Hírek Joe Biden: Az ukránok most ugyanazért harcolnak, mint a magyarok 56-ban

Joe Biden amerikai elnök beszédet tartott Varsóban, miután lengyel és ukrán politikusokkal, valamint ukrán menekültekkel találkozott. Nagyjából félórás beszédében párhuzamot volt az 1956-os budapesti forradalom és az azt követő, szovjet-ellenes felkelések, és a mai ukrajnai helyzet között, mondván, hogy a demokráciáért és szabadságért folytatott harc nem ért véget a vasfüggöny leomlásával

"Azt üzenem az ukrán népnek, hogy veletek vagyunk, pont"- mondta az amerikai elnök, aki szerint az ukránok bátor ellenállása a demokrácia, a szabadság és jogállam elveiért folytatott nagyobb harc része, ami összeköti a világ szabad népeit. Ezeket az elveket viszont mindig ostromolták a szabadság ellenségei, minden generációnak le kellett győznie a demokrácia morális ellenségeit.


"A Kijevben, Meritopolban és Harkivban dúló harcok egy régóta tartó küzdelem legújabb csatái. Magyarország 1956-ban, Lengyelország 1956-ban és aztán 1981-ben, Csehszlovákia 1968-ban.""Szovjet tankok nyomták el a demokratikus felkeléseket, de az ellenállás folytatódott, míg végül 1989-ben leomlott a Berlini fal, leomlottak a szovjet uralom falai, az emberek győzedelmeskedtek"- mondta az amerikai elnök, aki szerint viszont a demokráciáért folytatott küzdelemnek ezzel nem lett vége. Az elmúlt 30 évben az önkényuralom erői világszerte feltámadtak, amelyek megvetik a jogállamiságot, a demokráciát és magát az igazságot is.

"Oroszország ma megfojtotta a demokráciát, és máshol is ezt akarja tenni" -mondta az amerikai elnök, aki felháborítónak nevezte, hogy Vlagyimir Putyin - akit korábban mészárosnak nevezett - Ukrajna nácimentesítésével probálja igazolni az ország lerohanását. "Ez egy cinikus hazugság, és ezt ő is tudja".

Biden az orosz népnek is üzent, már ha valahogy meg tudják hallani az üzenetét, utalva arra, mennyire szűri és cenzúrázza az orosz kormány az elérhető információkat. "Én mindig is őszintén és közvetlenül beszéltem az orosz emberekhez. Hadd mondjam el nektek, ha eljut hozzátok az üzenet, hogy ti, az orosz emberek, nem vagytok az ellenségünk. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ti ünneplitek ártatlan gyerekek és nagyszülők lemészárlását. Vagy hogy elfogadjátok, hogy orosz bombák kórházakat, iskolákat, és az Isten szerelmére, szülőotthonokat rombolnak le. Vagy hogy a városokat körbeveszik, hogy éhezéssel kényszerítsék megadásra az ukránokat. Hogy családok millióit kergetik el az otthonaikból. Ezek nem egy nagy nemzethez mérhető cselekedetek. Ez a háború nem méltó hozzátok, az orosz néphez."




Az amerikai elnök az európai népeknek és kormányoknak is üzent. Mint mondta, a szabadságért folytatott újabb küzdelem kristálytisztává tett pár dolgot, például hogy Európának véget kell vetnie az orosz energiafüggőségnek, amiben az amerikaiak készek segíteni. Emellett véget kell vetni a Kremlből áradó korrupciónak, hogy esélyt adjanak az orosz népnek. A világ demokráciáinak pedig össze kell tartaniuk. Mint mondta, azzal az üzenettel jöttem ismét Európába, hogy a szabadságszerető nemzeteknek most kell elköteleződniük, hogy hosszútávon is együtt harcolnak, hogy összefognak és együttműködnek ma, holnap, és azután, éveken és évtizedeken keresztül.

"Nem lesz könnyű, lesznek áldozatok, de megéri, mert az önkényuralmat hajtó sötétség nem veheti föl a versenyt a szabadság lángjával, amely megvilágítja a szabad emberek lelkét szerte a világon."

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI/AFP
Biden szerint ahogy a Berlini falat is le tudta rombolni az emberek akarata, úgy a mostani generációnak is az a dolga, hogy a szabadságért harcoljon. És ahogy az európai népek összefogásának köszönhetően nyílt ki a páneurópai piknik alatt a magyar-osztrák határ, ahogy Lengyelországban a Szolidaritás mozgalomban összefogtak az emberek, úgy mutatja most az ukránok bátor ellenállása, hogy sok ember ereje többet ér, mint egy diktátor akarata. Sose add fel a reményt, sose kételkedj, sose fáradj, sose bátortalanodj el és sose félj - idézte János Pál pápa szavaival beszédét az amerikai elnök.


Egy diktátor vágya, hogy újraépítsen egy birodalmat, sosem törheti le az emberek szabadságszeretetét. Ukrajna nem lehet győzelem Oroszország számára. És az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon.

1648337304140.png
 
azert minden marhasagot nem kell bevenni
a most jott oroszok semmi ilyet nem mondanak
sot konkretan tudjak hogy mi es miert tortenik
tudjak hogy haborut viselnek azt is hogy miert
Ennek ellentmondani látszik azoknak az oroszoknak a véleménye, akiknek a rokonai oroszo-ban élnek... Szerintük az otthoniak nem tudják, hogy háború van, mert ezt a szót nem használja a média.
 
Egy ujabb információ, ami az oroszok lépéseinek mikéntjére rávilágithat:

"Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy 2021. december 15-én Kijev megkérdezte a török Bayraktar TB2 dróngyártót, hogy a drónok felszerelhetők-e 20 liternél nagyobb űrtartalmú permetezőgépekkel.

"Tekintettel az ilyen drónok hatótávolságára - akár 300 km - és a biológiai készítményeket tartalmazó konténerek felszereltségére, fennáll a biológiai fegyverek nagyszabású alkalmazásának valós veszélye Oroszország területén"
1648740583127.png


1648740609472.png
 
Ennek ellentmondani látszik azoknak az oroszoknak a véleménye, akiknek a rokonai oroszo-ban élnek... Szerintük az otthoniak nem tudják, hogy háború van, mert ezt a szót nem használja a média.
azert En hitelesebbnek itelem azokat akik onnet jonnek
mint a meselte a szomszed rokonanak az ismerosenek a keresztannya a mediian keresztul
 
azert minden marhasagot nem kell bevenni
a most jott oroszok semmi ilyet nem mondanak
sot konkretan tudjak hogy mi es miert tortenik
tudjak hogy haborut viselnek azt is hogy miert
1648758972957.png

 
azert En hitelesebbnek itelem azokat akik onnet jonnek
mint a meselte a szomszed rokonanak az ismerosenek a keresztannya a mediian keresztul


1648759512852.png
1648759384242.png

 
Egy ujabb információ, ami az oroszok lépéseinek mikéntjére rávilágithat:

"Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy 2021. december 15-én Kijev megkérdezte a török Bayraktar TB2 dróngyártót, hogy a drónok felszerelhetők-e 20 liternél nagyobb űrtartalmú permetezőgépekkel.

"Tekintettel az ilyen drónok hatótávolságára - akár 300 km - és a biológiai készítményeket tartalmazó konténerek felszereltségére, fennáll a biológiai fegyverek nagyszabású alkalmazásának valós veszélye Oroszország területén"
Csatolás megtekintése 1853188

Csatolás megtekintése 1853189
Rögtön a vegyi fegyver....mi van ha növényvédelemre akarták használni?
 
Rögtön a vegyi fegyver....mi van ha növényvédelemre akarták használni?
December közepén szerinted ez mennyire logikus, amikor az orosz haderő teljes harci készültségben majdhogynem bekerítette az országot, az egész világ aggodalommal kísérte a helyzetet, sajtó napi szinten tudósította a nagyvilágot a küszöbön álló orosz támadásra,
az ukrán meg mintha az orosz médiából szerezte volna akkor is az információit, a legfőbb gondja a krumplibogár elleni védekezés?
 
"Miért kell hogy pénzt adjunk az ők magyar nyelvű, román nyelvű, orosz nyelvű, lengyel nyelvű taníttatásra?
"Kell-e nekünk ennyi debil Ukrajnában?"

Valóban kell nekünk Ukrajna az Európai Unióba?
adok egy közmondást:
Ami nem megy, ne erőltessük.
Csak egy valaki mondta rá:
Sztálin : De azért csak próbáljuk meg........
 
“A szomszédom háza lángokban áll. A túlsó szomszédja gyújtotta fel. Ezt onnan tudom, hogy láttam, amikor megtette. Mindenki látta. Az utca persze azonnal felbolydult. Az összes lakó nekiállt tűzoltást szervezni. Én is majdnem hozzáfogtam, de elég volt egyetlen pillantást vetnem a gyújtogatóra - aki azóta is a kerítésére támaszkodva gyönyörködik a lángokban -, összeakadt a tekintetünk és azonnal elment a kedvem a szolidaritástól. A szomszédom eszelős tempót diktálva rohangál a kerti csap és a háza közt egy vödörrel, közben pedig segítségért kiáltozik. Az utca többi lakója már össze is szerelt egy harminc méteres slagot. Rövid gondolkodás után kiálltam a teraszomra és fennhangon elszavaltam, hogy mindenben támogatom őket, de hogy az én kertemen nem vezetik át a slagot, az kurvaélet. Értetlenkedtek rendesen, pedig nincs ebben semmi bonyolult: a tettesé a helyi benzinkút és a tüzép is, én pedig évek óta hitelre vásárolok nála. Ha most benyújtja nekem a számlát, abba belegebedek.
A feleségem persze most sem tud a seggén ülni: már nyitja is a kaput a szomszéd családja előtt. Nagymama, asszony, gyerekek. Innentől nálunk rontják a levegőt. Fasza! Egy darabig nézem, ahogy a feleségem kapkodva összedobál egy rahedli szendvicset és futtában megveti az ágyat a vendégszobánkban. A megfelelő pillanatban közbelépek, egyetlen szóval kitiltom őt a vendégszobából, a hívatlan vendégeket pedig kiterelem a kertben felállított kempingsátorba. Így már mindenki láthatja, hogy nemcsak felelősségteljes családfő, de nagylelkű filantróp is vagyok.
A szomszéd továbbra is hisztizik odaát, de talán most végre belátja, hogy nem kellett volna a benzinkutassal kekeckednie. Most jól a körmére néz a fickó. Megérdemelte. A benzinkutas nagyapja annak idején az én nagyapám házát is felgyújtotta, a nagyanyámat pedig... de erről inkább ne beszéljünk! Az más volt. Az én nagyszüleim áldozatok voltak. Hősök. Ez a szarházi a szomszédban csak egy bohóc. Azt kapja, amit érdemel. Nem kellett volna a medve bajszát húzogatni.
Van három haverom az utcában. Évek óta együtt járunk nyaralni Visegrádra. Nagyon büszke vagyok, mert én találtam a szállást annak idején. Egyikük az imént mondta a szemembe, hogy szar alaknak tart, amiért nem segítek a szomszédomnak. Ő ezt nem érti. A szomszédomnak csak annyit kellene tennie, hogy kijön abból a fostalicska házból és hagyja leégni. Különben is, mit veszíthet? Majd épít egy újat, máshol. Nekem viszont a jövő évi tüzelőm múlik azon, hogy most hogyan reagálok. Ez a felelős döntés.
Ezt duruzsolom a gyerekeim fülébe is odafent, a szobájukban. Kicsit értetlenül néznek rám, de bólogatnak. Az ablakon beszűrődik az idióta féltestvérem hangja. Megint hazugsággal vádol. Halk a hangja nagyon, hiszen évek óta a pincébe költöztettem. Négyévente öt percet beszélhet a családommal, utána visszazárom a pincébe. Kretén.
Elkérem a fiam műanyag tűzoltóautóját, és egy-egy üres vödörrel a kezeimben végiggurulok a kerítés mentén, hogy őrködjem a biztonságunk felett. A szemem sarkából felsandítok a gyerekszoba ablakára: szerencsém van, látják, hogy komolyan veszem a feladatom. Lövök egy videót a telómmal, biztos, ami biztos. Átdobom a visegrádi társaság egy másik tagjának. Azt írja vissza, hogy most nem ér rá megnézni, talán egy hét múlva, reméli, hogy addigra én is jobb belátásra térek. A hétvégén lesz ugyanis a tizenkettedik házassági évfordulónk a feleségemmel, amikor ismét örök hűséget esküszünk... nekem. Óriási hepaj lesz, még egy családi kvízjátékot is terveztem aznapra, nemváltó ovisokkal, meg minden kutyafaszával, ami ilyenkor dukál. A végén kihirdetem majd, hogy mindannyian győztünk. A tortát viszont csak akkor veszem elő, amikor a család többi tagja már elaludt. Remélem, addigra porrá ég a szomszéd koszfészek, mert ez a fullasztó füst nem valami ünnepélyes.”
(Milan Igor Stiglincz)
 
Az oroszok konkrétan nem tudják,hogy mi folyik Ukrajinában,legalábbis a többség,mert csak a hivatalos hírcsatornákat láttják,esetleg néz meg egy összfoglalót,hogy hogyan lázítanak a tv-ben a jól fizetett komentátorok ( pl.elveték szegénytől az olaszországi villájat,de nem számít,mert Putyin akkor is szent.Szívesen megnézném adáson kívül is a reakcióját.) Háborúval fenyegetnek mindenkit akik szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben,nem állnak meg Ukrajinánál,mennek tovább Európában,van atomfegyverük,jut mindenkinek,azt persze nem teszik hozzá,hogy akkor ők is kapnának bőven. Külföldi riporterek interjúvoltak egy idősebb embert mit szól a háborúhoz,válasz lehetelen hiszen az oroszok,ukránok,fehéroroszok testvérek. A háború szót ki se lehet mondani,mert 15 év börtönel jutalmazzák. Az egyszerű emberek meg nem értik hová tünnik az üzletekből a ma már megszokott választék,miért veszíti el a munkáját mert a cégek kivonulnak Oroszországból,miért ér egyre kevesebbet a pénze,a rubel miért gyengül,a sportolóik nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken,miért nem mehetnek külfödre és nem szeretik őket már lassan seholsem. A politikusaik szemrebenés nélkül hazudnak,nem ők voltak minden csak megrendezett videó,nem ők bombáztak (pedig csak ők tudnak Ukrajinában repkedni) korházat,lakótelepeket,bevásárló központokat mindent amit el lehet pusztítani.
 
Ugy tünik, hogy az oroszok egy ami tábornokot fogtak....Mariupolban.
Az el/megtévedt úr neve:

Roger L. Cloutier​

Ha a hir igaz, azért felmerül a kérdés, hogy is tévedt oda...s ha bebizonyosodik hogy AZOV kiképzö volt, az az UN_Charta szerint terrorizmus = életfogytiglani kényszermunka. Oroszországban nincs már halálbüntetés.


Генерал армии США захвачен в Мариуполе с азовскими нацистами?​

В настоящее время циркулируют многочисленные сообщения, утверждающие, что генерал-лейтенант армии США Роджер Л. Клутье был захвачен российскими войсками в Мариуполе или около него, Украина, где, как утверждают отчеты, он помогал батальону АЗОВ, который является официальным нацистским подразделением Украины.

Согласно Википедии, генерал-лейтенант Роджер Л. Клутье:

Роджер Л. Клутье-младший -генерал-лейтенант армии США, командующий Сухопутным командованием союзников . Ранее он занимал должность командующего армией Соединенных Штатов в Африке
1649164375518.png


Föleg azok után, hogy egy hete ugyanitt a franca hadsereg embereit lötték le s fogták meg - akik beszéltek.
Ez lehet a francia katonai hirszerzés vezetöje leváltásának az oka.
 
Utoljára módosítva:
Boris Johnson videóüzenete az orosz népnek: Megérdemlitek az igazságot

A brit miniszterelnök - részben oroszul - próbálja tájékoztatni a hiteles információktól elzárt orosz lakosságot, hogy háborús bűnöket követnek el a nevükben. Twitterre feltöltött videójában röviden beszámol az orosz katonák kegyetlenkedéseiről, és arra biztatja az embereket, hogy VPN-en keresztül tájékozódjanak, és osszák meg az igazságot.

---------

Megjegyzem, Boris orosza érthetetlen. A szándék fontos, de egy átlag orosz 2-3 szót vehet ki, ha nem olvassa.

 

Négyszer lőtt az orosz tank egy bicikliző asszonyra, megrázó interjút adott a lánya​

Sokáig nem volt biztos, hogy Irina meghalt, ugyanis Bucsa orosz ellenőrzés alatt állt. Lánya azzal töltötte az elmúlt hónapot, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot édesanyjával, ami az internet és az áramellátás hiánya miatt nem sikerült.

Azt képzeltem, hogy csak egy pincében van elrejtőzve, mert megszállókat látott, és valahol várakozik
– magyarázta Irina lánya a CNN-nek. Miután az ukrán fegyveres erők visszafoglalták a várost, a Jablunszka utcában legalább húsz civil élettelen testét találták meg vérbe fagyva az aszfalton. Köztük egy nőét, akinek cseresznyepiros körömlakkal volt kifestve a körme, egyik ujjára egy kis szívecske is fel volt festve.

Amikor megtudtam, hogy anyámat megölték, lefeküdtem, és sírtam a tehetetlenségtől
– mondta Irina lánya. Hozzátette: továbbra sem tudja, mikor láthatja az édesanyja holttestét. Később egy drónfelvétel is előkerült, amelyen egy tank egy biciklis alakra lő. A felvételen jól látható, hogy amint befordul a kerékpárral az utca végén, egy tank négyszer is tüzet nyit.
(természetesen lesznek akik semmibe veszik ezt a hírt....lehetne több ezer hasonlót ide másolni. de, amíg a magyar kormány csak hümmög addig a szavazói lelkesen tagadnak minden orosz atrocitást..)
 

Négyszer lőtt az orosz tank egy bicikliző asszonyra, megrázó interjút adott a lánya​

Sokáig nem volt biztos, hogy Irina meghalt, ugyanis Bucsa orosz ellenőrzés alatt állt. Lánya azzal töltötte az elmúlt hónapot, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot édesanyjával, ami az internet és az áramellátás hiánya miatt nem sikerült.


– magyarázta Irina lánya a CNN-nek. Miután az ukrán fegyveres erők visszafoglalták a várost, a Jablunszka utcában legalább húsz civil élettelen testét találták meg vérbe fagyva az aszfalton. Köztük egy nőét, akinek cseresznyepiros körömlakkal volt kifestve a körme, egyik ujjára egy kis szívecske is fel volt festve.


– mondta Irina lánya. Hozzátette: továbbra sem tudja, mikor láthatja az édesanyja holttestét. Később egy drónfelvétel is előkerült, amelyen egy tank egy biciklis alakra lő. A felvételen jól látható, hogy amint befordul a kerékpárral az utca végén, egy tank négyszer is tüzet nyit.
(természetesen lesznek akik semmibe veszik ezt a hírt....lehetne több ezer hasonlót ide másolni. de, amíg a magyar kormány csak hümmög addig a szavazói lelkesen tagadnak minden orosz atrocitást..)
Irja a CNN..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére