kedvezmenyezettek a kormanynal es elhallgatjak, vagy csak gyozelmi jelentest nyomnak.
Mivel magyarazod ,hogy a kinai oltast nem ajanlottak 60 felett megis az elso sorban elsokorben a 60 folottieket oltottak be vele? Ki is ennek a felelose?
BAtran hasznad a google-t fogsz talalni tobb ilyen esetet, sot meg durvabbat is ahol azzal vadoljak szeretet vezereteket, hogy hatalamas penz kaszalt a temeteseken a 27% afan, nem kivanom ide felsorolni a keptelenel keptelenebb velemenyeket . Fontos meg ha te nem is annak latod az emberek velemenye, mert ok a szavazok es dontik el menjen vagy maradjon Orban.
 
Egyetértünk abban, hogy a Fidesz nem jó úton halad, rossz eszközökkel kormányoz, de hogy szándékosan gyilkolná az öregedő lakosságot? Tényleg ennyire sötét lenne.a helyzet? Tényleg bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet ebben az országban? Tényleg ennyire durva kívülről a helyzet?
valahol az lenne a kb. megfelelő jogi elnevezés a kormány járványkezelésére, hogy foglalkozás körében elkövetett súlyos gondatlanságból elkövetett tömeges emberölés. Az már félig szemantikai vita, és végeérhetetlen szócséplés lenne, hogy a pontos jogi tényállást félretéve, a valóságot nézve ez most vajon szándékos emberölés-e, vagy súlyos gondatlanság (bár az elhúnyt tizezreknek olyan mindegy, hogy "csak" balfasz kormány, vagy cinikusan számitó kormány miatt haláloztak el).
Egyébként megjegyzem, ha egy intézmény, netán egy magánszemély szakmailag nem megfelelő/ gondatlan munkavégzése miatt meghalnak emberek, ott úgy meghurcolják a delikvenst a biróság előtt, hogy attól kódul. Akkor is, ha csak egy haláleset van ... Egy kormánynak ugyanúgy van felelőssége, főleg ha láthatjuk, tőlünk 2-300 kilométerrel odébb más módszereket alkalmazva, harmadannyi halott van. Azaz a kormány gondatlansága/rossz döntése/szándékossága jó 20-25000 magyar állampolgár halálába került.

" Tényleg bármi, és annak az ellenkezője is megtörténhet ebben az országban? Tényleg ennyire durva kívülről a helyzet?"
semmit se számit kivülről vagy belülről látja ezt valaki. orbán 12 évéből 3 évet külföldön éltem, de már a kimenetel előtt is igy láttam, amig kint éltem addig is, és most ahogy újra itthon vagyok ugyanúgy. És igen, tényleg ennnyire durva a helyzet.
 
Meghalt a járványban 120ezer német. Érdekelt valakit? Senkit! Kormányt váltottak? Igen! Változott valami? Semmi! Eladtak bennünket a gyógyszeriparnak tesztalanynak. Nem név szerint, tételesen, így nem is válogathatsz, hogy téged melyik gyógyszergyár használhat fel. A papírt aláírtad, hogy kéred a saját felelősségére, ettől fogva kuss a neved.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,668
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére