Hírek Koronavírusban meghalt az édesanyja, Orbán Viktort is feljelentette miatta

Két hozzátartozóját is elveszítette el egy férfi, aki úgy véli, édesanyja nem kapta meg a megfelelő védelmet, húgának pedig méltatlanok voltak halála körülményei.​

Kettős csapás érte a nagykanizsai Ferincz Jenőt: édesanyja és testvére is elhunyt a koronavírus-járványban. Most azonban nem csak gyászol: hadakozik is.
Húga a zalaegerszegi kórházban hunyt el koronavírusban, ám ezután az intézmény nem engedte meg neki, hogy elbúcsúzzon szerettétől. Ráadásul annak ellenére is felszámolta az öltöztetési költségeket, hogy
a Covidban elhunytakat nem öltöztetik fel, mielőtt kiadják őket, hanem csak nejlonzsákba teszik őket.
A felszámolt díj persze nem a kiadás összegszerűsége miatt bántja a férfit, sokkal inkább azért, mert úgy érzi, méltatlan ez az eljárás.–

Édesanyám a kanizsai kórházban halt bele a koronavírusba, ott, ha csak egy üvegablakon át is, de megengedték, hogy egy utolsó pillantást vethessek rá, elbúcsúzhassak tőle – magyarázta. – Zalaegerszegen ugyanakkor erre nem volt lehetőség, miután értesítettek róla, hogy meghalt a húgom, bementem a kórházba, de addigra átszállították a patológiára, ahol viszont nem engedték, hogy elköszönhessek tőle. Így aztán azt sem tudom, hogy a hamvai, melyeket megkaptam, valóban az övé, vagy esetleg elcserélték. Az országban több helyen előfordultak halottcserék, így valódi bizonyosságot nem kaphatok. Panaszait leírta a Szent Rafael kórháznak is, amelynek főigazgatója, Gasztonyi Beáta válasza szerint a patológián a covidosokra vonatkozó különleges fertőtlenítési eljárás különösen nagy terhet róna az ott dolgozókra, ezért ott már nem lehet elbúcsúzni a hozzátartozó elhunytakról. Ezzel szemben a főigazgató szerint a Covid-intenzív osztályon lett volna lehetőség a végső elköszönésre.

Az esetleges halottcserével kapcsolatban Gasztonyi Beáta állította, a többlépcsős, szigorú belső protokoll miatt ez nem fordulhat elő. A halottkezelési díjról pedig kijelentette: a vonatkozó jogszabályban vaklóban nincs leírva, hogy a kórház ezért anyagi ellentételezést kérhet, viszont ennek lehetőségét sem zárja ki. Ferincz Jenő viszont úgy vélte, a kórház saját belső rendelkezései, jelen esetben a díjszabályzata nem írhatja felül a törvényt, ami, ha nem rendelkezik róla, hogy díjat kérhet az intézmény, akkor saját hatáskörben nem dönthet ilyenről, hiszen nem jogalkotó.
– A végstádiumban lévő betegekre nem vonatkozik a látogatási tilalom, hozzájuk be kell engedni a hozzátartozókat
– mondta Vissy Beatrix, a Társaság a Szabadságjogokért Magánszféra projektjének szakértője.
– Amikor látszik, hogy visszafordíthatatlan a folyamat, értesíteni kell őket. Természetesen előfordulhat, hogy közben meghal a beteg, s akár az is, hogy átszállítják a patológiára, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása szerint akkor is biztosítani kell a búcsú lehetőségét, ez a kegyeleti jogból következő alkotmányos jog. Ehhez amúgy az alapvető jogok biztosa 2004-es ajánlása szerint minden kórháznak biztosítania kellene kegyeleti helyiséget, úgynevezett búcsúszobát, más kérdés, hogy ezt sok helyen figyelmen kívül hagyják.

A Covidban elhunytakra valóban szigorú előírások vonatkoznak, ám ez nem lehet kizáró ok a hozzátartozói búcsúra, ahogyan az sem, hogy aránytalan terhet ró a személyzet bizonyos tagjaira. Vissy Beatrix szerint egy 1999 és 2005 között volt érvényben egy olyan szabály, mely szerint a halottkezelési szolgáltatás díját és feltételeit az egészségügyi intézmények állapíthatták meg, és azokat átháríthatták a hozzátartozókra. Ez alapján a holttest hűtésének költségeit mindenképp a hozzátartozó viselte. Az olyan szolgáltatások viszont, amelyek nem szükségszerűek, mint amilyen az öltöztetés, mosdatás, borotválás, már ekkor is csak megrendelésre történhettek, és a díjakról előzetesen kellett tájékoztatni az eltemettetésre köteles hozzátartozót. Ezt a szabályt 2005-ben eltörölték, helyette olyan rendelkezés van érvényben, amely szerint a halott-tárolás és -hűtés költségeit a halotti bizonyítványt követő első munkanap a kórháznak kell állnia. Az öltöztetés és mosdatás költségeiről nem rendelkezik jogszabály, de a TASZ szakértője szerint, ha ilyen szolgáltatást a hozzátartozó nem rendelt meg, mi több, ha meg sem történt, akkor azt semmiképp sem lehet a hozzátartozóra hárítani.

Beperli a kormányt​

Ferincz Jenő nem csak testvére miatt hadakozik: feljelentést tett a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök ellen édesanyja halála miatt. A Transparency International által az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) kiperelt iratok alapján úgy véli, kétséges volt, hogy nyújtott-e megfelelő védelmet az idősek körében a kínai vakcina. – Édesanyámat Sinopharm-mal oltották be, így meglehet, nem kapott valós védelmet a fertőzéssel szemben, amelybe belehalt.

Amikor megkapta ezt a kínai szert, nem volt olyan jogi helyzetben, hogy választhatott volna más vakcinát, csakis és kizárólag ezt a kaphatta meg – érvelt a férfi. Az pedig Ferincz Jenő szerint egyértelmű, hogy mindezért a kormány a felelős. Ennek alátámasztására pedig idézte a kormányfő 2020. szeptember 18-án a Kossuth Rádióban tett nyilatkozatát: „Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet”.

1642633583824.png
 
Ők egyszerű fájdalomcsillapítót szedtek, önként, külső kényszer nélkül, mégis megalapozottnak találta a bíróság a követelésüket.
Miért ne járna kártérítés, vagy kellene megelégedni aprópénzzel azoknak, akik kényszer hatására oltatják be magukat, és önhibájukon kívül szenvednek egészségkárosodást???

Szerdai ítélete szerint egy New Jersey-i bíróság bűnösnek találta a Merck&Co gyógyszergyártót, amelynek egyik fájdalomcsillapítója szívinfarktust okozott egy idős férfinél. Ezért a céget 4,5 millió dolláros kártérítés fizetésére kötelezték. A szakértők szerint nem a most megítélt összeg, hanem az ennek hatására induló perek okozhatnak komoly veszteséget a gyógyszergyárnak.

A 77 éves John McDarby négy éven át használta a fájdalomcsillapítót, amelynek állítása szerint közvetlen szerepe volt szívinfarktusának kialakulásában. A sértett szerint az infarktus után ráadásul depresszióba esett és tolószékbe kényszerült. Miután a bíróság a per során bizonyítottnak látta a felperes állításait, 3 millió dolláros kártérítést ítélt meg a férfi számára, míg feleségének 1,5 milliót. Nem ez volt az első elmarasztaló bírósági ítélet a készítmény ügyében. Tavaly augusztusban egy texasi bíróság 253 millió dolláros kártérítést szabott ki a Merck gyógyszergyártóra, miután egy özvegy beperelte a vállalatot férje halála miatt.
 
Ez a nem német, hanem bajor adat. Nem tömeges megbetegedés, de 9 vizsgált eset, ebből 4 megalapozott, az ha egy kibicnek nem is, annak a 4 embernek számottevő, főképp ha kisgyerekről van szó.
Nagyon nem mindegy, hogy egy öreg, beteg embernek kell a hátralévő 1-2 évét az összes meglévő nyavalyája mellé még plusz egy egészségkárosodással leélni, vagy egy alapból egészséges, 5 éves gyereknek a hátralévő 70-80-at.
Az Államokban az ilyen kártérítések milliós összegek is lehetnek, még akkor is, ha idős emberről van szó.
Miért gondolod, hogy egy európai ember értéktelenebb?

A többi 263 kérelem elbírálása egyébként még folyamatban van.
Ok azt valahogy elnéztem. Bajorországnak azért van 13 millió lakosa.
Nem tudom mennyit fizetnek a Németek.
 
Szerintem egyértelmű, ha az egész társadalom érdeke és elvárása az oltakozás, akkor ennek nem csak az előnyeit kell hogy élvezze, hanem a velejáró esetleges kellemetlen anyagi következményeket is.
 
Nem olvastam róla hogy nem fizetnének megbetegedés esetén.
Amit tegnap, olasz hírt hoztál az 50 millió eurós alapról, arról írtam, hogy egész Olaszországra az nagyon kevés! A bajorok nem tudom, mennyit szánnak rá, de végül is mindegy, mert ők is átvállalták a gyártótól a felelősséget.
 
Mellesleg, az olasz egészségügy hasonlít a magyarhoz. Olasz munkatársaimtól
hallottam.
Sokáig kell várni egy oprációra. Szintén mindent vinned kel. A Dottore egy isten.
 
Két hozzátartozóját is elveszítette el egy férfi, aki úgy véli, édesanyja nem kapta meg a megfelelő védelmet, húgának pedig méltatlanok voltak halála körülményei.​

Kettős csapás érte a nagykanizsai Ferincz Jenőt: édesanyja és testvére is elhunyt a koronavírus-járványban. Most azonban nem csak gyászol: hadakozik is.
Húga a zalaegerszegi kórházban hunyt el koronavírusban, ám ezután az intézmény nem engedte meg neki, hogy elbúcsúzzon szerettétől. Ráadásul annak ellenére is felszámolta az öltöztetési költségeket, hogy
a Covidban elhunytakat nem öltöztetik fel, mielőtt kiadják őket, hanem csak nejlonzsákba teszik őket.
A felszámolt díj persze nem a kiadás összegszerűsége miatt bántja a férfit, sokkal inkább azért, mert úgy érzi, méltatlan ez az eljárás.–

Édesanyám a kanizsai kórházban halt bele a koronavírusba, ott, ha csak egy üvegablakon át is, de megengedték, hogy egy utolsó pillantást vethessek rá, elbúcsúzhassak tőle – magyarázta. – Zalaegerszegen ugyanakkor erre nem volt lehetőség, miután értesítettek róla, hogy meghalt a húgom, bementem a kórházba, de addigra átszállították a patológiára, ahol viszont nem engedték, hogy elköszönhessek tőle. Így aztán azt sem tudom, hogy a hamvai, melyeket megkaptam, valóban az övé, vagy esetleg elcserélték. Az országban több helyen előfordultak halottcserék, így valódi bizonyosságot nem kaphatok. Panaszait leírta a Szent Rafael kórháznak is, amelynek főigazgatója, Gasztonyi Beáta válasza szerint a patológián a covidosokra vonatkozó különleges fertőtlenítési eljárás különösen nagy terhet róna az ott dolgozókra, ezért ott már nem lehet elbúcsúzni a hozzátartozó elhunytakról. Ezzel szemben a főigazgató szerint a Covid-intenzív osztályon lett volna lehetőség a végső elköszönésre.

Az esetleges halottcserével kapcsolatban Gasztonyi Beáta állította, a többlépcsős, szigorú belső protokoll miatt ez nem fordulhat elő. A halottkezelési díjról pedig kijelentette: a vonatkozó jogszabályban vaklóban nincs leírva, hogy a kórház ezért anyagi ellentételezést kérhet, viszont ennek lehetőségét sem zárja ki. Ferincz Jenő viszont úgy vélte, a kórház saját belső rendelkezései, jelen esetben a díjszabályzata nem írhatja felül a törvényt, ami, ha nem rendelkezik róla, hogy díjat kérhet az intézmény, akkor saját hatáskörben nem dönthet ilyenről, hiszen nem jogalkotó.
– A végstádiumban lévő betegekre nem vonatkozik a látogatási tilalom, hozzájuk be kell engedni a hozzátartozókat
– mondta Vissy Beatrix, a Társaság a Szabadságjogokért Magánszféra projektjének szakértője.
– Amikor látszik, hogy visszafordíthatatlan a folyamat, értesíteni kell őket. Természetesen előfordulhat, hogy közben meghal a beteg, s akár az is, hogy átszállítják a patológiára, de a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása szerint akkor is biztosítani kell a búcsú lehetőségét, ez a kegyeleti jogból következő alkotmányos jog. Ehhez amúgy az alapvető jogok biztosa 2004-es ajánlása szerint minden kórháznak biztosítania kellene kegyeleti helyiséget, úgynevezett búcsúszobát, más kérdés, hogy ezt sok helyen figyelmen kívül hagyják.

A Covidban elhunytakra valóban szigorú előírások vonatkoznak, ám ez nem lehet kizáró ok a hozzátartozói búcsúra, ahogyan az sem, hogy aránytalan terhet ró a személyzet bizonyos tagjaira. Vissy Beatrix szerint egy 1999 és 2005 között volt érvényben egy olyan szabály, mely szerint a halottkezelési szolgáltatás díját és feltételeit az egészségügyi intézmények állapíthatták meg, és azokat átháríthatták a hozzátartozókra. Ez alapján a holttest hűtésének költségeit mindenképp a hozzátartozó viselte. Az olyan szolgáltatások viszont, amelyek nem szükségszerűek, mint amilyen az öltöztetés, mosdatás, borotválás, már ekkor is csak megrendelésre történhettek, és a díjakról előzetesen kellett tájékoztatni az eltemettetésre köteles hozzátartozót. Ezt a szabályt 2005-ben eltörölték, helyette olyan rendelkezés van érvényben, amely szerint a halott-tárolás és -hűtés költségeit a halotti bizonyítványt követő első munkanap a kórháznak kell állnia. Az öltöztetés és mosdatás költségeiről nem rendelkezik jogszabály, de a TASZ szakértője szerint, ha ilyen szolgáltatást a hozzátartozó nem rendelt meg, mi több, ha meg sem történt, akkor azt semmiképp sem lehet a hozzátartozóra hárítani.

Beperli a kormányt​

Ferincz Jenő nem csak testvére miatt hadakozik: feljelentést tett a magyar kormány és Orbán Viktor miniszterelnök ellen édesanyja halála miatt. A Transparency International által az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI) kiperelt iratok alapján úgy véli, kétséges volt, hogy nyújtott-e megfelelő védelmet az idősek körében a kínai vakcina. – Édesanyámat Sinopharm-mal oltották be, így meglehet, nem kapott valós védelmet a fertőzéssel szemben, amelybe belehalt.

Amikor megkapta ezt a kínai szert, nem volt olyan jogi helyzetben, hogy választhatott volna más vakcinát, csakis és kizárólag ezt a kaphatta meg – érvelt a férfi. Az pedig Ferincz Jenő szerint egyértelmű, hogy mindezért a kormány a felelős. Ennek alátámasztására pedig idézte a kormányfő 2020. szeptember 18-án a Kossuth Rádióban tett nyilatkozatát: „Szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet”.

Csatolás megtekintése 1839657
*
Tény és valós. A kínai vakcinát 60 éven aluliaknak ajánlották, az ezen koron túl már nem. Az okot nem ismerem, kettőre tippelek, 1.) nem ad a 60 évet betöltötteknek kellő védelmet 2.) esetleg olyan anyag van benne, mely káros (lehet?) az e koron túl élőknek. De ha 1x rá van írva az oltás ajánlására, akkor miért nem tartják be az előírásokat?! Ha per, akkor legyen per, különben is nagyon sok vakcinát, sőt tesztet semmisítettek meg a kormány tudtával és beleegyezésével. No persze, felmerült bennem (is) valakiknek ebből szép kis vagyonkája kereked(et)ett ki.
 
Minden előítélet nélkül, már a hangjától égnek áll a hajam.:D
*
Az én hajam is égnek áll... Sajnos többen "isszák" magukba o.v. szavait. Nem mutogatnék szívesen hátra, de volt egy hasonló embernek kinéző személy, aki képes volt az egész világot megbolondítania. Remélem, o.v.-nek ez nem sikerül. Csak remélem. Az igazság az, hogy kezében ott vannak a tévé csatornák többsége, az újságok, s többen csak ezt nézik, azt olvassák, hogy "zöld a paradicsom nem sárga, Magyarország .... stb." - Elagyaltam. Milyen hosszú idő telt el, hogy a narancstól eljutottunk a paradicsomig?! Tény, hogy Magyarországon nincsenek paradicsomi állapotok, ez tény, bárhogyan is énekelik, súlykolják.... Nem paradicsom, hanem narancs, abból is a savanyú-keserű, emészthetetlen. Remélem és bízom, ez nemcsak az én véleményem, hanem többen vagyunk így.
 
sajna van egy olyan 1-1,5 milliós butácska és fanatikus keménymag, akiket szó szerint semmi nem ingat meg, még az se ha elvennék a megtakaritásaikat és mészárosnak utalják, megszünik a komplett EÜ, csak gagyogják és visszamakogják h. viktor jót akar és ismételgetnék a TV-1 hallott, origon olvasott hivatalos kormányzati ehhez kitalált vérlázitó hazugságokat. Ezeket a tömegek nagy H-val hisznek, ezért mindegy mi történik, nem érdekli őket, x-elnek a fideszre. Kb olyan fanatikusak és agynélküliek mint egy szakállas talibán, csak nem allahban és a koránban hisznek, hanem ugyanannyira gondolkodás nélkül viktátornak és a fideszkének.
Ezek szó szerint a szemüknek se hisznek, láttam olyat aki a valósággal szembesülve igazából rájött, hogy szakmányban a szemébe hazudnak a királyi TV-ben, de nem az volt ám, hogy ezt elismerte volna és felháborodik h. hülyének nézték, inkább kitalált valami hihetetlenül bárgyú öncsaló magyarázatot, miért is helyes a tények ellenére a kormányzati hazugságáradat. Gondolom nehezére esett volna elismerni h. palira vették és hülyének nézték azok, akiknek minden szavát elhitte és ismételgette - tán ezt a jelenséget nevezik kognitiv disszonanciának ... :(
További párszáezer ember a NER-hez kötődve relativ jól jár a közösből ellopott ezermilliárdokból, ők legalább érthető anyagi okokból fix fidesszavazók, történjen is bármi. Szóval nem látok semmi reménykeltőt, MAgyarország nagy egészében egy balkáni nép lett, sőt, sok tekintetben rosszabb, ott legalább pár helyen elkergetnek, bezárnak korrupt politikusokat, itt elnézik a fekete-afrikai ultrakorrupciót és megalopást.
 
Tökéletesen látod.
És nekik lett kitalálva az új választási rendszer illetve a választási körzetek határai.
 
Nem tudom kit nevezel szerencsétlennek
A patkányokat és fogyatékosakat gondolom.
Amint szerencsétlenül és indulatból fogalmazott két apolitokus
A befagyasztott árra pedig azonnal reagált a háztartást vezetőm:
Persze-persze, ezért lett most azonnal drágább a cukor és több áru
Én nem mondtam neki téved ezt nem azért vitték fel hogy itt ezen fagyasztódjon be.
Mert én tudom: minden boltban vissza kell vinni az október 15-én jellemző szintre.
Hagytam hagy gondolja azért vitték fel hogy február 1-ig még beszedjék előre a veszteséget.
Mert lehet bármi központi rendelet
A tőkésvilág nem hagyja a veszteséget magán
Ezt azok a "szerencsétlenek" is megfizetik kik azt hiszik nem.
íme egy komplett írás arról amit én mint nem szerencsétlen felértem ésszel:

1643269410772.png
Ugyanakkor a hat termék árnak a befagyasztásából származó veszteséget a boltok nem fogják lenyelni. Kiszámolják, hogy mekkora az ebből fakadó veszteség, és a többi termék árát annyival fogják megemelni (amelyekre nem vonatkozik az árstop), hogy ne legyen veszteségük.
1643269415357.png

Utoljára módosítva:
A patkányokat és fogyatékosakat gondolom.
Amint szerencsétlenül és indulatból fogalmazott két apolitokus
A befagyasztott árra pedig azonnal reagált a háztartást vezetőm:
Persze-persze, ezért lett most azonnal drágább a cukor és több áru
Én nem mondtam neki téved ezt nem azért vitték fel hogy itt ezen fagyasztódjon be.
Mert én tudom: minden boltban vissza kell vinni az október 15-én jellemző szintre.
Hagytam hagy gondolja azért vitték fel hogy február 1-ig még beszedjék előre a veszteséget.
Mert lehet bármi központi rendelet
A tőkésvilág nem hagyja a veszteséget magán
Ezt azok a "szerencsétlenek" is megfizetik kik azt hiszik nem.
íme egy komplett írás arról amit én mint nem szerencsétlen felértem ésszel:

Csatolás megtekintése 1841378Ugyanakkor a hat termék árnak a befagyasztásából származó veszteséget a boltok nem fogják lenyelni. Kiszámolják, hogy mekkora az ebből fakadó veszteség, és a többi termék árát annyival fogják megemelni (amelyekre nem vonatkozik az árstop), hogy ne legyen veszteségük.Csatolás megtekintése 1841379

ja, ez pont igy van, a a SPAR pl. a nagyszemű zabpelyhet azonnal felemelte 229-ről 279 Ft-ra, ahogy ezt a komenista árstoppos idiótaságot a fidesz bevezette. Mivel évi max kb. 3 kg cukrot fogyasztunk, azt is csak palacsintához, süteményekhez használjuk, zabpelyhet meg sokat eszünk, az árstoppok miatt miatt többet kell fizetni. Inkább az egészséges termékekre vetett volna ki árstoppot a kormány (zöldségek, tejtermékek, gyümölcsök stb.), de ha valaki megnézi, kb. csupa olyan kaja lett árstoppos, ami az egészségtelen (nem ajánlott) kategóriába esik.
Nem is minősitem ez is már miféle cinizmus, az EU tán legrosszabb egészségügyi állapotú nemzete vagyunk, erre ez a disznó embertelen kormány a káros kaják fogyasztása felé tereli a népet. Áttételesen ez is elvesztett életévek százezreiben lesz majd mérhető- úgy látszik ilyenkor nem érték a magyar emberek élete :( (Peterwhite77-nek, aki annyira kiakadt azon, amit a kormányról korábban irtam - pedig csak a tényekből adódó logikus következtetést vontam le, amit ő is megtehetett volna)
 
Nem tudom kit nevezel szerencsétlennek de, most MINDENKI megkapja a befagyasztott árú cukrot.....
Igaz egészségtelen de, farhát mellé kitünő.
ezen a csirkefarhátas szánalmasság miatt igen idős, vérfideszes nagyon közeli rokonom is kiakadt már, persze csak annyira futotta, ez már azért túlzás, hisz ilyet kb. csak a kabarékban esznek emberek.
igaz, sose evett ilyesféle igénytelenséget, még a háború alatt/után sem, pláne nem főzött semmit belőle.
 
ja, ez pont igy van, a a SPAR pl. a nagyszemű zabpelyhet azonnal felemelte 229-ről 279 Ft-ra, ahogy ezt a komenista árstoppos idiótaságot a fidesz bevezette. Mivel évi max kb. 3 kg cukrot fogyasztunk, azt is csak palacsintához, süteményekhez használjuk, zabpelyhet meg sokat eszünk, az árstoppok miatt miatt többet kell fizetni. Inkább az egészséges termékekre vetett volna ki árstoppot a kormány (zöldségek, tejtermékek, gyümölcsök stb.), de ha valaki megnézi, kb. csupa olyan kaja lett árstoppos, ami az egészségtelen (nem ajánlott) kategóriába esik.
Nem is minősitem ez is már miféle cinizmus, az EU tán legrosszabb egészségügyi állapotú nemzete vagyunk, erre ez a disznó embertelen kormány a káros kaják fogyasztása felé tereli a népet. Áttételesen ez is elvesztett életévek százezreiben lesz majd mérhető- úgy látszik ilyenkor nem érték a magyar emberek élete :( (Peterwhite77-nek, aki annyira kiakadt azon, amit a kormányról korábban irtam - pedig csak a tényekből adódó logikus következtetést vontam le, amit ő is megtehetett volna)
helyesbitek, a csirkemell nem káros, a sovány disznócombbal sincs semmi baj. de a 2,8-as UHT tej helyett igazán lehetett volna más tejtermék árát fixálni ...
 
Ezzel csak a fidesz szóhasználatát veszed át hisz belementél az ár fixálás témájába.
Persze ez engem nem zavar hisz ez már az ellenzéki politikusoknak is eszükbe juthatott volna......
 
na, már a hvg is megírta, amit már másfél hete írtam mert utánanézve az adatoknak kiszámolható volt, hogy sose volt ilyen rosszak a halálozási adatok Magyarországon és egy év alatt kb. 60 000 fővel csökkent az ország lakossága.
Mindeközben a hivatalos propaganda szerint "sikeresen" védekeztünk a járvány ellen ...
persze a sötét fidesz-hivek úgyse olvasnak hvg-t meg egyéb komolyan vehető érdemi hirforrást :(
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,550
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére