Hírek Mellár: Amíg az ellenzék nem tudja a megélhetési politikusokat kiszorítani, ez a helyzet marad

Baranya megye 1-es választókerületében még nem összesítették 100 százalékban a szavazatokat, 98,88 százalékos a feldolgozottság – a 2018-ban is győztes Mellár Tamás kis különbséggel, 255 szavazattal vezet. Arra számított, hogy legalább 500 szavazattal veri fideszes kihívóját, Kővári Jánost.

Mellár a Magyar Hangnak azt mondta, kalkulált a Jobbik szavazóival, de azok valószínűleg a Mi Hazánk jelöltjére adták le a szavazatukat. Mellár megígérte, átveszi a mandátumát, ha megőrzi az első helyét. Stratégiai hibának látja a Jobbik bevételét az együttműködésbe. Szerinte az előző 12 évben nagyon megerősödött, az egész társadalmon végigvonul a kormánypárt által kialakított függési rendszer, aminek a szegény emberek vannak kitéve.

A négy éve függetlenként győztes, és a Párbeszéd frakcióját választó Mellár a hatpárti megosztottság ellen foglalt állást. Szerinte két pártra, egy bal- és egy jobboldalira lenne szükség, és ezekhez kapcsolódhatnának alegységek, ahogy anno az MDF felépült.

„Itt olyan kis pártocskák is vannak, amelyek nem képesek hatékony politizálást folytatni. Az az embernek a benyomása, hogy ezekre a pártokra csak azért van szükség, hogy legyenek újabb pártvezetők és pártfunkciók, és állami támogatást kaphassanak. Amíg az ellenzék nem kerít sort a szerkezeti megújításra, és nem tudják a megélhetési politikusokat kiszorítani a soraiból, addig a jelenlegi helyzet fog fennmaradni”
– összegzett a 68 éves politikus.

1649223019614.png
 
""" Nem az a lényeg, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja """" ez a pali hiteltelen.... arról nem beszélve, hogy a köztudottan kormánypárti hír tévében második mondatában ""lemoslékozza """ a baloldalt, ez nekem végtelenül visszataszító... főleg annak fényében, hogy a kutyapárt is valahol a baloldali fertályon helyezkedik el, de még a parlamentbe se jutottak be... sebaj, majd visszamennek padot festegetni, az hasznosabb, mintha politizálnának....
Csak halkan jegyzem meg, hogy a kutyapárt kampányidőszakban is 0-24 órában kint volt a pályaudvaron, határátkelőhelyeken. Ők szavazótábor helyett adományozókat, befogadókat, tolmácsokat toboroztak. Igaz, hogy ők sem értek el nulla mandátumnál többet, de legalább emberségből vizsgáztak jelesre.
 
Meg az ellenzék is.... MZP pld mentőautót adott át....szóval szép tőlük, de adományozókat ésatöbbit tucatnyi civil szervezet, iskolák, intézmények is toboroztak... mi pld a gyerekem suliján keresztül adományoztunk, nem is keveset... a kampány pénzt viszont az adófizetőktől kapták, arra, hogy jussanak be.... ehelyett másra költötték, a kampányt meg elbohóckodták, a töredék szavazatokkal a fideszt erősítve... ha ennyire nem vették komolyan, minek indultak?
 
A kutyapárt nem vett el szavazót sem a fidesztől, sem a baloldaltól, rájuk olyanok szavaztak, akiknek egyik oldal sem jelentett opciót. A ti értelmezésetek szerint csak 2 szín, fehér, és fekete létezik, a valóságban azonban a kettő között létezik a szürke sok árnyalattal.
De nem is ez a lényeg, mert egyrészt ők elégedettek a 3 százalékukkal, másrészt nem rajtuk múlt a baloldal veresége.
Majd 1 millió szavazóval volt kevesebb a baloldalon 2022-ben, mint 2018-ban.
Ennyi szavazó elvesztése még a fidesz bebetonozottnak tűnő pozicióját is megingatta volna, a 6 kicsi, ingatag lábakon álló párt szövetségére viszont ennyi végzetes csapásnak bizonyult.
 
Nem vettek el szavazatokat a baloldaltól, de a töredékszavazatokkal a fideszt segítették, ez tény, ezen kár vitatkozni.... a "mi" értelmezésünkben sem csak fekete és fehér létezik, épp ezért örültünk, hogy létrejött a 6 párti koalíció, ami a választások után felbomlott volna, ezzel a hülye is tisztában volt, és létrejött volna egy 6 párti konszenzuson alapuló demokratikus parlament, most megint van egy egypárt rendszerű autokratikus kormányzás, aki ennek örül, annak szívből gratulálok... egy pozitívuma van a dolognak, hogy most majd orbánnak kell ellapátolnia a szart, amit összehordott....hogy miért veszített ennyi szavazót a baloldal, azon lehet vitázni még évekig, de egy biztos, hogy a pálya erősen lejt a fidesz felé és emberek százezreit lehetett megetetni az óvodások nemi átalakító műtétjével, meg azzal, hogy ha ma MZP nyer, akkor holnap indulnak a fiataljaink az ukrán frontra.... és ez végtelenül szomorú, jól mutatja a lakosság zömének szellemi színvonalát... idemásolok neked két írást, érdemes elolvasni, tanulságos
1.
,,Olvassátok Lorand Firnigel írását:
A választás margójára
Tegnap delegált szavazatszámlálóként vettünk részt a választáson Borsod egyik eldugott falvacskájában, ahol a 158 választópolgárból 118 járult az urnák elé. Igazi leszakadt régió, óriási munkanélküliséggel. Nem történt a szavazóhelyen semmilyen visszaélés, vagy csalás.
A végeredmény 100% Fidesz győzelem. Nem érkezett érvénytelen vagy másra leadott szavazat.
Omladozó házak, kerítés nélküli udvarok, elképesztő szegénység fogadott minket hajnali fél 6-kor, amikor megnyitottuk a szavazókört.
Kollégáink nagyon kedves, helyi emberek voltak, akik már több alkalommal vezényeltek le voksolást a faluban. Mindenki ismer mindenkit, valamilyen ágon szinte rokonság az egész falu. Ránk először kicsit furcsán néznek, mégis mit keresünk mi ott, de nem volt ellenséges a hangulat, hamar kiosztottuk a feladatokat, még örültek is a segítségnek. Kellemes légkörben telt el a nap, jeges fuvallattal a hátunkon, miközben fogadtuk a helyieket.
Az első választó megérkezésekor jöttünk rá, hova is csöppentünk: az írástudatlanság teljesen természetes, sokan nemhogy értelmezni nem tudták a szavazóíveken szereplő szövegeket, még alá sem tudták írni a lapokat. A funkcionális analfabetizmus döbbenetesen magas.
Egyet tudtak viszont, de azt kivétel nélkül mindenki: CSAK A FIDESZ! ORBÁN VIKTOR!
“Ki másra szavaznánk? Hábororúba menjünk?” - válaszolt kérdéssel a kérdésemre egyik kollégám, mikor értetlenül álltunk a sokadik szavazó után.
A választók döntő többségének fogalma sem volt a szavazás mikéntjéről, mi a feladatuk, mi a procedúra. Mi ellenőriztük okmányaik érvényességét, megkapták a szavazólapot, majd kérték a bizottság általuk jól ismert tagját, hogy segítsen a kitöltésben.
A faluban nincsenek titkok, pontosan tudja Rafael, hogy mi történt Lajossal vagy Ramónával az elmúlt hetekben, napokban. Ki milyen autót mennyiért vett, mi van a gyerekkel, hol dolgozik, mennyit keres.
Sokkoltak az adatok: közmunkáért 60 ezer forint körül visznek haza, a helyi “földesúr” szolgálatáért már 100-150 ezer is jár. Persze van, aki inkább Pestre jár dolgozni 2-3 hetes turnusokban, addig a család otthon marad.
A szavazólapok átvétele után többségük nem kívánt élni a fülke félhomálya által nyújtott magány és tanácstalanság rizikójával. Inkább az orrunk előtt hajoltak a papír fölé, és keresték, melyik karika a kormánypárté. Ha nem találták, természetesen megkapták a segítséget a rokonoktól vagy barátoktól.
118 szavazó közül senkinek sem remegett meg a keze az X behúzásakor, maximum a nevük leírása jelentett problémát.
“Hova kell szavazni? Melyik a Fidesz?”
“Mi nem akarunk változást, bizonytalanságot.”
“Orbán támogat minket, kapunk pénzt.”
“Jaaaaj, ezt a Márizajt, le kéne lőni, hát ő is meg akar minket ölni, háborúba visz minket, elzárja a gázt, megfagyunk…”
“Miért? Az MSZP semmit se segít nekünk, nem kaptunk tőlük semmit, Orbán meg törődik velünk.”
Az emberek féltek. Féltek a változástól. Féltek a háborútól, féltek az árak növekedésétől. Féltek attól, aki leostobázta őket. Féltek, hogy más neveli majd fel a gyerekeiket, ennyi jött nekik át a népszavazás kérdéseiből.
Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy milyen problémákkal küzdenek, hogyan tudnak 60-70 ezer forintból megélni egy hónapban. Hogy nincs bolt a faluban, oda még a futár se visz ki semmit. Hogy nem éri meg már az állattartás, mert a takarmány ára olyan magas. Hogy tűzifát legálisan vegyenek vagy inkább egyéb forrásból származót olcsóbban?
Mozgóurnázás közben még mélyebben szippantott be a borsodi sors. Leírhatatlan szegénység, kilátástalanság.
Mégis, mindezek ellenére gondolkodás nélkül húzta be a falu a 118 x-et.
Nem volt szükség választási csalásra, a kérdés már korábban eldőlt. Ennyit ért a propaganda.
Borsod, 2022.04.03."
2.
Kedves Fidesz szavazó!
"Én vagyok az ellenzéki szavazó. Azért írok neked, hogy megértsd, miért szavaztam a "baloldal", "moslékkoalíció", "libsik" satöbbi pártcsoportosulásra. De előbb egy kicsit magamról. Budán élő értelmiségi, több diplomás ember vagyok. Éltem és dolgoztam külföldön fiatalabb koromban, magas beosztásban, idegen nyelven, sokféle ember közt, nyugati fizetésért. Egy nagyjából 300 milliót érő házban lakom, és egy 25 milliós Mercedessel járok, ami csak az egyik autóm. Most igényeltem vissza én is és a feleségem is fejenként 809 ezer Ft adót, és még 480 ezret, mert 2 gyereket nevelünk. Az energia árak emelkedése miatt napelemet rakattam a tetőre, mert azzal tudom olcsón fűteni a medencét, és a jakuzzit, ami havi 20-30 ezer Ft lenne. Eddig ezt rezsicsökkentett energiával tettem meg a többi adófizető kárára. De most erre a napelemre felrántottam majd 2 milliót az államtól, mert kifizette felét. A jakuzzi meg fasza télen, 36 fokos vízzel. Ez idén közel 4 millió Ft állam bácsitól. Nem mintha szükségem lenne rá, mert másfél milla fizetést hazaviszek havonta, és a megtakarításaim is hoznak egy átlag fizetést legalább.
Lemondtam volna erről már 4-szer is a javadra. Én megpróbáltam. De te mind a négyszer megszavaztad nekem. Miközben valószínűleg százszor rosszabb körülmények közt laksz, annyit keresel, hogy épp kijössz belőle, és nem is vagy túl boldog ettől. De te nyertél 4-szer, és ennyi ember nem tévedhet. Én úgy voltam vele, hogy megnéztem a videókat vidékről meg a falvakról, és sajnáltam az embereket, akik vakarót esznek, közmunka az egyetlen bevétel 7 fős családnak, és 10 ezer forintnak úgy örülnek, mint a lottónyereménynek. Miközben én néha véletlen felporszívózok egy tízezrest és nem veszem észre.
Gondoltam én már megvagyok, és nem lesz gondom a hátralévő életemben, szavazok olyan pártra, aki nem adja vissza nekem az adómat, hanem odaadja a tanároknak, vagy a szakápolóknak. De te ragaszkodtál hozzá, hogy ez a pénz nálam maradjon. Úgyhogy felvettem 10 milliót CSOK-ra is, meg Babaváróra még 10-et. Ott van a bankban, szépen termel.
Nem voltam sosem kormányközeli vállalkozó. A szüleim viszonylag csórók voltak gyerekkoromban, de jó iskolába jártam, mert akkor még volt olyan, ingyen. Tanultam, dolgoztam és kimentem a hanyatló nyugatra, ahol külföldiként pont ugyanannyi esélyem volt, mint a helyieknek. Úgyhogy sok pénzt kerestem. A hanyatló nyugaton sokat tanultam, amit aztán itthon kamatoztattam, szintén sok pénzért. Nem volt mindig ekkora vagyonom, de mivel láttam mit csinál a kormány és a jegybank ingatlanba tettem amit hazahoztam, és megsokszorozódott amim volt.
Elintézte nekem a szavazatod, hogy háromszor annyit ér az ingatlanom, igaz másnak most már nem nagyon jut. Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem akartam átműtetni a gyerekedet, hanem jót akartam tenni veled is, meg a többi szerencsétlennek is, hátha lesz normális oktatása meg kórháza, és a gyereke talán nem 40 ezerért fog dolgozni. Vagy nem 150 ezerért vagy 200-ért. Most megtarthatom a zsetont, továbbra is jön szépen a pénz, és te kiírod majd a közösségi médiában, hogy kibasztál velem.
És már azt is látom, ahogy engem utálsz, mert arcoskodok itt a pénzemmel, és átlapozod a fake news média cikkeit azokról a dolgokról, amiben a munkaerőpiacon sosem dolgozó 20-30 évesek járnak 150 milliós órákban 50 milliós kocsikkal, jachton és helikopteren a milliárdos villákból, és megköszönik, hogy harcolták értük. Már csak még 4 évet kérnek, és te is anyagi biztonságban élhetsz, csak most jött ez a válság sajnos...
Üdv, Egy ellenzéki szavazó"
 
Ez nem öröm, vagy nem öröm kérdése. Nem csak a fidesznek és az összefogásnak biztosít a törvény indulási lehetőséget, ők is éltek a törvény adta jogukkal. Ennyi, és nem több.

u.i. Ránéztem a végeredményre, nem adtam össze a leadott szavazatokat, de ránézésre is látszik, ha az összes nem fideszre leadott szavazatot az összefogás kapja, még az is kevés lett volna a győzelemhez.
 
Utoljára módosítva:
emberek százezreit lehetett megetetni az óvodások nemi átalakító műtétjével, meg azzal, hogy ha ma MZP nyer, akkor holnap indulnak a fiataljaink az ukrán frontra...
Nem csak ez a baj hanem az is hogy erre az ellenzék politikusai nem tudtak nem akartak választ adni.....
(igaz akivel beszéltem az mind e kettő téma miatt szavazott a kormánypárti jelöltre.)
Nem számított itt semmiféle választási program. Az már a rendszerváltáskor sem ért semmit....
 
A birkanyájelmélet is megdőlt, bizonyossá vált, hogy a nyáj nem követi vakon a vezérkost. Csak addig a pontig hajlandó követni, amíg helyesnek látja a vezérkos által mutatott utat.
 
Ez nem öröm, vagy nem öröm kérdése. Nem csak a fidesznek és az összefogásnak biztosít a törvény indulási lehetőséget, ők is éltek a törvény adta jogukkal. Ennyi, és nem több.

u.i. Ránéztem a végeredményre, nem adtam össze a leadott szavazatokat, de ránézésre is látszik, ha az összes nem fideszre leadott szavazatot az összefogás kapja, még az is kevés lett volna a győzelemhez.
Nem is ez volt a kérdés, hogy az összefogás nyerhetett volna a kutyákkal, vagy sem, csak engem ez a politikai idiotizmus, amit előadtak, végtelenül dühít.... ha akarnak valamit elérni, akkor vegyék komolyan, ha meg nem, akkor oszlassák fel a pártot, alakítsanak egy kétfarkú kutyagumi nevű civil szervezetet, azzal is többre mennének...tudom, mert én is tagja vagyok egy civil szervezetnek, nagyon sokat tudunk tenni a szűkebb környezetünkben az elesettekért, annak ellenére, hogy a fideszes városvezetés ott gáncsol minket, ahol tud.... féltékenyek a sikereinkre :(
 
Nem csak ez a baj hanem az is hogy erre az ellenzék politikusai nem tudtak nem akartak választ adni.....
(igaz akivel beszéltem az mind e kettő téma miatt szavazott a kormánypárti jelöltre.)
Nem számított itt semmiféle választási program. Az már a rendszerváltáskor sem ért semmit....
Akartak, csak nem tudtak...egyszerűen egy fórumot nem tudtak attrocitás nélkül véghez vinni, a fidesz által uralt sajtóról, médiumokról már nem is beszélve....amikor egy Gyurcsány rendezvényről úgy menekítettek ki egy zokogó fiatal nőt, mert szabályosan meglincselték a fidesz hívők, a kormánysajtó másnap teleüvöltötte, a fél országot azzal, hogy Gyurcsány megtámadta az egyik aktivistájukat....pedig csak annyit mondott neki, hogy szégyellje magát...akkor miről beszélünk?
 
Ez pedig nem lesz jobb.
Hisz ha az ellenzék visszavág akkor jönnek hogy mennyire agresszívek, ha meg nem csinál semmit akkor meg nem is léteznek.
Nem tudom mi lenne a jó.
Ha visszavonulnának azok akik most beleszaladtak ebbe a pofonba és új arcokkal...(vannak új arcok?)
Lehet hogy kellene egy ellenzéki sajtó? Volna rá igény?
Ellenzéki tv? Volna rá pénz?
Politikusok? Van ilyen ma itthon?
Márki-Zay nem vált be hisz bedobták az oroszlánok közé azok meg széttépték.
A Jobbik vezetői mögül meg eltűnt a tagság...
LMP, Momentum azok kik???
DK Gyurcsány neve miatt már bukta is van.
 
Tehát szerinted kultúrált dolog lemoslékozni közel 2 millió embert :confused: gratulálok ......
Nos ez oda-vissza történt.

A budapesti ellenzéki értelmiség úgy véli, hogy a vidéki emberek nem olvasnak híreket, nem tájékozódik, ami természetesen nem igaz, hiba volt őket lenézni – jelentette ki Forgács István a szerdai Pesti Riporterben. A romaügyi szakértő kifejtette, hogy mivel a vidék gondolkodásmódban, világlátásban általánosságban eltér a fővárosban élőktől, ez megmagyarázza az országgyűlési választások kimenetelét. A cigányságnak pedig nem volt elég az ellenzék által beígért dupla családi pótlék, hiszen a Fidesz–KDNP kormánya számos lehetőséget teremtett a romáknak is.

(pedig nem tájékozódnak csak egy a lényeg hogy megmondják nekik hogy mi a követendő)
(˝Marinéni˝ sem tudja hogy kire szavazott csak azt hogy mire.)
 
Bírom, hogy így választások környékén mindig előkerül egy csomó önjelölt szakértő... a "sokat tett a romákért" alatt ugye azt kell érteni, mikor Farkas Flóri elsikkasztott 5 milliárdot - Híd a munka világába - , azóta sincs semmi következménye.. vagy mikor Orbán megtagadta a szegregáció miatt jogerősen megítélt kártérítés kifizetését..de a legszebb, amikor simán lemigránsozta őket....igen, a baloldalon is előfordult, pl Bangóné patkányozása, szét is szedte érte a jobb oldali sajtó...a nem létező diplomája miatt el is tűnt a süllyesztőben.... de valahogy a jobb oldalon nem látok ilyen látványos retorziókat pl ezért a moslékozásért...
 
Nem is ez volt a kérdés, hogy az összefogás nyerhetett volna a kutyákkal, vagy sem, csak engem ez a politikai idiotizmus, amit előadtak, végtelenül dühít.... ha akarnak valamit elérni, akkor vegyék komolyan, ha meg nem, akkor oszlassák fel a pártot, alakítsanak egy kétfarkú kutyagumi nevű civil szervezetet, azzal is többre mennének...tudom, mert én is tagja vagyok egy civil szervezetnek, nagyon sokat tudunk tenni a szűkebb környezetünkben az elesettekért, annak ellenére, hogy a fideszes városvezetés ott gáncsol minket, ahol tud.... féltékenyek a sikereinkre :(
Megértem, ha bosszant, de ez akkor sem visz előre egy lépésnyit sem. Ahhoz, hogy előre lehessen lépni, a vereség igazi okait kell feltárni, és megszüntetni. Addig sajnos nincs előre.
 
A baloldali értelmiség pökhendi, mindenkit lenéző álláspontjának legjobb képviselője Csáki Judit.
Ide idézem Schiffer András véleményét Csáki Judit szélsőséges - őszintének tekinthető - megnyilvánulásáról:
Schiffer András - A nép megmondta, hogy nem kér Önökből

A baloldal egyik lelkes hívét, Csáki Juditot bírálja Facebook-bejegyzésében Schiffer András, az LMP egykori vezetője – írja a Magyar Hírlap. Az egykori politikus szerint Csáki Judit a Fidesz 2026-os négyötödös győzelmét alapozza meg, amikor ilyeneket ír:
Csáki Judit: „Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement – elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál. sok a cigány, sok köztük kevésért megvehető, meg is veszik őket, a szavazatukat is. Az országból, a világból nem értenek semmit, nem is akarják. ez a többség, mint látjuk.”
Schiffer András: „Tudja kedves Csáki Judit, egy drámaíró egyszer azt mondta, hogy maguk nem választást akarnak nyerni, csak be akarnak ülni a zsűribe. Hát most a nép megmondta, hogy nem kér a zsűriből. Ideje volt” – kommentálta a jobboldal szavazóit becsmérlő bejegyzést Schiffer András.

Csáki Judit életművét itt is megismerhetjük - tanulmányozásra érdemes:
Fogatlanok, kövérek, tanulatlanok és cigányok szavaznak a Fideszre a baloldali kritikus szerint
 
Csak halkan jegyzem meg, hogy a kutyapárt kampányidőszakban is 0-24 órában kint volt a pályaudvaron, határátkelőhelyeken. Ők szavazótábor helyett adományozókat, befogadókat, tolmácsokat toboroztak. Igaz, hogy ők sem értek el nulla mandátumnál többet, de legalább emberségből vizsgáztak jelesre.
Meg lécből buszvárókat építettek felcsúton meg a többi helyen
az aszfaltrepedéseket kirajzolták színes krétával mozaikosra
Igazából mindegyiknek van performance vagy egyéb figyelemfelhívó tiltakozó eleme
De politizálni ez alkalmatlanság
sőt vissza és kilépni is tudni kell
attól még hogy mindenkinek ingyensört kínálnak még kiléphetnek a hivatalos politikából
És ugyanúgy mehetnek adományozókat, befogadókat, tolmácsokat toborozni
a kettőnek nincs köze
A kérdés az van e az ő politikai tevékenységüknek bármi haszna
Az előnyeit felsoroltam
De már több nincs
 
Utoljára módosítva:
Csáki Judit: „Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement – elképedtem, amikor a névjegyzékben láttam, hogy mennyi idősek, és mennyivel néznek ki többnek annál.
Bevallom, fogalmam sem volt, ki az a Csáki Judit, rákerestem.
A fenti leírásból jó néhány elem ráillik a hölgyre, különösen az utolsó.
Neki sem ártana a fogmosótükrét egészalakosra cserélni.
 
Schiffer András
Lassan eldönthetné hogy kit utál igazán és kit bírál
Mert eddig beosztotta mikor vált színt
Kezdte TASZ-ként és védte Orbánt mint a demokrácia hős bajnokát a kerítésbontáskor.
Majd találkoztam vele kampánykörútján mint LMP vezető
Ekkor épp a dolgozók kizsákmányolásának napi problémáját hallgatta
Nagyon szocialista érzékenységgel
.
Gondolom ez még a 1990- 1992-igtartó Ifjú Szocialisták mozgalmából maradt benne
Majd beállt a Fideszhez külső szekértolónak
Sokáig hittem hogy tisztességes épp csak a helyét keresi
De mivel mára már lemondott mindenféle bírálatról ami a volt demokrata orbánt érné
úgy látszik teljesen megszűnt egykori Lehet e más a Politika gondolkodása
A Róna Péter ki a párt program írója volt Őt is otthagyta
Róna Péter pedig az LMP-t mert Nagyon Orbáni irányt vett az LMP
Most Ungár Péter idején de Schiffer nélkül
Látszik az LMP visszatalálni
 
azt írtad fentebb skatulyázás
Hát ez mi?
A Nálatok ennek van nálunk(Mi) vetülete is
Ez olyan mint a nagy orbáni választást nyerő hazugság (skatulyázás):
Ti háborút akartok/Mi életet
Amit néhány ostoba szószátyár magát politikusnak gondoló mondatait bevágva(kivágva)
adott egész nap 10 percenként
Kialakított egy hatalmas beskatulyázást a félelemre épített és arra kihegyezett de hazug gondolatra
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,353
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére